Archívum: 2026 szeptember
- 12. A Balaton egyik utolsó természetes kapuját is beépítenék, az Alkotmánybírósághoz fordultak a kutatók a part beépítése miatt — Kolozsi Ádám
- 12. Eposzi seregszemle vereség után: gyűlik a Fidesz holdudvara Kötcsén — Diószegi-Horváth Nóra
- 12. Halálra gázolt két biciklist, majd elhajtott egy autós Békésnél — Molnár Kristóf
- 12. Magyar Péter: Közel 10 milliárd forintos, azonnali gyermekvédelmi krízisprogramot indítunk — Molnár Kristóf
- 12. Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél — Diószegi-Horváth Nóra
- 12. Lázár János három nappal a választások előtt kiadta, Vitézy Dávid most visszavonta — Diószegi-Horváth Nóra
- 12. Egyetlen iváncsai kútban sem mutatták ki az akkumulátorgyárból származó magzatkárosító oldószert — Molnár Kristóf
- 12. Húsz év drogpolitikáját bontja le a Babiš-kormány orbáni mintára — 444.hu
- 12. 54 év után jutott fekete amerikai teniszező a US Open férfi döntőjébe — Molnár Kristóf
- 12. Csetcsoportban biztatott másokat bedrogozott és alvó áldozatok megerőszakolására egy brit férfi — Molnár Kristóf
- 12. Hétvégi olvasnivalók csádi tevékről, elszabadult AI-ról és lehűtött kedélyekről — Horváth Bence
- 12. Irakból érkező drónok támadták meg Szaúd-Arábia kulcsfontosságú kőolajvezetékét — Molnár Kristóf
- 12. A Fidesz léte a tét — Tóth-Szenesi Attila
- 11. A Magyar Narancs érdeklődése után a köztévé levette a műsoráról a volt kommunista Stefka István szakértésével készült Trianon-filmet — Herczeg Márk
- 11. Beázott a győri sportcsarnok, félbe kellett szakítani a kézilabda bajnoki meccset — Haszán Zoltán
- 11. Korrupciógyanús ügyekkel fordul rá a szorosnak ígérkező elnökválasztásra Flávio Bolsonaro — Haszán Zoltán
- 11. Szivárgó fekete por miatt 2 millióra bírságolták a debreceni katódgyárat — Herczeg Márk
- 11. Minden sorozatgyilkosos klisé megvan benne, mégis az év egyik legjobb sorozata — Inkei Bence
- 11. Halász Bence második lett kalapácsvetésben a budapesti Atlétikai Világdöntőn — Haszán Zoltán
- 11. Dolly Parton nevét veszi fel nashville-i nemzetközi repülőtér — Herczeg Márk
- 11. Orbán egykori államtitkára azt állítja, a volt kormányfő utasítására a kialkudottnál 5 milliárddal drágábban kellett visszavásárolni az Antenna Hungáriát — Haszán Zoltán
- 11. Az ügyészség kihallgatta Nagygyörgy Tibort a Biggeorge egyik óbudai beruházásával kapcsolatban — Herczeg Márk
- 11. Böde Csaba lett a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára — Herczeg Márk
- 11. Trump népszerűtlensége ráéghet a republikánusokra a novemberi félidős választáson — Benics Márk
- 11. Elfogták, szabadon engedték, újra elfogták és kiadták az amerikaiaknak a Budapesten bujkáló férfit — Haszán Zoltán
- 11. A brit parlament alsóháza leszavazta a gyógyíthatatlan betegek eutanáziáját — Herczeg Márk
- 11. Az ukrán erők csapást mértek Oroszországban a szaratovi olajfinomítóra — Herczeg Márk
- 11. 6 Apostol-dal, mindegyik sokkal, de sokkal menőbb, mint az, amit két híres popzenész felhasznált — Gazda Albert
- 11. Országos Vízügyi Főigazgatóság: Tilos és életveszélyes rámenni a fenékküszöbre — Herczeg Márk
- 11. Újlipótváros önkormányzata elhagyná Nádasdy Ádám emléktáblájáról a meleg méltóságáról szóló részt — Bódog Bálint
- 11. Havi ötezer forinttal támogatja a kormány a nem nagy teljesítményű dízelautók tulajdonosait — Bódog Bálint
- 11. Egy szingapúri férfi a szakítás után perelt, hogy visszaszerezze azt a rengeteg pénzt, amit a kapcsolatuk alatt a barátnőjére költött — Herczeg Márk
- 11. Nyolc év fegyházra ítélt a bíróság egy kiskorúakat megrontó iskolaőrt — Bódog Bálint
- 11. Megtalálták MC Zsolaxot, aki már Brooklynban él — Herczeg Márk
- 11. Íme az ember, aki a miniszterelnököt is lenyomva kiütéssel nyerte az időjárás-jelentési versenyt 2026. szeptember 11-én — Gazda Albert
- 11. Irán sem áll jól a háborúban – de ettől csak veszélyesebb — Bede Márton
- 11. Nyomoznak a rendőrök a Szuverenitásvédelmi Hivatal kommunikációs költései miatt — Kaufmann Balázs
- 11. A Kreml azzal fenyegeti Litvániát, hogy orosz „nukleáris fegyverek célkeresztjébe kerül” — Mészáros Juli
- 11. A fideszes újbudai képviselő szerint teljesen rendben van, hogy az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. székházában rögzített toborzó videót a kormányellenes tüntetésre — Kaufmann Balázs
- 11. Alkotmányjogászok szerint aránytalanul korlátozta Forsthoffer Ágnes a parlamenti vitában való részvételt, amikor kitiltotta Toroczkait — Mészáros Juli
- 11. Öten meghaltak egy buszbalesetben Svájcban — Kaufmann Balázs
- 11. Oszkó Péter: Nem tudom, valaha valaki komolyan gondolta-e, hogy Oroszország csatlósaként mi szuverén államként tudunk fellépni — Haász János
- 11. Pénzbüntetéssel megúszta egy illegális ajakfeltöltéseket végző kozmetikus — Mészáros Juli
- 11. Újabb 14 gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek — Kaufmann Balázs
- 11. Letartóztathatják a villamoson szurkáló férfit — Kaufmann Balázs
- 11. Lázár János 2023-ban bejelentette, hogy nem veszünk új mozdonyokat a Siemenstől, mégsem mondták fel a meglévő keretszerződést — Molnár Kristóf
- 11. Jimmy Kimmel szerint letiltották az interjúját a demokrata szenátusi jelölttel — Mészáros Juli
- 11. Esik — Mészáros Juli
- 11. Idén még nem alakult ki atlanti hurrikán, és ez új rekordot jelent — Kaufmann Balázs
- 11. Nem fért el a teherautó, ezért inkább izomból végigszántotta az út szélén parkoló autók oldalát — Mészáros Juli
- 11. Jelentős késésekkel indult a vonatközlekedés az agglomerációban péntek reggel egy leszakadt felsővezeték miatt — Kaufmann Balázs
- 11. Maga az Anthropic adott ki közleményt arról, hogy próbálták „rosszindulatú szereplők” biológiai fegyverekhez felhasználni a modelljüket — Kaufmann Balázs
- 11. Elárverezik Diana hercegné „bosszúruháját” — Mészáros Juli
- 11. Mentelmi joggal rendelkező személy is érintett a Volánbusz-ügyben — Kaufmann Balázs
- 11. Hét év börtönre ítélték a hongkongi Tienanmen-aktivistákat — Kaufmann Balázs
- 11. Már nincs a külügynél Kubatov fia, aki korábban főosztályvezető volt — Mészáros Juli
- 11. Az elszabadult AI bemegy a bárba, és kér egy 50 ezres limonádét — Horváth Bence
- 11. Öten meghaltak és 67-en megsebesültek Ukrajnában, egy bevásárlóközpontot ért orosz csapásban — Kaufmann Balázs
- 11. Trump 5000 dolláros vesztegetési ötlete saját kormányzati tisztviselőit is meglepte — Mészáros Juli
- 11. „Túl a félúton az AI teljes hatalomátvétele felé”: sokkoló történet mutatta meg, hogyan szabadult el az AI-modellek fejlesztése — Horváth Bence
- 10. Bocsánatot kért a közmédia a Vásárhelyi János-os ismétlés miatt — Kaufmann Balázs
- 10. Az osztrákok nem adtak be hivatalos panaszt az Európai Bizottsághoz a fenékküszöb megépítése miatt — Kaufmann Balázs
- 10. Kormányszóvivő: Az előző kormány ajándékozás helyett kölcsönadási szerződéssel küldte III. Károlyhoz a lipicai lovakat, mi csak a dokumentációt akartuk rendezni — Német Szilvi
- 10. Magyar Péter: Nincs előrelépés a Benes-dekrétumok ügyében — Molnár Kristóf
- 10. Az M1-en ma egy olyan adást ismételtek meg, amiben Vásárhelyi János egy kedves igazgatóként szerepelt — Kaufmann Balázs
- 10. Munkavédelmi bíráságot kapott a MÁV, miután a hepatitis gyanúja miatt kiérkező ellenőrök súlyos hiányosságokat találtak a békéscsabai telephelyén — Molnár Kristóf
- 10. Visszalép a jelöltségtől Martí Zoltán, a KDNP jelöltje a Független Közmédia Testületbe — Kaufmann Balázs
- 10. Ligeti Miklóst is alkotmánybírónak jelöli a Tisza — Kaufmann Balázs
- 10. 24.hu: Vesztegetéssel gyanúsították meg Veres Tibor milliárdost az óbudai korrupciós ügyben — Molnár Kristóf
- 10. Radnai Márk a Mandinerről: „Mint amikor végre kidobtad a romlott kaját, aztán valaki visszateszi a hűtőbe” — Kaufmann Balázs
- 10. Magyar Péter szerint nincs rendben, hogy Magyarország napi egymillió eurót fizet azért, hogy megvédje Európa közös határait — Molnár Kristóf
- 10. 39 őslakos maradványait adja vissza a leszármazottaknak egy oxfordi múzeum — Ács Berta
- 10. Jelentősen megrongálódott az Iparművészeti Múzeum szőnyege, miközben Orbán dolgozószobájában használták — Kaufmann Balázs
- 10. Levonulnak a katonák a paksi védmű építkezéséről — Molnár Kristóf
- 10. Tiborczék eladták a Gránit Bank egy részét — Kaufmann Balázs
- 10. Kontroll: Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet is kihallgatták a Volánbusz-ügyben — Molnár Kristóf
- 10. Nemzethalál szekció: Alig több mint 5 millióan leszünk 2100-ra — Székely Sarolta
- 10. Bod Péter Ákos: Megnézzük az MCC-t, az máris torzítja a statisztikát, mert ott már van ingatlanspekuláció is — Haász János
- 10. Egy szakszervezeti vezető szerint türelmetlenek a rendvédelmi dolgozók, mert a Tisza nagyokat ígért a kampányban — Molnár Kristóf
- 10. Gurzó Mária tisztázta, hogy ő nem az a Gurzó Mária — Kaufmann Balázs
- 10. Semjén Zsolt: A titkosszolgálatok figyelmeztettek, hogy egy szekta rám állított egy kurvát — Mohos Máté
- 10. A Ryanair szerint nem lógott ki az utasuk feje a gépből — Kaufmann Balázs
- 10. Az orosz nagykövetség reméli, hogy „a szabadság és a liberális demokrácia páratlan illatával fűszerezve” áramlik majd a balti kőolaj és földgáz Magyarországra — Molnár Kristóf
- 10. Gajdos László szeretné, ha „szilveszterkor nem lenne tűzijáték, vagy ami még értelmetlenebb, petárdázás” — Tóth-Szenesi Attila
- 10. 125 milliárd forint a tét évente – jelentős kockázatot azonosított és felülvizsgáltatná a jelenlegi tao-rendszert a sportban az Állami Számvevőszék — Gazda Albert
- 10. 49 500 forint közpénzt fizetett a hivatali VIP-bankkártyájáról egy pohár limonádéért a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy vezetője — Mészáros Juli
- 10. Már azt hitték, hogy vége, erre Hallerné Nagy Anikó megszólalt — Bábel Vilmos
- 10. Simán kikapott a négyszeres címvédő Egyesült Államoktól a vb-negyeddöntőben a női kosárválogatott — Benics Márk
- 10. A Mandiner visszatért az internetre, de új tartalmak már nem lesznek rajta — Gazda Albert
- 10. A pénzügyi államtitkár szerint az euró védelmet nyújt a Nagy Mártonokkal és Matolcsy Györgyökkel szemben is — Székely Sarolta
- 10. Jön az eső — Mészáros Juli
- 10. Irigykedhet az AfD és a Fidesz, náluk népszerűbb szélsőjobboldali párt is van Európában — Gazda Albert
- 10. Kármán András szerint Orbánék alatt teljesen szétesett a költségvetési politika — Székely Sarolta
- 10. Varga Mihály: Gyors helyett sikeres euróbevezetést szeretnénk — Haász János
- 10. Zalatnay Sarolta szerint „a kormányváltás közvetetten megviselte a popszakmát is” — Mészáros Juli
- 10. Orosz drónok miatt nem szállhatott fel Zelenszkij gépe Kisinyovban, de úgy tűnik, arról szó sem volt, hogy magát az elnököt akarták volna levadászni — Gazda Albert
- 10. Tanács Zoltán miniszter AI-képpel próbált ismeretet terjeszteni, csak sajnos az AI teljesen rottyon volt, és mindent elrontott rajta — Rovó Attila
- 10. Kisinyov: Semmiféle fegyverszállítás nem történt, civileket ölt meg Oroszország az ukrán–moldáv határátkelőn — Gazda Albert
- 10. Három budapesti centrumkórháznak sincs kötelező eljárásrendje az öngyilkossági kísérletet túlélők ellátására — Mészáros Juli
- 10. Leszerelt rendőrök, tűzoltók, bévések százai várják, hogy visszatérhessenek korábbi munkahelyükre — Gazda Albert
- 10. „Éheztetés és bántalmazás a hatalom tudtával” – Magyar Péter gyermekvédelmi jelentést hoz nyilvánosságra szombaton — Gazda Albert
- 10. Kulcsfontosságú orosz gázkitermelő régióra csaptak le drónokkal az ukránok, 2800 kilométerre a határtól — Gazda Albert
- 10. Megvonták a diplomata-útlevelet Habony Árpádtól és Balog Zoltántól — Mészáros Juli
- 10. Kilenc év és négy hónap börtönre ítélték Ecuador volt elnökét — Mészáros Juli
- 10. Lehet 1,65 Celsius-fokkal több? – augusztus volt a valaha mért legforróbb hónap világszerte és Magyarországon is — Gazda Albert
- 10. Lemondott az Anthropic egyik kutatója, szerinte felelőtlenül folyik a mesterségesintelligencia-fejlesztés — Mészáros Juli
- 10. Így forgattunk 14 kamasszal egy teljes tanéven át — Fődi Kitti
- 10. Gyermekkorú orangutánokat találtak egy indiai erdőben, több ezer kilométerre a természetes élőhelyüktől — Gazda Albert
- 10. Tevefarm és Dzsingisz pálfordulás — Bódog Bálint
- 10. Donald Trump 5000 dollárt fizet minden amerikainak, ha a republikánusok megnyerik a novemberi félidős választásokat — Gazda Albert
- 10. Schmidt Mária szerint Mándoki „visszaköpött Orbánra” — Mészáros Juli
- 10. Öten meghaltak, 86 ember eltűnt, miután kigyulladt egy komp a Fülöp-szigeteken — Mészáros Juli
- 10. Megette a szőlő felét az aszály — Gazda Albert
- 10. Fákat döntött ki a szerda esti vihar — Mészáros Juli
- 10. Szijjártóék négy év alatt majdnem ezer esetben döntöttek kijelöléssel arról, ki menjen külszolgálatra — Takács Lili
- 09. Egy orosz drón majdnem eltalálta Zelenszkij gépét Moldova felett — Német Szilvi
- 09. Tényfeltáró újságírókat látott el információkkal az Orbán-kormány egyik államtitkára — Székely Sarolta
- 09. „Itt mindenki hülye?” – kérdezte Orbán, majd lóvá tette követőit egy többszörösen cáfolt álhírrel — Német Szilvi
- 09. Európa 1945 utáni legfontosabb 15 hónapja jön, de nincs előre megírva — Inkei Bence
- 09. Eltűnt a Mandiner.hu a világhálóról — Német Szilvi
- 09. Trump elnökként 45 ezer dollárt adott ajándékba rejtélyes bizalmasának, Natalie Harpnak — Székely Sarolta
- 09. Elkészült Lázár János jelentése a Fideszről, jövő héten jöhetnek a személyi és szervezeti változások — Német Szilvi
- 09. Az Európai Bizottság nem tudja megerősíteni, hogy az osztrákok bepanaszolták volna Magyarországot a paksi fenékküszöb miatt — Székely Sarolta
- 09. A spanyol hírszerzés egy nappal korábban figyelmeztetett arra, hogy több ezren törhetnek be Ceutába — Székely Sarolta
- 09. Ízlésrendőrség biztos nem leszünk – Nagy Ervin és Petrányi Viktória a 444-nek — Mohos Máté
- 09. Az AfD koalíciós ajánlatát a CDU, az SPD, a Zöldek és a Baloldal is visszautasította — Német Szilvi
- 09. A Magyar Nemzetben eddig az igényes zene legendája volt Leslie Mándoki, most hirtelen szarjankó lett, akinek élete főműve a Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán, amit egy falusi budi háta mögött játszik el — Rovó Attila
- 09. Bűnösnek vallotta magát a 22 éves szingapúri férfi, miután ellopott mintegy 76 milliárd forintnyi kriptovalutát — Székely Sarolta
- 09. Már a Tiszának kell hűtenie a kedélyeket, miután a kommentelők felháborodtak, hogy az ELTE-s szakszervezet a miniszterelnöknél lobbizik a magasabb bérekért — Bódog Bálint
- 09. Az MNB-botrányt vizsgáló bizottságban számítanának a Transparency Internationalre — Német Szilvi
- 09. Egy hatalmas víznyelő alakult ki Nicholas Cage malibui háza előtt — Székely Sarolta
- 09. Mégis volt pontozás az NVVH elnökének kiválasztásakor, csak nem úgy — Német Szilvi
- 09. 250 millió forintért egy luxus üdülőparadicsomból adta a tanácsokat a kecskeméti önkormányzat főtanácsadója — Székely Sarolta
- 09. Valójában etnikai tisztogatást végez az AfD a német kancellár szerint — Székely Sarolta
- 09. Havasi Bertalant is meglepte Leslie Mándoki pálfordulása, főleg, hogy a zenész állítólag nemrég még tőle kért kommunikációs tanácsot — Német Szilvi
- 09. A Kreml „megfelelő választ ad” diplomatái kitiltására, de nem akar kárt okozni az orosz-magyar kapcsolatok „értékes örökségében” — Urfi Péter
- 09. Mintha a Holdon lennének – így látja el a legelső vonalban harcolókat az ukrán hadsereg — Győri Boldizsár
- 09. Nagy Ervin Cserhalminak: Nem az számít, kinek milyen kapcsolatai vannak, hanem az, hogy milyen gondolatai — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Berendelték a kormányülésre Hernádi Zsoltot és a Mol vezetőit, hogy az üzemanyagárakról egyeztessenek — Urfi Péter
- 09. Perceken belül elfogták a 4-es villamoson fényes nappal szurkáló 18 éves fiút — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Az EU bírósága elutasította a befagyasztott orosz vagyon felhasználására vonatkozó magyar keresetet — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Az ELTE megnyitja a Krasznahorkai Olvasóteret, és díszdoktorrá avatja az írót, akinek műveiből a rektor olvas fel — Urfi Péter
- 09. Nem engedik, hogy gipszkartonozást tanuljon a letartóztatott Őrsi Gergely — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Elrendelték Fásy Ádám feleségének letartóztatását — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Rekordösszegű dél-koreai válás: csaknem 600 milliárd forintos vagyont kap a videójáték-milliárdos volt felesége — Benics Márk
- 09. Újra száz dollár fölé ment az olaj ára az amerikai–iráni csapások után — Benics Márk
- 09. Nyilvánosságra hozzák az elmúlt 16 év titkosított kormányhatározatait — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Kirúgták a Nemzeti Sportrádió főszerkesztőjét — Benics Márk
- 09. Queen-koncertfilm világpremierrel és felújított klasszikusokkal jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton — Benics Márk
- 09. Márki-Zay Péter szerint Kövér László azért nem rasszista, mert vele sem fogott kezet — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Magyar Péter nekiment Ausztriának a paksi fenékküszöb miatt — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Az USA újraindította a magyar és lengyel bevándorlási vízumkérelmek feldolgozását — Benics Márk
- 09. Több a baleset, de csökkent az elektromos rollerekre kötött biztosítások száma — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Lavina végzett az orosz Nemzeti Gárda több katonájával a Kaukázusban — Benics Márk
- 09. Többször is fehér foszfort vethetett be Libanonban az izraeli hadsereg — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Meglepő fordulat: Leslie Mandoki nem sorolná magát az orbánisták közé — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Nem elég fellocsolni hipóval: hogyan lehet fellépni a kórházi fertőzések és járványok ellen? — 444.hu
- 09. Orosz dróntámadás érte a moldovai határnál lévő ukrán átkelőt, ketten meghaltak — Benics Márk
- 09. A Mi Hazánkban kötött ki a magyar jégkorong-válogatott korábbi kapusa — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Magyarország megint blokkolta az ukrán uniós csatlakozási folyamatot — Benics Márk
- 09. Kanadai alkoholokra és motorokra is importtilalmat vetett ki az Egyesült Államok — Benics Márk
- 09. A hatvani kórház tíz hibát talált a holtan hazaszállított idős asszony ügyében — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Trump gratulált az AfD választási sikeréhez — Diószegi-Horváth Nóra
- 09. Amerikai csapás ért öt iráni olajtankert, Teherán egy jordániai amerikai bázist támadott — Benics Márk
- 09. Tevefarmot is intézett Orbán Gáspár Csádban, kormánygéppel vitték a GPS-es nyomkövetőket az állatokra — Székely Sarolta
- 09. Orbán Anita és Marija Zaharova, Orbán Viktor és Al Capone, Magyar Péter és Torgyán József — Herczeg Márk
- 08. Negyven év után újra vb-negyeddöntős a magyar női kosárlabda-válogatott — Benics Márk
- 08. Szemet szemért: Kanada életbe léptette a megemelt vámokat az Egyesült Államokkal szemben — Bábel Vilmos
- 08. A miniszterelnök-jelöltként induló köztársasági elnök bejelentette, mikor lesz az előrehozott parlamenti választás Szerbiában — Bábel Vilmos
- 08. Cserhalmi György ejtőernyőztetéssel vádolja Nagy Ervint — Kaufmann Balázs
- 08. Lovas birkózás, teveemelés és csonttörés puszta kézzel – magyar sikerek a Nomád Világjátékokon — Haszán Zoltán
- 08. Zöldi Blanka 444-es cikke nyerte megosztva a MÚOSZ augusztusi sajtódíját — Kaufmann Balázs
- 08. Haaretz: Netanjahut figyelmeztették egy lehetséges támadásra október 7. előtt, de ő nem adta át az üzenetet a titkosszolgálatok és a hadsereg vezetőinek — Bábel Vilmos
- 08. A britek etnikai tisztogatással vádolják az ciszjordániai izraeli telepeseket, és nem kereskednek velük többé — Kaufmann Balázs
- 08. Fának ütközött és kisiklott egy vonat Szalatnak közelében — Bábel Vilmos
- 08. Az ukrán külügyminisztérium szerint Orbánék még most is tevékenyen dolgoznak Ukrajna EU-csatlakozásának akadályozásán — Kaufmann Balázs
- 08. Egy órán keresztül telefonált egymással Vlagyimir Putyin és Donald Trump — Bábel Vilmos
- 08. „Példátlan és indokolatlan eszkaláció”, „méltó választ von maga után” – megszólalt az orosz nagykövet — Kaufmann Balázs
- 08. Alig emelkednek jövőre az autópálya-matrica-díjak — Bábel Vilmos
- 08. Már a tatárjárásban sincs kiegyezés — Tóth-Szenesi Attila
- 08. Al Capone vagyonát nem szerezték vissza – csak ügyesen lecsukták, és mindenkinek jobb lett — Bede Márton
- 08. Egy EU-s döntés értelmében Kijev hitelre vehet amerikai Patriot légvédelmi rendszereket, hogy az emberek ne fagyjanak meg otthon télen — Bábel Vilmos
- 08. Őrizetbe vettek két embert egy, a Fásy családhoz köthető dokumentumfilm miatt — Kaufmann Balázs
- 08. A spanyol kormány nyilvánosságra hozza a hírszerzési jelentéseket a ceutai válság ügyében — Kaufmann Balázs
- 08. Szétverték a hajléktalan nőkről szóló kiállítást a rakparton — Kaufmann Balázs
- 08. A költségvetés egynegyede ment el megkérdőjelezhető kommunikációs szerződésekre a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál — Kaufmann Balázs
- 08. A román titkosszolgálat lefülelt egy orosz állampolgár által tervezett szabotázsakciót — Bábel Vilmos
- 08. Magyar Péter bocsánatot kért Toroczkaitól, de nem úgy — Kaufmann Balázs
- 08. Őrizetbe vették a német villamosenergia-hálózat elleni szabotázsakciók gyanúsítottját, öt napja tartó hajtóvadászat ért véget — Bábel Vilmos
- 08. Vita az újraszámolt költségvetésről: „Mit tehettünk volna? Mondjuk azt, hogy mi vagyunk a rosszfiúk?” — Haász János
- 08. Külföldi EP-képviselőknek panaszkodik a Fidesz, hogy a magyar kormány felszámolja a demokráciát — Urfi Péter
- 08. Kubatov Gábor arra szeretné kérni a Fradi-szurkolókat, hogy tartózkodjanak az erőszaktól — Gazda Albert
- 08. Rácz András szerint a Magyarországról kiutasított tíz orosz diplomáciai fedésben dolgozó hírszerző lehet — Urfi Péter
- 08. Iványi Gáborék továbbra is hiába várják, hogy visszakapja egyházi státuszát a MET — Gazda Albert
- 08. Hallerné alaposan szétcsapott az ellenzéki képviselők között — Diószegi-Horváth Nóra
- 08. Ősmedvébe botlottak a Tiszában a vízügyesek Szolnok és Kisköre között — Gazda Albert
- 08. Bosznia nehezen viseli, hogy a szerbek hősként temették el a bosnyákok ezreinek kivégzésére parancsot adó Mladićot — Urfi Péter
- 08. „Kemény és fájdalmas választ fog kapni a budapesti ruszofób lobbi” – reagált az orosz külügy a bejelentett kiutasításokra — Gazda Albert
- 08. „Lemondásomnak nincs sem politikai, sem személyes konfliktusban gyökerező oka” – távozik az Oktatási Hivatal elnöke — Gazda Albert
- 08. Bayer Judit a Független Közmédia Testület elnöke — Diószegi-Horváth Nóra
- 08. Történelmien pocsék adatot közöltek Kármán Andrásék a költségvetésről — Székely Sarolta
- 08. Magyarország kiutasítja az orosz nagykövetség tíz munkatársát — Urfi Péter
- 08. Izlandon berendelték az amerikai nagykövetet, miután Trump annektálta a szigetországot a közösségi oldalán — Gazda Albert
- 08. Az ENSZ sem érti, miért tartja fenn a Magyar-kormány a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” — Urfi Péter
- 08. Renoir-festményeket loptak Cagnes-sur-Merben, néggyel rohantak el, de egyet elejtettek menekülés közben — Gazda Albert
- 08. Magyar Péter vidékfejlesztési programot jelentett be — Diószegi-Horváth Nóra
- 08. Navracsics Tibornak Orbán-mentes ajánlata van, és azt mondja: „Csak fegyelmezett közkatona voltam a lövészárokban” — Gazda Albert
- 08. Olyan történt az élelmiszerárakkal, amire ebben az évezredben még nem volt példa — Haász János
- 08. 9 milliárd forint járna szeptembertől az ArrivaBusnak, de ezt csak jövőre akarja kifizetni a főváros — Gazda Albert
- 08. Amint elment az amerikai küldöttség, újra lőni kezdték Kijevet az oroszok — Urfi Péter
- 08. Egy hindu csoport kérésére kiparancsolták a női dolgozókat az Eiffel-toronyból — Urfi Péter
- 08. A legfőbb ügyész is belebukott az Ukrajnát megrázó újabb nagyszabású korrupciós ügybe — Gazda Albert
- 08. Szaúd-Arábiát rakétázzák a hútik — Urfi Péter
- 08. Washington és Lincoln hiába kapálózik, esélyük sincs minden idők legnagyobb Amerikájának valaha volt legnagyobb elnökével szemben — Gazda Albert
- 08. Trump kitalálta, hogy blokkolja a Bombardier által gyártott repülőgépek behozatalát, pedig a cég rengeteg pénzt fektet be az USA-ban — Urfi Péter
- 08. Muhi csata a parlamentben, AfD a karanténon kívül — Bódog Bálint
- 08. Puska volt nála, nyakon csípték a portugál hatóságok a cascaisi repülőtéren a 95 éves Bernie Ecclestone-t — Gazda Albert
- 08. Ezrek tüntettek Berlinben az AfD és a fasizmus ellen — Urfi Péter
- 08. Letaglózó hír a 35 fokos kánikula rajongóinak: még két nap az élet — Gazda Albert
- 08. A vármegyéknek annyi, a főispánoknak befellegzett — Gazda Albert
- 08. A házelnök kizárta Toroczkait a parlament e heti üléséről, miután undorító féregnek nevezte Magyar Pétert — Urfi Péter
- 08. Mr. Oroszország és Lázár János titkai — Windisch Judit
- 07. Zelenszkij: Az Egyesült Államok a tél előtt megpróbálja újraindítani az orosz–ukrán tárgyalásokat — Benics Márk
- 07. „De mi? Volt, hogy itt kiröhögtünk és megszégyenítettünk embereket?” — Mészáros Juli
- 07. A rekordalacsony vízállást kihasználva átgyalogolt a Tiszán egy férfi — Benics Márk
- 07. Másodszor is megszüntette a rendőrség a nyomozást a végrehajtói kar Rogán köréig érő ingatlaneladásai ügyében — Inkei Bence
- 07. A főszponzor Telekom elhatárolódik a Fradi ultráinak fenyegető molinóitól — Benics Márk
- 07. Két újabb letartóztatás történt az NKA-ügyben — Inkei Bence
- 07. Az AfD földcsuszamlásszerű győzelme után már a német politikai tűzfal is inog — Kolozsi Ádám
- 07. Kivezettetéssel fenyegették a lakosokat, botrányosan indult a debreceni akkuügyi közmeghallgatás — Benics Márk
- 07. Borízű hang #284: Moldova vagy Orbán Gáspár? Szélsőligetista keselyűzés fagylalttal [rövid verzió] — Bede Márton
- 07. Magyar gúnyolódott, Toroczkai kiborult a Parlamentben — Jelinek Anna
- 07. Oroszország bezáratja a szentpétervári német főkonzulátust — Benics Márk
- 07. A Waberer’s visszautasítja, hogy a kötvénykibocsátások során jogellenes előnyben részesült volna — Inkei Bence
- 07. Legyőzte Dél-Koreát, csoportmásodikként jutott tovább a vb-n a női kosárválogatott — Benics Márk
- 07. A szerb kormány a parlament feloszlatását és előrehozott választás kiírását kezdeményezte — Inkei Bence
- 07. Toroczkai Magyarnak: Azonnal kérjen, vagy ha már tegeződünk, kérjél bocsánatot, azonnal, és ne meneküljél gyáva, undorító féregként! — Bódog Bálint
- 07. Magyar Péter szerint a Fidesz országlása után a Tisza feladatai a tatárjárás után újjáépítő IV. Béla királyéhoz hasonlók — Bódog Bálint
- 07. Magyar Péter belengette, mi jön a védett üzemanyagárak helyett — Rovó Attila
- 07. Felmentették a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatóját — Benics Márk
- 07. Magyar Péter a Ha én volnék a miniszterelnök című gyerekkönyvet olvasgatta a Parlamentben, aztán felajánlotta, Rétváriéknak, hogy megveszi nekik — Rovó Attila
- 07. Merz: Ez a legsúlyosabb választási vereség, amit az elmúlt évtizedekben elszenvedtünk — Inkei Bence
- 07. Lannert Judit kirúgta a csepeli iskola igazgatóját, amiért az felvette a gyermekbántalmazási ügyekben érintett volt fóti gyermekotthon-vezetőt — Benics Márk
- 07. Fico megérti az AfD-szavazókat — Inkei Bence
- 07. Hét ingatlannal vonult nyugdíjba Polt Péter — Czinkóczi Sándor
- 07. Lemond a SZFE rektora, és ezzel a döntésével végre a hallgatók is elégedettek lehetnek — Urfi Péter
- 07. Feljelentést tesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium a Tiborczéknak adott állami kölcsön miatt — Czinkóczi Sándor
- 07. A Roszatom belső dokumentuma szerint nem mondtak igazat, tovább csúszik a Paks 2 beruházás — Urfi Péter
- 07. Pillanatok alatt kipakolták a Flippermúzeum kasszáját — Czinkóczi Sándor
- 07. Az orosz kommunisták jelöltjét is eltiltották a választási indulástól — Czinkóczi Sándor
- 07. Már a második fontos kormányzati feladatkörét kapja a Partizánból ismert elemző — Urfi Péter
- 07. További bizonyítékokat vár az Egészségügyi Minisztérium a gyanús Covid-beszerzésekről — Czinkóczi Sándor
- 07. Újraindult a 25 milliárdos korrupciós óriásper, az első pillanatban kivezettették az I. rendű vádlottat — Haász János
- 07. Félretették az ősi ellentétet, és együtt éltették a tömeggyilkos háborús bűnöst a Crvena Zvezda és a Partizan szurkolói — Urfi Péter
- 07. Összefutott Matolcsy György és Varga Mihály Zürich felé a repülőgépen — Czinkóczi Sándor
- 07. Balásy Gyula próbálta megvetni a lábát Dubajban is — Czinkóczi Sándor
- 07. Trump béketárgyalói megjárták Moszkvát és Kijevet, de az áttörés elmaradt — Urfi Péter
- 07. Trump átnevezné Új-Mexikó államot Új-Amerikára — Czinkóczi Sándor
- 07. Donald Tusk idiótának és árulónak nevezte azokat, akik Lengyelországban ünnepelték az AfD szász-anhalti győzelmét — Czinkóczi Sándor
- 07. Kitört az Anak Krakatau, 170 ezer utast térítettek el Indonéziában — Urfi Péter
- 07. A családja már gyászolta az idős nőt, akit 10 nap után mentettek ki a nepáli romok alól — Czinkóczi Sándor
- 07. Túlfutott és kigyulladt az Amazon teherszállító gépe a miami reptéren, több járművet magával sodort — Urfi Péter
- 07. Az ausztrál kormány megadná a lehetőséget, hogy aki akarja, kikapcsolhassa a közösségi média algoritmusait — Urfi Péter
- 07. Nem sikerült abszolút többséget szereznie az AfD-nek Szász-Anhalt tartományban — Czinkóczi Sándor
- 07. Magyar Péter megnyitja az őszi ülésszakot, aztán szavaznak a fizetéséről — Urfi Péter
- 07. Hiába tudták a Szijjártó-féle Külügyben, hogy háromszoros áron vettek covidtesztet, nem történt semmi — Windisch Judit
- 06. A Fradi sírásói — Herczeg Márk
- 06. „Ha nem történik semmi, újra kijövünk” – az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért tüntettek a Kossuth téren — Diószegi-Horváth Nóra
- 06. „Ha bántod a Fradit, halott leszel” – az FTC ultrái fenyegető üzeneteket mutattak fel az Újpest elleni futballmeccsen — Herczeg Márk
- 06. Mindössze kilenc érvényes szavazat született a polgármester-választáson Pusztaapátiban — Czinkóczi Sándor
- 06. Rekord eredménnyel nyerte a szélsőjobb a tartományi választást Szász-Anhaltban — Czinkóczi Sándor
- 06. Jó hír: kikapott a Felcsút — Herczeg Márk
- 06. „Szégyen és gyalázat!” – kiborult a Fidesz képviselője attól, hogy leadják Pogány Induló koncertjét a közmédiában — Czinkóczi Sándor
- 06. Véletlenül egy madárrajhoz riasztották a lengyel hadsereget — Czinkóczi Sándor
- 06. Fenyegető eszkalációs spirálba került Izrael és Törökország — Horváth Bence
- 06. Boszniai füst lepte el Split környékét — Czinkóczi Sándor
- 06. Lavrov igazi háborút emleget a lipcsei drónincidens után — Czinkóczi Sándor
- 06. Debrecen és Szolnok polgármestere arra panaszkodik, hogy nem vehetett részt az egyetemi tanévnyitón — Czinkóczi Sándor
- 06. Már megint megdőlt az országos melegrekord — Kolozsi Ádám
- 06. A Fidesz oda szervezte volna ki a neresített tanárképzést, Lannert most bejelentette, hogy megszűnik a tanárképzés az NKE-n — Kolozsi Ádám
- 06. Ha van sírásó-nagyhatalom Magyarországon, akkor az Hajdúböszörmény — Bankó Gábor
- 06. Rekordlétszámú induló és címvédés a Budapest Félmaratonon — Haszán Zoltán
- 06. Megtalálták az Ozorán eltűnt fiú holttestét — Kolozsi Ádám
- 06. Osztálykiránduláson zuhant szakadékba a busz, húsz gyerek halt meg a Zöld-foki szigeteken — Kolozsi Ádám
- 06. Soha nem vertek még el ennyi pénzt az angol futballklubok, mint idén – de akkor miért igazolnak külföldre a sztárjaik? — Inkei Bence
- 06. Az AfD nagy gőzelemre készül vasárnap — Kolozsi Ádám
- 06. Kábítószer miatt ítéltek halálra egy bűnügyi tévés műsorvezetőt Egyiptomban — Kolozsi Ádám
- 06. Nem is volt valójában pontrendszer Ungerék kiválasztásánál az NVHH-pályázaton — Kolozsi Ádám
- 06. Trump Moszkvába küldte Witkoffot és Kushnert: három órán át tárgyaltak Putyinnal — Kolozsi Ádám
- 06. Magyar győzelem a Geoguessr-világbajnokságon: Debre 0-2-ről jött vissza a döntőben, miután úgy betippelte Belaruszt, mintha mindennap arra pecázna — Kolozsi Ádám
- 06. Hétvégi olvasnivalók Csádról, közpénzen tartott influenszerekről, anarchistának tartott papról és hazárdjátékos oltásokról — Horváth Bence
- 06. Remek magyar lemezek nem csak csodabogaraknak — Horváth Bence
- 06. Jóemberkedés és jónépezés – a lelki rendszerváltás esélyei — 444.hu
- 06. Milyen hat év? Tizenkettő! — Szily László
- 05. Hazaárulóztak, majd szeretetországot hirdettek a Kossuth téren, de Ábrahám Róbert nem akart táncolni — Haszán Zoltán
- 05. Az USA megtámadott három iráni olajszállító hajót — Jelinek Anna
- 05. Egy korszak lezárult, új elnöke lett a Kutyapártnak — Jelinek Anna
- 05. Véres összecsapások Jemenben — Jelinek Anna
- 05. Sárkány ellen sárkányfű – amikor az Orbán-kormány olyan oltási programot hirdetett meg, amiben éppen időseken alig tesztelt hatékonyságú oltóanyaggal oltottak be félmillió idős embert — Haszán Zoltán
- 05. Sétálva átkelt a Tiszán egy férfi Tiszabőtől nem messze — Jelinek Anna
- 05. Tízezrek tüntettek Zágrábban, mert nem viszik el az olaszok a szemetüket Horvátországból — Jelinek Anna
- 05. Nigériát már legyőzte a női kosárválogatott, 28 év után nyertünk mecset vb-n — Benics Márk
- 05. Az orosz elnök elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat — Jelinek Anna
- 05. Lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón — Tóth-Szenesi Attila
- 05. Elrendelték a Soroksári úton halálos balesetet okozó férfi letartóztatását — Jelinek Anna
- 05. „Áruló csicska” – állítása szerint ezekkel a szavakkal támadta meg négy maszkos a Kubatovval kritikus bloggert a Fradi kézicsarnokában — Szily László
- 05. Évtizedes melóval tette a vesztesek pártjává Orbán a Fideszt, a végén bele is bukott, mégsem jut eszébe másmilyen recept — Kolozsi Ádám
- 05. Maszkos tüntetők bénították meg a doveri kikötő forgalmát — Inkei Bence
- 05. Zarándokokat szállító lengyel busz szenvedett balesetet Zalalövő közelében — Inkei Bence
- 05. Svédország a Brexit óta 458 brit állampolgár kiutasítását vagy kitoloncolását ismerte el — Inkei Bence
- 05. Borízű hang #284 [hosszú]: Moldova vagy Orbán Gáspár? Szélsőligetista keselyűzés fagylalttal — Uj Péter
- 05. Magyar Péter bejelentette, hogy nekimennek a 35 éves autópálya-koncessziónak — Inkei Bence
- 05. Vucic most már tényleg napokon belül kiírja az új választásokat — Inkei Bence
- 05. Feloszlatta magát az aszódi képviselőtestület, még az idén időközi választás jöhet — Inkei Bence
- 05. Miért retteg egész Németország egy kis keleti tartományi választástól? — Inkei Bence
- 04. Nagyon kikapott az éremesélyes franciáktól a vébére hosszú idő után visszatérő női kosárválogatott — Benics Márk
- 04. Oroszország és Grönland összemegy, Afrika megnő, ha a világ eleget tesz egy új ENSZ-határozatnak — Haász János
- 04. Hivatalosan is elvették Mészároséktól az M6-os egy rövid szakaszát — Windisch Judit
- 04. Az SZFE kuratóriumánál nagyot vétózott a minisztérium, az lett az elnök, aki nem szerepelt a szenátusi rangsorban — Windisch Judit
- 04. Érvénytelenítették a gyerekeit megölő Lindsay Clancy tárgyalását, mert a 12-ből csak 11 esküdt bólintott rá a felmentésére — Mohos Máté
- 04. Magyar Péter: Marad a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet — Windisch Judit
- 04. Zelenszkij azt ígérte, hogy Trump vejének látogatása alatt beszünteti a légitámadásokat, és ugyanerre kérte az oroszokat is — Mohos Máté
- 04. Kubatov: A Fradiváros objektív, elháríthatatlan külső okok miatt nem valósulhatott meg — Mohos Máté
- 04. Tiborcz hotelében, közpénzből szállásolták el a Szijjártó-féle külügy vendégeit, köztük egy orosz minisztert — Mohos Máté
- 04. „Apa dolgozik” – ilyen a háborús munkanap pirkadattól napnyugtáig egy dróncsapattal a fronton — Győri Boldizsár
- 04. Magyar Péter üzent „Tiborcz István üzlettársának”: stratégiai jelentőségűvé nyilvánította a kormány Balázs Attila cégeinek csődeljárását — Mohos Máté
- 04. Panyi Szabolcs szerint Ruszin-Szendi akaratlanul is elismerte, hogy vannak információi arról, kik beszélhettek a HVG-nek Szuvák Attiláról — Windisch Judit
- 04. Valaki annyira vágyott az ingyen sörre, hogy ellopott 33 ezer liter Guinnesst — Mohos Máté
- 04. Papként volt az egyház és a kötelező közoktatás heves kritikusa, 100 éve született a „radikális kételkedő” Ivan Illich — Horváth Bence
- 04. Mocsai Lajos távozik a Testnevelési Egyetemet fenntartó alapítvány éléről — Benics Márk
- 04. MTVA: Nem politikai okokból léptek Gulyás István ellen — Windisch Judit
- 04. Hűtlen kezelés gyanújával elindult a nyomozás a Gondosóra-program miatt — Mohos Máté
- 04. 80 millió forint eszmei értékű orvosi piócákat találtak egy autóban Röszkén — Benics Márk
- 04. Orosz dróntalálat érte az SZBU ukrán titkosszolgálat kijevi központját — Mohos Máté
- 04. „25 milliárdból egy patkányra futotta” – keményen fogadták Győrben a visszatérő Borbély Balázst — Benics Márk
- 04. Azonnali hatállyal kirúgták a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt vezetőjét, aki gyerekeket bántalmazhatott — Windisch Judit
- 04. Késsel hadonászó, bombával fenyegetőző férfit lőttek le a rendőrök a New York-i Brooklyn hídon — Mohos Máté
- 04. Ruszin-Szendi szerint NER-es módszerekkel támadják a katonai nemzetbiztonság élére jelölt Szuvák Attilát, Hadházy szerint épp ez idézi a régi rendszert — Benics Márk
- 04. Feszültté vált Kína és Dél-Korea viszonya egy kortárs művészeti kiállítás miatt — Rényi Pál Dániel
- 04. Magzatkárosító oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén — Mohos Máté
- 04. Az ELTE-n tartott tanévnyitót Magyar Péter, kezébe nyomtak egy tájékoztatót, hogy mekkora béremelést szeretnének — Windisch Judit
- 04. Dohánygyár#13 – Újratervezett költségvetés, hatalmas lyukak a Nagy Márton-hagyatékban — Diószegi-Horváth Nóra
- 04. Rekordmagasra emelkedett a dízel ára az Egyesült Államokban — Benics Márk
- 04. Emberkereskedelem, pénzmosás, szexuális bűncselekmények: Romániában is vádat emeltek a Tate fivérek ellen — Mohos Máté
- 04. Az Oktatási Hivatal szerződést bontott a Vidnyánszky Attila-féle Déryné NKft.-vel — Mohos Máté
- 04. Magyar Péter: Kirúgták a Mandiner vezérigazgatóját, leállt „a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása” — Benics Márk
- 04. „Nevetséges” – George Clooney és 170 zsidó művész is kiállt Mark Ruffalo mellett, akit antiszemitizmussal vádolt a Paramount — Mohos Máté
- 04. Támadás érte a WHO egyik Kijev melletti raktárát — Benics Márk
- 04. Jelentős forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten egy futóverseny miatt — Benics Márk
- 04. Exkluzív képeket akartak csinálni tűzoltókról, ezért gyújtogatni kezdtek a német fotóriporterek — Mohos Máté
- 04. Tíz fölé nőtt az elsüllyedt ciprusi komp halálos áldozatainak száma — Benics Márk
- 04. Őrizetbe vették a Soroksári úti halálos baleset gyanúsítottját — Diószegi-Horváth Nóra
- 04. „Nem félünk attól, hogy betegeket veszítünk, jobban félnénk, ha rosszul csinálnánk” — Tóth-Szenesi Attila
- 04. Elakadt az orosz szankciós törvényjavaslat a vámtarifák miatt, mert túl nagy hatalmat adna Trump kezébe — Diószegi-Horváth Nóra
- 04. Lannert Judit: Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre — Bódog Bálint
- 04. A magyar külügy üdvözli, hogy az ukrán parlament elítélte a málenkij robotot, segítene a múlt feltárásában is — Bódog Bálint
- 04. Százmilliárdokat osztott szét a haveroknak, Orbán Ráhel szívügyeit intézte, most eltűnne a ködben — Rovó Attila
- 04. Mit csináltak a magyarok júliusban? Főleg tankoltak — Haász János
- 04. Vitézy Dávid: A mohácsi híd megépül, a felesleges pénzszórást leállítjuk — Diószegi-Horváth Nóra
- 04. Többé nem kell póráz a segítő kutyákra sétáltatáskor — Bódog Bálint
- 04. Lincs, ami nincs — 444.hu
- 04. A mentőszékház hetedik emeletéről kizuhant egy dolgozó — Diószegi-Horváth Nóra
- 04. Ötvenezer munkahelyet szüntet meg a Volkswagen a jövőben — Bódog Bálint
- 04. Orbán építésze örülne, ha Hatvanpuszta is megnyílna a közönség előtt, mert „szó sincs értelmetlen luxusról” — Diószegi-Horváth Nóra
- 04. Sokat vártunk rá: szabadon lehet böngészni a kórházi fertőzések adatait — Windisch Judit
- 04. Matolcsy György áll elébe minden vizsgálatnak, de hozzáteszi, hogy az MNB pénze nem adóforintokból származik — Bódog Bálint
- 04. Vagyonvisszaszerzési tapasztalatok — Horváth Bence
- 04. Kilenc nap után sikerült kimenteni két embert, akik beszorultak egy nepáli vízerőmű alagútjába — Bódog Bálint
- 04. Sokan kérdeztétek: miért volt tehén a Deák téren csütörtök délután? — Diószegi-Horváth Nóra
- 04. Botrány kellett hozzá, de végül elkészült a Képzőművészeti Egyetem úttörő szabályzata, amely kifejezetten a szexuális erőszakkal foglalkozik — Mohos Máté
- 03. Trump arról posztolt, hogy Európával fogja kifizettetni a Biden elnöksége alatt Ukrajnának adott hadianyagot — Szily László
- 03. A szerbek állami tiszteletadással temetnék el Ratko Mladićot, Aleksandar Vučić lenácizta az emiatt kiakadó horvátokat — Mohos Máté
- 03. A FIFA szerint az UEFA lejárató kampányt indított Infantino ellen — Benics Márk
- 03. Norvégia lefoglalt egy orosz hajót Ukrajna kérésére, Moszkva tiltakozik — Benics Márk
- 03. Lehet, hogy Magyarország hét év után újra indulni fog az Eurovízión — Szily László
- 03. A Kúria szerint is szexuális erőszak történhetett a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában, újratárgyalják R. ügyét — Bódog Bálint
- 03. Egyszerre zuhant össze több AI-szolgáltatás, köztük a Gemini, a ChatGPT és a Grok is — Mohos Máté
- 03. Az Ókovács vezette Operaház első fokon pert vesztett a sztrájk után kirúgott dolgozókkal szemben — Benics Márk
- 03. 6 milliárd Jászai Gellértnek, több mint 2 milliárd egy Balásy-cégnek – dőlt a pénz a Varga Mihály vezette MNB-től a NER-es oligarchákhoz — Haász János
- 03. Miért örülnek olyan sokan Petrányi Viktóriának? — Szily László
- 03. Tyúkól#68 – Akiknek nincs hangjuk: mit jelent a hajléktalan nők számára az a szó, hogy biztonság? — Diószegi-Horváth Nóra
- 03. Egy másik pázmányos oktató testvérének segített csalni a záróvizsgáján Szívós Mária volt alkotmánybíró — Mohos Máté
- 03. Petrányi Viktória lett a filmreformért felelős miniszteri biztos — Mohos Máté
- 03. Beérett a fenyőbogyó, erre akkora szexbulit tartott a világ egyik legritkább madárfaja, a kakapó, hogy durván megugrott az állománya — Szily László
- 03. Azonnali hatállyal elkaszálta a közmédia az M5 igazgatójának konteós műsorát — Mohos Máté
- 03. Velkey szerint Szijjártóék legalább 15,5 milliárd forintos túlárazással vettek lélegeztetőgépeket — Mohos Máté
- 03. Meghalt Gloria Steinem amerikai feminista ikon — Mohos Máté
- 03. Gengszterváltás az időjárásban: jövő héten jön az ősz, a hideg és talán az eső is — Szily László
- 03. Teljesen érthető, hogy Magyar Péter blokkolja az ukrán csatlakozási folyamatot, csak előtte nem kellett volna elveszítenie a fejét pár ezer lájk miatt — Szily László
- 03. Fejbe és gyomron lőtte egy merénylő a kijevi gyerekkórház lebombázásáért felelősnek tartott orosz tábornokot — Mohos Máté
- 03. Magyar Péter magas költségvetési hiányt jósolva megy neki a sajtótájékoztatójának — Bódog Bálint
- 03. Kalasnyikovval a sporttáskájában vonatozott Franciaországból Brüsszelbe egy 20 éves fiatal — Mohos Máté
- 03. Pert indít Zugló a Bosnyák téri irodakomplexumot fejlesztő Bayer-csoport ellen — Benics Márk
- 03. A málenkij robotot és a kárpátaljai magyarellenes szovjet atrocitásokat elítélő határozatot szavazott meg az ukrán parlament — Szily László
- 03. Háromhetes ülésezési rendre áll át a parlament szeptember végétől — Benics Márk
- 03. Bánki Erikkel és Kósa Lajossal kezdi a meghallgatásokat az MNB-botrány parlamenti vizsgálóbizottsága, Orbán Viktor meghallgatásáról egyelőre nem döntöttek — Haász János
- 03. Münchenben gyújtószerkezetet dobtak több épületre védelmi ipari vállalatok közelében — Takács Lili
- 03. Hibrid rendszerváltás a köztévében: a régi arcokkal megy tovább az M5 igazgatójának konteós műsora, az Ez itt a kérdés — Herczeg Márk
- 03. Rászabadultak az amerikai tengerészek a thaiföldi szexközpontra — Takács Lili
- 03. Már csak napok kérdése, és az időjárás állítólag évszaknak megfelelően fog viselkedni — Mészáros Juli
- 03. Balog Zoltán áll a kegyelmi ügyet feltáró bizottság elébe, ha kérik — Takács Lili
- 03. Oroszország csapást mért Ukrajna legnagyobb gyógyszeripari raktárára — Takács Lili
- 03. Nehezen, lassan, keveset, külföldi segítséggel – a vagyonvisszaszerzés nemzetközi tapasztalatai — Bede Márton
- 03. Magyar Péter: Az augusztusi költségvetési hiány várhatóan kiugróan magas lesz, de ősszel jönnek az uniós pénzek — Mészáros Juli
- 03. Lemond az észt védelmi miniszter, miután Észtország 70 millió eurót bukott egy Ukrajnának szánt lőszerüzleten — Takács Lili
- 03. Nőtt a mentők kiérkezési ideje augusztusban — Mészáros Juli
- 03. Halálra éheztetett egy rabszolgaként tartott nőt egy magyar házaspár — Mészáros Juli
- 03. Saját konvoja egyik autóját tarolta le a szlovén elnök autója — Mészáros Juli
- 03. Kikerült egy videó arról, ahogy az ukrán titkosszolgák egymásra lövöldöznek Kijev belvárosában — Takács Lili
- 03. Szupererős El Niño-jelenségre figyelmeztet az ENSZ — Mészáros Juli
- 03. Magyar Péter: A kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött — Takács Lili
- 03. A Magyar Nemzeti Bank új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés és csalás miatt — Mészáros Juli
- 03. J. D. Vance szerint ő Isten munkáját végzi — Mészáros Juli
- 03. Itt az ősz egyik legjobb programja: négy nap borozás a Budai Várban — Promó Ottó
- 03. Az amerikai pénzügyminiszter szerint az Ukrajna által indított oroszországi támadások is hozzájárulnak a magas energiaárakhoz — Takács Lili
- 03. Az Osnabrück szurkolói minden idők lelátói látványával ünnepelték a csapatukat — Haszán Zoltán
- 03. Kölcsönkenyér visszajár: az oroszok bezáratják a Goethe Intézeteket — Takács Lili
- 03. Spanyolország-szerte tüntetnek a ceutai migrációs válság miatt — Mészáros Juli
- 03. Biztos, ami biztos, a holland jegybank 86 tonna aranyat vitt át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a „geopolitikai bizonytalanságok” miatt — Takács Lili
- 03. Maduro a mentelmi jogára hivatkozva kéri az amerikai büntetőeljárás megszüntetését — Mészáros Juli
- 03. Nem egy dollárért ugyan, de már kaphatók a Trump arcképével ellátott egydollárosok — Takács Lili
- 03. A Pentagon irányelveket adott ki a katonák tesztoszteronszűrésének azonnali megkezdésére — Takács Lili
- 03. Soha ilyen meleg hónap nem volt még Magyarországon — Mészáros Juli
- 03. „Csak akkor indulhat el bármilyen folyamat, ha a Projektvezető úr is jóváhagyta” – belső dokumentumok tanúskodnak Orbán Gáspár szerepvállalásáról a csádi misszióban — Székely Sarolta
- 03. Titkos pénzszórás a megszűnt országban — Herczeg Márk
- 02. A Vučić-rendszer ellen tüntető diákokat is Pegasussal figyelték meg Szerbiában — Kolozsi Ádám
- 02. 9 év után újra beengedték a Magyar Helsinki Bizottságot egy börtönbe — Herczeg Márk
- 02. Kilenc éve várták, hogy elítéljék az egész Európát sokkoló újságíró-gyilkosság felbujtóját, de felmentették a vádlottat — Kolozsi Ádám
- 02. Magyar Péter fogadta az Európai Tanács elnökét Budapesten — Herczeg Márk
- 02. Trump most a kudarcai jelképét nevezné el saját magáról — Kolozsi Ádám
- 02. Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség Orbán közösségi médiás szerződései miatt — Herczeg Márk
- 02. Marokkó szándékosan terelhette a ceutai migrációs hullámot Spanyolország felé — Kolozsi Ádám
- 02. Zelenszkij drónok ezreivel nullázná le a légi közlekedést Oroszország felett, Putyin minisztere azt állítja, mindenre fel vannak készülve — Benics Márk
- 02. A német hatóságok szerint egy belarusz–orosz és egy lett–orosz kettős állampolgár követte el a lipcsei dróntámadást — Herczeg Márk
- 02. Az orosz klasszikusokat is be kellene zúzni Putyin túlpörgetett cenzúrája alapján — Kolozsi Ádám
- 02. Sosem mértek ilyen meleg hónapot Magyarországon — Herczeg Márk
- 02. A Magyarországra visszatérő Schiff András díszdoktori oklevelet kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtől — Herczeg Márk
- 02. Tizenkét évet kapott a férfi, aki áramot vezetett a Zsolnay-mauzóleum kapujába — Kolozsi Ádám
- 02. Véres tűzpárbajt vívtak egymással Kijevben a két legerősebb ukrán titkosszolgálat fegyveresei — Kolozsi Ádám
- 02. Tiborcz István és Orbán Ráhel magyar rendszámú G-osztályú Mercedesszel közlekedik Londonban — Herczeg Márk
- 02. Varga Juditot, Novák Katalint és Kónya Endrét biztosan beidézi, de előtte még átnyálaz egy rakás iratot a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság — Bódog Bálint
- 02. Bóka János szerint Orbán a jövőben is meghatározó szereplője marad a Fidesznek — Herczeg Márk
- 02. Öt pisztolyt akart becsempészni egy kocsi pótkerekében egy szerb férfi Röszkénél — Herczeg Márk
- 02. A magyar kormány harmadszor is blokkolta Ukrajna EU-csatlakozási folyamatát — Herczeg Márk
- 02. Összekeverték a mintákat a laborban, mégsem azbeszttel szennyezett a parkoló Nagykanizsán — Herczeg Márk
- 02. CÖF–CÖKA: Magyarország lehet, hogy már nem is létezik — Herczeg Márk
- 02. Csütörtök éjjel válnak nyilvánossá a kórházi fertőzések adatai — Székely Sarolta
- 02. Újra szavaztak a Független Közmédia Testület tagjairól, a szakmai jelöltek átmentek, az ellenzékiek nem — Szily László
- 02. Olimpiai bronzérmes súlylökő lett a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke — Székely Sarolta
- 02. Az MNV 1,4 milliárdot fizetett a Nagy Márton testvéréhez köthető ügyvédi irodának, a kormányváltás után felbontották a szerződésüket — Windisch Judit
- 02. A 610 centis határ alá süllyedt a vízszint Kiskörénél, Szolnokon negatív rekordot döntött a Tisza — Szily László
- 02. Titokban 500 milliárdot osztottak szét Orbánék a választás előtti hónapokban — Székely Sarolta
- 02. Ártatlannak vallotta magát a Charlie Kirk meggyilkolásával vádolt férfi — Benics Márk
- 02. Sebestyén Balázs a celebüldözős RTL-es műsorában felhívta Vitézy minisztert, hogy segítséget kérjen tőle — Mészáros Juli
- 02. A kormányváltás óta nem volt még ennyire gyenge a forint — Székely Sarolta
- 02. Kikötött a thaiföldi szexközpontban a 250 napja úton lévő amerikai hadihajó — Szily László
- 02. A 4iG bejelentette, hogy 2027-től elhozza Magyarországra Elon Musk Starlinkjét — Székely Sarolta
- 02. HVG: Külföldre költözhet Guller Zoltán, a NER prémium kádere — Székely Sarolta
- 02. Létszámstopot rendelt el Karácsony Gergely a főváros anyagi nehézségei miatt — Székely Sarolta
- 02. Személyesen kapta el a gyömrői polgármester az iskolai menzáról lopó konyhás néniket, 6 kiló sajtból 0,9 maradt a gyerekeknek — Szily László
- 02. „Amikor a Mészáros és Mészáros Kft. megjelenik, 52 szerződésrészből 51-et nyer verseny nélkül” – listázták a leginkább korrupciógyanús közbeszerzési párosokat — Haász János
- 02. Hipertrollkodás és banánköztársaság — Bódog Bálint
- 02. Robbanás volt Augsburg főpályaudvarán, ketten megsérültek — Székely Sarolta
- 02. Magyar Webernek: Magyarország nem változtat a menekültügyi gyakorlatán — Szily László
- 02. Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak — Promó Ottó
- 02. Putyin szerint ha valóban elhangzottak Zelenszkij szavai, az állami terrorizmus — Székely Sarolta
- 02. Kiderült, hogy a Bank of America menedzserét szúrta agyon a Times Square-en késelő őrült — Szily László
- 02. Három napra 257 millióért béreltek luxusrepülőt Szijjártó Péternek — Székely Sarolta
- 02. Miben hasonlít a bicikli az elektromos autóra? — Saját Tőke
- 02. Nemi erőszak, Molotov-koktél, megrohamozott tábor: teljes a káosz Ceutában, ahol a spanyol miniszterelnök hazugsága ellenére 5000 menekült él még az utcán — Szily László
- 02. Ezrek emlékeztek meg Banja Lukában Ratko Mladicról, Európa modern történelmének legvéreskezűbb tömeggyilkosáról — Székely Sarolta
- 02. FT: Oroszország szuperszonikus robotrepülők fejlesztésében segít Iránnak — Székely Sarolta
- 02. Esett egy kis eső, és azonnal lopni kezdték a vizet a mátrai patakból — Szily László
- 01. Zelenszkij: Véget értek a biztonságos repülés napjai Oroszország felett — Német Szilvi
- 01. Kármán András kinevezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetőjét, akinek 1284 milliárd forinttal kezdődik a munkája — Német Szilvi
- 01. Rainer M. János elnökletével megalakult az ügynökakták titkosítását felülvizsgáló bizottság — Inkei Bence
- 01. A hőség miatt komoly vízhiány fenyeget Tunéziában, már a palackozottvíz-ellátás is akadozik — Haász János
- 01. Leáll a brüsszeli MCC működése — Inkei Bence
- 01. „Amikor kiléptem a folyosóra, az egyik kollégám jött, hogy téged és még öt embert kirúgtak” – a NER idején eltávolított tanárok most újra oktatnak — 444.hu
- 01. Az Egyesült Államok újabb csapásokat mért Iránra — Német Szilvi
- 01. Ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk a NER örökségét, nem lesz elég azonnal lesújtani a legbűnösebb bűnösökre — 444.hu
- 01. Az Orbán-rendszerre volt egy csomó szavunk, de arra is van már jó pár, ahogy Magyar Péter csinálja — Német Szilvi
- 01. Az ukrán ombudsman szerint 50-70 ezer dollárért már nem csak a mozgósítást lehet megúszni, hanem ki is juttatnak az országból — Német Szilvi
- 01. Egy ember meghalt, két rendőr pedig megsebesült egy hollandiai lövöldözésben — Inkei Bence
- 01. Bodor Ádám lett a BKK új vezérigazgatója — Német Szilvi
- 01. A rendőrség munkatársainak mostantól nem kell dolgozniuk a születésnapjukon — Német Szilvi
- 01. Németország szerint Oroszország áll a lipcsei reptéri dróntámadás mögött — Inkei Bence
- 01. Megszűnhet a készpénzhasználat a palackvisszaváltási rendszerben — Inkei Bence
- 01. Ukrajna több városában a gyerekek már eleve az óvóhelyen kezdik a tanévet — Német Szilvi
- 01. Pokolgépet robbantottak fel egy elektromos elosztó központnál Kelet-Németországban — Inkei Bence
- 01. Forsthoffer Ágnes kommentben tette helyre Magyar Pétert — Német Szilvi
- 01. „Rendelkezem akkora intelligenciával, hogy egyikünk sem tudja, mit hoz a holnap” – Pócs János legemlékezetesebb parlamenti trollkodásai a kormányváltás óta — Mohos Máté
- 01. Elhunyt Édouard Balladur, volt francia miniszterelnök — Inkei Bence
- 01. Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök — Inkei Bence
- 01. Alig van víz a Marosban, Arad megyében az összes mellékfolyója kiszáradt — Német Szilvi
- 01. Több helyszínen házkutatásokat tartottak a fideszes nyuszimotorok ügyében — Inkei Bence
- 01. Eladási hullám és pánikhangulat a világ kötvénypiacain, a 2008-as pénzügyi válság óta nem látott szinteken a hozamok — Inkei Bence
- 01. Két új elnökhelyettessel bővül az Integritás Hatóság igazgatósága — Német Szilvi
- 01. Meghalt egy munkás, miután lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről — Német Szilvi
- 01. Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke is jelölt a Václav Havel Emberi Jogi Díjra — Benics Márk
- 01. 5244 milliárddal több kiadás, 2352 milliárddal több bevétel, bő 7000 milliárdos lyuk a Tisza-kormány új költségvetésében — Székely Sarolta
- 01. Gipszkartonozni tanul a letartóztatásban lévő Őrsi Gergely — Windisch Judit
- 01. Lezárult a NER újabb fejezete: Polt Péter távozott az Alkotmánybíróságról — Windisch Judit
- 01. Trump a Falkland-szigetek ügyével gyakorolna nyomást a britekre — Benics Márk
- 01. Baka András egy somogyi iskolában mondott tanévnyitó beszédet, hogy kifejezze megbecsülését azoknak, akik nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak — Windisch Judit
- 01. Engedély nélkül tartották a negyedik hatvanpusztai zebrát, majd az elhullását sem jelentették be időben — Benics Márk
- 01. Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen — Windisch Judit
- 01. Épülhet olajból banánköztársaság? Venezuelában most kiderül — Bede Márton
- 01. Újraindult a vasúti közlekedés Tiszaújváros és Miskolc között — Benics Márk
- 01. Szigorúbb fellépést ígér a kapcsolati erőszak ellen a belügyminisztérium, megerősítenék a távoltartás rendszerét — Benics Márk
- 01. Megszüntetheti a kormány a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát — Windisch Judit
- 01. Meghaladta az ezret a nepáli áradások halálos áldozatainak száma — Benics Márk
- 01. Korrigált a KSH, egy hajszállal még jobban teljesített a magyar gazdaság — Székely Sarolta
- 01. Ruff Bálinthoz került a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok egy része — Windisch Judit
- 01. Három embert ölt meg egy montenegrói lőtéren egy orosz férfi, majd öngyilkos lett — Benics Márk
- 01. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság engedélyezte Trumpnak, hogy folytassa a bálterem-projektjét — Benics Márk
- 01. Már napközben is órákon át támadnak az oroszok, új, sugárhajtású drónokat bevetve — Windisch Judit
- 01. Megdőlt a budapesti napi melegrekord — Benics Márk
- 01. Ketten meghaltak a Grand Canyonban pusztító villámárvízben, több mint húsz embert továbbra is keresnek — Benics Márk
- 01. Megkapta az indulótőkét az NVVH — Windisch Judit
- 01. Bűnösnek mondták ki Tupac Shakur harminc évvel ezelőtti meggyilkolásának kitervelőjét — Benics Márk
- 01. Vizsgálatot rendelt el Hegedűs Zsolt az Országos Onkológiai Intézetben — Windisch Judit
- 01. Magyar: Készek vagyunk tárgyalni Horvátországgal a Mol–INA-vitáról — Benics Márk
- 01. Az amerikai Duna Asphalt, egy 30 millió dolláros tengerparti villa és a kettőt összekötő lobbista, aki Szíjj Lászlónak is dolgozik — Németh Dániel