beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Megbánták a mentősök, hogy a temetés napján büszkélkedtek el a sikeres életmentéssel, nem mérték fel, hogy az ilyen posztok fájhatnak a családnak

Szily László - 2026.09.23 13:23:39

Megbánták a mentősök, hogy a temetés napján büszkélkedtek el a sikeres életmentéssel, nem mérték fel, hogy az ilyen posztok fájhatnak a családnak

Több ponton is súlyosan problémás posztot tett közzé kedden az Országos Mentőszolgálat, amivel csak az egyik gond volt az, hogy egy olyan ember életének a megmentésével dicsekedtek el, akit, mint hamarosan kiderült, épp akkor temettek el. Az OMSZ - talán a posztja miatt kirobbant felháborodás miatt - a 444-nek írt válaszlevelében mindenek előtt elnézést kért a családtól, amiért a posztjuk „ebben a formában további fájdalmat okozhatott számukra”. A szervezet sajátságos kommunikációjára jellemző, hogy a bocsánatkérést ennek a cikknek a közléséig semelyik felületükön nem tették meg nyilvánosan.

A mentők bűnbánó válaszának már az elejéből kiderül, hogy még mindig nem teljesen értik, mi sokak baja az OMSZ hasonló közösségimédia-posztjaival, Balassa Gergő kommunikációs vezető ugyanis így fogalmazott:

„A mostani esetből nekünk is le kell vonnunk a tanulságot. Nem önmagában a konkrét mentési történetek bemutatását tartom problémásnak, hanem azt, ha egy érzékeny esetnél nem mérjük fel kellő körültekintéssel, hogy az érintett felismerhetővé válhat-e, illetve milyen hatással lehet rá vagy a hozzátartozóira a közlés.”

Csakhogy a konkrét esetek bemutatása szinte mindig, mondhatni automatikusan jár a fenti következményekkel. Éppen ezért az a helyzet, hogy a világ mentőszolgálatainak nem kis része soha nem tesz közzé konkrét esetleírásokat a közösségi médiában, még anonimizálva sem. Az ilyen esetek egyedi jellegzetességei miatt ugyanis még a nevek kihagyása esetében is igen jó esély van arra, hogy minimum az érintett szomszédai és családtagjai be tudják azonosítani, ki is a főszereplő. Magukról a főszereplőkről nem is beszélve, akik ilyenkor kénytelenek újra átélni talán addigi életük legrosszabb perceit. Emiatt létezik az a gyakorlat, hogy egyes mentőszolgálatok kizárólag olyan esetekről publikálnak, melyek szereplői ebbe explicite beleegyeztek. Ez több munkával és kevesebb lájkkal jár, cserébe nem zaklat fel amúgy is rossz passzban lévő áldozatokat.

Azt most maga az OMSZ is elismerte a 444-nek, hogy az alanyok beazonosíthatósága nem először okoz nekik problémát:

„Az azonosíthatóság kérdése korábban is felmerült már. Volt olyan eset, amikor egy érintett jelezte, hogy felismerte magát egy bejegyzésben. Akkor személyesen egyeztettem vele, a posztot pedig töröltük. Ha egy bejegyzésben valaki saját magára vagy hozzátartozójára ismer, illetve olyan körülményt jelez, amely alapján az érintett felismerhetővé válhat, azt haladéktalanul megvizsgáljuk."

Vagyis a betegek jogai nem automatikusan előznek meg más szempontokat, hanem csak akkor, ha az érintettek szólnak. Csakhogy éppen ez az eset mutatta meg ennek az eljárásmódnak a korlátait: az OMSZ népszerű fb-posztja 3 órája volt kint, amikor a gyászoló feleség odakommentelt, és ettől a pillanattól még 2 további óra telt el, mire az OMSZ a bejegyzés módosításával reagált. Egyébként úgy, hogy minden részletet benne hagytak a posztban, csak a végét vágták meg.

A kommunikációs vezető reagált arra felvetésre, hogy mindez lájkvadászat lenne:

„A közösségi média számunkra nem önmagában az elérésről vagy a reakciók számáról szól. Ezeken a felületeken közérthetően tudunk beszélni többek között az elsősegélynyújtásról, a mentésirányítás működéséről, a laikus segítség jelentőségéről és a megfelelő segítségkérésről. Azért fontos, hogy ezek a tartalmak sok emberhez eljussanak, mert így valóban hasznos tudást tudunk átadni." - írta. Általában is ez a leggyakoribb magyarázatuk a hasonló posztokra: az edukáció, a nagyközönség megtanítása a helyes reagálásra vész esetén. Ez persze nyilván tényleg fontos dolog, de a botrányt okozó bejegyzés is klasszul illusztrálja, hogy vékony a mezsgye az életmentő oktatás és a vészhelyzetpornó között. Ebben a bejegyzésben, ha az ember ilyen szemmel olvassa újra, nem nagyon akad olyan elem, amiből bárki praktikusan tanulhatna, olyan annál több, ami kiemeli, milyen tökösök is a mentősök, és ezzel mozgásra bírja a lájkoló ujjat. Az persze önmagában igaz, hogy a mentősök tökösek, de az önmarketing ára így mások fájdalma.

Érzik ezt azért a mentősök is, azt írták ugyanis, hogy „több olyan tartalmat szeretnénk készíteni, amely segíti a lakosság egészségértését, például abban, hogy mikor indokolt mentőt hívni, mikor lehet más ellátási forma a megfelelő, hogyan működik a mentésirányítás, illetve mit tehet egy laikus a mentők megérkezéséig.”

Bár ez a poszt arról árulkodott, hogy az OMSZ-nél kedden még nem voltak tisztában a legalapabb alapokkal sem, szerdára szerencsére nagyot változott a helyzet:

„Büszkék vagyunk bajtársaink munkájára és természetesnek tartjuk, hogy ezt megmutassuk a nyilvánosságnak is. Bajtársaink minden ilyen helyzetben azért dolgoznak, hogy a beteg a lehető legjobb esélyt kapja. Számomra ugyanakkor ebben nagyon világos a határ: egyetlen poszt elérése vagy a rajta lévő lájkok száma sem ér annyit, hogy emiatt sérüljön a betegek méltósága, a bajtársaink szakmai munkájába vagy az Országos Mentőszolgálatba vetett bizalom.”

Balassa Gergő szerint nekik nincs semmiféle lehetőségük megtudni, hogy egy általuk kórházba vitt beteg életben maradt-e vagy meghalt.

„A beteg kórházi átadását követő állapotáról az OMSZ nem kap automatikusan visszajelzést, a betegek egészségügyi állapotának követését a hatályos jogszabályi környezet nem is teszi lehetővé, így a bejegyzés elkészítésekor sem állt rendelkezésünkre információ a beteg későbbi állapotáról. A „bízunk mielőbbi felépülésében” megfogalmazás ezt a bizonytalanságot fejezte ki: reményt, nem pedig a beteg túlélésére vagy későbbi állapotára vonatkozó megállapítást.”

A végén utalást tett arra is, hogy mennyiben fognak változnia bejegyzéseik:

„A mostani eset azt is megmutatta, hogy érzékeny történeteknél nem elég azt ellenőrizni, szerepel-e személyes adat a posztban. A jövőben azt is hangsúlyosabban vizsgáljuk, hogy az egyedi részletekből felismerhetővé válhat-e valaki, illetve megfelelő-e a közlés hangvétele az adott helyzetben.”


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!