
„Úgy látom, az emberek kezdik megszokni. Kicsit féltem, hogy a megszokottól eltérően kell felszállni, de panasz még nem érkezett erre, inkább úgy gondolom, hogy örömmel látták, hogy ez egy fejlődés Berekfürdőn” – mondta a Karcag Tv-nek a csatorna fb-oldalán közzétett bejegyzés tanúsága szerint Hosszu András berekfürdői polgármester.
A regionális tévécsatorna az új buszmegállóról készített riportot a termálfürdőjéről ismert településen, amely a helyszíni felvételek alapján jelentős méretűre sikerült, kisebbfajta buszpályaudvarnak is elmenne. (Na jó, ez azért túlzás.) Hogy miért lett ekkora, arról nem beszélt a polgármester – igaz, nem is kérdezték róla –, azt viszont elmesélte, hogy:
„Ez a buszmegálló a tavalyi évben lett kialakítva, igazából ebben az évben lett kész, és hosszabb egyeztetés után tudtuk megoldani azt, hogy most már megálljon a busz is ebben a buszmegállóban. Egyelőre távolsági buszokról van szó. A célja ennek, hogy itt létesült ezen a helyen ez a buszmegálló, hogy a fürdő előtti forgalmat csökkentsük le egy kicsit. A többi busz természetesen megáll és továbbmegy, ugyanúgy, ahogy eddig. De most már itt is megáll, tehát egy plusz megálló ez, főleg az iskolásoknak. Látjuk, most már biztonságosan át tudnak menni az úttesten, az ott lévő okos zebrán keresztül, és úgy visszafele is az iskolába.”
A riport szerint „a buszmegálló és a hozzá kapcsolódó esztétikus buszváró nem önálló projektként valósult meg. A komplex, több mint egyéves beruházás az »Élhető Berekfürdő« program része, amely magában foglalja a szomszédos rendezvénytér teljes megújítását is.”
Akárhogy is, ha olvasóink tudnak ennél is hatalmasabb buszmegállókról Magyarországon, ne hallgassanak, fotózzanak, mailezzenek, a [email protected] címen várjuk a rekordgyanúsakat – buszmegálló tárgymegjelöléssel –, előre is köszönjük. Ha lesz belőlük elegendő, nyilván kezdünk velük valamit.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!