beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Elrendelték a nyomozást Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében

Haász János - 2026.09.24 12:32:10

Elrendelték a nyomozást Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében

Megerősítette a rendőrség a 444 információját: nyomozás indult Nagy Ervin kulturális államtitkár feljelentése nyomán az Orbán János Dénesnek kifizetett több mint 400 millió forintnyi jogdíj ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szűkszavú írásos tájékoztatása szerint „a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt, az eljárás folyamatban van”.

Július elején írta meg a Prae.hu, hogy az Orbán János Dénes szakmai irányítása alatt álló Kárpát-medencei Tehetséggondozó NKft. 412 milliót fizetett ki az író kilenc művéért. A 444 közérdekű adatigénylése nyomán aztán kiderült, hogy OJD ennél is több pénzt kapott a KMTG-től: tavaly március óta bruttó 491 788 000 forintot, míg az alapítás óta összesen bruttó 496 888 000 forintot nagyobb részben jogdíjként, kisebb részben honoráriumként.

A pénz egy részének, nagyjából 200 millió forintnak a kifizetését ráadásul a KMTG akkori vezetőjeként Orbán János Dénes felesége, Tódor Szidónia kérelmezte a kulturális minisztériumnál, mint ebből, a csak a tavalyi és idei kifizetéseket összefoglaló táblázatból is látszik (a KMTG mostani vezetője, Rózsás Péter pedig egyben az OJD-vel szintén szoros üzleti-alkotói kapcsolatban álló Operettszínház ügyvezető igazgatója):

Az Orbánhoz áradó közpénzrengeteg különösen annak fényében feltűnő, hogy a KMTG rajta kívül összesen 46 millió forintot fizetett ki 2017 óta jogdíjként, ő tehát egymaga csak tavaly és idén nagyjából kilencszer annyi KMTG-s jogdíjat kapott, mint mindenki más együtt.

A napvilágra került adatokat munkatársunk egy elemző írásában úgy értékelte: „[OJD] pályafutása tanulságait nem az olvasóknak és irodalomtörténészeknek, hanem a hatóságoknak és az új kultúrpolitikának kell levonnia”. Ez lényegében meg is történt: Nagy Ervin kulturális államtitkár az ügy kirobbanása után néhány nappal feljelentést tett a kifizetések miatt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával. Az erről írt akkori közleménye szerint „több művel kapcsolatban az is felmerült, hogy különböző állami forrásokból hasonló céllal igényeltek és kaptak támogatást”.

Ráadásul, ahogy mi is megírtuk, OJD két műve, az Orfeum mágusa és a Hamupipőke esetében azok kizárólagos felhasználási joga az Operettszínháznál volt. Ezeket Orbán János Dénes így közvetlenül nem tudta eladni a KMTG-nek, csak az Operettszínház közreműködésével (a vevő KMTG vezetője, mint írtam, ugyanaz a Rózsás Péter, mint az Operettszínházé). Orbán János Dénes ezután eladta a jogokat a KMTG-nek, ahol egyébként mint szakmai vezető dolgozik, művenként bruttó 50-50 millió forintért.

Nagy Ervin júliusban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésről írt, a rendőrség mostani válaszában simán csak hűtlen kezelés gyanúja szerepel. Ezen a büntetőtörvénykönyvi minősítésen belül azonban az okozott kár mértékétől függően öt különböző kategória van a „kisebb vagyoni hátránytól” kezdve. A Btk. szerint az 50-500 millió forint közötti elkövetés a negyedik legsúlyosabb, „különösen nagy vagyoni hátrány” kategóriába tartozik, ebben az esetben, ha a bíróság megállapítja a bűncselekményt, a büntetés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Maga OJD előbb megvédte az ügyletet, hosszú közleményben magyarázta, hogy a kifizetés mennyire indokolt és helyénvaló volt. Többek között azt írta: „ennek a nagyszabású projektnek örülni kellene, hiszen nemzeti érdek, nagy lehetőség arra, hogy Kálmán és Lehár után még inkább kisajátítsuk azt a műfajt”. Valamint azt is, hogy „egy hivatalos, állami projektről van szó, amelyet a jog és a szabályok szigorú betartásával bonyolítottunk le, a teljes minisztériumi apparátus felügyelete alatt”. Később páros lábbal szállt bele az őt az ügyletek miatt kritizáló L. Simon László volt fideszes kulturális államtitkárba és Ókovács Szilveszter operaigazgatóba.

Miután azonban Nagy Ervin feljelentést tett, OJD visszakozott. Nyílt levelet írt Tarr Zoltán kulturális miniszternek, amiben bejelentette a művei visszavásárlási szándékát a KMTG-től, valamint azt, hogy kezdeményezni fogja az eredeti állapotok helyreállítását. „A közérdek mellett nekem a legnagyobb érdekem, hogy tisztázzam ezt az ügyet és a becsületemet” – írta OJD a levélben OJD, ami így zárt: „remélem, a visszavásárlás kezdeményezését jószándékom jeléül veszi, és sikerül az ügyet a lincshangulatból egy higgadt kivizsgálás regiszterébe emelni”. A KMTG a kérdésünkre a napokban közölte: „Orbán János Dénes hivatalos úton jelezte művei visszavásárlási szándékát”, további részletet azonban nem árultak el.

Tarr Zoltán viszont már akkor megmondta, nem vevő a különalkura. A nyílt levélre Facebook-posztban válaszolt, a bejegyzést így kezdte: „Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit. Következményekkel járó ország lettünk. Olyan ország, ahol a közpénz a közt szolgálja, nem a hatalomhoz közeli üdvösök érdekeit.”

A történet külön érdekessége, hogy Orbán János Dénes az első, a tranzakciókat mentegető levelében többek között azzal magyarázkodott: „A szerzők irodalmi optikából közelítik meg a témát, miközben itt operettekről van szó. Az operett márpedig nemcsak művészeti ág, hanem show-business is, ahol nagyságrendekkel nagyobb léptékről és közönségről van szó, mint az irodalomban (…) így értelemszerűen az alkotók bevétele is nagyságrendekkel nagyobb, mint az irodalomban (…) a megtérülés is nagyobb, mint más művészeti ágakban”.

Elrendelték a nyomozást Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében

Ezen a vonaton továbbrobogva már egyenesen egyfajta operettforradalom kirobbanását vizionálta. Sőt, a káprázatos kasszasikert a nevéhez szorosan kötődő operettszínházi szuperprodukcióval próbálta alátámasztani: „A megtérülés potenciálját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például a Dankó Pista premierjéből a KMTG 8,2 millió Ft-ot bevételezett. Egyetlen előadásból.”

Azóta azonban kiderült, szintén a 444 közérdekű adatigénylése nyomán, hogy a Dankó Pista gigantikus bukás volt. Az MVM Dome-ban tartott – valóban egyetlen – előadás csak nettó 45 milliós jegybevételt produkált, a jegyek felét, több mint 5000 darabot ingyen osztogattak szét, miközben a produkció kiadásai elérték a 650 millió forintot. Az előadást pénzügyi értelemben az mentette meg, hogy a Hankó Balázs vezette előző kulturális kormányzat 2025-ben 200 millió, majd 2026-ban egy 600 milliós csomagban újabb 400 millió forintos támogatást adott a produkciónak, vagyis lényegében az összes költséget az állam fizette. Így például azt a 24 804 302 forintot is, amit alkotók/jogdíjak soron tüntetett fel a színház – itt fizették ki Orbán János Dénes pénzét is, amit büszkén emlegetett korábban.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!