beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Putyin sehol sincs, Kadirov 99,85 százalékkal lett kormányzó

Szily László - 2026.09.21 08:23:01

Putyin sehol sincs, Kadirov 99,85 százalékkal lett kormányzó

Hétfőn azt írtuk, hogy az oroszországi parlamenti választáson a szokásosnál is kevésbé adtak a látszatra. A párhuzamosan megtartott kormányzóválasztásokon még kevésbé. Csecsenföld ura, Ramzan Kadirov ugyanis 99,85 százalékos eredménnyel győzött, ami szép javulás. 2016-ban ugyanis mindössze 94,8 százalékkal, míg 2021-ben 99,7 százalékkal győzött - jelenti a Meduza. Aki akkor azt képzelte, hogy azon az eredményen képtelenség javítani, most kellemesen csalódott.

Csecsenföld a legjobb mellett a legbénább jelöltek földje is. Kadirov ugyanis - hiába súgná azt a józan ész - nem vetélytárs nélkül ért el ennyit. A szavazólapon rajta kívül ott volt Iszmail Denilkanov és Kalid Nakajev is, akik 0,05-0,05 százalékot értek el.

Hét másik körzetben is kormányzóválasztást tartottak, mindenütt a poszt jelenlegi gazdája vezet biztos előnnyel, ha nem is ennyivel. Látszik, hogy a háború által leginkább sújtott Belgorodban a legelégedetlenebbek a választók, Alekszander Suvajev itt mindössze 65,97 százalékon áll.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!