
Azonnali hatállyal lemondott Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke. Jámbor tizenhárom évig vezette a szervezetet, utoljára idén márciusban választották újra, egy hónappal a választások előtt. Ehhez képest most indoklás nélkül lemondott.
A távozása a Telex információi szerint is a kormányváltással függhet össze. A lap úgy tudja, hogy a kamara vezetői hónapok óta várták, hogy az új agrárminiszter leüljön velük tárgyalni a szervezet jövőjéről, a tárca azonban nem akart együtt dolgozni a mostani vezetéssel. A találkozó végül múlt pénteken megtörtént, de állítólag nem pont úgy alakult, ahogy Jámbor remélte, három nappal később pedig le is mondott az eddigi elnök.
A vadászati érdekképviseletek az Orbán-kormányok alatt látványosan közel kerültek a politikai vezetéshez. A Vadászkamarától különálló, de vele szorosan együttműködő Országos Magyar Vadászati Védegyletet hosszú éveken át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezette, a Nimród Vadászújság főszerkesztője pedig Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár volt.
A NER stüszikalapban és térdzokniban szállta meg a Fehova kiállítást, és a vadászkamara is komoly állami hátszelet kapott. A Fidesz egy ideig a felújított hatvani Grassalkovich-kastélyt is ingyen a szervezet tulajdonába akarta adni (eredetileg az MSZP is benne lett volna a buliban a nagykoalíciós vadászsmúz jegyében, de a kipattanó botrány miatt végül visszakozott, és fuccs lett az elképzelésből), és azzal is nekik kedveztek, hogy a vadászjegyekből származó bevétel a kamaránál maradhatott. A szervezet jelentős vadgazdálkodási pályázati források felett is rendelkezett.
Jámbor László távozását már jó pár vadászati vezetőcsere megelőzte április óta. Semjén Zsolt egy hónappal a Fidesz-KDNP veresége után mondott le a Vadászati Védegylet éléről arra hivatkozva, hogy a „megváltozott körülmények között” már nem tudná ugyanolyan hatékonyan képviselni az ágazatot, mint korábban, majd Kovács Zoltánt is gyorsan levették a Nimród éléről.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!