beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Emberkereskedelem, pénzmosás, szexuális bűncselekmények: Romániában is vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Mohos Máté - 2026.09.04 13:51:12

Emberkereskedelem, pénzmosás, szexuális bűncselekmények: Romániában is vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Hivatalosan is vádat emeltek Romániában Andrew Tate és Tristan Tate influenszerek ellen. Az Andrew elleni vádak között van a fiatalkorú terhére elkövetett emberkereskedelem, a pénzmosás, valamint kiskorú szexuális kihasználása is. Emellett ezekben az ügyekben bűnpártolással, valamint az igazságszolgáltatás befolyásolására tett kísérlettel is vádolják.

A konkrét vádak között szerepel egy fiatalkorú átköltöztetése az Egyesült Királyságba, hogy ott internetes pornográfia céljából használják ki, valamint az is, hogy megpróbálták megakadályozni, hogy egy másik áldozatuk kapcsolatba lépjen a rendőrséggel. Mindkét férfi tagadja az ellenük felhozott vádakat.

A szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó román hatóság azt is javasolta, hogy foglalják le a Tate fivérek négy luxusautóját, amelyek összesen 825 ezer eurós értékkel bírnak. A testvérek ellen nemcsak Romániában, hanem az USA-ban és a briteknél is folyik büntetőeljárás, és most úgy tűnik, hogy a román hatóságoknak sorba kell állniuk, amíg felelősségre tudják vonni őket. A fivérek egyelőre az USA-ban raboskodnak és nagyon nem élvezik a börtönt –, az ottani hatóságok egyelőre a briteknek való kiadatást fontolgatják.

A nőgyűlölő influenszerek viselt dolgairól korábban többször is írtunk: például arról az esetről, amikor Andrew egy nőt az arcába tartott fegyverrel kényszerített arra, hogy azt tegye, amit parancsol neki. A román ügyészség birtokában lévő, elképesztően para tanúvallomásokról is beszámoltunk.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!