Így forgattunk 14 kamasszal egy teljes tanéven át

Néhány hete indítottunk gyűjtést, hogy befejezhessük a kamaszokról szóló új dokumentumfilmünket, a Bakpakkot. Azóta sokan mellénk álltak, és már a szükséges összeg felét sikerült összegyűjtenünk. Ahhoz azonban, hogy a filmet a 444-től megszokott minőségben fejezhessük be, az utómunkához még további segítségre van szükségünk.

Itt tudod támogatni, hogy elkészülhessen a Bakpakk.

Most a film témájáról és a szereplőivel kapcsolatban szeretnénk megosztani néhány részletet.

A Bakpakk tizennégy kamasz egy évét követi végig, akiknek egészen másképp kezdődött a 2024/25-ös tanév, mint a társaiknak. Nyolc évnyi kiközösítés, rossz iskolai eredmények és elakadások – több esetben öngyilkossági gondolatok – után a középiskola első évében nem tanulnak hagyományos tantárgyakat.

Nincs matek, nincs töri, nincs feleltetés vagy dolgozat. Egyetlen feladatuk van: érzelmileg gyógyulni.

Egy éven át empátiával, kommunikációval, együttműködéssel és felelősségvállalással foglalkoznak. A cél, hogy újra képesek legyenek hinni magukban, és visszaszerezzék a motivációjukat a tanuláshoz és a saját jövőjükhöz.

Minden ötödik gyereket érint valamilyen mentális zavar

A fiatalok mentális állapotáról évről évre egyre aggasztóbb adatok jelennek meg. Magyarországon minden ötödik gyereket érint valamilyen mentális zavar, a leggyakoribb probléma pedig a szorongás. Az oktatási rendszerünk ezekre a problémákra egyáltalán nincs felkészülve: sok helyen nincs iskolapszichológus, ahol pedig van, gyakran annyira túlterhelt, hogy prevencióra már nem jut ideje.

A 444 újságírójaként több mint hat éve foglalkozom oktatással, és mindig azok a történetek érdekeltek a legjobban, amelyek megmutatták, hogy az iskola másmilyen is lehet: olyan hely, ahol nem kizárólag a teljesítmény, hanem a gyerekek jólléte is fontos. Ilyen volt a tatai Színes Iskola vagy a Zöld Kakas Líceum. Az egyik legkülönlegesebb kezdeményezésnek az Arany Iránytű programot tartottam. Erről szól a Bakpakk.

Nem „problémás gyerekek”

A film szereplőit nem súlyos mentális zavarokkal küzdő gyerekeknek kell elképzelni. Egyszerű kamaszok, akik sokszor évek óta cipelnek magukkal rossz tapasztalatokat az iskolából: bántalmazást, kirekesztést, sorozatos kudarcokat.

Ezek az élmények olyan érzelmi terheket raknak rájuk, amelyek mellett nehézzé válik figyelni, teljesíteni vagy egyáltalán motivációt találni a tanuláshoz. Kívülről ebből sokszor csak annyi látszik, hogy rossz jegyeket kapnak, bukdácsolnak, bezárkóznak vagy elveszítik az érdeklődésüket az iskola iránt.

Innen indul a történetük. A filmben azt követhetjük végig, hogyan nyílnak meg a figyelem és a törődés hatására, hogyan kezdenek beszélni a múlt sebeiről, és hogyan válnak újra önbizalommal teli, vicces kamaszokká, akik reménnyel tekintenek a jövőjükre.

Zöld, sárga és piros zónák a forgatáson

Rendezőként kezdettől fogva az volt az egyik legfontosabb szempontom, hogy ezt az érzékeny és intim folyamatot úgy mutassuk meg, hogy közben a gyerekek jogai ne sérüljenek, és a kamera előtt is biztonságban érezzék magukat.

Ezért többfős stáb helyett egyedül forgattam végig a tanévet, és sok időt szántam arra, hogy bizalom alakuljon ki közöttünk. A gyermekjogi felkészítésben Gyurkó Szilvia segítségét kértük, aki akkor a Hintalovon Alapítvány vezetője volt, ma pedig gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár.

A szülők és a gyerekek részletes tájékoztatást kaptak arról, hol és mekkora közönség előtt jelenik majd meg a film, majd a gyerekekkel közösen lefektettük a forgatás szabályait.

Zöld, sárga és piros zónákat határoztunk meg. Zöld volt, amit szabadon forgathattam, például a program foglalkozásait. A sárga zónába azok a helyzetek kerültek, amelyeknél mérlegelni kellett – például egy komoly konfliktus vagy a szülőkről szóló beszélgetés. A piros zónába az intim magánbeszélgetések és minden olyan helyzet tartozott, amelyet sem felvenni, sem a filmben bemutatni nem lehetett.

A szabályokon túl is bármikor kérhették, hogy kapcsoljam ki a kamerát, vagy hogy egy már felvett jelenet ne kerüljön a filmbe. Ezzel a jogukkal éltek is – ahogy a bemutatott rövid részletben is látszik.

Először a szereplők látták a majdnem kész filmet

Fontos volt az is, hogy a filmet először a szereplő gyerekek lássák. Bár a Bakpakk még nincs kész, múlt héten levetítettük nekik az aktuális verziót az iskolában.

Sokat aggódtam amiatt, milyen lesz számukra visszanézni a két évvel ezelőtti önmagukat olyan pillanatokban, amikor sérülékenyek voltak. Végül végignevették a vicces részeket, csendben figyelték a nehezeket, büszkék voltak magukra, utána pedig egyesével megöleltek. A legintrovertáltabb fiú később még üzenetet is írt arról, mennyire örül, hogy szerepel a filmben.

A gyerekek most már a kész Bakpakkot várják. A film befejezéséhez hamarosan kezdődik az utómunka, amely jelentős költségekkel jár. A gyűjtésben eddig a szükséges összeg felét sikerült összeszedni.

Segíts te is, hogy a kamaszok elmesélhessék nektek a történetüket!