
A hatóságok nyomozati cselekményeket tartottak Matolcsy György környezetéhez tartozó köröknél – értesült az ATV. A csatorna megkeresésére a házkutatások tényét a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette.
„Megkeresésére tájékoztatom, hogy a Magyar Nemzeti Bankot érintő különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség ma eljárási cselekményeket, köztük kutatást és lefoglalást végzett, azonban az eddigi büntetőeljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor”
– tájékoztatott Dr. Kovács Katalin főügyészségi csoportvezető ügyész, szóvivő.
A szóvivő hozzátette, hogy a büntetőeljárásban a nyomozati cselekmények folyamatosak, ám mivel a nyomozás a törvény értelmében nem nyilvános, a rendelkezésre álló bizonyítékokat az eljárás jelenlegi szakaszában részletesebben nem áll módjukban értékelni vagy a nyilvánosság elé tárni.
Már több mint másfél éve folyik nyomozás a jegybanki alapítványok ügyében, gyanúsított egyelőre azonban még nincs. A hatóságok szerint ennek az az oka, hogy először szeretnék az összes bizonyítékot begyűjteni.
Az MNB-botrány tavaly márciusban robbant ki, amikor az Állami Számvevőszék nyilvánosságra hozta a Magyar Nemzeti Bank, valamint a kecskeméti egyetem Neumann alapítványa és a jegybanki PADME Alapítvány – ebbe olvadt össze 2019-ben a 2014-ben gründolt több MNB-alapítvány – gazdálkodásáról szóló jelentését. A számvevőszék szerint az alapítvány és azok vagyonkezelője, az Optima Befektetési Zrt. egy nagyon összetett, valószínűleg szándékosan átláthatatlan és megfelelő kontrollrendszer nélkül működő vagyonkezelői céghálózat közreműködésével eltapsolta az alapításkor kapott 266 milliárd forintot és a Neumann Egyetemet fenntartó alapítvány további 127,5 milliárdját.
A számvevőszék gazdasági bűncselekmények gyanújával feljelentést is tett, a rendőrségtől kedden kapott tájékoztatás szerint hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás, igaz, az ügyben még nincs gyanúsított, és az eddig nyilvános információk szerint Matolcsy Györgyöt például ki sem hallgatták. Hogy milyen durva hiányosságokat és szabálytalanságokat találtak, arról már pár nappal az ÁSZ-jelentés publikálása előtt megtudott és közölt néhány részletet a Direkt36. Ebben a cikkünkben pedig azt mutattuk meg, hogyan kapcsolódik össze az MNB és a jegybanki alapítványok elveszett pénzeinek története egy emberben, a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádám barátjának, Somlai Bálintnak a személyében.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!