
Ismét menekülőre fogta a rendőrök elől az a 13 éves fiú, aki rendszeresen jogsi nélkül motorozik Zalaegerszegen, írja fb-bejegyzésében a megyei rendőrség. A poszt szerint a fiú „sosem áll meg a felszólításra, megszegi a közlekedési szabályokat, forgalom elől elzárt helyekre hajt be, veszélyezteti a gyalogosokat”.
A rendőrök videót is mellékeltek a legutóbbi esetről, amely szerint „sem a Dísz tér, sem a Vizslapark, de még a Gébárti-tó sétánya sem jelent akadályt a fiatalnak”.
A fiút azonosították és intézkedtek vele szemben, és a szülőkkel is beszéltek, hogy ne engedjék motorozni, de eddig hiába. Az ügyben most kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozás, olvasható a posztban.
„A rendőrségnek nem az a célja, hogy a gyerekeket megbüntesse. Hanem hogy ne történjen sérülés vagy akár tragédia. A szülői felelősségnek a közlekedésben is jelentős szerepe van” – panaszolják.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!