beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Az év egyik legjobb filmje végre otthon is megnézhető

Inkei Bence - 2026.09.27 10:27:24
▲

Az év egyik legjobb filmje végre otthon is megnézhető

Nagyjából egy évvel a mozis premierje után utolérte a sorsa az Érzelmi értéket is, és felkerült egy streamingplatformra. Ez alapjában véve jó dolog, hiszen akik valamilyen okból nem jutottunk el moziba annak idején, pótolhatjuk a mulasztást. Mégis, az ilyen – beszélgetős, pszichologizáló, és mindenekelőtt nagyon lassú – filmek esetében felmerül a kétely, hogy tényleg odavalók-e két sárkányölő fantasy és három szuperhősfilm közé (az HBO Maxon például az Érzelmi érték e sorok írásakor nincs is a filmes top 10-ben) – utóbbiakról ugyanis sokkal inkább el lehet képzelni, hogy valaki elindítja egy fárasztó munkanap után.

Az Érzelmi értékkel viszont történtek fontos dolgok a bemutatója óta (nálunk január elsején került a mozikba), hiszen kilenc Oscarra is jelölték, sőt, a legjobb nemzetközi játékfilm díját el is hozta. Ez ráadásul történelmi díj volt: Norvégia első játékfilmes Oscarját kapta meg Joachim Trier filmje, ami elsőre meglepő is lehet, hiszen a nagyon erős skandináv filmes hagyományokból miért pont a norvégok lógnának ki, elvégre világsztárjuk is van Liv Ullmann személyében. Csakhogy ő svéd filmekben vált híressé (egyébként is gyakori a skandinávok közötti együttműködés, az Érzelmi érték egyik főszereplője is a svéd Stellan Skarsgård), maga a norvég filmipar össze sem hasonlítható a svéddel és a dánnal: azok már a némafilmkorszakban is nagyhatalomnak számítottak, és kisebb hullámvölgyektől eltekintve azóta is folyamatosan jelen vannak nemzetközi szinten, Norvégia viszont évtizedeken át kimaradt ebből, csak szórványosan voltak sikereik.

Az év egyik legjobb filmje végre otthon is megnézhető

Ennek az áldatlan állapotnak az olaj vetett véget, pontosabban az, hogy Norvégia az a ritka kivétel az olajállamok között, amely nem herdálta el a kincsét. Az állam a bevételek nagyját egy alapba teszi, de a fegyelmezett gazdálkodás mellett a kultúrára is jutott, a filmiparra pedig különösen. Az olajpénzből a 21. században kulturális tőke lett, megjelentek a színen nemzetközi szinten is sikeres norvég filmrendezők, akik közül Joachim Trier vált a legnagyobb névvé, és különösen az előző filmje, A világ legrosszabb embere óta világszerte érdeklődés övezi a pályáját.

Trier karrierje rendkívül gyorsan ívelt felfelé: első két filmjének nemzetközi fesztiválsikerei után máris egy angol nyelvű filmre kapott lehetőséget, olyan színészekkel, mint Jesse Eisenberg és Isabelle Huppert, de a Louder Than Bombs (Hétköznapi titkaink) nem hozta meg az áttörést, úgyhogy visszatért Oslóba és a norvég nyelvhez. A világ legrosszabb emberével aztán befejezte az Oslo-trilógiáját, de új filmjével se szakadt el a várostól: az Érzelmi érték is Oslo egyik elegáns negyedében játszódik, és hangulatában sem különbözik a rendező előző munkájától. Mondhatni, Triernek megvan a maga stílusa, amihez a norvég nyelv és közeg passzol – van is erre egy félreérthetetlen utalás a filmben, de erről majd később.

Az Érzelmi érték vonzerejét növelte, hogy ebben is Renate Reinsve játssza a női főszerepet, de mellette a már említett Stellan Skarsgård is szerepel, akárcsak Elle Fanning. A film Trier eddigi legszemélyesebb munkája, részben a rendező családjának története ihlette a forgatókönyvet, de fontos szerep jut benne magának a filmezésnek és a színháznak is, hiszen egyik főszereplője, Gustav filmrendező (őt játssza Skarsgård), a másik pedig színésznő (a Reinsve által alakított Nora). Ha még ezeken felül felsoroljuk, mi mindenről szól a film – szülő-gyerek viszony, kibeszéletlen családi konfliktusok, pszichés problémák, sőt, transzgenerációs traumák –, akkor valószínűleg nem sok mindenki kap kedvet hozzá, ezért gyorsan le kell szögezni, hogy az Érzelmi érték nem a némileg elcsépeltnek ható témái miatt erős igazán, talán még azt is lehet mondani, hogy azok ellenére.

Az év egyik legjobb filmje végre otthon is megnézhető

Eleve a film igazi főhőse egy ház: századfordulós villa, sötét fával burkolva, meredek tetővel, vörös faragványokkal, az úgynevezett dragestil (sárkánystílus) jegyében, ami a norvég nemzeti romantika jellegzetes építészeti stílusa volt. Trier állítólag egy évig hiába kereste a megfelelő házat a filmhez, aztán kiderült, hogy öt perc sétára volt a lakásától a tökéletes jelölt. „Olyan hangulata volt, mintha a család öröklött gazdagságból jött volna, de későbbi lakói inkább kultúremberek voltak, akik érdekes tárgyakat gyűjtöttek össze" – mondta a New Yorkernek Trier. „Volt benne valami melankolikus, egy nagyszabású múlt érzete."

A filmbeli ház is sok mindent látott, ez rögtön az elején kiderül a gyerek Nora monológjából, aki azon tűnődik, vajon vannak-e a háznak emberi érzései: a montázsszerű bevezető megadja az alaphangot, de a cselekmény szempontjából fontos részletek csak később bomlanak ki. Nora sikeres színésznő, míg húga, Agnes (Inga Ibsdotter Lilleaas) történész, pedig gyerekként éppen ő szerepelt apjuk, Gustav egyik híres filmjében. Végül mégis neki jutott a szokványosabb életút: férje és fia van, Nora viszont saját bevallása szerint „nyolcvan százalékban elbaszott”, pánikrohamokkal és depresszióval küzd, és egy nős kollégájával (Anders Danielsen Lie, Trier egyik kedvenc színésze) folytat viszonyt.

Anyjuk temetése után a gyászolók a házban gyűlnek össze, ahol váratlanul felbukkan apjuk, Gustav is, akinek a lányok nem örülnek túlzottan: mint kiderül, még gyerekkorukban elhagyta az anyjukat és elköltözött a családtól. Sikeres filmrendező lett, de már tizenöt éve nem forgatott, most viszont írt egy új forgatókönyvet, a főszerepre pedig Norát kéri fel. Azt a Norát, akit még egyszer se nézett meg a színpadon. Nem is kaphat mást, csak visszautasítást, ezért végül egy amerikai filmsztár, Rachel Kemp (Elle Fanning) kapja a szerepet, közben pedig fokozatosan megismerjük Gustavot, akiről kiderül, hogy kizárólag filmjein keresztül képes kommunikálni másokkal.

Megismerjük a többieket is, és a sorsuk érdekel is minket, mert mindegyikükről hihető, hogy létező, hús-vér figurák. A történet így is könnyen melodrámába fulladhatna, ám Trier humorral és empátiával ellensúlyozza a családi tragédiák terhét, és a filmet biztos kézzel menti meg a pátosztól és a giccstől. Egy-egy apróság aztán velünk marad a film után is: ahogy Gustav takarításhoz bevizez egy teljes guriga papírtörlőt, az maga az agglegénység esszenciája; vagy ahogy Rachel elhiszi az Ikea-stokiról, hogy ezt rúgta ki maga alól Gustav anyja hetven évvel korábban, amikor felakasztotta magát, és még lehetne ezeket tovább sorolni.

Persze az összes színész nagyot játszik: Skarsgård ritkán kap ilyen hálás szerepet, Reinsve Trier rendezésében újra fantasztikus, de tőlük ezt el is várhatjuk. Inga Ibsdotter Lilleaas viszont ugyanolyan kiváló Agnesként, mint világsztár kollégái, bátran mondhatjuk, hogy ő a film felfedezettje. Fanning is meggyőző, ahogy amerikaiként egy ízig-vérig norvég történetben kell boldogulnia. A szálat nehéz nem úgy olvasni, mint Trier ironikus kommentárját a saját angol nyelvű kitérőjéről. Ha pedig ilyen szoros szimbiózis alakul ki a színészek és a szerepük között, akkor tényleg mindegy, hogy moziban vagy laptopon nézzük a filmet, muszáj odafigyelni. Sőt, talán még néznénk is őket tovább.

Bár A világ legrosszabb emberéről is hasonló jókat lehetett mondani, ott kicsit megtörte a film lendületét a váratlanul nyomasztó befejező szakasz, itt viszont Trier végig tartani tudja a hangot. Az, a rendezővel szembeni gyakori kritika pedig nevetséges, hogy kizárólag privilegizált, jómódú emberekről készít filmeket, akik jó dolgukban nem tudják, mit kezdjenek magukkal. Trier így tud egyetemes emberi problémákról mesélni, és ezért is hitelesek a filmjei. Csak ne akarjon megfelelni ezeknek a kritikáknak, és akkor pár év múlva megint megismerhetünk néhány „nyolcvan százalékban elbaszott” karaktert az ízlésesen berendezett oslói lakásukban.

Az Érzelmi érték (Affeksjonsverdi) Magyarországon az HBO Maxon látható.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!