beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Takács Árpád szerint Békés megyei táborokban egymás senkiházizását, trógerezését és agyhalottazását tanulták a gyerekek, és ez is Magyar Péternek köszönhető

Molnár Kristóf - 2026.09.22 11:32:19

Takács Árpád szerint Békés megyei táborokban egymás senkiházizását, trógerezését és agyhalottazását tanulták a gyerekek, és ez is Magyar Péternek köszönhető

Éppen kezdett unalomba fulladni a gyermekvédelmi törvények módosításáról szóló parlamenti vita, de színre lépett a fideszes Takács Árpád, aki kétperces felszólalásával egyből magára vonta a figyelmet.

A békéscsabai politikus azzal indított, hogy nem nagyon szeretett volna hozzászólni a vitához, majd fideszesektől ritka, óvatos önkritikával folytatta. Azt mondta, elhiszi, talán egyet is ért azzal, hogy a fideszes plakátok nemcsak gyermekekben, hanem felnőttekben is szorongást okoztak. „Talán máshogy kellett volna ezeket a veszélyeket bemutatnunk.”

Takács ekkor kezdett felpörögni. Először kijelentette, hogy Magyarország „a második világháború vagy 1956 óta” nem volt akkora veszélyben, mint most, majd azzal folytatta, hogy a rendkívül veszélyes nemzetközi helyzetben „a mellettünk lévő országgal packázunk éjjel fél 2-kor”, amikor a miniszterelnök külügyminisztert játszva válaszol az ukrán külügyminiszter posztjára.

A külpolitikai kitekintés után Takács visszaugrott a vita témájához, és kijelentette, hogy a törvény nem a gyerekekről szól, hanem a brüsszeli érdekeknek való megfelelésről. Szerinte a Tisza Párt a pedofilnyilvántartás bezárásával a pedofilok jogait védi, és kiszolgáltatja a gyerekeket az LMBTQ-lobbinak.

„Ezek a szervezetek arra vártak, hogy be tudjanak menni a gerendási, a csordási, a békéscsabai iskolákba és óvodákba. De közlöm velük, hogy mi is ott leszünk. Ott lesznek azok az apák, akik meg akarják védeni a gyermekeiket.”

A maximális fordulatszámon pörgő Takács ezután arról is beszámolt, hogy néhány napja egy békéscsabai édesanya a gyermekének szeretett volna rendelni egy könyvet, de meg kellett jelölnie, hogy a gyermeke lány, fiú vagy gendersemleges.

Majd jött a finálé. A távolról indító Takács először azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy Magyar Péter 700 települést járt be a nyáron, és az is biztos, hogy Magyar Péter nélkül a Tisza Párt nem nyert volna a választáson. Aztán feltette az i-re a pontot.

„De az is biztos, hogy a nyáron volt egy lovastábor Békéscsabán, egy sporttábor Békéscsaba és Gyula között és Gyula után, Méhkerék irányában még egy tábor. Miután a gyerek hazament a táborból este a szüleihez, megkérdezte, hogy »anya, ti most mik vagytok, hazug trógerek vagy senkiházik«. Azt mondta a gyerek, hogy a táborban pontosan ezt tanulták: hogy egymást senkiházizzák, trógerezik, agyhalottazzák. Sőt, még a felnőttek is így beszéltek egymással és a gyerekekkel is. Ez is Magyar Péternek köszönhető.”


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!