

Egy magyarországi párt kétharmaddal nyeri a választásokat, rendszerváltást hirdet, teljesen átalakítja a közjogi rendszert, azzal a lendülettel megkezdi az előző garnitúra gazdasági bűneinek feltárását. Az első feljelentések egyike egy olyan figurát érint, aki aránylag kishal az igazi nagykutyákhoz képest, de azért nem kevés vaj van a fején, a tettei ráadásul jól dokumentáltak. Egy rakás sötét üggyel hozták korábban összefüggésbe, a rendszerváltás után több ügyben is vádat emeltek ellene, nézzünk meg egyet ezek közül. Mennyi idő elteltével születik meg a jogerős ítélet?
A helyes válasz a 12,5 (tizenkét és fél) év.
Ez nem valami időgéppel előrefelé repülős fantázia a Tisza-kormány igazságtételi próbálkozásának sikereiről. Ez a cikk azt fogja bemutatni, hogy a valóságban mennyi ideig tartott egy olyan eljárás, amihez hasonlók nemsokára – elvileg legalábbis – nagy mennyiségben fognak indulni.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!