beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Fordulatok a Trafó igazgatói pályázata körül: Gulyás Gábort kizárták a versenyből, és a Partizán fóruma is elmarad

Német Szilvi - 2026.09.23 11:51:28

Fordulatok a Trafó igazgatói pályázata körül: Gulyás Gábort kizárták a versenyből, és a Partizán fóruma is elmarad

Miután szeptember 18-án a Trafó igazgatói posztjára pályázók közül négyen közös levélben fordultak a fővároshoz a Partizán péntekre szervezett szakmai fóruma miatt, az egyik aláíró, Gulyás Gábor kedden mégis jelezte a Partizánnak, hogy részt venne a kerekasztal-beszélgetésen. Ekkorra azonban már késő volt: a szervezők arra hivatkozva, hogy a színházi szakma összezárt, lefújták a programot.

Gulyás esetében a fordulat oka az volt, hogy pályázatát jogszabályi feltételekre hivatkozva elutasították, ráadásul hiánypótlásra sem kapott lehetőséget. A pályázat körüli vitákról és a szakmai bírálóbizottság összetételéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Gulyás megkeresésünkre azt mondta, az elutasítást azzal indokolták, hogy nem rendelkezik megfelelő végzettséggel, emellett a vezetői gyakorlatát sem igazolta. Állítása szerint a döntéssel szemben fellebbezésre, sőt érdemi reakcióra sincs lehetősége. Gulyás azért is tartja furcsának az indoklást, mert abban nem írták le, pontosan milyen – például színházrendezői vagy más – végzettséget vártak volna el tőle. A kiírás ugyanis csak az intézmény tevékenységéhez illeszkedő végzettséget ír elő, Gulyás szerint pedig neki van ilyen.

„A Trafó szerintem nem színház. A Madách vagy az Új Színházzal ellentétben nincs saját társulata. A Trafó egy kortárs művészeti központ. Ez szerepel az alapító okiratában, és mindig is így működött”

– mondta.

Gulyás szerint nem csak az ő pályázatát utasították el: elmondása alapján egy másik jelentkező, Kosztolni Ildikó rendező, forgatókönyvíró és producer ugyanabban a percben, ugyanolyan tartalmú e-mailben kapott értesítést.

A Műcsarnok, a debreceni MODEM és a szentendrei Ferenczy Múzeum volt igazgatója a fejlemények tükrében megosztotta velünk Hibrid rezonancia című pályázatát is. Ez teljes terjedelmében itt olvasható. Ez alapján fizetőssé tette volna a Trafó képzőművészeti programját – a Trafó VIP Experience belépő 18 ezer forint –, amit olyan sztárművészekre alapozott volna, mint Marina Abramović, Ai Weiwei, Olafur Eliasson, Refik Anadol vagy a nemrég elhunyt Yayoi Kusama.

Fordulatok a Trafó igazgatói pályázata körül: Gulyás Gábort kizárták a versenyből, és a Partizán fóruma is elmarad

A Partizán szerda délután közleményben jelezte, hogy a pályázók elzárkózása és az esemény lefújása érdekében a fővárosnál folytatott lobbizásuk, a minisztérium érdektelensége, valamint a főváros szakmai delegáltjának távolmaradása miatt elmarad a program. Mint írták: „Ha mindenki szembejön veled az autópályán, akkor te haladsz rossz irányba: ez akkor is igaz, ha meggyőződésünk, hogy a rendezvény a demokratikus szakmai nyilvánosságot, és ezzel a terület iránti közbizalmat erősítette volna.”

Azt is hozzátették: „Egy biztos: a színház a nyilvánosság művészete. Az érintettek nyilvánossággal és demokráciával kapcsolatos attitűdjének színrevitele: sikerült.”


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!