beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes volt rendeletben megtiltani a szolidaritási adó ellen indított pereket

Bódog Bálint - 2026.09.22 06:38:33

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes volt rendeletben megtiltani a szolidaritási adó ellen indított pereket

„Az Alkotmánybíróság tegnapi egyhangú döntése kimondta: az Orbán-kormány által az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. Igazunk volt. Évek óta ezt mondjuk. Számos bírósági pert megnyertünk. Az Alkotmánybíróság most pontot tett a vita végére” – írta posztjában Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint az új kormány számára emberfeletti feladatot jelent majd az Orbán-kormány bűneinek orvoslása, hiszen „a Fidesz nemcsak az önkormányzatokat fosztotta ki, de a központi költségvetést is”.

Az Alkotmánybíróság (AB) közleménye cizelláltabban fogalmazott: eszerint a probléma nem a teljes rendszerrel, hanem a szolidaritási hozzájárulás beszedésének módjával, pontosabban a jogorvoslat lehetőségének hiányával volt. Az AB alaptörvény-ellenesnek minősítette az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, „mivel azok sértik az Alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit”.

A közlemény szerint az előző kormány Alaptörvényt sértett azzal, hogy egy visszamenőleges hatályú rendelettel 2025-ben kimondta, a szolidaritási hozzájárulás miatt nem lehet pert indítani, azonnali jogvédelemnek sincs helye az ügyben, és a folyamatban lévő pereket is le kell zárni. Ezzel az AB szerint az előző kormány megsértette a tisztességes hatósági eljáráshoz, a tisztességes bírósági eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot.

Ezért az AB megsemmisítette a 2025-ös rendelet azon részét, ami szerint a szolidaritási hozzájárulásra nem vonatkoznak a közigazgatási hatósági eljárás szabályai. A szolidaritási hozzájárulásról szóló hatósági döntések tehát jó eséllyel újból támadhatóvá válnak.

Az AB azt is írja, a döntéssel „lehetővé válik, hogy a jogalkotó ezeket az elszámolási viszonyokat komplexen újra rendezze. A nemzetközi szabályozási mintákból számos megoldási alternatíva kínálkozik arra, ha a jogalkotó egy ilyen típusú, a »tehetősebb« önkormányzatok számára előírt fizetési kötelezettséget kíván bevezetni.”

Hozzáteszik, „annak megítélése, hogy a szolidaritás érvényesülését az önkormányzatok között mely megoldás szolgálja a legjobban, a jogalkotó mérlegelésébe tartozó kérdés; a szabályozás kidolgozása során az Alaptörvényből és a nemzetközi kötelezettségekből fakadó elvárásoknak megfelelő szabályozási konstrukciót kell kialakítani”.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!