
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyon-visszaszerzési Hivatal Nemzetközi Osztálya hűtlen kezelés miatt folytat eljárást ismeretlen tettessel szemben az Alapjogokért Központ közpénzből finanszírozott háttércégével kapcsolatban – írja a rendőrség, hozzátéve, hogy az eddigi adatok szerint a kft. havonta 3,5 millió forintot meghaladó megbízási díjért foglalkoztatott egy jelenleg nemzetközi körözés alatt álló, volt külföldi tisztségviselőt, miközben csupán minimális munkát végzett a cégnek.
A nyomozók kutatásokat tartanak a gazdasági társaság budapesti épületeiben, a társaság könyvelőcégénél és a kft.-vel kapcsolatban álló egykori, külföldi tisztségviselő utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyén is. (Ez alapján vélhetően a körözés elől Budapestre menekült, majd a választások óta továbbállt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, Marcin Romanowski foglalkoztatásáról lehetett szó, amiről az Átlátszó írt nemrég.)

A nyomozók iratanyagokat, dokumentumokat, szerződéseket, számlákat, fizetési jegyzékeket foglalnak le a helyszínen, emellett adatokat mentenek a cég szerveréről, és ezzel párhuzamosan több tanút hallgatnak ki. A lefoglalt eszközöket, adatokat ezután fogják vizsgálni, elemezni, hogy teljeskörűen feltárják az ügyet, és jogsértés esetén a felelősségre vonás is megtörténhessen.
Frissítés: Az Alapjogokért Központ az alábbi közleménnyel reagált a történtekre: „Az Alapjogokért Központ megalakulása óta a jogszabályok betartásával végzi tevékenységét, ez így történt külföldi kutatóinkkal való együttműködés során is. Büszkék vagyunk arra, hogy széleskörű, aktív nemzetközi és regionális kapcsolatépítésünkkel Magyarország érdekét szolgálhattuk és szolgálhatjuk. A hatóságokkal bármilyen kérdésben készséggel együttműködünk, mivel egy jogállami eljárásban csak az derülhet ki, hogy mindenben megfeleltünk a jogszabályi követelményeknek.”
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!