Az Orbán-rendszerre volt egy csomó szavunk, de arra is van már jó pár, ahogy Magyar Péter csinálja

Maffiaállam, hibrid rezsim, spin diktatúra, posztfasizmus, NER, illiberális demokrácia, felhalmozó állam, többpárti kleptokrácia, autoriter kapitalizmus, szimulált demokrácia, információs autokrácia, plebiszciter vezérdemokrácia – felsorolni is nehéz, hány különböző szavunk, kifejezésünk volt annak leírására, mi is volt az Orbán-rendszer. Ezek közül számos fogalmat mi adtunk a nemzetközi politikatudománynak, sőt, a szavak megalkotásából maga Orbán Viktor is kivette a részét.

A bő száznapos Magyar-kormánynak még nem volt ideje arra, hogy komplett kórképekig fussa ki magát. Annak leírása érdekében pedig, hogy mi is történik a kormányzással, egyelőre a külföldi szakirodalomhoz fordulunk verbális kapaszkodókért.

Tehát hogyan is írják le elemzők, akadémikusok és politikai ellenfelek a sikeres kampány után közhatalomra került Magyar-kormány működését? Már az első száz napban legalább egy tucat, egymással versengő meghatározás került forgalomba. Ezekből szedtünk össze egy csokorra valót.

Influenszerpolitika

„A miniszterelnök magasra tette a mércét influenszerkedésben, lényegében influenszerkormányt hozott létre. Államtitkári vagy szóvivői szinten is olyanokat preferált, akinek van létező jelenlétük a közösségi médiában, van meglévő közönségük, amelyhez ők maguk tudnak szólni – erről beszélt Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója a Magyar Közöny podcast augusztus 24-ei adásában. Példaként Gajdos László élő környezetért felelős és Vitézy Dávid közlekedési minisztert említette: szerinte Magyarhoz hasonlóan ők is jelentős saját követőtáborral rendelkeznek, és a kormányban inkább az számít kivételnek, akinek nincs ilyen bázisa.

Pulai szerint ennek a logikának két oldala van: influenszerként komoly hatást lehet elérni, ugyanakkor kénytelen-kelletlen folyamatosan reagálni is kell a közönség igényeire. Az ígéretek és kijelentések pedig a közvetlenség miatt gyorsabban számonkérhetők. Pulai példaként a Polgár-ügyet és a „nem hiszem” komment utóéletét említette. Szerinte ezekben az esetekben már visszaütött ez a típusú politikai kommunikáció.

Maga az influenszerpolitika korántsem új fogalom, és nem mindenki tartja különösebben előremutatónak, ha továbbra is ezen keresztül próbálunk leírni valami újat. Martini Noémi, a HVG újságírója az Instagramon arról írt, hogy zavarja, amikor „boomer férfi elemzők” új jelenségként csodálkoznak rá arra, hogy egy politikus használja a közösségi médiát. Szerinte az influenszerpolitika kritikája ráadásul gyakran hamis ellentétre épül: mintha egy politikus vagy szelfit posztolna, vagy dolgozna, és a kettő egyszerre nem történhetne meg.

A Magyar-kormánnyal szemben az influenszerpolitika vagy a „Facebook-kormányzás” az ellenzékbe szorult Fidesz egyik leghangosabb kritikája lett. Pedig a választási kampányban a Fidesz is próbált alkalmazkodni ehhez a logikához. Kubatov Gábor például többször panaszkodott arra, hogy az erőltetett fiatalítás miatt régi barátait is elveszíti, mert lecserélik a jelölteket, akik nem elég erősek a közösségi médiában. Mára odáig jutottak, hogy a Fidesz-frakció megfogyatkozott parlamenti helyeit (a legtöbbet posztoló) exmegafonosokkal töltik fel.

Ubikvitás (ubiquity)