
A vizsgált közösségimédia-tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét Whisper Ton, azaz Strenner Antal – közölte szerdán a Gazdasági Versenyhivatal. Az influenszert, illetve a vállalkozását figyelmeztetésben részesítette, emellett megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte a GVH. A versenyhivatali közlemény megemlíti, hogy az eljárásban Strenneren és a vállalkozásán túl a vele partnerségben dolgozó influenszerügynökség, a PFR GROUP Hungary Kft., valamint a reklámokat megrendelő három vállalkozás felelősségét is vizsgálta a versenyhatóság.
Utóbbiak közül az egyik, a Coca-Cola Szolgáltató Kft. kapott is egy 5 millió forintos bírságot a reklámjelleg feltüntetésének elmaradása miatt. A PFR – ami a hazai influenszerek egyik legnagyobb menedzsment istállója, a cégről, illetve a Fidesz fiatalokat megszólító kampányában játszott szerepéről itt írtunk részletesen –, valamint a többi vizsgált hirdető megúszta az eljárást.
A mostani határozattal egy több mint kétéves versenyfelügyeleti eljárás újabb szakasza zárult le. A Gazdasági Versenyhivatal 2024 tavaszán indított versenyfelügyeleti eljárásokat hat hazai influenszerrel és több hirdető céggel szemben (az influenszerek: Dancsó Péter – „Videómánia”; Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix”, Strenner Antal – „Whisper Ton”, közülük a Kásával, Forstnerrel és Halmivel szembeni indult már lezárult). A 2024-es eljárásindításkor azt írta a GVH, hogy mindössze az influenszerek 20 százaléka tartja be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat, a többség (54 százalék) általában jelzi a promóciós tartalom tényét, de nem mindig, míg negyedük soha, vagy csak nagyon ritkán tesz közzé bárminemű tájékoztatást.
Az influenszer tevékenységét vizsgáló eljárásban a GVH mostani közleménye szerint 49 Instagram- és TikTok-bejegyzést vizsgáltak meg. Ezek „közel háromnegyedében állapította meg a reklámjelleg nem megfelelő jelölését, néhány esetben pedig annak teljes hiányát”.
Whisper Tont egyébként az Orbán-rendszer utolsó éveiben fideszesként könyvelték el. Többek között szerepelt a nyíltan homofób kormányzati propagandát terjesztő TV2 egyik vetélkedőjében – azt meg is nyerte –, a már említett NER-közeli influenszerügynökség, a Post For Rent (PFR) egyik arca, és azon a budapesti influenszer találkozón is részt vett, amit a mi pénzünkből fizetett az állam. Ő viszont nyíltan sosem politizált, sőt, április 12-én, bár nem mondta meg követőinek, kire voksoljanak, a kérdésekből, amiket szerinte egy választónak fel kell tenni, mégis erősen érezhető volt, hogy merre billen a mérleg, és a kommentelői is tiszás kiállásként értelmezték azt.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!