
Jó reggelt! Ismét itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt nap legfontosabb híreivel, cikkeivel. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)
Az ügyészség házkutatást tartott a Matolcsy-körnél, és gyanúsítottként hallgatta ki Matolcsy György volt jegybankelnököt. De a Legfőbb Ügyészség milliárdos korrupció miatt kérte Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését (a volt fejlesztési miniszter szerint az ellene megfogalmazott „megalapozott gyanú” minden eleme alaptalan), és Hankó Balázst is öt és tíz év közötti tételekkel gyanúsítanák meg. Sőt Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését is kéri az ügyészség a Dunába dobott telefon miatt: Magyar Péter maffiaügyészekről beszélt.

A KNYF volt vezetője, Fürcht Pál állítja, végig szabályosan járt el, de először a főnökei söpörték le a jelentését, majd eljárást indítottak ellene, amikor jelezte, hogyan gyakoroltak nyomást rá a Legfőbb Ügyészség részéről.
A Tisza-frakció egyhangúlag úgy döntött, hogy nem támogatják Baka András legfőbbügyész-jelöltjét. Az elnök megtette a javaslatát, a döntés nem az ő felelőssége – kommentálta az államfő hivatala a kialakult helyzetet. Szokatlannak tűnhet, hogy egy köztársasági elnök önálló szereplő, és nem a kormányzati hatalom bábja – reagálta Magyar Péter.

Magyar Péter késő este diplomáciai csörtét vívott az ukrán külügyminiszterrel, mire a Fidesz aggódni kezdett a magyar–ukrán viszonyért: a kormányfő szerint fogalmuk sem volt arról, hogy a Mol az ukrán határhoz közeli, ukrán gáz- és olajtároló építéséről tárgyal, ebből aztán olyan feszültség lett, ami érinti a Mol-vezér Hernádi Zsoltot, és elérte a diplomáciát is.

Takács Péternél valami eltört az éjjel, Magyar Pétert piálással vádolva, komcsizva ámokfutott a Facebookon, persze a kormányfő is beszállt egy kommenttel, mikor máskor, mint éjjel fél kettőkor. Takács Péter egyébként az orvosi kamara közleményéről négy éve azt írta: „Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni.”
Az NKA korábbi kritikusait kurátorrá nevezte ki Tarr Zoltán, de megtartott NER-konform figurákat is: a függetleneket befogadó Jurányi vezetője lett a színházi kollégium elnöke, míg a korábban Hankó Balázs botrányos döntései miatt lemondott kurátor visszakerült a legfőbb állami mecénás szervezethez.

Semjén és Kovács Zoltán után újabb NER-es fővadász dobta be a lódenmellényt: bár márciusban még újraválasztották, a tiszás miniszterrel való találkozója után inkább lemondott a Vadászkamara elnöke.
A magyar állam fizette a budapesti atlétikai világdöntő 3,2 milliárd forintos rekorddíjazását, és az 1,6 milliárd forintos rendezési jogdíjat is közpénzből fedezték.

Karácsony Gergely győzelmet hirdetett: az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes volt rendeletben megtiltani a szolidaritási adó ellen indított pereket.
Közel 38 millió forint közpénzt adtak Orbánék egy szódakiállításra, aminek se honlapja, se elérhetősége, és nem is látogatható: a pénzt annak a Retkes Jánosnak a cége kapta, aki a Magyar Szövetség párkányi elnökségének tagja és a Fidesz hű támogatója.
6400 embernek van több mint egymilliárd forintnyi vagyona cégekben Magyarországon, összesen 30 000 milliárd forint. Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvénytervezetet: akár 5000 személyre is kiterjedhet a vagyonosodási vizsgálat, és 3 milliárd forintba kerülhet négy év alatt.
Az Egyesült Államok először ismerte el, hogy fegyvereket telepített az űrbe. Miután az elnök kitiltott három médiumot a Fehér Házból, a legnagyobb amerikai hálózatok nem tudósítanak Trumpról, aki – hogy megfenyítse Kanadát – Fehéroroszországból venne olcsó műtrágyát, csakhogy Lukasenka szerint már mindet eladták.

A Magyar-kormány már hosszabb ideje regnál, mint amennyi ideig a Tanácsköztársaság tartott, és mivel a fideszes mitológiában a Tisza Párt rendszerét rendszeresen hasonlítják a 133 napot megért proletárdiktatúrához, erről beszélgettünk a 444 stúdiójában Csunderlik Péter történésszel.

És gratulálunk Bábel Vilmos kollégánknak, aki megkapta a Minőségi Újságírás Díj különdíját!
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!