
A Mátyás téren nem pezsgett annyira az élet Magdi anyus idején, mint a Fővárosi Közgyűlés ülésén, az elsőn a nyári szünet óta.
A kormányváltás a fővárosban is átrendezte némileg a viszonyokat, a két legnagyobb frakció, a 10-10 fős Fidesz és Tisza lényegében helyet cserélt, annyiban legalábbis, hogy most a Tiszától halljuk a kormány intézkedéseit dicsérő, és a Fidesztől a kormánykritikus megnyilvánulásokat (ezt még azért szokni kell).
Lássuk sorrendben, eddig mi történt.
A napirend megszavazása előtt Szepesfalvy Anna, a Fidesz frakcióvezetője próbálta kiugratni a főpolgármester nyulát a bokorból: arra volt kíváncsi, hogy egyes javaslatokról miért szavaznak ma, amikor azokra jelen állás szerint a fővárosnak nincsen pénze (ezek jellemzően olyan javaslatok, mint mondjuk egy idősotthonokba tervezett állatterápiás programokra vagy éppen lakótelepi zöldfelületek gondozására kiírt pályázat).
Számadó Tamás főjegyző szerint amennyiben ezeket a javaslatokat ma megszavazzák, akkor legalább a folyamatok elindulhatnak, amihez Kiss Ambrus főigazgató még azt is hozzátette, hogy reményeik szerint a kormánnyal zajló pénzügyi tárgyalások hamarosan lezárulhatnak, reményeik szerint ráadásul gyorsan, akkor pedig a már megszavazott javaslatokban foglaltakat könnyebb lesz elindítani, mint kivárni a következő ülést.
Szepesfalvy ezzel a válasszal nem volt túl elégedett, szerinte ha nincs fedezet a javaslatok mögött, akkor legalább kaphatna valamilyen tájékoztatást a közgyűlés arról, hogy milyen állapotban vannak a kormánnyal zajló tárgyalások, vagy ha nincs tájékoztatás, akkor inkább arról kéne beszélni, hogy hogyan fogják a pénzügyi stabilitást biztosítani a fővárosnak. Szerinte fedezet nélkül felelőtlenség lenne dönteni ezekről a javaslatokról - az ő javaslatát ezek napirendről való levételéről azonban a közgyűlési többség leszavazta.

Ezután Karácsony Gergely főpolgármester foglalta össze a két közgyűlés közti fejleményeket, azt hangsúlyozta, hogy a főváros helyzetét az okozta, hogy sok százmilliárdot vett el az előző kormány a fővárostól, és van arról alkotmánybírósági döntés is, hogy ezt jogsértő módon tette (itt írtunk erről bővebben).
Karácsony is megismételte, hogy zajlanak a tárgyalások a kormánnyal, és előrehaladott állapotban vannak, „joggal remélhetjük azt, hogy belátható időn belül meg fogunk tudni állapodni az idei évet illetően”. Azt is hozzátette, hogy a megállapodás reményeik szerint úgy zárul majd, hogy a jövőben ne alakuljon ki hasonló helyzet. Reménykeltő folyamatnak nevezte, hogy megalakult (ismét) a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT), ami a kormány és a főváros közti együttműködést erősítené, ezzel kapcsolatban kiemelte az április 12. előtt még a közgyűlésben ülő, utána viszont miniszteri székbe költöző Vitézy Dávid munkáját, és hangsúlyozta azt is, hogy a következő időszakban komoly fejlesztések várhatóak a fővárosban.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere sem tűnt túl elégedettnek a főpolgármesteri beszámolót hallva, neki is a főváros pénzügyi helyzetével kapcsolatban voltak kérdései. Emlékeztetett arra, hogy jelen helyzetben a főváros számláján annyi pénz van csupán, amennyiből az októberi béreket ki tudják fizetni, miközben 120-140 milliárdra lenne rövid távon szükségük, hogy az év végéig működni tudjon az önkormányzat. Szerinte semmilyen módon nem látható, hogy ez hogy fog megoldódni, hogyan kapja meg ezt a pénzt december végéig a főváros. Baranyi azt mondta, nem érti, miért titkos a kormánnyal zajló tárgyalás, és túl nagy a hiányzó összeg ahhoz, hogy semmit ne tudjon róla se a közgyűlés, se a nyilvánosság.
Karácsony szerint szó sincs titkos tárgyalásról, de „a döntéshozók maguk közt döntenek”, aztán ha van eredmény, akkor tájékoztatnak, nem akar üzengetni a nyilvánosság előtt, de - mint mondta - közel vannak a megállapodáshoz, addig pedig megértést és bizalmat kért.
Orbán Árpád, a Tisza frakcióvezetője következett, aki viszont mintha nem tudta volna eldönteni, hogy az Országgyűlésben vagy a Fővárosi Közgyűlésben szeretné-e megtartani expozéját. Azzal kezdte, hogy ő úgy érzékeli a sajtóhírekből, hogy a főváros helyzete slágertéma lett, amiből „lehet kiragadni egyes részeket, és azokon csámcsogni”, de szerinte célszerű inkább keretbe foglalni ezt a helyzetet.

Orbán ezután arról beszélt, hogy az áprilisi választás után rossz helyzetben lévő országot vettek át, ahol nem olyan problémák vannak, amik 1-2 héten belül megoldhatók, de a Tisza-kormány „kifogáskeresés és felelősséghárítás helyett” beleállt a munkába, és az „eredmény néhány hónap után is látható”.
Ezután rátért Budapestre is, ami szerinte hatalmas lehetőségek előtt áll, de „dolgozni kell”, nem várhatnak mindig a kormány segítségére. Szerinte slágertéma, hogy a főváros csődben van, de reméli, hogy ezt utoljára hallják, mert szerinte „mi elvégeztük, rekord gyorsasággal a házi feladatot”, de a kialakult helyzet megoldása nem a kormány feladata, a budapestiek azért választottak főpolgármestert és közgyűlést, hogy mindenki végezze a munkáját.
Azt, hogy mindenkinek végeznie kell a munkáját, Orbán Árpád jó néhányszor elmondta - ugyanakkor érdemes megemlékezni arról, hogy épp a Tisza-frakció az, amely nem ül be a fővárosi cégek felügyelőbizottságaiba, ahogy főpolgármester-helyettesi posztért sem jelentkeztek eddig, ezekkel az apróságokkal pedig akadályozzák a fővárosi önkormányzat törvényes működését (amiről itt írtunk bővebben).
Orbán Árpád mindenesetre nyomatékosan kérte a főpolgármestert és a többieket is, hogy összpontosítsanak a köztisztasági és közbiztonsági kérdésekre, mert eddig szerinte a belügyminisztériumnak volt érdemi lépése, hogy elrendelte a fokozott rendészeti ellenőrzést, de „ez a főváros és a kerületek dolga is”, hogy rendet tartsanak.
Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) következett, aki nem túl nagy meglepetésre a Tiszába szállt bele, rögtön egy Magyar Péter-idézettel:
„Ha annyiszor csődbe ment volna a főváros, ahányszor hallottuk, már nagyon nagy baj lenne” - mondta a kormány sajtótájékoztatóján a miniszterelnök nemrég.
Gulyás Gergely Kristóf szerint eltelt már 100, sőt, 133 nap is a kormányalakítás óta, és a magyarok, azon belül a budapestiek türelme is elfogyott, ezért neki vannak kérdései, például arról, hogy hol van az ominózus Budapest-törvény, amit a Tisza a választás előtt beígért, elő van-e készítve, kik dolgoznak rajta, stbstbstb. Gulyás aggódott amiatt is, hogy a Tisza nem törölné el a szolidaritási hozzájárulást (amit ugye a Fidesz vetett ki az önkormányzatokra), Magyar Péter viszont azt mondta, hogy maradni fog, idén biztosan, és jövőre is legfeljebb kicsit csökkentik a mértékét. „Nem erről volt szó, nem ezt ígérték ennek a városnak” - aggódott a fideszes politikus.
Arról is kérdezte Orbán Árpádot, hogy meg kívánják-e szüntetni a Fővárosi Közgyűlést, az ugyanis szerinte szintén megyei közgyűlés, azokat meg a Tisza éppen beszántaná.
„Ideje lenne betartani az ígéreteiket, és Budapest aranykorán dolgozni”- zárta gondolatmenetét az ellenzéki frakció politikusa.
„Kicsit nagyobb szerénységgel, ha kérhetem” - reagált Gulyás szavaira Karácsony, emlékeztetve mindenkit arra, hogy az előző kormány 300 milliárdot vett el a fővárostól szolidaritási hozzájárulás címén.
Keszthelyi Dorottya (DK) következett, azzal kezdte, hogy a bizalma töretlen, a türelme meg határtalan, de Budapest lakosságáé nem az - ebből talán már ki lehet találni, hogy ő is a fővárosban kialakult helyzetre reflektált. Keszthelyi finoman emlékeztette Orbán Árpádot arra, hogy az állami feladatokat nem jó gyakorlat számon kérni az önkormányzatokon, megemlítve, hogy például a közterület-felügyelők nem vehetik át a rendőrség feladatát, egyben azt is kérve a kormánytól, hogy adjon olyan határköröket az önkormányzatoknak, amikkel érdemben tudnak javítani a fővárosiak életén.
És miután mindenki mindenkinek jó megmondta, amit akart, a képviselők elkezdték az érdemi munkát.
A fővárosban kialakult, sokrétű problémáról itt írtunk bővebben, a közgyűlés ülésén is sok szó esik majd róla, ezt egy következő cikkünkben rögzítjük.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!