
„Igen, félek! Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok. A Kádár-rendszerben egy-egy viccem vagy lázadónak ítélt megnyilvánulásom miatt többször is jöttek értem a rendőrök, állandó megfigyelés alatt álltam. Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek. Nekem már lefőtt a kávé. Tudomásul vettem.”
– ezt mondta Nagy Feró a Story Magazinnak adott interjújában az NKA-s támogatások ügyében zajló nyomozásról, amelynek során Fásy Ádám feleségét például már letartóztatták.
Feró azt állította: nem kapott pénzt az előző kormánytól a fellépéseiért, számára új információ volt, hogy egyesek ilyen nagy támogatásokhoz jutottak. Hozzátette: „Nekem az is rosszul esett, amikor az akkori ellenzéki sajtó azt írta, hogy én másfél millió forintért léptem fel az egyik DPK-rendezvényen. Ez hülyeség! Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt.”
Az interjúban még arról is beszélt, hogy:
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!