
„Tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök alkotmányos jogkörét, és komolyan vesszük azokat az érveket is, amelyeket tegnap a parlamentben elmondott”
– mondta Magyar Péter Facebook-videójában néhány órával azután, hogy Bujdosó Andrea tiszás frakcióvezetővel közös posztban bejelentették, hogy a frakció nem tudja támogatni a Baka András által jelölt Szathmáry Zoltán megválasztását legfőbb ügyésszé.
Mint mondta, a döntés során azt is figyelembe vették, „hogy az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat, garantálnia kell a szervezet politikai függetlenségét, és hiteles választ kell adnia azokra a szervezeti és működéi problémákra, amelyek az elmúlt években felhalmozódtak”.
Magyar szerint „senkinek nem kell a mai döntés miatt farkast kiáltania. Pontosan erre szolgál az alkotmányos rendszer: a köztársasági elnök jelöl, az országgyűlés pedig dönt, és mindkettő viseli a saját döntésének politikai felelősségét.” Azt mondta:
„Szokatlannak tűnhet, hogy egy köztársasági elnök önálló szereplő, és nem a kormányzati hatalom bábja. Szokatlannak tűnhet, pedig igazából felemelő. Éppen azt mutatja meg, hogy Magyarország gyógyul, ha ezeket a vitáinkat felelősséggel, transzparensen, az ország érdekében tudjuk lefolytatni.”
Arra kérik Baka Andrást, hogy „állítson új jelöltet a legfőbb ügyészi tisztségre”, hogy mielőbb új legfőbb ügyészt választhassanak.
A Sándor-palota a 444-nek Magyar és Bujdosó posztjáról szóló kérdésére azt reagálta:
„A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét. A legfőbb ügyész személyére megtette javaslatát, arról dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége.”
Hozzátették, hogy „az államfő hivatalos döntéseiről a Sándor-palota a korábbiaknak megfelelően, kellő időben tájékoztatja a közvéleményt.”
Baka András köztársasági elnök hétfőn Szathmáry Zoltánt javasolta legfőbb ügyésznek. Szathmáry korábban a Legfőbb Ügyészség informatikai főosztályánál dolgozott főosztályvezető ügyészként, ebben a cikkben hosszabban írtunk róla.
Magyar hétfőn nem reagált egyből, később sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a frakció nem hozott végleges döntést, de a hozzájuk eljutott információk alapján nem biztos, hogy a Tisza akár feles támogatással is be tudna állni Szathmáry mögé. Este Bujdosó arról beszélt, hogy a Tisza-frakció még nem tudott részletesen tárgyalni a jelölésről.
Baka András hétfőn napirend előtt arról beszélt a parlamentben, hogy szakmailag hiteles és független ügyészségre van szükség, ma azonban nincs meg a bizalom az intézmény felé. Azt mondta, az intézmény egyes tagjainak vélt vagy valós politikai kötődése kétségeket ébresztett, sokaknak az volt az érzése, hogy bizonyos szint fölött megakadt az igazságszolgáltatás. Ez az államfő szerint az egész szervezetre, több ezer ügyészre, ügyészségi dolgozóra is kisugárzott. Azt is mondta, hogy sokakkal beszélgetett, és semmi sincs úgy, ahogy kívülről látszik, vagy ahogy a médiában megjelenik. „Eszközökben nem válogató, felelősséget másra hárító menekülés zajlik, amiről a külvilág nem tud” – mondta.
Az előző legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint megbízatása a júliusi lemondása után augusztusban szűnt meg. Akkor azt írta, szerinte „rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak”, és úgy látja, mindez „azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával”.
Nagy Gábor Bálint korábban, még májusban azt mondta, nem készül lemondani, noha Magyar Péter miniszterelnök neki is május 31-éig adott határidőt, hogy önként távozzon a hivatalából. Akkor úgy fogalmazott, szeretné folytatni a szakmai munkát, és elmondta, hogy neki „soha semmi köze nem volt a politikához”.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!