
„Alacsony, de növekvő a kockázata annak, hogy Oroszország hónapokon belül korlátozott támadást indíthat egy NATO-ország ellen – írja a dán katonai hírszerzés. Ez a nyugati biztonsági szolgálatok egyik legsúlyosabb figyelmeztetése eddig – írja a Guardian. A figyelmeztetés órákkal azután érkezett, hogy a lengyel kormány szerint szándékos szabotázs okozott tüzet egy Starlink-állomáson Lengyelország középső részén.
A csütörtökön közzétett jelentésében a Dán Védelmi Hírszerző Szolgálat (FE) alacsony, de növekvő kockázatú lehetőségnek nevezte, hogy Oroszország nagy hatótávolságú csapásokat mér a NATO Ukrajnát támogató infrastruktúrájára, vagy kisebb létszámú katonai egységekkel korlátozott behatolást hajt végre egy szomszédos ország területére. Az elmúlt hetekben több európai hírszerzési vezető is arra figyelmeztetett, hogy Oroszország határozottabb akciókat készíthet elő a NATO-országok ellen, hogy tesztelje az Ukrajna támogatása melletti elkötelezettségüket. A tisztviselők ugyanakkor eltérően ítélik meg, hogy egy ilyen lépés mennyire lehet közeli.
Erről a kérdésről szólt a 444 csütörtöki nagycikke is, amiben arról írtunk, hogy Tusk, Macron és a hírszerzési vezetők figyelmeztetései mind ebbe a képbe illeszkednek. Konkrét, dokumentált kockázatokról beszélnek, anélkül hogy azonnali, hagyományos háborút vizionálnának. A nehézség akkor jelentkezik, amikor ezek a figyelmeztetések a közösségi médiában és egyes elemzésekben „itt rövidesen háború lesz” típusú narratívává egyszerűsödnek. A túlzott riadalom pedig könnyen oda vezethet, hogy pont azt a félelmet és bizonytalanságot erősíti, amit a Kreml is szeretne látni.
A dán hírszerzés szerint Oroszország a következő hónapokban várhatóan fokozni fogja hibrid támadásait az európai országok ellen, és ezeknek „jelentős következményei” lehetnek a célba vett országokra nézve. Ezek között lehetnek olyan „pusztító kibertámadások, amik megbénítják a társadalmi működést”, illetve olyan szabotázsakciók, amiknél magas a sérülések és halálos áldozatok kockázata.
Egy, a moszkvai vezetés gondolkodását ismerő forrás szintén úgy vélte, hogy Oroszország valószínűleg fokozni fogja hibrid támadásait. „Az orosz katonai vezetés meg van győződve arról, hogy egyes NATO-országok közvetlenül részt vesznek az Oroszország elleni háborúban – nemcsak azzal, hogy fegyvereket és hírszerzési információkat adnak Ukrajnának, hanem azzal is, hogy segítenek a rakéták és drónok irányításában” – mondta a névtelenséget kérő forrás.
„Ezért úgy gondolják, hogy a NATO már most is hibrid háborút folytat Oroszország ellen, és Oroszországnak joga van ugyanilyen módon válaszolni” – tette hozzá.
A dán hírszerzés szerint továbbra is „nagyon valószínűtlen”, hogy Oroszország nyílt inváziót indítana egy NATO-tagállam ellen, ugyanakkor ezt a lehetőséget „nem lehet teljesen kizárni”. A dán szolgálatok szerint Oroszország megpróbálhatja tesztelni a NATO 5. cikkelyét, ami a tagállamok kollektív védelmét írja elő. Figyelmeztettek arra, hogy fennáll a veszélye annak: Moszkva úgy ítéli meg, hogy a NATO-országok nem reagálnának közösen, különösen akkor, ha Oroszország azt látja, hogy az Egyesült Államok nem képes vagy nem hajlandó támogatni európai szövetségeseit egy Oroszországgal kialakuló konfliktus esetén.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!