Harminchat év sunnyogás után erre futotta

A szerdán élesített nyitottaktak.hu oldalon egyszerre vannak fent túl sokan és túl kevesen, miközben sokaknak még mindig homályos, mi az, ami végül is nyilvánosságra került a Kádár-rendszer állambiztonsági irataiból, és mi az a jóval nagyobb halmaz, ami továbbra sem érhető el néhány gombnyomással.

A Tisza-kormány beiktatása után Magyar Péterék egyik első nagy ígérete volt, hogy 36 évnyi tökörészés és az iratnyilvánosság sorozatos bojkottálása után szakítanak a korábbi gyakorlattal, és nyilvánosságra hozzák a politikai folklórban leginkább csak ügynöklistaként emlegetett névsort. A téma politikai gazdája a Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint lett, aki az elmaradt történelmi szembenézésre hivatkozva az egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy „a lehető leghamarabb nyilvánosságra hozzuk az ügynökaktákat”.

Hamarabb volt meg a politikai cél, mint az elfogadott szakmai szempontok.

A feladatot az állambiztonsági iratokat (pontosabban azoknak azt a részét, amit a szolgálatok és utódszervek átadtak) 2003 óta kezelő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) a kormánytól kapta meg azzal, hogy október 23-ra, az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójára csinálják meg a nyilvános ügynökadatbázist.

Ez az az oldal, ami végül két héttel később, november 4-én indult el, a magyar közvélemény pedig az elmúlt 48 órában keresi az ismerős ügynököket a közzétett bő 50 ezer név között. Azóta sok ismert személyről írtuk meg mi is, hogy az adatbázisba feltöltött dokumentumok szerint az állambiztonság hálózati személyként tartotta őket nyilván. Vágó „Quiz” István, a „Nanu Nanu” fedőnévvel szereplő Szikora Róbert, a színész Márkus László, politikai és egyházi vezetők, sportolók és zenészek is bőven vannak közöttük, igaz, a tényleg új találatoknál sokkal több a hírességek között az olyan, akiknek az ügynökmúltját a történészeknek köszönhetően már idáig is tudni lehetett.

Az adatbázisból azonban olyanok is hiányoznak, akiknek az állambiztonsági múltja már hosszú ideje ismert.

A legismertebb ilyen név Esterházy Mátyásé, Esterházy Péter apjáé, pedig az ő ügynöki tevékenysége az egyik legismertebb és legjobban dokumentált magyar állambiztonsági történet. Az író 2000-ben szembesült azzal, hogy édesapja „Csanádi” fedőnéven több mint két évtizeden át jelentett a politikai rendőrségnek, ebből a felfedezésből született meg a 2002-es Javított kiadás, amelyben Esterházy az apja fennmaradt jelentéseit olvasva próbálta feldolgozni a családi múltat.

Az Esterházy Mátyáshoz köthető állambiztonsági iratok ráadásul nem tűntek el nyomtalanul. A jelentéseit tartalmazó M-37234 számú munkadosszié ma is megtalálható az ÁBTL-ben, benne majdnem ezer oldallal. A most megnyitott adatbázisban mégsem szerepel a neve, mert az nem a fennmaradt ügynöki jelentésekből, hanem három másik, eleve hiányos nyilvántartásból épül fel: a 6-os kartonokból, a beszervezési naplókból és a mágnesszalagos H-adattárból.

Esterházy Mátyásról ezek a dokumentumok nem maradtak meg, legalábbis a levéltárba nem kerültek be, ezért hiába is ütjük be a nevét a keresőbe. Az M-dossziék később sem lesznek részei az adatbázisnak, ezek a munkadossziék ugyanis túl sok érzékeny adatot tartalmaznak. Ezekben vannak a leadott jelentések, a szóban átadott információkról készült tartótiszti feljegyzések és a jelentések alapján végrehajtott állambiztonsági intézkedések is. A legtöbb M-dossziéból önmagában nem is azonosítható biztosan az ügynök valódi neve, hiszen azokban csak a fedőnév szerepel – Esterházy Mátyás személyazonosságát csak azért lehetett teljes biztonsággal megállapítani, mert az ő dossziéjába a sok irat mellé valószínűleg véletlenül betették a valódi adatait tartalmazó B-kartonját is.

Esterházy apjának az adatbázisból hiányzó iratai is mutatják azonban, hogy mennyire nem teljes az, amit a közvélemény most ügynöklistaként böngészhet. Az állambiztonsági iratok jelentős része az évtizedek során megsemmisült, eltűnt vagy nem került át a levéltárba, a fennmaradt nyilvántartások pedig nem fedik le egymást. Attól még, hogy valakit nem találunk a keresőben, egyáltalán nem biztos, hogy nem volt köze az állambiztonsághoz: az államszocializmusban legalább 160 ezer ügynököt foglalkoztatott az állambiztonság, közülük azonban csak 58 ezren szerepelnek az adatbázisban.

Mások ugyanakkor tévedésből kerültek az adatbázisba.

Csütörtökön derült ki, hogy a nyilvánosságra hozatalba súlyos hiba csúszott: először Lezsák Sándorról derült ki, hogy a neve tévesen van ott a beszervezettek között, hiszen valójában ő nem besúgó, hanem megfigyelt volt, és ez azért nem olyan apró különbség. Emiatt Magyar Péter is bocsánatot kért a fideszes politikustól, a hibát az ÁBTL főigazgatója egy Excel-fájl téves olvasásával magyarázta, és mint kiderült, további 160 ember szintén tévesen szerepelt elsőre a hálózati személyek között.

Kérdés a vitához: Milyen szempontok alapján lehetne úgy hozzáférhetővé tenni az állambiztonsági iratokat, hogy a nyilvánosság és az érintettek jogai egyaránt érvényesüljenek?