Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet éléről Feledy Botondot. Feledy augusztustól volt a Külügyi Intézet vezérigazgatója, az ő vezetésével indult meg az Orbán-kormány alatt politikai célokra használt intézet újrakalibrálása és szakmai reputációjának helyreállítása.
Emiatt teljesen váratlan, hogy hétfő este a Külügyminisztérium egy rövid közleményben bejelentette, hogy Feledyt azonnali hatállyal menesztik. Az indoklás szerint a minisztérium néhány nappal ezelőtt értesült „a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról”.
„A minisztériumhoz beérkezett információk alapján bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntetjük Feledy Botond vezetői megbizatását”
– írja Velkey György külügyi államtitkár.
Feledy Botond korábban Brüsszelben élt, a külpolitikai szakértő a felkérés miatt költözött vissza a családjával együtt Budapestre. Kinevezésekor azt írta: „Ha hív a haza, nem lehet nemet mondani.” Feledy húsz éve foglalkozik külpolitikával: dolgozott újságíróként és elemzőként, külpolitikai hírportált alapított, hazai és külföldi egyetemeken oktatott, és a tehetséggondozásban is részt vett.
Helyettesével, Rácz András Oroszország-szakértővel együtt a kinevezésük után a 444-nek adtak közös interjút, ebben egyértelmű szakítást ígértek az intézet korábbi, Orbán Balázshoz és az amerikai MAGA-mozgalomhoz kötődő irányvonalával. Fő feladatuknak egy új magyar külpolitikai stratégia kidolgozását, a külpolitikai döntéshozatal szakmai megalapozását és a korábban háttérbe szorult uniós szakértelem megerősítését tekintették.
Feledy Botond egy posztban reagált a menesztésére, ebből az derül ki, hogy a Lázár János vezette ÉKM-mel volt szerződésük, elemzéseket írtak nekik, de tanácsadói tevékenyéget nem végeztek. Mint fogalmaz:
„Engem is meglepett, amikor a piaci megkeresések, ill. a Partizán mellett megtalált 2023-ban a magyar kormányzat akkori egyik mamut szereplője, az Építési és Közlekedési Minisztérium, az ÉKM. Pontosan azt szerették volna, amit kínált a cég: a független elemzői perspektívát. Arra jutottam, hogy ha lehetőséget kap a három embert foglalkoztató cégem, akkor leszerződöm: olvashassanak egy-egy valós, realista elemzői szemléletre épülő anyagot, amit az utolsó ciklusra szolgalelkűvé vált kormányzati think-tankek biztosan nem mertek volna leírni, például nem mertek volna kritikusak lenni Oroszországgal vagy Kínával kapcsolatban. Ezt én épp azért tehettem meg, mert független elemzőként dolgoztam.
(…) Sose dolgoztam hagyományos tanácsadóként, külpolitikai elemző voltam és az is szeretnék maradni. Épp azt tartom szakmai sikernek, hogy a politikai oldalak között, őszintén viselkedve a képernyőn, és konzekvens tudást árulva, tudtam cégektől minisztériumon át civil szervezetekig aktív elemző lenni, és mindenütt ugyanazt mondtam el. Csak annyit mondhatok Nektek, hogy az ügyfeleim nem befolyásolták a véleményem soha. De szerintem aki meghallgatott, annak ez világos. Tiszta szívvel dolgozom továbbra is azon, hogy végbemenjen az országban rendszerváltás.”
A bejegyzéshez Magyar Péter miniszterelnök ezt kommentelte:
„Ez nagyon szép, de ha valaki elfogad egy kormányzati vezetői megbízást, és megkérdezik, hogy támadható-e, akkor illik beszámolni arról, hogy az előző kormánytól 84 millió forint közpénzt kapott. Még a választás után is 19 millió forintot. Mindent meg lehet magyarázni, de elhallgatni nem. Sajnálom.”
Kérdés a vitához: Milyen szempontoknak kellene meghatározniuk egy külpolitikai intézet vezetőjének kiválasztását és munkájának értékelését?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!