Lassan egy évtizede vége azoknak az időknek, amikor még Tarlós István is besegített a margitszigeti zenélő szökőkút playlistjének összeállításába, sőt, helyettese, az akkor még Szalay-Bobrovniczky Alexandraként ismert Szentkirályi Alexandra is ajánlgatott számokat (például a Balkan Fanatiktól, ami végül „vízképileg” mégsem felelt meg).
A 2019 óta tartó Karácsony-érában már a progresszió és a közösségi döntéshozatal jegyében zajlik a zenei repertoár összeállítása: ahogy Budapest 150. születésnapján, úgy most is a budapestiek szavazhatták meg, milyen dallamokra lőjenek ki a vízsugarak esténként, sötétedés után. Mondanunk sem kell, Simon és Garfunkelt hiába kerestük a listán.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a szavazás eredménye azt mutatja, hogy a budapestiek egyaránt vevők az aktuális nemzetközi slágerekre, a régi kedvencekre és a kortárs magyar előadókra. A győztesek között Azahriah, Billie Eilish, Dua Lipa, Harry Styles, Miley Cyrus és a The Killers egy-egy száma is szerepel. Na meg Gigi D’Agostino örökbecsűje, a L’Amour Toujours, amely tavaly még páneurópai himnuszként hódított, közben viszont a szélsőjobboldal is kisajátította. Miután Németországban idegenellenes rigmusokat kezdtek énekelni a dallamára, több rendezvényről is száműzték: a 2024-es futball-Eb-n az UEFA megtiltotta, hogy az osztrák válogatott meccsein lejátsszák, és a müncheni Oktoberfesten is tiltólistára került.
A 2027-es szezon toplistája így alakul:
Zara Larsson – Lush Life (64%)
Lana Del Rey – Young and Beautiful (61%)
Beton.Hofi – Bagira (59%)
Carson Coma – Purgatórium (58%)
Harry Styles – As It Was (58%)
Azahriah – Pannónia (54%)
David Guetta ft. Kid Cudi – Memories (54%)
Billie Eilish – BIRDS OF A FEATHER (51%)
Ricchi e Poveri – Sarà perché ti amo (51%)
Dua Lipa – Don't Start Now (50%)
One Direction – Story of My Life (50%)
Miley Cyrus – Flowers (49%)
Gigi D'Agostino – L'Amour Toujours (48%)
Tame Impala – Dracula (48%)
Natasha Bedingfield – Unwritten (47%)
The Killers – Mr. Brightside (47%)
Raye – WHERE IS MY HUSBAND! (46%)
Vance Joy – Riptide (46%)
Benson Boone – Beautiful Things (44%)
Florence + The Machine – Dog Days Are Over (44%)
Aki a letűnt idők zenei összeállításán kattogna, itt nosztalgiázhat.
Kérdés a vitához: Milyen szempontok alapján választanának zenét a margitszigeti szökőkút műsorába?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!