Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

Tizenhárom évvel azután, hogy a Kossuth tér átépítése miatt eltávolították, visszakerülhet eredeti helyére Lugossy Mária Forradalom lángja című emlékműve. Az aHang közleménye szerint a visszaállítást kezdeményező Bohus Esztert és Mécs Mónikát november 4-én arról tájékoztatták az illetékes minisztériumban, hogy a kormány már október 23-án hozzájárult az emlékmű visszahelyezéséhez. A tervek szerint 2027. október 23-án, az 1956-os forradalom 71. évfordulóján ismét a Parlament előtt gyújthatják meg a lángot.
Az emlékművet 1996-ban, a forradalom 40. évfordulójára állították fel Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kezdeményezésére. Mivel a Horn-kormány nem biztosított rá pénzt, az alkotás közadakozásból, a főváros és több kerület támogatásával valósult meg. A Kossuth téren 2012-ig minden évben jelképesen fellobbantották a lángot, az emlékművet pedig számos külföldi államfő megkoszorúzta, köztük Vlagyimir Putyin is, aki akkoriban még a magyar forradalom előtt is képes volt fejet hajtani. A tér átépítésekor azonban elszállították, és arra hivatkozva nem helyezték vissza, hogy nem illeszkedik a Kossuth tér 1944 előtti „képzőművészeti arculatának" helyreállításához.
Az alkotás sorsa ezután évekig bizonytalan volt. Mécs Imre, az 1956-os forradalom után halálra ítélt egykori politikus egy Budapest környéki kőfaragó üzemben találta meg az elemeire bontott emlékművet. Amikor a visszaállítását kérte, Kövér László akkori házelnök azt jelezte, hogy másik helyszínt kell keresni. Végül a II. kerületi Nagy Imre térre, egy kutyafuttató mellé került, ahol a szűkös hely miatt nagyobb megemlékezéseket sem lehetett tartani. A 444 2017-es beszámolója szerint október 23-án délig mindössze egyetlen koszorú volt az emlékműnél, azt is egy gimnáziumi osztály helyezte el.
A visszahelyezésért most Lugossy Mária örökségének képviseletében Bohus Eszter, Mécs Imre hagyatékának gondozójaként pedig Mécs Mónika indított kezdeményezést. Az aHang felületén közzétett petíciójukat 7279-en írták alá, és melléjük állt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is. Az aláírásokat október 22-én Tarr Zoltánnak adták át személyesen, öt nappal később pedig Magyar Péter miniszterelnöknek is eljuttatták. A kezdeményezők szerint az emlékmű eredeti helyszíne azért is fontos, mert a Kossuth tér nemcsak az 1956-os forradalom egyik meghatározó helyszíne volt, hanem 1989. október 23-án itt kiáltották ki a Magyar Köztársaságot is.
A november 4-i egyeztetésen arról is megállapodtak, hogy a további intézményi és művészeti szakmai előkészítésbe bevonják a kezdeményezőket, hogy Lugossy Mária és az emlékmű létrejöttében fontos szerepet játszó Mécs Imre öröksége is megfelelő képviseletet kapjon. A visszaállítás pontos menetrendjét egyelőre nem ismertették, a cél azonban az, hogy jövő október 23-án már ismét a Kossuth téren lobbanjon fel a Forradalom lángja.
Kérdés a vitához: Milyen szempontokat tartana fontosnak az emlékmű eredeti helyére történő visszaállításának előkészítésekor?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!