A világ nem dőlhet hátra a félidős választások után sem, de lesznek eszközök Trump külföldi akcióinak megfékezésére

Egy sebzett Trump sokkal veszélyesebb lesz, és a külpolitikában éli ki magát. Egy demokrata többségű Kongresszus erősebb nyomást tud gyakorolni az elnök külpolitikájára. Két, egymásnak látszólag ellentmondó állítás, ugyanakkor bizonyos fokig mindkettő igaz lehet a republikánusok megsemmisítő veresége után a félidős választásokon. Az pedig mindkettőtől függetlenül igaz, hogy ha az európai vezetők úgy értelmezik az eredményeket, hogy ezt a két évet ki kell még húzni valahogy, és aztán visszatérnek a dolgok Amerikában a rendes kerékvágásba, akkor nagyon tévednek.

Dühös lesz a béna kacsa

Miután már hónapok óta biztos demokrata győzelmet jeleztek előre a közvélemény-kutatások, sokan előre ünnepelték, hogy a „béna kacsa” Trumptól már nem igazán kell tartani. Őket aztán gyorsan lehűtötték azok az elemzések, melyek elmagyarázták, hogy az elnök végrehajtói hatalma a külpolitikában jelentős marad, sőt, a helyzet inkább eszkalációs kockázatot vagy kiszámíthatatlanságot jelenthet, semmint nyugalmat. Ennek ellenére is akadt külföldön jó pár politikus, aki nem titkolta az örömét:

„Tegnap az amerikai választók nemet mondtak a csak elszegényedést hozó politikára. És a gyűlöletre. A machismóra. A klímaváltozás tagadására és az elitek kiváltságaira” – írta a szintén választásra készülő spanyol miniszterelnök, Pedro Sanchez a Twitteren, Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter pedig Elon Musk orra alá dörgölte, hogy a politika nem egy könnyű műfaj, akkor se, ha vagyonokat költve próbáljuk befolyásolni. De üdvözölte az eredmény Donald Tusk is, Andy Burnham pedig brit miniszterelnökre nem jellemző nyíltsággal gyakorlatilag Trumpot hibáztatta a megélhetési költségek növekedéséért, és kifejezte a reményét, hogy a választók akarata érvényesülni fog, és véget ér a háború a Közel-Keleten.

Számukra rossz hírük van a Foreign Affairs szerzőinek, Daniel W. Dreznernek és Elizabeth N. Saundersnek, akik nemcsak példákat hoznak rá, hogy más amerikai elnökök is hasonló helyzetben a külpolitika felé fordultak, hanem azzal érvelnek, hogy a demokrata többségű Kongresszus pont, hogy fenyegetést jelent Trumpra. Az ellene indított esetleges eljárások miatt ugyanis az elnök sarokba szorítva érzi majd magát, és „a beszorult, mozgásterét vesztett Trump, mivel nincsenek konstruktív külpolitikai eszközei a feszültség levezetésére, könnyen nemzetközi ellenlépésekre szánhatja el magát.”

De az is emellett szól, hogy már kevésbé kell tartania attól, hogy a tetteinek politikai következménye lesz: még egyszer már nem indulhat az elnökségért, a Republikánus Párt jövője pedig látványosan hidegen hagyja Trumpot. A félidős választás előtt még előfordult, hogy vissza kellett fognia magát egy-egy ügyben, most viszont már kizárólag az a kérdés, milyen politikai hagyaték marad Donald Trump után.

A „dühös kacsa” elnök első számú célpontja Irán lehet, annak ellenére is, hogy maga Trump is elismerte, az iráni háború és a magas benzinár is tényező lehetett a republikánusok vereségében, alelnöke, JD Vance pedig ennél is tovább ment, amikor egyenesen úgy fogalmazott, hogy az iráni háború miatt vesztettek. Ez viszont még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump eláll attól az ötletétől, hogy újraindítsa az Irán elleni légicsapásokat, mely tervéről több lap is beszámolt a napokban. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy ez önmagában nem várható, hogy fordulatot hoz a háború menetében, viszont Irán újabb támadásokat intézhet kereskedelmi és az Öböl-menti államok ellen, az eredmény pedig az olajárak további emelkedése lenne. Annak pedig, hogy sok áldozattal járó szárazföldi inváziót indítson, még a saját táborában sincs elegendő támogatottsága.

Kérdés a vitához: Milyen eszközökkel lehetne a Kongresszusnak és az európai vezetőknek kezelniük Trump külpolitikájának kiszámíthatatlanságát?