Kilenc, többségében a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott idősotthonban adott kamarakoncertet a Budapesti Fesztiválzenekar áprilisban. Az évente megrendezett Közösségi Hét keretein belül, a szigorú járványügyi óvintézkedések mellett az udvarokon vagy kertekben megtartott Aranykor koncerteken legtöbbször vonósnégyesek léptek fel, és mint közleményükben írják, koncertjeikkel nemcsak az otthonok lakói, de az ápolók és orvosok körében is nagy tetszést arattak.
És a Fesztiválzenekar közleménye szerint a zenészeknek nemcsak a segítség érzése jelentett örömet, de az is, hogy hosszú hónapok online koncertezése után végre újra közönség előtt játszhattak. Biró Ágnes hegedűművész a Kútvölgyi Úti Idősek Otthonában adott koncerten így fogalmazott: „Több mint egy éve nem tudunk a közönségünknek játszani, és ezek a mostani Közösségi Hét koncertek az elsők, amikor közönségnek játszunk, és így játszani egy muzsikusnak mindenképpen feltöltődés”.

Az idősotthonokba muzsikát hozó Aranykor koncerteket összesen több mint 350-en hallgatták meg.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!