
Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne a hétvége legfontosabb cikkeivel és híreivel. Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.

Hétfő reggel riporttal jelentkeztünk Nógrád megyéből, ahol a mélyszegénység, a romló mentális állapotok és a szerhasználat által határolt problémahalmaz régóta jelen van, de a helyzet a tabusítás miatt mostanra eszkalálódott. A szegregátumokat letarolták a dizájner drogok, és szakértők szerint a problémát nem lehet csak rendészeti eszközökkel kezelni.
És írtunk a hétvégén a Kálvária átmeneti szállásról is, ahol pszichiátriai beteg hajléktalanokkal fogadnak. Ez nem volna a feladatuk, de az egészségügyi rendszer és a lakhatási válság miatt nagyon sok új probléma a hajléktalanellátásra hárult. Közben sem a bérek, sem a jogszabályok nem követték le az új helyzetet.

Az Orbán-kormányok nem éppen a késő Kádár-kor építészetének megmentéséről híresek, Győrben mégis ez történt. Az MCC győri központjának 3,2 milliárdos felújítás után az eredmény meglepően jó lett.
Hír volt még itthonról a hétvégén, hogy

A középiskolások 10-20 százaléka szedett már nyugtatót vagy altatót, ez az arány húsz éve volt utoljára ilyen magas.

A szokottnál is sűrűbb volt jelentős geopolitikai történésekben a hétvége: pénteken Trump váratlanul bejelentette, hogy orosz dízelt fognak vásárolni, amit Zelenszkij felháborodva fogadott, amire válaszul Trump már azt is megüzente, hogy nézhetnének maguknak új elnököt az ukránok. Trump és Putyin megállapodását még Babiš is sokkolónak nevezte, közben az oroszok ismét ukrán civileket lőttek, míg az ukránok a Yandex egyik adatközpontját. Hírek szerint amúgy Zelenszkij elfogadná a Trump által a semmiből bemondott energetikai tűzszünetet, de Moszkva még nem közölt erről semmit.
Hosszan írtunk arról, hogy Putyin ukrajnai háborújának következményeként komplett szibériai népcsoportok halhatnak ki, hír volt még, hogy a kormányfő és a kormányfő-helyettes elleni lehetséges merénylet miatt ülnek össze a lengyel biztonsági szolgálatok, és hogy a Financial Times szerint Oroszország merényleteket tervez európai hadiipari cégek vezetői ellen.
Trump emellett ismét megsértődött Norvégiára, mert megint nem ő kapta a Nobel-békedíjat, ami az iráni háború megindításának évében eléggé abszurd lett volna persze. Az iráni háborúval függött össze a rijádi reptér elleni húti támadás is, melynek 12 halottja és több száz sérültje van, és ami jelentős eszkalációt jelentett a régióban, és Trump állítólag fontolgatja, hogy beszáll a szaúdi-húti konfliktusba. És hír volt még, hogy
Írtunk arról is, hogy a De! Akcióközösség magyar önkéntesekkel megy Szerbiába, a régió következő sorsdöntő választására.

Az 1956-os forradalom 70. évfordulójára az ELTE történészprofesszora, Varga Zsuzsanna háromrészes cikksorozatban mutatja be, a magyar társadalom miként jutott el október 23-ig. Az első rész arról szólt, hogy a kommunista párt hogyan forgatta fel a magyar társadalmat.

Írtunk arról is, hogy nem érdemes ma nagyon kiakadni a szexista-perverz hazai poprappen, mert az első ismert költőnk is pont ezt tolta, és elolvastuk Ozzy Osbourne posztumusz megjelent, második önéletrajzi könyvét, ami alapvetően fájdalmakról és emberi drámákról szól, de a világ egyik legidiótább, egyben legszerencsésebb embere holtában is elsősorban nevettetni akart.

Volt Borízű is, persze.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!