beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Öt hónappal szökése után ismét elkapták a világ egyik legjelentősebb illegális fegyverkereskedőjét

Horváth Bence - 2021.04.22 18:41:00

A brazil rendőrségnek sikerült elkapnia João Filipe Barbierit, aki öt hónappal ezelőtt hamis papírokat használva egyszerűen kisétált a börtönből. Korábban azért ítélték el, mert tagja volt abban a bűnszervezetnek, amely medencetartozékok közé rejtve több száz fegyvert csempészett át az Egyesült Államokból Brazíliába, írja a BBC

Bariberi a bűnszervezet vezetőjének, a Fegyverek uraként is emlegetett Frederick Barbierinek a mostohafia. A férfit most az anyja otthonában fogták el, Rio de Janeiro szegénynegyedében. 

A bűnszervezetet 2017-ben számolták fel, amikor több a riói reptéren megtalálták a teherrakomány közé rejtett 60 gépfegyvert. A hatóságok szerint a fegyvereket a riói drogbandáknak szánták. 

Barbieri a szervezet egyik vezetője volt, összesen 27 évnyi börtönre ítélték. 2020 novemberében azonban a korai szabadlábra helyezését igazoló hamis papírt szerzett be, és ezzel ki tudott menni a börtönből. Három államban is bujkált, de kifogyott a pénzből. Végül kénytelen volt visszatérni Rióba, mert elfogyott a pénze, és a drogkartelek komolyabb összeggel tartoztak neki. De ekkor már a rendőrök is kiszúrták, és elkapták a férfit. Szerdán fogták el Rio közelében. 

Barbieri mostohaapját szintén 2017-ben kapták el, de az Egyesült Államokban. Ő 13 évet kapott, amit Miamiban kell leülnie. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás