beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Az etióp hadsereg tagjai követhettek el egy tömeggyilkosságot Tigrében

Horváth Bence - 2021.04.02 17:08:00

A BBC afrikai részlegének oknyomozása során sikerült olyan bizonyítékokat gyűjteniük, mely alapján úgy tűnik, hogy Etiópia északi részén elkövetett mészárlást az etióp hadsereg tagjai követték el. Sikerült azonosítaniuk a mészárlás konkrét helyszínét is, melyben legalább 15 férfit öltek meg. 

A történtekről március elején kerültek elő rövid videófelvételek a közösségi oldalakon. Azt lehetett látni, ahogy a felfegyverzett férfiak fegyvertelen férfiakat vezetnek egy szikla szélére, lelőnek párat közvetlen közelről, majd a holttesteket lelökik a szikláról. 

A BBC megerősítette, hogy az eset Tigré (Tigray) tartományban történt, ahol az etióp hadsereg vív gyakorlatilag polgárháborút a tartományban jelentős befolyással rendelkező Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) ellen. Az összecsapások tavaly novemberben kezdődtek el, amikor Etiópia miniszterelnöke, Abiy Ahmed elrendelte a katonai mozgósítást a régiót felügyelő TPLF ellen. A konfliktusban eddig több mint kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát, sok millió embernek van szüksége azonnali humanitárius segítségre. Egyelőre nem látni, hogy hogyan lehetne vége a konfliktusnak, melyről részletesebben legutóbb március elején írtunk, és amivel kapcsolatban félő, hogy a réigóban továbbterjed más országokra is. 

A BBC most a Bellingcat szakértőivel dolgozott együtt, és aprólékos munkával azonosították be a március tömeggyilkosság helyszínét. A brit csatorna beszélt egy közeli faluban élő emberrel, aki elmondta, hogy az etióp hadsereg 73 férfit vitt el januárban, köztük az ő három rokonát, és senkiről nem hallottak azóta. A gyilkosság januárban történhetett, ezt egy másik közelben lakó is megerősítette. 

Az elkövetőket ugyan nem sikerült azonosítani, de egyenruhájuknak és fegyverzetüknek számos eleme arra utal, hogy az etióp hadsereg különleges alakulatához tartoznak. A katonák amhara nyelvet beszélték a videón, ami a hivatalos állami nyelv. Többek között arról beszélnek a videókon, hogy inkább elégetni kéne a fogva tartott embereket. A civil ruhás emberek kilétét nem ismerni, de tigrinya nyelvet használtak, ami a helyi régió nyelve. 

A Human Rights Watch regionális igazgatója, Laetita Bader elmondta, hogy az elmúlt hónapokban számos nyomát látták nagyon súlyos visszaéléseknek, de ez a videó különösen riasztó, hiszen azt látni rajta, hogy fegyvertelen embereket végeznek ki. Ez szerintük háborús bűn lehet, és mindenképp további vizsgálatokat sürgetnek. 

A BBC megkereste az etióp kormányt is, de a kormány közölte, hogy közösségi médiában szereplő posztokat ők nem tekintik bizonyítéknak. Hozzátették, hogy a Tigré régióban lehetőség van független vizsgálatok lefolytatására. 

Közben a Guardian arról írt, hogy a belga Genti Egyetem kutatói több mint 150 tömegmészárlás nyomait rögzítették, melyekben összesen 1900 embert gyilkolhattak meg katonák, felkelők és milíciák tagjai. A legidősebb áldozat a kilencvenes éveiben járt, míg a legfiatalabbak kisgyerekek voltak. 

A jelentés a helyszínen élő informátorok beszámolóira alapul, ezeket vetették a belga kutatók családtagok, szemtanúk beszámolóival, illetve sajtóhírekkel. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás