A héten a független magyar szerkesztőségek nyílt levélben kérték a kormányt, hogy biztosítsák a sajtó számára a lehetőséget, hogy pontos képet adhasson a járvány hazai helyzetéről, azaz az orvosok, ápolók beszélhessenek szabadon, illetve legyen lehetséges, hogy Európa számos országához hasonlóan nálunk is láthatóvá váljon, milyen állapotok vannak a covid-osztályokon.
A kérésre előbb Kovács Zoltán kormányszóvivő („A kórházakban gyógyítani kell, és nem kamerázni”), majd közvetve Orbán Viktor miniszterelnök is reagált („nem most van itt az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba, hogy kamuvideókat, vagy álhíreket gyártsunk.")
A miniszterelnök reakciója után az Alfahír megkereste a Magyar Orvosi Kamarát, hogy ők mit gondolnak a kérdésről. A kamara elnöksége pedig közölte, hogy messzemenőkig elkötelezettek a transzparencia mellett, a járvánnyal kapcsolatos kérdésekben számtalan alkalommal kérték a kormányzatot ennek megvalósítására.
"Hisszük, hogy a polgárok alapvető döntéseinek (oltás, korlátozó intézkedések fegyelmezett betartása) meghozatalát elősegítené, ha szembesülnének a valós helyzettel, azzal, amit az egészségügyi dolgozók nap mint nap átélnek"
- írták válaszukban. Kiemelték azt is, hogy ugyanakkor ellenzik a tájékoztatás mindennemű politikai felhasználását, vonatkozik ez mind a politikusokra, mind pedig a sajtó képviselőire.
A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) részéről dr. Tóth Judit Mária alelnök mondta el a lapnak, hogy nagyon fontos lenne, hogy a sajtó munkatársai bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, és objektíven bemutathassák azt, hogy milyen heroikus küzdelem zajlik a kórházakban. Hangsúlyozta, hogy nem a szenzációhajhász képsorokra kell gondolni, és szerinte a sajtó is objektív tájékoztatásra törekedne, a személyiségi jogok figyelembevételével, a betegek arcának kitakarásával, és csak azok az egészségügyi dolgozók jelenhetnének meg a tudósításokban, akik ehhez hozzájárultak.
„Nem gondoljuk, hogy ezzel akadályoznák az a kórházban zajló munkát, sőt, azzal, ha a tudósítások következtében az emberek komolyabban vennék a járványügyi szabályokat, csak segítenék az egészségügyi dolgozókat abban, hogy csökkenjen rajtuk a jelenlegi nyomás. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy a járványnak minél hamarabb vége legyen”
– mondta el az Alfahírnek a szakszervezet alelnöke, aki elmondta azt is, hogy Olaszországban, az Egyesült Államokban, Romániában, Szlovákiában is tudósítottak a kórházakból, és ez nálunk is alapvető fontosságú lenne.
Így a társadalom jobban megértené, elfogadná, és betartaná a járvány lassítása érdekében meghozott korlátozásokat. Mert még mindig azzal szembesülünk, hogy sokszor igazoltan pozitív emberek sem tartják be a karanténszabályokat és elmennek bevásárolni, ezáltal terjesztve a járványt – tette hozzá a MOSZ alelnöke. Tóth szomorúnak nevete, hogy sokan csak akkor hiszik el, hogy baj van, amikor saját maguk vagy szerettük kerül súlyos állapotban kórházba.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!