beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A kórházban kezelt brit fertőzöttek közel harmada négy hónapon belül ismét kórházba került

Horváth Bence - 2021.04.01 19:30:00

Azoknak a brit brit betegek, akiknek kórházi kezelésre volt szüksége a koronavírus miatt, közel a harmada négy hónapon belül ismét kórházba kellett menjen panaszai miatt, írja a Guardian a brit orvosok nagymintás kutatása alapján. Ugyanez a felmérés azt is kimutatta, hogy nyolc betegből egy meghalt ebben az időszakban. 

A koronavírus hosszú távú hatásait még csak most kezdik megismerni az orvosok is, de ez az eredmény is azt mutatja, hogy szükség van a fertőzésből elvben felgyógyult emberek további megfigyelésére, és figyelni kell arra is, hogy kialakulnak-e korai jelei esetleges szervi sérüléseknek vagy más szövődményeknek, melyeket a vírus okozhatott. Mert ugyan a koronavírus elsősorban a légzőszerveket támadja, de lehet tudni arról, hogy más szervekre, például a szívre, a májra vagy a vesékre is veszélyt jelenthet. 

A kutatást az University College London, a brit statisztikai hivatal és az University of Leicester végezte közösen: összesen 48 ezer olyan brit állampolgár egészségügyi adatait nézték meg, akik koronavírus-fertőzéssel kerültek kórházba, és legkésőbb 2020 augusztus 31-éig kiengedték őket a kórházból. Az eredményeket egy a teljes lakosságból vett hasonló méretű kontrollmintával vetették össze. 

Az orvosi adatok alapján nyomon lehetett követni, kik fordultak később ismét orvoshoz, kiknél léptek fel másmilyen szervi problémák, és kik voltak azok, akik meghaltak. 

A kutatók azt találták, hogy a kórházból követő 140 nap során a vizsgált egykori fertőzöttek közel harmada került ismét kórházba, és minden nyolcadik ember meghalt. Ez az arány jóval magasabb, mint amit a kontrollcsoportban mértek. 

Az University College London egészséginformatikai részlegének kutatója, Amitava Banerjee elmondása szerint az eredmények aggodalomra adnak okot, és komolyan kell venniük azokat. Az adatokból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a covid nagyon messze van egy jóindulatú betegségtől, és a fertőzésen átesettek állapotának folyamatos monitorázásra van szükség, hogy bármilyen szervi zavart hamar észre lehessen venni. 

Hosszú covid néven már elkezdték regisztrálni azokat a tüneteket, melyek akár hónapokig követhetik a fertőzést, de az orvosok számára még mindig rengeteg a kérdés, nem látni még világosan azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen szervi károkat tud okozni a vírus. 

A megfigyelt csoport tagjai között új légzőszervi és szívbetegségeket, illetve kialakuló cukorbetegséget is nagyobb arányban regisztráltak a kórházból kikerülést követő időszakban, mint a kontrollcsoport tagjai között. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás