beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

457 védőnői állás betöltetlen Magyarországon

Horváth Bence - 2017.12.03 16:24:00

Erről Csordás Ágnes, a Védőnők Egyesülete elnöke beszélt vasárnap az M1-en. Elmondta azt is, hogy a védőnők számára fontos lenne olyan bértábla kialakítása, amely megjelenítené a rájuk háruló munkaterhet is. 

Elmondta, hogy reméli, hogy kialakítják a védőnői bértáblát, de - jelezte - megelégednének azzal is, ha a védőnők a szakdolgozói bértáblát megkapnák.

Csordás Ágnes szerint azzal, hogy a védőnői szolgálatban 457 üres állás van, a helyettesítésekkel még nagyobb a dolgozók leterheltsége. 

A védőnői szolgálat speciális ellátás, sok feladatot felölel, összetett munkaterületet jelent, a bértábla kialakítása pedig pályán tartó erő lenne - fejtette ki az egyesület elnöke. (MTI)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás