„Mi a baj, bocikám, miért nem megy a tanulás?”

Erdő Péter bíboros június végén, az általa vezetett Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak címzett belső körlevélben tudatta, hogy egyszerre két szerzetest is eltiltottak a kiskorúakkal való érintkezéstől.

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság körlevelét a benne szereplő teljes nevek kihagyásával idézem:

• Szakál Márton Ádám SP piarista tartományfőnök úr hivatalos körlevele alapján jelezzük, hogy ő, mint illetékes személyi ordinárius F. piarista atyát eltiltotta „a kiskorúakkal való minden fajta kapcsolattartástól”.
• Berhidai Piusz OFM ferences tartományfőnök úr levele alapján jelezzük, hogy S. ferences atyát a rend legfőbb elöljárója 12 évre eltiltotta a nyilvános misézéstől, a szentségek és szentelmények kiszolgáltatásától, valamint „tilos olyan tevékenységet végeznie, amelynek során kiskorúakkal, vagy olyanokkal kerülne kapcsolatba, akik nem rendelkeznek értelmük tökéletes használatával”.

A szerzetesrendek említett vezetői a 444-nek elmondták, hogy mindkét esetben lefolytatták a szükséges vizsgálatokat, ezek alapján tették meg az intézkedéseket.

A ferences atyáról szóló közlést két szerzetestárs: a tartományfőnök, illetve elődje és helyettese, Dobszay Benedek segített értelmezni. A mostanra lezárult közigazgatási büntetőeljárást még Dobszay indította, miután utánajárt egy netes portál gyanút keltő mondatának. A rend római központja vezette az egyházjogi vizsgálatot a magyar tartomány közreműködésével, a Vatikán kérésére. A döntést a rend generálisa, világszintű elöljárója hozta. A misézéstől és a tanítástól való 12 éves eltiltás komoly büntetés egy szerzetestanár esetében, ugyanakkor azt is jelzi, hogy a vétkét nem a legsúlyosabbak közé sorolták, hiszen az illető maradhatott pap, és a ferences rendből sem bocsátották el. S. atya fellebbezett a szankció ellen - következő cikkünk az ő ügyét próbálja majd feltárni, bár egyelőre nem találtam közvetlen érintetteket, a ferences rend pedig, érthető módon, nem adhatja ki a neveket.

Ez a cikk a piarista F. atyáról szól, akinek volt tanítványai zavarba ejtő fenekelésekről, testi fenyítésekről és lelki terrorról meséltek,

de olyan is volt, akinek az életét mentette meg az egykori gyóntatójától kapott empatikus figyelem. Az egy ideig a mozgalom országos vezetői közé tartozó atya múltját a Cserkészszövetség is vizsgálja: egyelőre csak szóbeszédeket hallottak, de abból annyira sokat, hogy komolyan foglalkoznak az üggyel. A piaristák nyitottak és tudatosak, régóta kiemelten foglalkoznak a biztonságos iskola megteremtésével, de az F. atyáról szóló több évtizedes pletykákból mégis csak a 444 korábbi cikke után lettek hivatalos bejelentések.

A belső körlevél

Öt évvel ezelőtt egy fél ország csodálkozott rá az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye körleveleire, pontosabban azok rejtélyes, latin nyelvű bekezdéseire.

Ezek az értesítők egyszerre szolgálnak hivatalos közlönyként, illetve amolyan belső hírlevélként, faliújságként. Az érsekséget vezető Erdő Péter által jegyzett, havonta-kéthavonta kiküldött körlevelekben születés- és névnapi gratulációk, papszentelések és halálhírek mellett könyv- és programajánlók is szerepelnek, sok szó esik a papok pénzügyeiről, a vegyes házasságok engedélyezéséről és az unorthodox lelkiségi mozgalmak tiltásáról. Váratlanul sokszor kerülnek szóba a szélhámosok is, akik a lelkipásztorok vagy a hívek pénzét akarják kicsalni fondorlatos módszerekkel. Belső közlések ezek, a hivatali oldalon felhasználónévvel lehet csak elérni őket; mégis viszonylag könnyen képet lehet kapni róluk, mivel a 2005 és 2015 közötti körlevelek egy részét valakik, értelemszerűen az érsekség papjainak közreműködésével, feltöltögették egy megosztóra még évekkel ezelőtt. Ami természetesen senkit nem érdekelt, néhány tucat megtekintés van ezeken a dokumentumokon, azok nagy része is én voltam.

Akkor lett nagyobb visszhangot kiváltó hír ebből, amikor a régi Index, közelebbről Miklósi Gábor megírta - akkor még név nélkül - Pető Attila történetét, majd nem sokkal később közzétett egy oldalt Erdő Péter egyik körleveléből. Amiből nemcsak a Petőt molesztáló pap kizárása derül ki, hanem egy másik pap eltiltása is. Mindkét közlemény latinul ékelődik a magyar szövegbe.

Hogy a második eltiltás oka is szexuális visszaélés, azt csak az Indexhez a szöveget eljuttató forrás közlése alapján lehet sejteni. A latin mondatok azonban nyilván gyanút keltettek. Az öt évvel ezelőtti indexes cikkben Miklósinak sikerült találnia egy értelmes magyarázatot: „az egyházi jogi nyelv a latin, és mivel az eltiltás jogi aktus, az a kánon eredeti nyelvén íródik. Ráadásul a katolikus egyház minden papja (akiknek e körlevelek szólnak) a képzési rendjüknek megfelelően beszél latinul.”

Ez az értelmezés visszatekintve túlzottan jóindulatúnak tűnik. Az például egyszerűen nem igaz, hogy minden pap beszél latinul. Tanultak az iskolában, igen, de legutóbb Benedek pápa latin nyelvű lemondásakor cikkeztek arról sokat, hogy még a római olasz-latin nyelvi közegben, a Vatikán legfelső köreiben is alig akad, aki tényleg kommunikál latinul. 2013 egyik legnagyobb hírét, a pápa lemondását azért tudta meg viszonylag gyorsan és közvetlen forrásból a világ, mert Benedek pápa hallgatóságában véletlenül volt egy darab újságíró, aki értett latinul. Abból is látszik, hogy nem a pontosság és a jogi szaknyelv iránti áhítat miatt váltottak nyelvet a kellemetlen híreknél, hogy az idén júniusi körlevél idézett részei már magyarul olvashatók.

Magyar katolikus vezetők, úgy tudom, soha nem álltak a nyilvánosság elé maguktól egyházi személyek zaklatási ügyeivel,

miközben belső fórumokon ezek szerint rendszeresen közzétesznek ilyen információkat névvel, indoklással. Egyre jellemzőbb viszont, hogy ha valahonnan a média tudomására jut egy eset, akkor érdemi tájékoztatást adnak. A ferences és a piarista rend döntése sem volt nyilvános eddig, de az átláthatóság iránti igényt mutatja, hogy mindkét rendfőnök állt a hosszú személyes beszélgetések elé, pedig számíthattak kellemetlen kérdésekre.

Egy rossz mondat jó következményei

F. atyára többen felhívták a figyelmemet, amikor két éve elkezdtem ezt a cikksorozatot. Amolyan nyílt titoknak tűnt piarista körökben, hogy nála valami nem stimmel. Több volt diáktól is hallottam ugyanazt: nagyon felkészült tanár, de irracionálisan szigorúan fegyelmez, és folyamatosan szexuális jellegű célzásokat tesz a kamasz fiúknak, órán is. Többen emlékeztek, hogy mintha a kecskeméti és a pesti gimiből is elküldték volna egy időre, de aztán folytathatta a tanítást. Konkrétumok nélkül, ennyiből nem tudott cikk születni, de egy másik piaristáról, Antal atyáról 2019 végén megjelent 444-es cikk áttört valami gátat.

Nekem is írtak utána közvetlen érintettek, ezekből a levelekből idézek is hamarosan, illetve különböző fórumokon beszélgetések indultak piarista öregdiákok között. A volt diákok közül 4-5-en komolyan foglalkoztak azzal, hogy névvel és arccal kiállnak a nyilvánosság elé, és beszélnek F. atyáról. A koronavírus feltűnésével ez a kérdés sokaknál háttérbe szorult, én sem erőltettem. Több öregdiák azonban meglépte azt, amit évtizedeken át senki: hivatalos bejelentést tett a rendnél. Ennek köszönhető, hogy végre eljárás indult F. ellen, hivatalosan is eltiltották a kiskorúaktól, és az ügye már Rómában folytatódik.

Az Antal atyáról készült cikkben a korábbi tartományfőnök, Szilvásy László részletesen elmondta, milyen ügyeik voltak a nyolcvanas évektől kezdve. A felsorolásban szerepelt F. is: „Pszichés nyomás érhetett egy diákot a szerzetestanár részéről, aminek lehetett szexuális töltete, de ez nem eldönthető. Amikor a második jelzés is befutott egy bizonytalan megítélésű helyzetről, az illetőt felfüggesztette az akkori tartományfőnök” - mondta Szilvásy, és az ügyet - a többi visszaéléssel ellentétben - „véleményesnek” nevezte. Ennek a szerencsétlenül megválasztott jelzőnek komoly szerepe lehetett abban, hogy a volt diákok több évtizedes várakozás után hivatalos bejelentést tegyenek, illetve megkeressenek engem.

Mert szerintük abban, amit F. csinált, nem volt semmi „véleményes”.

„Pedagógiai módszerei borzalmasok voltak: egyetemi jegyzeteiből oktatott, és olyan számítási példákat csináltatott velünk, amelyekkel a legjobb tanulók is vért izzadtak, így az osztály többsége bukásra állt” - mesélte egyik volt diákja. „Az volt a 'taktikája', hogy ezeket az embereket, vagy közülük néhányat, behívott a szobájába, vagyis a papoknak fenntartott garzonszerű lakásába a rendházban. Ott több órás lelki terrorban részesített minket. Sorra tette fel a lealacsonyító kérdéseit. Mi a baj, bocikám, miért nem megy a tanulás? Mi van veled, bocikám? Mondd el, bocikám, hogy miben segíthetek? Miért vagy ilyen, bocikám? Ezeket mixelte hosszan, óráknak tűnt, egészen addig a pontig, hogy lelkiekben totál megtörtünk. Ne feledjük, hogy ezek megfellebbezhetetlen papok voltak! Majd a végén kimondta a megfejtést:

ha letolom a nadrágomat, és ő elfenekelhet a cserkészövével, akkor megkapom a kettest.

Azonnal kijózanodtam, erre nem voltam hajlandó, hanem elkezdtem vele üvölteni, hogy azonnal engedjen ki a szobából, és nyissa ki a bezárt ajtót.”

„Nadráglehúzás, elfenekelés, fogdosás, nem ritkán veréssel és mindig lelki terrorral. Ráadásul mindezt erősen kiszolgáltatott helyzetben, jellemzően kulcsra zárt ajtó mögött” - így foglalta össze egy másik érintett több diáktársa közös tapasztalatát.

„Lámpaoltás után nyilván ment az ökörködés, mint minden fiúkollégiumban. A prefektus engem kiemelt, és levitt a konviktus alatti szinten lévő kémia szertárba beszélgetni. Mentem vele, mi mást csináltam volna. Ott leült egy székre, lehúzatta velem a pizsama nadrágomat, a térdére fektetett, és elpaskolta a fenekemet a papucsommal. Nem durván, nem fájt, nem volt nyoma. Ez után semmi nem történt. A következő hónapokban és években hasonló 'bizalmaskodásra' többször került sor. Jó párszor, fegyelmezési helyzetben záródott F. atya szobájának ajtaja mögöttünk, és fordult a kulcs a zárban. Ilyenkor vagy az ölébe ültetett, vagy csak nagyon közel állt. Érezni lehetett a szagát, nem volt jó. Savanyú, ápolatlan szaga volt” - emlékezett vissza levelében a régi piarista diák, akinek tanúvallomása már a Vatikánban van.

Ő nem érzi magát áldozatnak. „Egészséges, jó kedélyű családapa vagyok, boldog házasságban. A szakmámban sikeresnek tartom magamat, és úgy alapvetően rendben vagyok.” Őt és diáktársait mégsem hagyta nyugodni, ami történt.

„Bár konkrét szexuális aktus senkivel nem történt, de egyértelműen szexuális töltetű érintés, fogdosás, intim szférába behatolás igen.

Aminek F. burkolt vagy nyílt agresszióval, nem ritkán fizikai bántalmazással, vagy durva lelki terrorral ágyazott meg.” Diáktársaival három célt fogalmaztak meg, amikor évtizedekkel később elkezdtek beszélgetni arról, hogy bejelentéseket tesznek:

• F. soha többet gyerek közelébe ne kerülhessen, ezt mondják ki és tartassák be.
• Támogassuk a többi áldozatot abban, hogy merjen beszélni az őt ért zaklatásról.
• Soha többet ilyen ne történhessen meg senkivel.

Légy résen!

F. atya a cserkészet rendszerváltáskori újraalakulásától kezdve mintegy másfél évtizeden keresztül volt a mozgalom tagja, a 2000-es évek elején pedig egyik irányítója. Amikor kapcsolatba léptem a Magyar Cserkészszövetség két vezetőjével, még semmit nem tudtam arról, volt-e egyáltalán bármilyen gyanús tevékenysége, de az gyorsan kiderül, hogy itt komolyan veszik a gyerekvédelmet. Nem szűkszavú közleményt küldtek, hanem másfél órán át beszélgettünk Bedekovics Péter elnökkel - aki a Károli egyetemi lelkésze és a református egyház képviselője több ifjúsági szervezetben -, illetve Rudan János cserkésztiszttel, elnökségi tanácsadóval.

Négy éve működik bejelentő rendszerük: ezen a honlapon látható, kik várják a leveleket és hívásokat gyakorlatilag bármilyen problémával kapcsolatban. 2018-ban tartottak egy konferenciát, és azóta külön munkacsoport dolgozik egy most már majdnem kész eljárásrenden, illetve egy szabályzaton. A vezetőképzésüknek pedig egyik központi eleme a gyerekvédelmi ismeretek átadása.

Minderre nem azért van igény, mert olyan sok visszaélés derült volna ki, szűkebb értelemben vett zaklatási ügy talán csak a veszprémi cserkészvezetőnél, az érsekség külső munkatársánál került a nyilvánosság elé 2014-ben. V. Gábor ellen egyébként csak a cserkészek tettek bejelentést, a püspökség és a szülők nem.

Az elnökség proaktív hozzáállására jó példa F. atya esete. Elég volt egyetlen, homályos komment egy közösségi oldalon tavaly decemberben, hogy nekiálljanak felgöngyölíteni az ügyet. Először a kommentelővel ültek le beszélgetni, aki meglepődött, de örült neki, hogy komolyan vették. Azóta folyamatosan zajlanak beszélgetések, próbálnak felkutatni olyanokat, akikkel szemben F. elkövethetett valamit, de egyelőre csak szóbeszédeket hallottak „határátlépésekről”. Abból viszont sokat. Ez nem formális eljárás, hiszen F. már nem tagja a vallásos szervezetnek, de az elnökség által kezdeményezett beszélgetésekből az világosan kiderült, hogy már a kilencvenes évektől kezdve több városban,

több csapatnál voltak olyan vezetők, akik problémásnak találták F. viselkedését, ezért igyekeztek őt távol tartani a cserkészmunkától.

Közvetlen tanúk, sértettek híján a Cserkészszövetség annyit tudott tenni, hogy idén februárban bejelentéssel élt a piaristák felé - anélkül egyébként, hogy tudtak volna a rendnél már korábban megindult vizsgálatról.

Bedekovics és Rudan arról beszélnek egymás szavába vágva, hogy őket elsősorban nem F. atya további sorsa érdekli, hanem hogy erejükhöz mérten segítséget nyújtsanak minden áldozatnak, és tanulva a múlt esetleges hibáiból még biztonságosabbá tegyék a cserkészetet. Minden cserkészt arra kérnek: ha bárkinek rossz élményei voltak, akkor keresse meg őket, és próbálnak segíteni bármiben, akár tenne az illető hivatalos bejelentést, akár nem.

„Apám helyett apám volt”

Egy katolikus teológus, M. tavaly küldött egy biztató üzenetet, hogy követi az egyházon belüli visszaélésekkel foglalkozó 444-es sorozatot – de arra egyikünk sem számított, hogy nemsokára ő is szerepet kap benne. Nem reméltem sokat, amikor - biztos, ami biztos - rákérdeztem, tud-e valamit F-ről. Végül egy teázóban hosszasan mesélt az atyáról, akit ismert kiskamaszként és felnőttként, és aki lelki vezetője és gyóntatója volt mintegy tíz éven át.

„Apám helyett apám volt, amikor erre a legnagyobb szükségem volt”

- mesélte az emberről, akit ma is tisztel, bár egy ideje véget ért már a lelki vezetői kapcsolat. Gimnáziumi tanáraként nem csak szakmailag felkészültnek és nagy munkabírásúnak tartotta, hanem empatikusnak is, aki tud differenciáltan tanítani egy 30 fős osztályt. Jellemző történetként meséli el, hogy egyik évfolyamtársát bejuttatta az orvosira, amikor elsőre nem sikerült a felvételije, és a különóráért F. azt a pénzt kérte el tőle, amit a fiú cigire költött volna - így egyben le is szoktatta a dohányzásról. Vagy azt, amikor ismeretlenül, első szóra, önzetlenül támogatott anyagilag egy M. számára fontos, nála fiatalabb srácot.

Volt diákja persze látta F. hibáit is: például a nagyon szigorú szakmai elvárások miatti pszichés nyomást az órákon vagy a fegyelmezés során olykor megszégyenítő erejű szarkazmust. Volt, hogy ő maga is félt tőle mint szaktanártól, de hozzátette, hogy ezt másokkal kapcsolatban szintén megélte a tanári karból. Nem akarja mentegetni lelki vezetőjét, de hangsúlyozza, hogy az általa látott hétköznapi testi és lelki fenyítések nem számítottak különlegesnek, más szerzeteseknél is előfordultak valamilyen formában, akárcsak sok világi iskolában.

Amikor kezdett látszani, hogy egyre szorosabb a viszonyuk az atyával, M-et egy felsőbb éves iskolatársa figyelmeztette, hogy veszélyes lehet kettesben maradni vele. Elmondta neki is a pletykát, amit mindenki ismert, de hozzátette, hogy

„ha szerencsés vagy, nem vagy az esete”.

A következő években akár heti 3-4 alkalommal is találkoztak kettesben a tanítási órákon kívül, a kihalt épületben, hogy M. gyónjon és elmondja lelki vezetőjének, ami a szívét nyomja - de soha nem tapasztalt olyan közeledést, ami zavarta volna. Visszatekintve is minden szempontból sérülékenynek látja azt a 13-18 éves önmagát, aki a számtalan lehetőség ellenére egyszer sem tapasztalt szexuális közeledést F. részéről.

Amikor elmondom neki, hogy F. ügye a Vatikánban van, és akár ki is rakhatják a rendből, az addig nyugodt férfi láthatóan megrendül. „Rendben, vizsgálják ki és büntessék meg, ha vannak bizonyítható tények. Teológusként hiszem, hogy az egyházamnak megtisztulásra van szüksége. Csak a saját esetemről tudok tanúskodni, de annak alapján sem engem, sem a környezetemben élőket F. nem bántotta, ellenben sokaknál jobban segítette” - mondja M. Szerinte azoknak az elöljáróknak is magukba kellene nézniük, akik az elmúlt évtizedekben bármilyen visszaélésről hallottak a renden belül, mégsem tettek semmit ellenük, vagy legalábbis nem eleget.

A régi módszer

„Nem volt tökéletes a rendszer, és fontosnak tartom, hogy a rend nevében bocsánatot kérjek az áldozatoktól” - mondta ki az itthon ritkán hallott önkritikus összegzést az előző elöljáró, miután kérésemre két éve áttekintettük az elmúlt évtizedek visszaélési ügyeit. Szilvásy László akkor azt mondta, hogy ma már részben máshogy kezelnék a zaklatási ügyeket, de hangsúlyozta, hogy anakronisztikus lenne az elvárásainkat visszavetíteni 20-30 évvel korábbra. „Örömmel láttam az iratokat tanulmányozva, hogy nem az volt az elsődleges reakció, hogy nem tudunk semmiről, hanem a rend megpróbált a kor eszközeivel fellépni.

Tény és való, hogy akkoriban nem zéró tolerancia volt érvényben, általános volt a felfogás, hogy aki egyszer hibázik, annak adni kell még egy esélyt. Ezt ma már jó szándékú naivitásnak látjuk.”

A korábbi cikkben Antal atyának nevezett, tavaly elhunyt piarista története sok hasonlóságot mutat F. sorsával. Előbbiről először a pesti piarista gimnázium tanáraként állapította meg a rend vezetése, hogy egy fiatalkorú diákot molesztált, amire az akkoriban a katolikus egyházra világszerte jellemző választ adták: pszichológusi vizsgálat (illetve egy spanyolországi út és az alsóörsi üdülőben tett kitérő) után visszaengedték tanítani Kecskemétre, ahol nem ismerték a múltját. Szinte azonnal kipattant egy újabb molesztálási ügye, ami után a tartományfőnök arra kérte, hogy lépjen ki a rendből, és inkább idősgondozással foglalkozzon. Antal atya ehelyett átment egyházmegyei szolgálatba, vagyis plébánosként és tanárként foglalkozott gyerekekkel további három évtizedig, amíg el nem kezdtem érdeklődni utána egyházi vezetőknél.

F. atya fordított irányba járta be ugyanazt az utat: először Kecskeméten tanított, de onnan a panaszok miatt el kellett jönnie, majd jött az alsóörsi kitérő, hogy aztán nem sokkal később Budapesten kezdjen tanítani. Mindkét atya esetében a piarista rendet 1985 és 1995 között vezető Jelenits István folytatott vizsgálatot, és alapvetően ő hozta meg a döntéseket. (A Corvin-lánccal is kitüntetett, 89. évében járó ikonikus tanár ismerősei szerint már nem szívesen vállalkozik interjúra.)

Húsz éve húzódó történet

Szakál Ádám nyári elvonulásáról érkezik a Dunakanyar egyik folyóparti vendéglőjébe, hogy találkozzunk. A tavaly kinevezett tartományfőnök Kecskeméten tanult, tizenöt éve a budapesti gimnázium tanára. Látom rajta, hogy tud sokat beszélni és nem fél a vitáktól, de most vissza kell fognia magát. Egy régi és kiterjedt intézményrendszer felelős vezetőjeként, a még le nem zárult eljárás miatt óvatosan kell fogalmaznia. A beszélgetést nem a nulláról kell kezdenünk, hiszen több más szerzetesrend mellett a piaristák is régóta és érdemben foglalkoznak mindenféle visszaélés kezelésével. Tíz éve van egy folyamatosan fejlesztett, nyilvános és így számon kérhető eljárásrendjük és külön képzésük tanároknak, és létrehoztak egy bejelentő felületet. Az új, nemzetközi szintű intézkedési terveket pont a napokban publikálták.

Először Kecskemétre megyünk vissza, a kilencvenes évek elejére. Szakál elmondása szerint nem volt hivatalos bejelentés F. atya ellen, de a kollégák és a szülők utalásai alapján arra lehetett következtetni, hogy a tanárnak voltak „zavarba ejtő, elfogadhatatlan határátlépései. Ugyanakkor még így is nehéz ezt pontosan megfogalmazni, mert lehetnek olyan esetek, amelyekről nem tudunk.” Az iskola és a fenntartó rend vezetése arra jutott, hogy F. nem taníthat tovább, és Alsóörsre helyezték. Hivatalos eljárás, kihirdetett döntés azonban nem volt.

Ahogy Antal atya is folytathatta a plébánosi munkát, mert a rend a kilépése után hallgatott a múltjáról, úgy néhány évvel később egy új igazgató visszahívta a pesti gimnáziumba F. atyát is. Tanárhiány volt, mondja Szakál, aki szerint valami olyan szemlélet is működhetett, hogy „adjunk neki még egy esélyt”.

„Nem tudták, amit ma már tudunk, hogy ilyet nem lehet csinálni, mármint alapos vizsgálat, hivatalos eljárás, szakvélemények és átlátható feltételek nélkül azt mondani, hogy valószínűleg megjavult.”

Az újra tanítani kezdő tanárról az évek során fel-felbukkantak jelzések diákoktól, szülőktől, kollégáktól, hogy „itt valami nincs rendben” - meséli tovább Szakál. Az akkor még nem létező vatikáni és rendi eljárásrend hiánya miatt hivatalos bejelentést ugyanakkor továbbra sem tudott tenni senki, tudomásunk szerint rendőrségi feljelentést sem tettek, de az iskola igazgatója jelezte a problémákat az akkori tartományfőnöknek. Aki 2009-ben úgy döntött, hogy bár nincs a kezében semmi kézzelfogható, tanúvallomás vagy beismerés, de az ismétlődő panaszok miatt F. ezután nem taníthat a gimnáziumban. Információim szerint az iskola által használt épületrészbe sem léphetett be. Az impozáns Váci utcai háztömb másik oldalán lévő rendháznak viszont még ezután is helyettes vezetője volt egy ideig, illetve - nyilvánvaló visszalépésként - egy hegyi kulcsosház gondnoki feladatait látta el.

Hivatalos vizsgálat akkor nem indult, mivel nem voltak bejelentők, de a megelőző intézkedés azóta is érvényben maradt. A Szentszék által kiadott eljárásrend szerinti vizsgálat 2020-ban kezdődött, miután a rend által létrehozott bejelentő felületen keresztül bejelentések érkeztek.

Kulturális kérdés

A tartományfőnök mindenkit arra biztat, hogy amennyiben visszaélést tapasztal, vagy akár a múltban követtek el ellene visszaélést, tegyen rendőrségi feljelentést, vagy ha azt tartja jobb megoldásnak, akkor forduljon közvetlenül hozzá, illetve használja a piaristák jelzőrendszerét. Ezt a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsa működteti „a fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazások/visszaélések észlelése, felismerése és megelőzése érdekében”. Emailben, telefonon és egy külön erre a célra kialakított netes felületen, a névtelenséget megőrizve lehet bejelentést tenni, amit aztán egy külön csoport - a rend képviselője, pedagógiai szakember, jogász és pszichológus - kezel.

F. atya hosszan elhúzódó ügye is arra figyelmeztet, hogy itthon hiányzik a kultúrája annak, hogy ezeket a panaszokat hivatalos útra tereljék.

A probléma messze túlmutat az egyházi közegen, és különösen is szembetűnő a kiemelt presztízzsel rendelkező iskolákban. Amikor nemrég a piarista gimnáziumban jártam, megcsodáltam a neves öregdiákok tábláját, amely a bejárat melletti lépcsőfordulóban a plafonig ér: hat miniszterelnök, Petőfi és Vörösmarty, Örkény és Pilinszky, a Nobel-díjas Oláh György és végül Esterházy Péter. Közszájon forog a mondás, hogy a budapesti gimnáziumban a legmagasabb az egy iskolára jutó államtitkárok száma; az mindenesetre beszédes volt, amikor a 300. születésnapon Balog Zoltán miniszter a közönség soraiban köszöntötte négy ott végzett államtitkárát.

Az új módszer

A magyar katolikus egyház továbbra sem hajlandó átfogó, a múltbeli eseteket és a ma is élő felelősöket feltáró vizsgálatot indítani, és ettől a kormány is elzárkózik. Látványosan más a hozzáállás a magyar püspököktől kevésbé függő, az egyetemes rendi központok irányítása alatt álló szerzeteseknél. Három, itthon hagyományosan iskolákat is fenntartó rend, a Sapientia Főiskolát közösen működtető bencések, ferencesek és piaristák például nem a médiát, a liberalizmust, a szexuális szabadosságot, a baloldalt és hasonlókat hibáztatnak, nem nyugati hóbortnak tekintik a gyerekmolesztálást, hanem elméleti és gyakorlati szinten is hosszú évek óta komolyan foglalkoznak a megelőzésével, és beszélni sem félnek róla.

Míg az illetékes püspök, Kiss-Rigó László azután sem indított vizsgálatot, hogy megírtam: Antal atyát gyerekmolesztálásért szankcionálták korábban, Erdő Péter két helyettese pedig az áldozatot jelentette fel nemrég, addig F. atya ügyében más szintű kérdések merülnek fel. A nyugatról indult kultúraváltás idején ugyanis már alapvetés, hogy van nyilvános eljárásrend, hogy direkt biztatják bejelentésre a potenciális áldozatokat, hogy van hivatalos, jegyzőkönyvezett vizsgálat, hogy továbbítják a Vatikánnak az ügyet, és ha ezekre rákérdez egy újságíró, akkor válaszolnak, sőt elismerik a hibáikat.

Együtt élni

Vannak viszont más jellegű problémák. Mi legyen például azzal az eljárás alá vont pappal, aki adott esetben évekig húzódó egyházi vizsgálat során végig együtt él a rendházban a többiekkel, köztük az őt szankcionáló elöljáróval? És mikor forduljon a rend a hatóságokhoz?

Jogi szempontból az egyes eseteket külön kell mérlegelni. A piaristák F. atya és egy másik, a kétezres évek második felében gyerekmolesztálás miatt a rendből kizárt szerzetes esetében is konzultáltak jogásszal. Mindkétszer arra jutottak viszont, hogy ők nem tudnak feljelentést tenni, csak az érintettek. A nagykanizsai piarista gimnázium volt tanára, N. Gábor Tamás esetében azonban az igazgató tett feljelentést, miután tudomására jutott, hogy a szerzetestanár egy 13 éves fiúval a szexuális szokásairól kezdeményezett beszélgetést, egy 16 éves fiúnak pedig internetes levelezésben tett szexuális tartalmú célzásokat. A pedagógus beismerte tettét, 2015-ben kiskorú veszélyeztetésének kétrendbeli bűntette miatt másfél év, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

Az együttélés bonyolult kérdéséről Szakál Ádám piarista provinciális azt mondja: „az illetőnek is igyekszünk segítséget nyújtani abban, hogy szembesüljön a tetteivel, tudatosítsa, mi történt, és akár ő maga is valami feldolgozásra jusson”. Emögött nem csak az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása, hanem az a keresztény gondolat is felrémlik, hogy „a tettét ítéljük el, nem a személyt”. Arról nem is beszélve, hogy az áldozatoknak is segíthet, ha az elkövető fel tudja vállalni a tettét. A tartományfőnök azt is fontosnak tartja, hogy a problémák a szerzetesi közösségen belül ki legyenek mondva, mert csak utána lehet róluk beszélgetni, elgondolkodni azon, ki mit tudott, mit fojtott el esetleg, és hogyan lehet elmozdulni a „visszajelzés kultúrája” felé tanárok és diákok, szerzetesek és laikusok között. Mindez most úgy zajlik, hogy az eljárásnak nincs végleges eredménye, ami nehéz helyzet. A diákok felé akkor tervezik kommunikálni az ügyet, amikor megjön a vatikáni ítélet.

Mennyire frusztráló, hogy a római eljárások lezárására sokszor éveket kell várni, kérdezem, mire Szakál diplomatikusan kitér: „örülünk annak, hogy legalább van ilyen felsőbb fórum”.

Amikor rákérdezek, F. atya hogyan vesz részt ebben a feldolgozási folyamatban, mennyire együttműködő, mutat-e megbánást, a tartományfőnök némi gondolkodás után azt válaszolja: „elfogadja az intézkedéseket”. Több körben, emailben és egy közvetítőn keresztül is kerestem F. atyát, de végül nem kívánt nyilatkozni.

Címlapi grafika: Kiss Bence (a képen nem F. látható)