
Borzalmas tömegkatasztrófa történt péntek este Houstonban, az Astroworld nevű zenei fesztiválon. A New York Times szerint Travis Scott koncertje közben a tömeg egy része valamiért megindult a színpad felé, mire pánik tört ki.
A nyomakodásban legalább nyolc ember halt meg és több tucatnyian megsérültek - közölte a helyi tűzoltóparancsnok. A helyszínen 300 embert láttak el, 22 főt pedig környékbeli kórházakba szállítottak. A halálok pontos okát még nem tudni, de az már kiderült, hogy a kórházban ápoltak közül 11 embernek volt szívleállása.

Hat tárgynyereményt sorsolnak ki azok között, akik november 1 és 30. között beoltatják magukat az oroszországi Habarovszk Körzetben - jelentette be az illetékes tisztifőorvos egy Insta-videóban. A nyeremények között van egy beutaló általános orvosi kivizsgálásra, egy fogorvosi beutaló, egy frizura megcsináltatása, edzőterembérlet, három tonna szén és egy mikrohullámú sütő. A szénnyeremény azonban nem tartalmazza a házhozszállítást.
Az akció egy illetékes szerint máris siker, hiszen míg szeptemberben napi 15-20 lakó oltatta be magát, novemberben már durván százan vannak naponta. Ebben persze a nyereményeken felül az is szerepet játszhat, hogy az elmúlt négy hét alatt hatszorosára nőtt a fertőzések száma az 50 százalékos átoltottságú körzetben, ahol emiatt most egy hétre szigorú korlátozásokat vezettek be, bezárva a boltok túlnyomó részét.

Katonai rohamcsónakból eszkábált vízi vadászlest, töltényhüvelyeket, lelőtt védett csörgőrécét és kis kárókatonát, illetve egy vadászható tőkés réce tetemét találták meg egy civil szervezet tagjai, miután lakossági bejelentéseket hallva, kamerával eveztek ki a Tisza-tó Hód nevű holtágához - írja a Népszava.
A szervezet a tiszafüredi Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság. Kiss Balázs elnök szerint a tetemek állapota alapján nem egy alkalommal vadászhattak ólomsöréttel a helyszínen, ami vizes élőhelyen eleve tiltott lőszer. A lelőtt madarakat megröntgeneztették, így bizonyosodott be, hogy azokat ólomsöréttel ejtették el.
Az egyesület az ügyben feljelentést tett. A Népszava - egyéb bizonyíték említése nélkül - azt írja, hogy
“A környékbeliek úgy tudják, egy helyi vadásztársaság értékesíthette a tőkésrécék kilövését olasz magánszemélyeknek, ám eközben fokozottan védett madarak is áldozatul estek a vadászatnak.”
A helyszínen talált lőszerek mindenestre olasz gyártmányúak voltak.
“Tehetségként kerültem a Spartacusba, Kiss László volt a vezetőedző, Turi a segítője. Kiss sosem alkalmazott testi fenyítést, de elképesztő kemény edzésadagot írt elő. Ha valaki nem teljesített megfelelően, akkor jött Turi, a piszkos munkát ő végezte el. Az is előfordult, hogy berángatott egy fiút a vécébe, majd ott agyba-főbe verte.”
Ezt Kiss Noémi író nyilatkozta a Blikknek. Kiss gyerekként ígéretes úszónak számított, Egerszegi Krisztina edzéstársa volt. A Blikk azért kérdezte meg, mert Cseh László pár nappal ezelőtt egy interjúban arról beszélt, hogy Turi György, a híres úszóedző fizikai erőszakot alkalmazott az edzéseken.
A saját spartacusos tapasztalatairól Kiss azt mesélte, hogy
“Egerszegi Krisztina edzőtársa voltam, együtt féltünk, sírtunk, rettegtünk a tréningeken, próbáltuk kezelni a magunk módján a helyzetet. Még az is enyhített a fájdalmunkon, hogy az edzőkre gúnynevet akasztottunk. Ha így hívtuk őket egymás között, az már vigaszt jelentett.”
Kisst csak azért lepte meg Cseh előjövetele, mert az írónő azt hitte, az ő gyerekkorában megszokott verés a nyolcvanas-kilencvenes évekre eltűnt az uszodákból. Kiss szerint Csehnek korábban az úszószövetség elnökségi tagjaként módja lett volna felvetni ezt a témát és “a szövetségi kapitány Sós Csaba sem beszélt, pedig dolgozott együtt Turival, és ismerte a módszereit.”
Kiss szerint ő és a kortársai máig nem tudták túltenni magukat az erőszakon és erről zárt fb-csoportjukban szoktak beszélgetni. Az írónő szerint Cseh kiállása elismerésre méltó ás várja, hogy Egerszegi is meséljen a történtekről.

„Asztalok között csúszott-mászott a földön, zavartan bolyongott drága esküvői helyszínének kertjében Cseh Katalin. A Momentum politikusa ki tudja minek a hatása alatt állhatott, amikor azok az újabb botrányos képek készültek, amik most a Bors birtokába kerültek. A fotók tanulsága szerint egymás után gurította le az Aperol Spritzeket."
Ezzel a bevezetővel közölt cikket ma, november 5-én a kormányzati médiakonszernhez tartó Bors weboldala. A cikkhez mellékelt képeken - amiket egyébként az a Kondella Misi művésznevű esküvői fotós készített, aki Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea lagziján is dolgozott - semmi olyasmi nem látszik, amiről a szöveg szól. Cseh egyáltalán nem tűnik zavartnak. Egyetlen képen van nála Aperol Spritz, speciel egy érintetlen pohárral. Első pillantásra nyilvánvalónak tűnik, hogy valamilyen műsorszám vagy esküvői programpont részeként ereszkedett négykézlábra az asztalok között, illetve hogy ezért ment ki az esküvői helyszín kertjébe.
(Cseh egyébként tőlünk tudta meg, hogy Kondella volt Mészárosék fotósa is, jól hallhatóan meg is lepődött rajta.)

“A násznép is csak találgatott: miért alázta meg magát Cseh Katalin azzal, hogy asztalok között, négykézláb botorkált élete nagy napján.(...) Esetleg valamiféle kábítószer hatása alatt állhatott?” - írta a Bors. Olyan képekről, amikről ők végképp jól tudták - de amikről az avatatlan szemlélőnek is ordít - hogy az esemény hivatalos fotósa készítette őket. És ezeket később maga a friss feleség osztotta meg a vendégeivel. Vagyis egészen biztos, hogy nem magatehetetlenül bedrogozott menyasszonyt mutatnak.
Cseh Katalin a 444-nek egyébként elmesélte, hogy a képeken a lagzikon szokásos “menyasszonyrablás” során készült fotók láthatók. Az ő esküvőjükön a rablás ugyanis abból állt, hogy éjfél után elbújt a férje elől, előbb a teremben, majd a kertben, Berg Dániel aztán megkereste őt.
Az külön abszurd elem, hogy a Bors a lopott, privát képek alá a "© borsonline.hu minden jog fenntartva!" feliratot biggyesztette, az Origó pedig "exkluzív fotók"-ként utalt rájuk. A fotókat Kondella készítette a házaspár megbízásából. A 444 Cseh Katalintól származó információja szerint azokat kizárólag a lagzi résztvevőivel osztották meg olyan formában, hogy kaptak egy nem nyilvános linket a fotós kondellamisi.hu oldalára feltöltött képekhez, ahonnan azokat egy külön kóddal tölthették le ezután maguknak. A Bors feliratában az a duplacsavaros vicc, hogy bár a képek lopottak, azokat mégcsak nem is ők, a kopirájtolók lopták el elsőként, hanem a Bennfentes nevű lejáratóoldal.
A Bors cikke ugyanis messze nem az első, a kormányzati propagandamédiában Cseh Katalin és Berg Dániel esküvőjéről megjelent gyalázkodó anyag. A kampányt a bennfentes.net nevű fideszes propagandaoldal indította november 3-án, majd fegyelmezetten átvette egy rakás, egy kézből irányított termék. A Bennfentest egyébként a Magyar Nemzet-es Pósa Károly alapította.
Mivel az alaphelyzet az volt, hogy Csehék esküvőjéről teljesen normális, a műfajhoz képest kifejezetten visszafogott fotók szivárogtak ki, a gyalázkodó kampányban résztvevők háromfajta kommunikációs eszközt vetettek be. Az egyik volt az az újítás, hogy miközben tök egyértelmű képeket mutattak, azt állították, hogy azokon valami egészen más látható.
A második eszköz az volt, hogy vádoló hangnemben lepleztek le abszolúte normális, sőt egy lagziban kifejezetten elvárható dolgokat. A Bors fent említett cikkében például olyan vádak hangoznak el Cseh ellen, hogy a saját esküvőjén
Az kifejezetten humoros volt, hogy mindegyik kormánylap vádként említette, hogy az esküvőre biztonsági őrök vigyáztak. Pont úgy, ahogy Mészáros Lőrincék nemrég tartott esküvőjén.
A másik taktika saját maguk és az olvasóik teljes debilnek tekintése volt.
A Bors, illetve a Bennfentes nevű fideszes propagandaoldal az esküvői menüben szereplő, aranyporral díszített édességekre utalva arról írt, hogy “csak az aranyozott édességekért milliókat fizethettek a cukrászoknak.” Miközben azt talán még a kizárólag diszkontáruházakban vásárló olvasóik is jól tudják, hogy az étkezési arany régóta nemhogy nem luxus, hanem kifejezetten olcsó dolog. 22 karátos, valódi arany csillámokkal teli pezsgőt már palackonként 1100 forintért is lehet kapni.
Az, hogy valaki aranyozott süteményt eszik-e, kizárólag ízlésbeli, nem pedig anyagi kérdés. Az aranyozást középpontba állító cikkekben egyébként nem említették meg azt, amit más lejárató cikkekben viszont leírtak: hogy a lagzi “Nagy Gatsby” témabuli volt, a résztvevőket megkérték, hogy ilyen ruhákban-jelmezekben jöjjenek és ez magyarázta a sok aranyozást is. Na nem mintha bárkinek magyarázkodnia kéne azért, hogy milyen tematikájú esküvőt szervez saját magának.
A Bors több cikket szentelt annak, hogy Cseh szerintük mennyit költött a ruházatára. Mivel fogalmuk sem volt sem a valód árakról, sem a viselt márkák nagy részéről, ilyen gyöngyszemekkel próbálták kicsinálni az ellenzéki politikust:
“A menyasszonyi cipő miatt sem kell szégyenkeznie Katalinnak, hiszen az is egy olyan márka, amely itthon nem kapható.”
Ez az "itthon nem kapható" visszatérő elem a különféle propagandatermékek cikkeiben. A sohasem utazók irigységét felkorbácsolandó ez a fordulat egy csomó helyen felbukkan: például a Pesti Srácok cikkében. Ugyanez az Origó átiratában: "a menyasszonyi cipő miatt sem kell a momentumos politikusnak szégyenkeznie, hiszen az is egy olyan márka, amely itthon nem kapható." Az Origó nem elégedett meg az egyszerű formulával, amit egy helyen így turbózott tovább: "Ha eddig nem hallott a luxus ruhamárkáról, ne csüggedjen, azért lehet, mert Magyarországon nincs üzletük, ellenben New Yorkban, Milánóban és Svájcban bárki belebújhat Cseh Katalin bőrébe, ha csak egy próba erejéig is."
A kampány markánsan személyeskedő jellegét jól illusztrálja, hogy az abban résztvevő "lapok" az "újságírásban" szokatlan módon többször is célzást tesznek arra, hogy ki szivárogtatta ki nekik a képeket. Azt állítják, hogy egy momentumos, csak, hogy némi belső zavart keltsenek.
Cseh Katalin a 444-nek azt mondta, hogy még a hazai közhangulatot ismerve is meglepte, hogy ilyen nyilvános kampányt alapoztak egy meghitt családi esemény magánfelhasználásra készült, csak a résztvevőkkel megosztott fotóira. A férjével együtt meglepődtek az egészen és "kicsit szomorúnak" tartják ezt az "aljas támadást" és hogy a saját vendégeikre kell gyanakodniuk.
Cseh azt mondta, hogy a cikkekben szereplő "abszurd túlzások" ellenére sem akar bizonygatni semmit, de annyit azért megemlített, hogy a gyűrűje például dédnagymamai örökség volt, a ruháját nem vette, hanem bérelte, a gyalázkodó cikkeben szintén szereplő menyecskeruhát pedig a meglebegtetett többszázezres ár töredékéért rendelte netről, a meghívott barátaik pedig vagy bérelt vagy párezer forintért vett, Nagy Gatsby-stílusú jelmezeket viseltek.
De a Cseh-Berg-kampányban persze nem az esküvő érdekes igazán. Hiszen az egyfelől magánügy, másfelől a megjelent anyagokat végignézve nyilvánvaló, hogy egy drága helyen tartott, sokaknak nyilván elérhetetlen, de azon belül teljesen átlagos eseményről volt szó. Aminek esetében még a drága helyszín sem jelent feltétlenül extrém költségeket, hiszen a házaspár és a Bobo tulajdonosai, Harisék jó barátok.
Sokkal érdekesebb az a kommunikációs taktika, ami a jövő tavaszi választásokig várható kormányzati hangvételt vetíti előre. És ami már az előválasztás és Márki-Zay Péter elleni kampányokban is kitapintható volt. Ennek az az igazi újdonsága, hogy
Az persze eddig is világos volt, hogy nyilvánvaló hazugságokat is le lehet nyomni nagy tömegek torkán, ha eleget ismételgetik őket. De a Fidesz eddigi ilyen hazugságai jellemzően olyan dolgokra vonatkoztak, amiket-akiket a tömegek személyesen nem tapasztaltak meg. A célcsoport tagjainak nagy része nem találkozott soha Soros Györggyel, nem látott kivont farokkal magyar leányt és munkalehetőséget vadászó migránst, nem táncolt a Pride-on és nem járt mostanában Nyugat-Európában. De lagziban a legszegényebb kisfalusi szavazópolgár is volt már, olcsó szar aranypezsgőt majdnem mindenki látott, a fideszes influencer ugyanúgy, mint a közmunkás, és még Márki-Zay Péter nyilatkozatai is aránylag sok Fidesz-hívőhöz juthattak el.
A következő hónapok döntik el, hogy működik-e a részegjávorszarvas-taktika. Ha igen, ha nem, az Isten irgalmazzon minden magyar hírfogyasztónak, pártállásra és meggyőződésre való tekintet nélkül.

A kormány a napokban több döntést hozott űripari nemzetközi szerződésekről, a legnagyobb figyelmet ezek közül talán a Trabant nevű közös orosz-magyar űrmisszió keltette. Megkérdeztem a külügyminisztériumot, hogy konkrétan mit takar a kormányhatározatban szereplő „Csibisz–AI”, „Obsztanovka–2” és „Trabant” űrmisszió, illetve hogy miről fog megállapodni Szijjártó a német Airbusszal és a francia Thales Alenia Space-szel.
Kapásból kiderült, hogy olyan magyar-orosz programokról van szó, amik “már évek óta futnak hazai egyetemek, kutatóintézetek és hazai űripari vállalkozások, valamint orosz partnerintézmények közötti kooperációban.” Most annyi történik, hogy ezek a két ország hivatalos közös projektjeivé válnak.
A Csibisz, magyarul Bíbic célja a földi villámtevékenység és az atmoszféra elektromágneses aktivitásának megfigyelése és jobb megértése. A Roszkoszmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség ehhez egy 40-50 kilós űrszondát - magát a Bíbicet! - fog fellőni.
Az Obsztanovka-2 nem más, mint a Nemzetközi Űrállomás külső burkolatára tervezett mérőrendszer. Ez a magnetoszférában és az ionoszférában végbemenő elektromágneses jelenségeket fogja vizsgálni, illetve az extrém nagy űrjárműveknek az ionoszférával történő kölcsönhatását is. Az első fázisban ehhez kiépítik a mérőállomást, amit később három űrbójával egészítenek ki.
A Trabant esetében a legfontosabb talán az, hogy a szó annyit jelent, hogy kísérő. Nem NDK-s nosztalgia miatt ez a projekt neve, hanem azért, mert két mikroműhold fogja kísérgetni egymást 500 kilométerrel az Egyenlítő felett keringve. De nemcsak keringenek, hanem “folyamatos hullám- és részecskeméréseket végeznek egymástól 100m – 100km távolságban. A két mikroműhold együttes működése képes a dinamikai folyamatok térbeli és időbeli változásainak részletes feltérképezésére.” Hogy miért csinálják ezt? Hogy az emberiség jobban megértse az űridőjárási folyamatok és az egyenlítői ionoszféra dinamikáját.
A két nyugati céggel nem annyira tudományos, mint inkább üzleti céljai vannak a kormánynak:
“Az Airbus és a Thales Alenia Space esetében arra törekszik a Magyar Kormány, hogy a stratégiai megállapodások által ezek a meghatározó, nemzetközi ipari vállalatok hatékonyan tudjanak részt vállalni a hazai űrszektor fejlesztésében.”
Az orosz-magyar projektek költségeiről a minisztérium nem tudott pontos számot mondani.

Hagyjuk az öncsalást: a vadlovak kurva unalmas állatok.
Álló nap lassan mennek, és közben legelnek, reggeltől estig monoton, kizökkenthetetlen ritmusban mozog az állkapcsuk, mint Matolcsy Ádám Ferrari-számlálója, néha pedig hatalmasakat kakálnak közben.
Aztán nagyjából ennyi.
Mivel több száz kilós hordótestüket négy, aránytalanul vékony, ráadásul kemény patában végződő pálcaláb tartja, szájjal pedig a túl puha ajkuk és túlméretezett fogaik miatt ügyetlenek, semmit sem tudnak megfogni, arrébb tenni, ne adj isten felépíteni. Pedig erre még olyan, a gyengeelméjűség határán járó állatok is képesek, mint a cinege vagy a termesz. Az arcjátékuk annyira változatos, mint Nicolas Cage-nek, a testmozgásuk, mint egy óriásteknősnek. Oké, nagy néha rájuk jön a bolondóra és akkor párzanak egyet, amit idővel ellés követ, alkalmanként pedig belefér egy kis nyihogás, két lábon jampiskodás, ártatlan rugdosódás meg egy-egy rövid vágta, de ez tényleg a maximum. Az idő túlnyomó részében legelnek, miközben kreatív energiáikat az emésztés foglalja le.
Török Zoltán ennek ellenére tudott lebilincselő filmet forgatni róluk.
Második mozidarabja, a szokás szerint természetfilmként és játékfilmként is élvezhető Vadlovak úgy az év nagy magyar filmes eseménye, hogy némi túlzással kevesebb esemény történik benne, mint a hatalmas közönségsikert aratott Vad Magyarország elején két perc alatt egy darab hortobágyi birkadögön.
A Svédországban élő és a világpiacra dolgozó Török a maga területén, vagyis a természetfilmezésben akkora nemzetközi sztár, mint mondjuk a Hollywoodban sztároperatőrködő emberjátékfilmes Rév Marcell. A Vad Magyarországgal a hazai nagyközönségnek is megmutatta, hogy hősünket mi teszi világszinten is egyedülállóvá: leginkább az a képessége, hogy játékfilmes eszközökkel és dramaturgiával, de a természetbe szó szerint beépülve dolgozik. A néző az előbbiek miatt hamis antropomorfizálás nélkül is képes azonosulni az állatszereplőkkel, az utóbbi miatt pedig kivételes bepillantást kap a megcélzott állatok életének legintimebb pillanataiba. Török nagy beépülős trükkje egyébként az, hogy nem bújik el, hanem pont ellenkezőleg: addig és úgy tartózkodik az állatok közelében, hogy azok kvázi elfogadják, a környezetük részének tekintsék, így valóságsó-szereplők módjára abszolúte gátlástalanul viselkedjenek a jelenlétében.
A Vadlovaknak már az alaphelyzete is szokatlan, nem valami ritka, esetleg veszélyeztetett őshonos állatfajról szól ugyanis, mint a természetfilmek 98 százaléka, hanem a Hortobágyon élő Przsevalszkij-lovakról. Akiknél mesterségesebb és Hortobágy-idegenebb vadállatok nem nagyon léteznek.
Az eredetileg Mongólia, Kazahsztán és Kína egyes területein őshonos vadlófajta - ami egyben a világ egyetlen létező vadlófaja - legkésőbb a hatvanas évekre ugyanis kihalt, és a fentiekből következően nálunk eleve sohasem élt.
Csakhogy miután az orosz katona-felfedező, Nyikolaj Przsevalszkij tábornok a XIX. század legvégén megtalálta, majd leírta a fajt, a századforduló táján lelkes kutatók befogtak úgy 12-15 példányt. Ezek utódait később több kontinens állatkertjeibe és vadasparkjaiba szórták szét. Amikor a természetben kihaltak, már ezek közül is csak két kisebb, fogságban élő csoportocska létezett. De pár lelkes páratlanujjúpatás-rajongó és nevetségesennagyfej-kedvelő addig ügyeskedett, míg a megmaradt példányok célzott szaporítása révén el nem kezdett nőni a számuk. A következő lépésben a Föld több pontján is génbankként szolgáló méneseket hoztak létre. Például a Hortobágyon, ami azért vált különösen izgalmas helyszínné, mert a vadlovak itt majdnem teljesen szabadon élnek. És ezért olyan jól érzik magukat, hogy mára már itt él az egész világ legnagyobb, félvad körülmények között élő, majdnem 300 nagyfejűt számláló Przsevalszkij-ménese, ahonnan már Mongóliába is telepítettek vissza példányt. (Azért élnek itt csak majdnem szabadon, mert a Pentezugi Vadlórezervátum 3 ezer hektárját zicher ami zicher alapon elektromos kerítés veszi körül.)
Szóval igazán spéci bandát alkotnak a hortobágyi mongol lovak. Spécit és nehezen megközelíthetőt. Hiszen egy kisebb facsoportoktól és nádasoktól eltekintve jól belátható síkságon élnek, és érzékenyebbek, mint egy kormánypárti influenszer.
Török Zoltán mindezek ellenére isteni filmet csinált róluk. Vagyis az egyik nagy trükkje az volt, hogy nem csak róluk. A Vadlovak főszereplője ugyanis legalább annyira a táj, mint a benne élő páratlanujjú patások. A Vadlovak a nagy magyar tájfilmek egyike, Tarr Béla-i, Jancsó Miklós-i és mindenféle más értelemben. A film témája legalább annyira a puszta ciklikus változása, szépsége és részvétlen kegyetlensége, mint a főszereplő vadcsikó felcseperedése. A táj legalább annyit játszik a Vadlovakban, mint mondjuk a Szegénylegényekben.
Bár van főszereplőnk, Cseppke, a vadcsikó, meg a szülei, Pentezug legalább akkorát alakít, mint ő. Meg persze a puszta többi lakója is. A csikó kalandjaival párhuzamosan bomlik ki a pusztai életközösség élete, a ragadozómadaraktól a rókákon át a rovarokig. A perspektíva az egész horizontot befogótól a tíz centire fókuszálóig dinamikusan változik, a film ettől olyan, mint egy nagyzenekari mű, amiben néha minden hangszer egyszerre szól, néha meg egyetlen furulya hallatszik. Olyan jeleneteket látunk közvetlen közelről, mintha mi magunk is ott trappolnánk a lovak között: az embernek néha úgy kell emlékeztetnie magát arra, hogy micsoda bravúr önmagában csak megmutatni ezeket. Nemhogy ilyen képeken és snitteken, ilyen élő dramaturgiával.
Mivel szinte hibátlan alkotásról van szó, szerencsére még az egyetlen komoly hiányossága sem tudja lehúzni . Ez némileg meglepő módon a narráció, ami hagyományosan a magyar, illetve magyarra szinkronizált természetfilmek egyik legerősebb oldala szokott lenni. Végvári Tamás pedig egyenesen a természetfilm-narráció Messije volt. A csúcskategóriás Vad Magyarországban Kulka János is szuper minőségben hozta az igencsak tiszteletreméltó, 0,9 végváris szintet. A szintén topkategóriás Vadlovakban Pokorny Lia sajnos kicsit elszínésznőzi a szerepét, és nem bírja ki, hogy ne szerepeljen a hangjával. Ez az elején kissé zavaró, de a film annyira beszippant, hogy egy idő után szerencsére mindegy.
A Vadlovak hibátlan szórakozás másfél órára. És olyan veszettül jól néz ki, hogy ha lehet egy gyakorlatias tanácsom, ha van több lehetőséged, abban a moziban nézd meg, ahol nagyobb a vászon.

Az EU pénzéből a Budapest Fejlesztési Központ gigaprojektet indít a Ráckevei Duna radikális megtisztítására. Az 57 kilométer hosszú, felül és alul is zsilippel lezárt Duna-holtág közelében 4 budapesti kerület és 21 más település durván 380 ezer lakója él, és rengetegen sportolnak, kirándulnak, pihennek és horgásznak a partján és a vízen. Kevesen tudják, hogy a Duna-ág budapesti szakaszán igazi természeti ritkaság, egy hatalmas, igen vadregényes úszóláp található, ahol tízméteres fák nőnek ki lebegő szigetekből.
A projekt alapötleteinek egy része az ismertségét környezetvédelmi akciókkal megszerző Baranyi Krisztina liberális politikustól, jelenlegi ferencvárosi polgármestertől származik, a holtág legfelső szakaszának iszapkotrása pedig része volt a 2019-ben hatalomra került fővárosi ellenzék és a kormány közötti alkunak is, amit az atlétikai vb megrendezése miatt kötöttek.

Tényleg a világűrbiznisz felé fordul a Fidesz. Orbán miniszterelnök két egymást követő kormányülésen is a kormány világűrbeli üzleteit előkészítő döntéseket hozott.
Az eggyel ezelőtti, vagyis október 29-i, pénteki Magyar Közlönyből derül ki, hogy a kormány stratégiai együttműködési megállapodás aláírására készül két európai űripari vállalkozással, a német Airbusszal és a francia Thales Alenia Space-szel. A kormányhatározat Szijjártó külügyminisztert bízza meg az aláírással.
A november 2-i, keddi friss közlönyből derül ki, hogy Szijjártó az oroszokkal ennél jóval konkrétabb űrprojektekről, konkrétan közös űrmissziókról fog nemsokára megállapodni. Egyből háromról is. A nevük: Csibisz-AI, Obsztanovka-2 és Trabant.
A magyar és az orosz fél 2019-ben állapodtak meg arról, hogy utóbbiak 2024-25-ben magyar űrhajóst visznek fel a Nemzetközi Űrállomásra. Ferencz Orsolya űrkormánybiztos akkor azt is elárulta, hogy csak olyan magyar mehet fel az űrbe, aki tud oroszul.
Arról, hogy a három projekt keretében pontosan mit tervez a magyar fél az űrben az oroszokkal, megkérdeztem a külügyminisztériumot. Amint reagáltak, frissítek.

A legfrissebb amerikai “Let’s go, Brandon!”-os hír az, hogy hétfőn kiderült: a Southwest Airlines nevű légitársaság mégis vizsgálatot indít egy pilótája ellen, aki a repülés elején elhangzó szokásos utastájékoztató szövegét ezzel az ártatlannak hangzó mondattal zárta, jó pár utasát kiborítva ezzel. De mi ez a mondat, és miért számít most éppen ez a populista-liberális kultúrharc legdivatosabb csatakiáltásának?
Miért írják ezt ki napok óta a legkülönbözőbb helyekre Amerikában, például közútkezelők fényújságjára:

cukrászdák homlokzatára:

éttermek fényreklámjaira:

vagy bárhová, ahol vannak betűk:
Miért öltöznek amerikai kisgyerekek ilyen Halloween-jelmezbe:

a felnőttek miért hordanak ilyen pólót:

olasz tüntetők miért hurcolnak körbe ilyen transzparenst Bolognában:

és miért ezzel köszöntötte a közönség egy hétfői meccsen Donald Trump exelnököt?
Október elején történt, hogy a NASCAR autóverseny-sorozat alabamai futamát egy Brandon Brown nevű fickó nyerte, hogy utána feltűnően nagy extázisban ünnepeljen. Nem volt ez véletlen, hiszen ez volt a már hetedik éve NASCAR-ozó pilóta életének első futamgyőzelme. A mémtörténeti pillanat akkor jött el, amikor az NBC riporternője a pályán állva interjúvolta a meghatott Brownt és egyszer csak felhívta a figyelmét arra a szívderítő tényre, hogy a közönség a lelátóról éppen azt skandálja neki, hogy “Let’s go, Brandon!”, vagyis “Hajrá, Brandon!”. Csakhogy a közvetítésben tökéletesen lehetett hallani, hogy a tömeg valójában azt harsogja kórusban, hogy “Fuck Joe Biden”, vagyis hogy az ismert amerikai elnök baszódjon meg. (Az igazán jó rész a negyedik percnél kezdődik a videóban.)
Vagyis kábé olyan volt ez, mintha egy magyar sportriporter faarcal bemondta volna, hogy a Fradi-tábor épp azt skandálja, hogy “Furcsán kanyarodj!” vagy "Szalonspiccel indul a rovar!", esetleg "Háp, háp, háp, cuki emtéká!"
A Biden-gyűlölő trumpista jobboldal azonnal felkapta a brandonozást. Greg Abbott texasi kormányzó október 22-én ezzel kezdte egy Biden-ekéző Twitter-posztját.
Bill Posey floridai republikánus képviselő ugyanazon a napon egy képviselőházi beszédében is kimondta a Mondatot. Egy Loza Alexander nevű rapper pedig Billboard-toplistára jutott a Lets go, Brandon! című számával.
Azóta pedig végképp elszabadult a mémpokol.
Ennek a kódolt kurvaanyázásnak mint kulturális jelenségnek egyébként vannak gyökerei a Tízparancsolatot megtartva káromkodni akaró magyar népesség körében is, én például még hallottam élő embert kimondani azt, hogy “Az Isten bajsza meg a szakálla”. Azt nem mertem mondjuk jelezni az illetőnek, hogy felesleges a szépelgés, ha isten nevét ezzel együtt a szájára vette.
A mai, vagyis keddi letsgobrandon-fejlemények: bár semmi jele annak, hogy a Twitter valóban "cenzúrázná" a letsgobrandon taget, az erre hajlamosak ezt terjesztik, és az elmúlt órákban-percekben elkezdték használni a letsgobranden taget.

„Nem gyűlöletkampányok, hanem szeretetkampányok kellenek.”
„Csaptad arcon a gyerekeidet? Előfordult, dühből, igen”
„Talán soha nem volt olyan jó multinak lenni Magyarországon, mint most, a Fidesz alatt.”
„Ha felismerjük és elfogadjuk, hogy egy életünk van, és az véges, ha végiggondoljuk azt, hogy miért vagyunk itt a Földön, akkor rájövünk, hogy az emberek alapvetően jók.”
„ (…) egy 25 meleg férfi által rendezett, maszk és gumi nélküli partin vett részt, ahonnan egy hátizsák kábítószerrel menekült az ereszen keresztül”
Ki mondta ezeket? Sorrendben Ferenc pápa, Charles Manson, Jámbor „Jámbi” Andás, René Descartes és Nagy Feró?
Nem, természetesen mindegyik idézet forrása cikkünk tárgya, Márki-Zay Péter volt.
Az ember, aki nem egyszerűen annyit csinált, hogy teljes outsiderként, pártháttér és szövetségesek nélkül megnyerte a miniszterelnök-jelölti előválasztást, hanem aki 11 éve az első olyan vitéz, akiről választók kimutathatóan nagy tömegei hiszik el, hogy képes lehet megdönteni az Orbán-rendszert. És akiről ezen választók egy része még azt is el tudja képzelni, hogy bónuszként képes lehet túllépni a Magyarországot 18 éve nyomasztó Gyurcsány-Orbán-világon.

De ki ez a fickó, akit 2018. január elsején még senki sem ismert az országban? Mik azok a tulajdonságok és képességek, amik lehetővé tették, hogy a rövid ideje pályán lévő Márki-Zay Péter olyan, egészen eltérő választói rétegeket tudjon megszólítani, mint a hardcore Fidesz-ellenesek, a budapesti liberális elit, a politikai versenyt sosem tapasztalt fiatalok, a kiábrándult Fidesz-szavazók, az internetezők és az egyiksemezős-mindenkiszarozósok? És mi az benne, ami miatt a hétgyerekes, konzervatív, gyakorló katolikus vidéki családapa sokkal népszerűbb a progresszív, vallástalan Budapesten, mint a természetes választói közegének képzelt magyar vidéken?
A tömör válasz minderre egyetlen név: Stan Smith. Igen, az a Stan Smith, a republikánus CIA-ügynök családapa az Amerikai Fater című felnőttrajzfim-sorozatból.

A szintén egzakt, de kicsit részletezőbb válasz pedig a következő:
„A megyei döntő 23 versenyzője között az egyetlen hetedik osztályos Márki-Zay Péter (Ságvári iskola) volt, aki az elért 11. helyével igen szép eredményt mondhat magáénak.”
Ez volt az első mondat, amit Márki-Zay Péterről a magyar sajtóban leírtak, a Csongrád Megyei Hírlap hódmezővásárhelyi kiadásának 1985. május 25-i számában. A természetkutató tanulmányi versenyen szépen teljesítő, vásárhelyi illetőségű Márki-Zay pajtás azonban csak egy ötödik oldal alján szerénykedő cikkre volt jó. A címlap tetejét az állampárt újszegedi Sportcsarnokban tartott választási gyűléséről szóló anyag foglalta el, „Erősítsük társadalmunk szocialista egységét!” címmel, benne díszvendégként Apró Antallal, a Központi Bizottság tagjával, az Országgyűlés nyugalmazott elnökével, Márki-Zay mostani előválasztási ellenfelének, Dobrev Klárának a nagypapájával.

Budai Gyula troll és parlamenti képviselő olyan idegállapotba került attól, hogy az előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter győzelmi beszédében a fideszeseket is megölelte volna, hogy az indulattól az Új Petri Györggyé változott. Budai ugyanis az alant olvasható, a hétköznapi logika bilincseit lerázó politikai szabadverset publikálta a beszéd hatása alatt a Facebookon. Külön felhívnám a figyelmet arra a gondolatmenetre, hogy melegeket ölelgetni nem normális dolog:
“Azokat a fideszeseket ölelgetné, akiknek a fele MZP szerint meleg!!
Normális ez a csávó???
Egyik nap melegek vagyunk, majd másnap meg már ölelgetnél!”
De ne együk le a cseresznyét a tortáról, itt a teljes Budai-vers:
Márki-Zay Péternek tényleg elgurult a gyógyszere !
Márki-Zay szeretné megölelni a zsidókat, a fogyatékkal élőket és a Fideszeseket !
Azokat a fideszeseket ölelgetné, akiknek a fele MZP szerint meleg!!
Normális ez a csávó???
Egyik nap melegek vagyunk, majd másnap meg már ölelgetnél!
És érdeklődöm, kedves Péter, mi a helyzet a roma honfitársainkkal, vagy a határon túli magyarokkal??
Ők miért maradtak ki a “ nagy ölelésből “!!?
Ők nem kellenek a Gyurcsány féle összefogásnak, vagy esetleg van egy listád, hogy ki a jó és ki a rossz ember??
Te tényleg egy futóbolond vagy, abból is a legszánalmasabb!
A pontosság kedvéért: Márki-Zay nemrég, a Juhász Péternek adott interjújában nem azt mondta, hogy a fideszesek, hanem azt, hogy a kormánytagok fele meleg.

Mostanában politikai állástól függetlenül minden hírfogyasztó magyar ember kénytelen gondolkodni azon, hogy hogyan ejtse ki Márki-Zay Péter családnevét.
"Zaj"-nak, mint abban a 2018 késő telén, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás után született viccben, miszerint “a Fidesz-székházból nem hallatszik már ki zaj"?
Vagy "zaji"-nak, mint ahogy mondjuk az előválasztásba belebukó szövetségese, Fekete-Győr András ejti a politikus nevét?
Esetleg a nyelv eltörését kockáztatva "zai"-nak?
Borzasztó dolog bizonytalanságban élni, így miután megtudtam, hogy van olyan kollégám, olyan országosan ismert újságíró-szerkesztő, aki a nyáron döbbent csak rá, hogy Merkely Béla nem merkej, hanem merkeli, klaviatúrát ragadtam. A bizonytalanságnak e pillanatban vége, megjött ugyanis a válasz Márki-Zay - na, hogy mondtad most magadban? - munkatársától. Íme:
“Márki-Zay Péter nevét úgy kell(ene) ejteni, hogy márkizaji - a j nem hangsúlyos.”
Hát köszönjük szépen, kedves eszes leány, aki meglátogattad Mátyás királyt!

“A legnagyobb sajnálatunkra nem érkezett megkeresés a köztévé részéről, pedig Márki-Zay Péter nagyon nyitott lenne a köztévé élő műsoraiban való résztvételre.”
- válaszolta a 444 kérdésére a miniszterelnök-jelölt stábja.
Azt is megtudtuk, hogy a köztévé azt az anyagot sem adta le, amit napokkal ezelőtt leforgattak Márki-Zay Péterről:
“Eddig a múlt heti kampány utolsó napjain találkoztunk az M1 stábjával, amikor egy riporter és egy operatőr végigkísérte Márki-Zay fórumait. Az eredményvárón is ott voltak, interjúkat is készítettek több támogatóval. Eddig nem találkoztunk az általuk készített anyaggal, annak ellenére, hogy ma reggel híradójukban beszámoltak a tegnapi előválasztási eredményekről, vágóképként a Karácsony-MZP sajtótájékoztatón készülteket, illetve MZP Facebook-oldaláról leszedett képsorokat használtak.”
Az nem meglepetés, hogy a propagandacsatornaként használt köztévé nem közszolgálati tévé módjára viselkedik, sőt ebben az esetben az volt a meghökkentő, hogy egyáltalán forgattak egy ellenzékiről. De hogy mit terveznek a felvett anyaggal, azt a Márki-Zay-tábor sem tudja:
“Nem kaptunk tájékoztatást arra nézve, hogy mikor és mire szeretnék használni a felvételeket. Megjelenésük számunkra is meglepetés volt, az MMM sajtóosztályával nem egyeztettek erről.”

Szegény külföldi tudósítók egyszerűen nem kerülhetik meg azt a problémát, hogy Márki-Zay Péterről beszélve meg kell említeniük, hogy egy kiejthetetlen nevű magyar település polgármesteréről van szó.
JB Chastand, a Le Monde közép-európai tudósítója a Twitteren posztolta ki, hogy “Itt az ideje megtanulni Hódmezővásárhely kiejtését.”
Kapott is tippeket, bár az eleve reménytelenné teszi a helyzetét, hogy a város nevében két darab, a francia nyelvben nem ejtett “h” hang is van.
A két, igazi franciák által adott kiejtési segédlet az odmézeuvachareille és az Haudmézeuvacharheille.
Chastand és kollégái nem az első franciák, akiknek meg kell küzdeniük ezzel a problémával, a város az első világháború után egy ideig ugyanis francia megszállás alatt állt. Bródy Sándor pedig a mostani események fényében szabályos látnok volt, ugyanis már 1909-ben Paraszt Párizsnak nevezte Hódmezővásárhelyt, vidékizési rohamában, de szerencsére ott volt Ady Endre, hogy helyretegye.
A franciában egyébként nem gyakoriak a Hódmezővásárhely hosszúságú szavak, az “alkotmányellenesen” jelentésű anticonstitutionellement - úgyis mint antikonsztitüszionelman - állítólag a 11. leghosszabb francia szó bír lenni úgy, hogy a toplista élmezőnyében különféle összetett vegyületek hosszú nevei állnak. A bűvészt azért prestidigitateurnek írják és presztidizsitatőrnek ejtik, csak a miheztartás végett.

Egy TV2 által körbeküldött közleményből derült ki, hogy a csatornát otthagyja az egyik legismertebb arca, Palik László, aki három éven és több mint 300 adáson vezette az Exatlon című műsorukat. A közlemény szerint a távozás Palik döntése volt. A műsorvezető így már nem vesz részt az Exatlon 2022-es évadában.
A szövegben elhelyeztek egy Palik-idézetet is, amiből persze semmi sem derül ki a szakítás valós okáról:
"Csodálatos sportembereket ismerhettem meg az elmúlt 3 évben. Látni és követni a harcukat egymással, sokszor önmagukkal, felemelő élmény volt minden egyes pillanatban. Köszönettel tartozom a TV2-nek, és Fischer Gábor programigazgatónak, hogy 3 évvel ezelőtt gondolt rám és megkeresett ezzel a feladattal, hisz egy életre szóló kalandban volt részem az elmúlt években. És még egy hatalmas köszönet azoknak a TV2-es kollégáimnak, akikkel az elmúlt 3 évben együtt dolgozhattam ezen a műsoron, számomra megtiszteltetés volt Veletek tévézni!"

Az apja vadászpuskájával a kezében jelent meg a hétfői első órán egy 12 éves általános iskolás fiú a közép-oroszországi Szarsz kisvárosban, összefüggéstelenül kiabálni kezdett, majd belelőtt a plafonba és egy ajtóba - írja a Meduza. Nagyobb baj azért nem lett a dologból, mert az iskola igazgatója rá tudta venni, hogy menjen fel vele az irodájába, és ott beszéljék meg a dolgot. Az iskolában tartózkodó 300 diák és 30 tanár közben el tudta hagyni az épületet, és a hatóságokat is riasztották.
A fiú az őt letartóztató rendőröknek azt mondta, hogy egy osztálytársa hosszabb ideje piszkálta, bullyingolta, és ő ezt elégelte meg. Szarsz rendőrei ennyitől nem csinálnak be: a TASZSZ hírügynökség úgy tudja, hogy a fiút nem egyszerűen elengedték a kihallgatása után, de vádat emelni sem terveznek ellene.

Spéci zsákmányt szerzett egy Kaposvár környéki betörő: a 44 éves fickó egy falubelijének házába mászott be a fürdőszobaablakon, hogy a házigazda kétszázasgyűjteményét vigye magával. 3000 pénzérménél is több volt, 600 ezer forintnál is többet ért, csak nehéz lehetett elkölteni.
A visszaeső vádlott ezután 24 éves társával tört be a szomszédos faluban egy német állampolgár házába, ahonnan csak kisebb értékű háztartási cikkeket vittek el, mivel megzavarták őket.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás, míg társával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Pécsett halt meg a Megasztár első szériájának énekese, több mint egy éve kezelték a tüdőrákját - írja a Blikk. A betegsége előtt egy budapesti étteremben dolgozott pincérnőként, ahol néha énekesként is fellépett egy jazzegyüttesével. De a covid elvette ezt a megélhetését és miután nem tudott fellépni, hazaköltözött Pécsre, az édesanyja egykori lakásába, ahol egymaga küzdött a betegséggel - írja a bulvárlap.
A Megasztár első szériájában feltűnt Kandech Evelyne 1984-ben született Pécsett, ahol ének-zene tagozatos iskolába járt, kórusokban énekelt és csellózott is. Járt zeneiskolába is, ahol zeneirodalmat, zeneelméletet és szolfézst tanult. 14 éves korától a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába járt, ahol többek között focizott és kórusban énekelt. Sierra Leone-i származású apjával húszévesen találkozott először.


A szerelem nem ismer életkort: a Mészáros Lőrincnél 11 évvel idősebb Joshi Bharat tévéssel jár a felcsúti milliárdos elvált felesége, Kelemen Beatrix - írja a Blikk.
Nem valami pletykáról van szó, a műsorvezető a bulvárlapnak megerősítette, hogy együtt élnek, a Blikk úgy tudja, hogy Budán. Az újság szerint a Life Tv egyik sajtóeseményén már együtt jelentek meg. Kelemen Beatrix a Life TV-t üzemeltető Media Vivantis Zrt. elnöke.
Kelemennek 36, míg Bharatnak 31 év után bomlott fel nemrég a házassága. A Blikknek nyilatkozó “bennfentes” szerint a szerelmesek a tévében kerültek közel egymáshoz, előbb barátként, majd ez alakult át szerelemmé.
Érdekes életrajzi tény, hogy miután 1980-ban Magyarországra érkezett, de mielőtt még jóssá képezte volna át magát, Bharat bábszínészként dolgozott az Állami Bábsznházban.
Több olyan utast lehetett látni a biztonsági kamerák felvételein, akik nyugodtan végignézték, hogy egy 35 éves férfi megerőszakol egy nőt egy philadelphiai elővárosi vonaton, de még azzal sem segítették az áldozatot, hogy legalább jelentették volna az esetet. Erről a helyi rendőrfőnök beszélt felháborodottan, miután elkapták a gyanúsítottat.
Sokan voltak, aki közbeavatkozhattak volna. Valakinek tennie kellett volna valamit. Ez mindent elmond arról, hol tart a társadalmunk. Ki engedheti, hogy ilyesmi megtörténjen? - füstölgött Tim Bernhardt.
Az erőszakot végül egy kalauz jelentette, az áldozatot kórházban ápolják.
(via CBS News)

21 hónap után megnyílnak az Egyesült Államok határai a tömegturizmus előtt: a Fehér Ház mai bejelentése szerint november 8. után a minden szükséges oltást megkapott turisták újra beutazhatnak az országba.
A magyarokat a gyakorlatban érinti, hogy az számít oltottnak, aki az USA-ban vagy a WHO által elfogadott vakcinával immunizáltak. Ez azt jelenti, hogy azok szívták meg ezt is, akik orosz Szputnyikot kaptak. A Magyarországon elérhető összes többi oltás feljogosít a beutazásra, ideértve a kínaiakat is, mivel azok rajta vannak a WHO listáján.
(via Reuters)

Andrej Babis cseh miniszterelnök pénteken közölte, hogy hiába kérné fel őt Zeman elnök a kormányalakításra, az általa vezetett ANO ellenzékbe vonul. Az üzletember-politikus a Frekvence 1. kereskedelmi rádiónak így fogalmazott:
"A Babis-ellenes ötpárti blokk szilárd. (...) Átadjuk (a hatalmat) az új koalíciónak, és mi ellenzékben leszünk"
Milos Zeman elnök korábban azt mondta, hogy a választásokon legtöbb szavazatot szerző párt elnökét fogja megbízni kormányalakítással. Bár a hétvégi választásokat a Spolu nevű hárompárti koalíció nyerte, önálló pártként a Babis vezette ANO mozgalom a legerősebb. Zeman vasárnap kórházba szállítása előtt Babisnak is megerősítette, hogy őt kívánja megbízni a kormányalakítással.
(via MTI)


Ritka eseményre kerül sor jövő kedden, október 19-én: egy befolyásos fideszes nyílt, közönség előtti vitát vállalt Budapesten egy migrációpárti szerzővel és egy menekültsegítő szervezet vezetőjével úgy, hogy a moderátor független újságíró. A migrációpárti szereplő amerikai és híres: Bryan Caplan közgazdász és Zach Weinersmith képregény formátumú könyve, ami a nyár végén jelent meg magyarul “Szabad a pálya – Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról?” címmel, 2019-ben egy ideig vezette a New York Times bestsellerlistáját.
Nem tűnik véletlennek azért, hogy Orbán Balázs, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója, pont Caplannel vállalt normális vitát, egyenlő feltételekkel, ami amúgy nem szokása az állampárt prominenseinek: Bryan Caplan ugyanis a világon bármilyen társaságban törpe kisebbségben van a véleményével. Ő ugyanis anarcho-kapitalista, gazdaságilag libertárius gondolkodó, aki a határok teljes, korlátozásmentes megnyitása mellett érvel. Nem is annyira morális, sokkal inkább szárazon racionális, gazdasági alapon. Caplan egy fő tézise ugyanis az, hogy a határok teljes megnyitása óriási gazdasági előnyökkel járna.
Caplan korábbi könyvei is alapvetőnek tekintett, de szerinte téves axiomákra kérdeznek rá. A The Case Against Educationban a felsőoktatás ellen érvel, a Selfish Reasons to Have More Kids-ban az ellen, hogy a sok poronty legatyásítja az embert, a The Myth of the Rational Voterben pedig az ellen, hogy a szavazók tudnák, mire szavaznak.
A libertárius Caplan téziseinek semmi köze a jellemzően baloldali, liberális vagy kereszténydemokrata ideológiájú menekültsegítő szervezetek vagy akár Soros György gondolkodásához. Utóbbiak nem a migrációt támogatják, a korlátozás nélkülit végképp nem, hanem pusztán a menekültekkel szembeni emberséges bánásmódot, erkölcsi-emberbaráti vagy valláserkölcsi alapon. Caplan nem ilyen, ő deklaráltan a határok totális kinyitását és akárhány gazdasági menekült beengedését tartaná kívánatosnak, méghozzá azért, mert ezzel szerinte minden szereplő jól járna anyagilag. Az amerikai közgazdász szerint emellett bizonyíthatóan alaptalanok a tömeges bevándorlással kapcsolatos jellemző félelmek.
A képregénykönyve pont erről szól, szórakoztatóan, de közben végig racionálisan érvelve, közben sorra véve a lehetséges ellenérveket is.
A beszélgetőpartnere Orbán Balázs mellett Kováts András, a Menedék- migránsokat segítő egyesület igazgatója lesz, a moderátor pedig a Válasz Online-os Vörös Szabolcs. A helyszín a Tranzit kávéház, az eseményt Caplan könyvének magyar kiadója szervezi. A helyek beteltek, de az eseményről lesz élő fb-közvetítés magyarul és angolul is.

A német Spiegel hetilap hétvégén megjelenő számának címlapsztorija arról szól, hogyan vált hollandia maffiaparadicsommá a laza drogtörvények miatt. A józan hangot képviselő német lap ezt a következő grafikával illusztrálja:

Meghalt David Amess 69 éves tory parlamenti képviselő, akit pénteken a déli órákban késelt meg egy 25 éves férfi, miközben a politikus választói fogadóórát tartott a körzetében található Leigh-on-Sea kisváros metodista templomában. A hírt az essexi rendőrség közölte. Ők tudatták azt is, hogy a bár a képviselő életét próbálták megmenteni, Amess a helyszínen halt meg.
A 25 éves támadót letartóztatták, a kést is megtalálták nála.
A 69 éves, ötgyermekes Amess igazi parlamenti veterán volt, hiszen 1983 óta az alsóház tagja, magasabb beosztást sosem viselt.
Az ő esete volt a negyedik késes támadás brit parlamenti képviselő ellen a kétezres években és ő volt a harmadik, aki bele is halt a támadásba.
Jo Cox munkáspárti képviselőnőt 2016-ban egy szélsőjobbos terrorista egy ilyen lakossági fogadóra előtt késelte halálra. Előtte 2010-ben a szintén munkáspárti Stephen Timms képviselőt szúrta meg kétszer egy radikalizálódott diák egy lakossági fórumon. Ő túlélte, az iszmaista nőt életfogytiglanira ítélték. 2000-ban történt a legvéresebb eset, amikor a liberális demokrata Nigel Jones választókerületi irodájába rontott be egy karddal felfegyverkezett támadó, aki halálra kaszabolta a politikus egyik, védelmére siető munkatársát.
(via BBC)

Egy férfi késsel többször megszúrt egy brit parlamenti képviselőt a délkelet-angliai Leigh-on-Sea kisváros metodista templomában, ahol David Amess éppen lakossági fogadóórát tartott - jelenti a Guardian. Egyelőre annyit tudni, hogy a tettes - akit a rendőrség gyorsan letartóztatott - egyedül volt, a gyanú szerint nem voltak segítői, a képviselőt pedig a helyszínen ellátták.
Az essexi rendőrség közleménye szerint a déli 12 után percekkel érkezett bejelentést követően gyorsan a helyszínre értek, a férfit ott tartóztatták le, a kés is nála volt. A rendőrség hangsúlyozza, hogy a tettesnek nem voltak társai és innentől nem jelent veszélyt.
A 69 éves Amess igazi parlamenti veterán, hiszen 1983 óta az alsóház tagja.
A kétezres években ez a negyedik hasonló késes támadás brit politikus ellen. Jo Cox munkáspárti képviselőnőt 2016-ban egy szélsőjobbos terrorista egy ilyen lakossági fogadóra előtt késelte halálra. Előtte 2010-ben a szintén munkáspárti Stephen Timms képviselőt szúrta meg kétszer egy radikalizálódott diák egy lakossági fórumon. 2000-ban történt a legvéresebb eset, amikor a liberális demokrata Nigel Jones választókerületi irodájába rontott be egy karddal felfegyverkezett támadó, aki halálra kaszabolta a politikus egyik, védelmére siető munkatársát.
Update: Amess meghalt.

Pénteken a Parlamentben tartotta plenáris ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), a nyitóbeszédet házigazdaként Kövér László, a parlament elnöke mondta. Kövér beszédének vezérfonala az volt, hogy a közeljövőnk igazi nagy témája nem is a globális felmelegedés, a migráció vagy a terrorizmus lesznek, hanem
az államok és a multinacionális vállalatok küzdelme.
Kövért az tölti el aggodalommal, hogy “a világ tíz legerősebb magáncégének az összesített tőkeereje nagyobb, mint a világ 180 szuverén államának”.
Beszéde közben a házelnök az MTI beszámolója szerint hosszan fejtegette, hogy a közeljövőben mások a koponyánkon belülről próbálják befolyásolni a gondolatainkat.
Hogy mi?
Az MTI szó szerint így idézi fel Kövér leleplező szavait:
“Elmondta, idáig az emberi agyműködését alapvetően csak ideológiai módszerekkel, azaz a koponyán kívülről lehetett befolyásolni, mostanra azonban egy olyan korszak küszöbére érkezett az emberiség, amikor az agykutatás és a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy az emberi agy és gondolkodás működése neurotechnológiai eszközökkel, koponyán belülről is mások által befolyásolható, módosítható és irányítható legyen. A házelnök véleménye szerint a tudomány vívmányai mindig lenyűgözőek, de szabályozás hiányában sokszor életveszélyesek.”
Kövér arról sajnos nem beszélt, hogy pontosan mik is azok a neurotechnológiai módszerek, amikkel nemsokára a koponyánkon belülre hatolnak, majd onnan irányítani kezdenek minket. Sugarazás a szomszéd padlásáról? Az ellen egykori Terézvárosi szomszédaim, az otthon emiatt mindig motoros bukósisakban járó nyugdíjas nővérek szerint bármilyen, az agykoponyát fedő fémréteg megfelelő védelmet nyújt. Nanorobotok fülön át? Elrablást követő villámoperáció? Mnemotechnikai bevésés? Teleportálás? Nagyon vékony drótok? És honnan tudhatjuk, hogy már nem hatoltak be koponyán belülre? Mi van, ha maga Kövér is azért mondta ezeket, mert mások irányítják koponyán belülről? Mi van, ha én sem magamtól rakom be ezt a hírt?
Ezernyi kulcskérdés merül fel, amint Kövér házelnök további részletekkel szolgál, azonnal újra jelentkezem. Vagy én, vagy az Irányítóm, ezt sajnos az Olvasónak kell majd eldöntenie.

Újító ötlettel állt elő a Demokratikus Koalíció az előválasztási kampányban. Egy jellemzően fiatalokból álló, dinamikus, közpolitikai kérdésekben gyakran megnyilvánuló szubkultúra egyik ikonikus mondatát fogalmazta át Dobrev Klára kampányszövegének.
Egy popkulturális klasszikust.
Ez a szubkultúra a Fradi-ultráké, a mondat pedig a
”Ki nem ugrál, szar újpesti, hej, hej!”
A DK fizetett Facebook-hirdetésben is tolt verziójában az újpestieket budaiakkkal helyettesítették be:
A budai kerületek előválasztási részvétele messze meghaladja az országos átlagot. A pesti kerületekben sokkal kevesebben szavaznak, mint Budán. Ne hagyd, hogy csak a budaiak döntsenek! Nem lehet választást nyerni csak Budáról! Szavazz te is! Szavazz Dobrev Klárára, aki nemcsak Budán képes legyőzni Orbánt!
Ingyenes tippem a DK-agytrösztnek: ha Dobrev fővárosi szavazatokkal nyerne Márki-Zay ellen, hasonló módon dolgozható fel a példaképek másik klasszikus verse, a
"Parasztok, nincsen hangotok, parasztok, nincsen hangotok" is!

Abszurd látványosságként értelmezve a Semjén-Kovács duó vadászati világkiállítása jól teljesített. Különösen a preparátorbajnokság legjobb versenyzőit bemutató része. Olyan, a mai magyar mindennapokra is érzékenyen reflektáló műalkotásokat láthattunk itt, mint a Szamurájkarddal jött a beherbálozott Józsi:

vagy a Gyurcsány Ferenc először pitcheli a DK kampánystábjának a “Legyen a Klára az üldözött nő” koncepcióját:

vagy az üdítően politikamentes Az erdő mélyén, unter uns, azért bevallhatjuk, hogy van valami a drogokban.

Illetve ennek tematikus párja, a Lehetsz bármekkora libsi, de ha mindenfélét beszedsz egyszerre, téged is megbüntet a Pokolbéli Nutriacsecsemő:

vagy az Orbán Viktor beszédet mond:

Nem beszélve Joó H. Hanna óvodásokat az életre tanító, lefejezett nagy marából készült főművéről, melynek címe Gyerekek, a világ nem csupa Tóth Krisztina-vers!

És akkor még nem is beszéltünk az olyan kincsekről, mint a 2022 utáni Magyarországot látnoki erővel elénk hozó A legfőbb ügyész, a főszámvevő és a Kúria elnöke együtt várják a következő ciklust:

vagy az önostorozó liberális taxidermia csúcsműve, a Hogy az istenbe jutott eszünkbe a Fegyőrrel nekimenni Donáth Anna, Orosz Anna vagy akár Cseh Katka helyett?

vagy az egzisztencialista tömés mesterterméke, a Vidnyánszky Attila az SZFE folyosóján:

De mi volt ennek az egésznek az értelme, ha túllépünk a tömőművészeten?
Arra még Orbán Viktortól sem kaptak volna pénzt, hogy koponyákból építsenek egy Bazilika-méretű csonka gúlát, aztán 20 napig táncoljanak a tetején húszezresekből rakott máglyák fényében, tetőtől talpig olajzöld lódenbe és barna hasítottbőrbe öltözve, ezért Semjén Zsolt és Kovács Zoltán inkább összehozták a Vadászati Világkiállítást.

Olyan címlappal jelenik meg szerdán a Rogán Antal barátjának résztulajdonában álló, budapesten ingyenesen terjesztett Pesti Hírlap, amin a következő Márki-Zay-idézet olvasható:
Elfogadhatatlan számomra a válás és abortusz

Ez azonban félrevezető, hiszen azt sugallja, mintha az előválasztási jelölt a válás és az abortusz betiltását szorgalmazná. Pedig Márki-Zay arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy neki személyesen sem a válás, sem az abortusz nem tetszik, elfogadja, hogy a társadalom ezt másképp gondolja és kifejezetten hangsúlyozta, hogy
“a törvényi szabályozásnak nem az én elveimet kell követnie”
Illetve hogy
“az abortusz betiltásának több káros társadalmi következménye is volt"
Az egész téma egyébként két évvel ezelőtt, 2019-ben került elő, miután a politikus a hódmezővásárhelyi Radio Color nevű netes rádió egyik műsorában arról beszélt, hogy a gyerekek testi fenyítésének bizonyos formáit elfogadhatónak tartja. Ez sokakat felháborított, a polgármester erre reagálva írta azt a Facebookon, hogy
"Még egyszer leszögezem, ha valakinek eddig nem lett volna egyértelmű: ELFOGADHATATLAN SZÁMOMRA A GYEREKEK BÁNTALMAZÁSA, ugyanúgy, ahogy a gyermek szempontjából sokszor traumatikusnak tartom a VÁLÁST és elvből ellenzem az ABORTUSZT is. Mindhárom esetre igaz ugyanakkor, hogy a törvényi szabályozásnak nem az én elveimet kell követnie, mindhárom esetben elfogadom, hogy a társadalmi normák nem esnek egybe az én személyes meggyőződésemmel. Az abortusz betiltásának több káros társadalmi következménye is volt, a válás pedig sajnos nemcsak elkerülhetetlen, de egyre gyakoribb is."
Tegnap írtunk arról, hogy érdekes folyamatok zajlanak a Budapesten ingyenesen terjesztett Pesti Hírlap című újság tájékán, főleg azóta, hogy a nyáron Rogán Antal izraeli-grúz jóbarátja, a letelepedési kötvénybiznisszel is összefüggésbe hozott Schabi Michaeli bevásárolta magát Milkovics Pál, Csehországban élő médiabefektető vállalkozásába, és megalakult a Michaeli, Schwartz & Brit Media kiadóvállalat.
Amit a lap az előválasztás második fordulójában művel, az egyre inkább egy Rogán-operációra emlékeztet. A Pesti Hírlap váratlanul látványosan állt bele a Dobrev-kampányba, kezdte lőni a Fidesz számára kellemetlenebb ellenfélnek látszó Márki-Zay Pétert, miközben elkezdtek szaporodni az állami hirdetések is az újságban.

Az újságnál, ahonnan tavaly még a fél szerkesztőséget elzavarták, nyár óta hirtelen mintha végtelen pénz termett volna: épp néhány napja jelentette be a Michaeli, Schwartz & Brit Media, hogy vidéki laphálózatot létesítenek: piacra lépnek Győrben, Pécsett, Kecskeméten, Nyíregyházán és más nagyvárosokban is, és a központból szerkesztett tartalmak mellett helyi híreket is közölnek majd. Épp mint a KESMA-féle Mediaworks megyei lapja.
A Media 1 néhány napja arról írt, hogy az új megyei újságok még a választások előtt piacra kerülnek majd, és „Rogán Antal barátja és Milkovics Pál ingyenes konkurenciát támaszt a fizetős és ingyenes KESMA lapoknak”. A portál szerint Egerben, Debrecenben, Kaposváron, Miskolcon, Békéscsabán és Sopronban is megjelennek majd a kiadó ingyenes kiadványai.

„Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt sms-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom. De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”
Ezt Karácsony Gergely főpolgármester mondta egy szerdai háttérbeszélgetésen, újságírói kérdésre. A téma úgy került elő, hogy a 444-en szerda reggel megjelent interjújában Márki-Zay Péter előválasztási jelölt a következőt nyilatkozta:
MZP: (…) Hasonlóan visszataszító ez nekem, mint amikor azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik.
444: Van konkrét tudomása ilyen zsarolásról?
MZP: Kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Mondhatnék még rajta kívül legalább három nevet hirtelen, csak nem akarom az engedélyük nélkül megtenni. És természetesen igen, konkrét tudomásom van az említett helyzetről is.
Gyurcsány Ferenc erre reagálva nemrég ezt posztolta ki a Facebookra:
„Hmmm…
Ezennel felhatalmazom főpolgármester urat, hogy hozza nyilvánosságra az SMS-eket, melyeket velem váltott, és amelyekben én megzsaroltam őt.”

12. gyerekét várja a 32 éves belga Gwenny Blanckaert, ami igen szép teljesítmény, de a belga sajtó nem ezért ír róla. Hanem azért, mert a leendő kisfiú összes testvérének a nevét négy betűből állították össze a szülők. A dolog aránylag ártatlanul kezdődött, amikor megszületett Alex. Hogy a szülők utána a sorban érkező testvéreit az ő keresztnevét alkotó 4 betű variálásával alkossák meg.
A következő tíz gyerek neve ezért a következő lett:
Axel, Xela, Lexa, Xael, Xeal, Exla, Leax, Xale, Elax és Axle.
A még ismeretlen nevű kisfiú - tippem az Exal - az anya elmondása szerint az utolsó lesz a sorban. Nem azért, mert elege van a terhességekből. Hanem azért, mert a család két hétszemélyes autóval közlekedik és a 12. gyerekkel betelik az utolsó szabad hely.

Márki-Zay Péter előválasztási miniszterelnök-jelölt a 444-en ma, szerdán megjelent interjújában, ami nagyrészt a Dobrev Klárával, illetve pártjával, a DK-val folytatott versengésről szólt, többek között ezt mondta:
MZP: (...) Hasonlóan visszataszító ez nekem, mint amikor azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik.
444: Van konkrét tudomása ilyen zsarolásról?
MZP: Kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Mondhatnék még rajta kívül legalább három nevet hirtelen, csak nem akarom az engedélyük nélkül megtenni. És természetesen igen, konkrét tudomásom van az említett helyzetről is.
Egy napközben tartott háttérbeszélgetésen meg is kérdezték erről Karácsonyt, aki a következőt válaszolta
“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt sms-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom. De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”

Az önkény tombolásának idején néha talán érdemes bepillantani a független sajtó mindennapjaiba:
Ha esetleg kissé akadozónak tűnik a hírszolgáltatás, az azért van, mert éppen forgatás zajlik a szerkesztőségben. Ennek részeként példátlan cenzúra érte az előbb a független sajtót: arra kényszerítettek - hadd ne mondjam, kik - hogy takarítsam le a papírokat az íróasztalomról. Ennek volt pozitív hozadéka is persze, újraindulhat például több, hónapokkal-évekkel ezelőtt, a dokumentumok eltűnése miatt megszakadt tényfeltárás és megtaláltam a kedvenc kezdőmondatomat is, miszerint
Tisztelt 444 szerkesztősége!
Szeretnék az Önök figyelmébe ajánlani egy Foktőn élő érdekes embert, Paczér lámát!
A negatív hozadék az, hogy az asztalomat most papírok helyett fekete szőrrel kevert só borítja. A fekete szőr Rényi Pál Dániel ideggyenge, de aranyos kutyájának, a só pedig annak köszönhető, hogy egyszer elloptam a szerkesztőségi konyhából.
De kanyarodjunk rá a csuszára!
A fenti kezdetű levelet akartam berakni a mögöttem álló háromfiókos kis irodai fémszekrény középső fiókjába, de lefagytam, mint a felfegyverzett Semjén Zsolt a stockholmi állatkert jegesmedvekifutójában: a fiókot kihúzva az elveszettnek hitt túros csuszám nézett vissza rám. Íme a Csusza:


A dél-spanyolországi Murcia környéki sertésfarmoknak az eddig sejtettnél sokkal nagyobb szerepük volt Európa egyik legnagyobb sósvizű lagúnájának pusztulásában - állapította meg egy friss vizsgálat.
Idén augusztusban aggasztó jelentések érkeztek a délkelet-spanyolországi, helyiek és turisták által is kedvelt Mar Menor (Kis Tenger) nevű lagúnából: a víz átlátszatlanná vált és megbüdösödött és egyre több, végül több mint 5 tonnányi haltetem lebegett a felszínén.
A tudósok a tengervíz nitráttartalmának növekedésével magyarázták a jelenséget. Ez olyan algák táplálékául szolgált, amelyek úgy elszaporodtak, hogy az végzetes mértékben csökkentette a víz oxigéntartalmát, így a vízi állatok szabályosan megfulladtak. A tartományi önkormányzat ezért betiltotta a műtrágyahasználat a lagúna 1,5 kilométeres körzetében, ahol egyébként virágzó mezőgazdasági termőföldek terülnek el.
A két spanyol újság tényfeltáróinak közreműködésével végzett friss vizsgálat szerint a spanyol környezetvédelmi minisztérium alaposan alábecsülhette a szerves sertéstrágya szerepét, amikor 2019-ban arra jutott, hogy a Mar Menor nitrogénszennyezésének 17 százalékáért felelősek a sertéstelepek.
A tényfeltárók által szeptemberben készített, illetve beszerzett drón- és műholdfelvételek sokkoló tanúsága szerint a környék sok hígtrágytava túlcsodult, a felesleget több helyen egyszerűen a földekre öntötték vagy simán a talajba vájt lyukakba rejtették, hogy onnan elszivárogjon - írja a Guardian.

Az elmúlt évtizedekben robbanásszerűen nőtt a disznótelepek száma a Mar Menor vízgyűjtő területén. Már 2019-ben 800 ezer disznót tartottak ezekben, a hígtrágyát, disznóhúgyot és a leölt állatok vérét tároló tavak száma pedig már 2018-ban elérte az 1055-öt és azóta csak növekedett. Hogy milyen drámai lehet a helyzet, azt a környezetvédelmi minisztérium két évvel ezelőtti, szúrópróbaszerű vizsgálata igazolta: ekkor a trágyatavak mintegy tizedét, durván százat vizsgátak abból a szempontból, hogy betartják-e a legfontosabb előírást, miszerint a pisa-vér-kaka-koktélt csak szivárgásmentesen szigetelt tározókban szabad gyűjteni. Az esetek több mint 90 százalékában nem tartották be ezt a szabályt.
Az amúgy is tempósan növekvő spanyol sertéságazatnak a kínai sertéspestisjárvány adott igazi lökést, mivel emiatt pár éve kipusztult a keleti nagyhatalom összes disznójának a 40 százaléka. Elképesztő igény keletkezett sonkára, szalonnára és egyéb feldolgozott sertéstermékekre, illetve fagyasztott húsra, amire s spanyol termelők reagáltak a leggyorsabban. Olyan hatékonyan, hogy Spanyolország tavaly a németeket megelőzve Európa legnagyobb sertéstenyésztőjévé vált 56 millió levágott állattal.

Meglepő döntést hozott egy szexuális zaklatásokkal kacsolatos csoportos kereset ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága: lényegében azt mondták ki, pontosabban erősítették meg, hogy a pápa nem főnöke a püspököknek, annak ellenére, hogy a valóságban ő nevezi ki és rúghatja ki őket.
Magát a pert 24 olyan belga állampolgár indította a Vatikán ellen, akiket állításuk szerint gyerekként belga papok zaklattak - írja az AFP hírügynökség. A felperesek azért a Szentszéket perelték, mert érvelésük szerint a katolikus egyházszervezet “strukturálisan elégtelen” módon kezelte a gyerekeket erőszakoló és molesztáló papok ügyét azáltal, hogy a püspökök inkább fedezték a tetteseket mintsem feljelentették volna őket.
A pert eredendően belga bíróságon indították, de az azt mondta ki, hogy az ügyben nem illetékesek, tekintettel arra, hogy a Vatikán szuverén állam. Az ügy a fellebbezések után került az Emberi Jogok Európai Bírósága elé, ami első nekifutásra a belga bíróságnak adott igazat.
A korábbi ítéletet megerősítve kimondták, hogy a belga püspökök viselkedéséért nem a Vatikán a felelős, illetve hogy a pápa nem az elöljárójuk.
A különvéleményt megfogalmazó Darian Pavli bíró szerint a belga bíróság nem vett figyelembe arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy a püspököket a pápa nevezi ki és menti fel, illetve hogy a Vatikán rendelte el, hogy a zaklatási ügyeket az egyház csendben simítsa el. A feleknek 3 hónapjuk van eldönteni, hogy fellebbeznek-e.

Kivételes öngólt hozott össze a Gera Zoltán által edzett magyar U21-es válogatott a sokkal esélyesebb németek ellen hazai Eb-selejtezőn.
A Szegeden rendezett meccsen Németország a 32. percben már 2-0-ra vezetett, ám a holland elsőosztályú Cambuurban légióskodó Kiss Tamás góljával még az első félidőben szépítettünk. A második elején némi meglepetésre a magyarok léptek fel támadólag, az egyenlítésért támadtunk, ezután jött a meghökkentő eseménysor az 53. percben.
Egy, a magyar védelem általa tizenhatosunkon kívülre rúgott labda pont a jobb oldalon a saját kapuja felé futó Kiss Tamás lábára hullott. Az egyébként technikás, kifejezetten fordulékony Kiss titokzatos okból úgy döntött, hogy a labdát kapásból, oxival besarkazza középre, a kapu előtti legveszélyesebb területre, ahelyett, hogy levette volna, majd vagy lefordul, vagy visszapasszol a jelentős létszámfölényben lévő magyar védők valamelyikének. Ez a húzás annyira meglepte a középen helyezkedő németet, hogy valósággal belebotlott a labdába, ami Varjú középhátvédhez pattant. Az MTK-ban jól teljesítő fiatal tehetség meglepetésében jókora gyertyát rúgott, vissza a tizenhatoson belülre, pont Csontos hátvéd lábára, aki dropból, első látásra egészen kivételes íveléssel hatalmas öngólt rúgott a döbbenten figyelő Hegyi kapus fölött. A lassításon aztán látszott, hogy az események alakulásától meglepett Csontos igazából ki akarta bombázni a labdát, ami a mellette helyezkedő német Shuranov lábán gellert kapva perdült a magyar kapuba.
A tragikomikus jelenet után szó sem lehetett egyenlítésről, a meccset végül 5-1-re vesztettük el.
A facebookos videó sajnos nem ágyazható be, de erre a linkre kattintva annál inkább megnézhető.

Hiába ért el egészen váratlan bravúrt a vezetést megszerző, majd végül 1:1-et játszó magyar válogatott a kedd esti vb-selejtezőn - az 1953-ban rendezett 3:6-os angol-magyar óta először nem kaptunk ki a Wembleyben - a brit sajtó fő témája megint a magyar szurkolók viselkedése.
A tudósítások szerint közel ezerfős magyar tábor egy része ugyanis már a meccs legelején tudatott magáról. Még csak a harmadik percben jártunk, amikor rendőrök hatoltak be a dobálások megakadályozása végett eleve hálóval körbevetett vendégszektorba, ahol a magyar ultrák egy része rájuk támadt. A brit szurkolói huliganizmus legsötétebb napjait idéző jelenetek következtek: szurkolókat gumibotozó rendőrök és rendőrökre, illetve rendezőkre támadó szurkolók.
A konfliktust a BBC és a Guardian egybehangzó jelentései szerint az váltotta ki, hogy egy magyar szurkoló rasszista beszólással inzultált egy rendezőt, mire rendőrök hatoltak be a szektorba, hogy letartóztassák a gyanúsítottat. A Metropolitan Police is erről adott ki rövid közleményt, “kisebb rendzavarásnak” minősítve a rendőröket fenyegető vendégszurkolók gumibotozását.
A rasszista inzultálással gyanúsított szurkolót az incidens ellenére letartóztatták.
A BBC meccstudósítása szerint a magyarok a rendőrök megjelenése előtt több rendezővel is konfliktusba keveredtek, rögtön a meccs kezdetekor. A brit közszolgálati csatorna szerint a gumibotozás után többen is átmásztak egy kordonon, biztonságiakat ütöttek meg és a rendőröket vagy azok egy részét egy időre vissza is tudták szorítani, egészen a közlekedőfolyósig. A Guardian cikke szerint az aktív hadakozás nagyjából hét percig tartott, a kedélyek pedig durván fél óra múltán csillapodtak le teljesen.
A meccs eleve ideges hangulatban indult. A hazai szurkolók egy része a magyar himusz, a magyarok pedig az angolok térdelése közben fújoltak, a vendégszurkolók pedig egy áthúzott, térdelő figurát ábrázoló traszparenst is kifeszítettek.

Az Európai Parlament DK-s alelnöke vagy Hódmezővásárhely független polgármestere? Ha nem tudsz dönteni vagy ha tudtál, de kíváncsi vagy, hogy mások melyik előválasztási jelöltet támogatják, fordulj az előválasztás végéig folyamatosan frissülő kiállásszámlálónkhoz!
Segíts nekünk a lista frissen tartásában! Ha újságban, közösségi médiában vagy bárhol máshol itt nem szereplő kiállást látsz bármelyik jelölt mellett, írd meg kérlek kommentben, itt a cikk alatt, linkkel vagy fotóval illusztrálva! Mi is figyelünk, de együtt egészen biztosan többre megyünk.


Mintha egy francia egzisztencialista regény főszereplője lenne az a 19 éves váci fickó, aki ezt nyilatkozta, miután elkapták a rendőrök:
„Csak azért loptam el a biciklit, mert nagyon unatkoztam egész nap”
De a sztorijában nem ez a legfigyelemreméltóbb, hanem a róla közölt fotó, amit egyébként a megkárosított biciklibolt eladója készített róla, de a rendőrség adta hozzá a kikockázást:


Elítélték az első olyan amerikait, aki a járvány miatt megroppant kisvállalkozásoknak szánt segélyekből lopott - írja a BBC. David Staveley azt használta ki, a hogy tavaly március és idén május között futó Fizetésvédelmi Program minimális kamatra nyújtott kölcsönt kisvállakozásoknak az alkalmazottaik bérének fedezésére. Staveley és bűntársa azt hazudták, hogy három éttermük és egy boltjuk van, ezért 544 ezer dollárt vehettek fel a bérekre. Az éttermek léteztek, de már rég elbocsátottak mindenkit és a két férfinak eleve nem is volt tulajdonrésze bennük, ugyanez állt a boltra.
Állampolgári bejelentésre derült ki, hogy csalók, ezért letartóztatták őket, de Staveleyt nemsokára házi őrizetbe helyezték. Ő azonban levágta magáról a nyomkövetőt, a családtagjainak búcsúleveleket írt, a kocsiját pedig nyitva otthagyta az óceán partján. Akik ismerték, arra gyanakodtak, hogy talán nem lett öngyilkos. Tényleg nem, a rendőrség 3 hónapon át üldözte, miközben ő lopott rendszámtáblákat és váltott telefonokat használva menekült államról államra, de végül elkapták Georgia közelében.

A Hongkongi Egyetem érdemi magyarázat nélkül, a “kockázatok felmérésére” hivatkozva elrendelte, hogy a kampuszról távolítsák el a Tienanmen téri vérengzésre emlékező, 24. éve ott álló, a Szégyen Oszlopa című szobrot. Ez felállítása óta fontos helyszíne volt az 1989-es mészárlás évfordulóján tartott megemlékezéseknek.
Ezeket Hongkongban tavalyig minden évben megtartották, 2020-ban azonban már betiltotta őket a kínai kommunista diktatúra. Idén kilenc demokraáciapárti aktivistát ítéltek 6-10 havi börtönre azért, mert a tiltás ellenére virrasztást tartottak.
A szobor Jens Galschiot dán szobrász műve, amit 24 éve a már feloszlatott Hong Kong Alliance nevű szervezetnek ajándékozott. Az egyetem most arra szólította fel a már nem is létező HKA-t, hogy október 13-áig vigyék el a szobrukat.
(via BBC)

Márki-Zay Péter nem lassít: az ellenzéki előválasztási jelölt csütörtökön közel egyórás interjút adott Juhász Péternek, amit ő ma, pénteken publikált. Csak bele-belenézni tudtam, de ezek alapján nem kidobott idő végignézni ezt 59 perc 26 másodpercet, és nemcsak a polgármester két szálkásszőrű tacskója miatt, Márki-Zay ugyanis nem finomkodik benne.
Például akkor, amikor a második Orbán-korszak előtti baloldali kormányzást értékeli:
“Olyan katasztrofális volt a 2010 előtti kormányzás, amely egy valódi kétharmadot adott - egyszer - a Fidesznek. Annyira rossz emlékeket ébreszt. Az, hogy pontosan tudták azt, hogy a 70-30-as szabállyal a kormány-ellenzék, a Fidesz és a baloldal együtt loptak.”
Márki-Zay szerint a közös lopások miatt nem volt elszámoltatás sem:
“(...) az, hogy ők nem számoltatták el egymást. Nem 2010-ben nem volt elszámoltatás, de 2002-ben sem, amikor Keller Lászlót azért váltották le, mert el akarta számoltatni a fideszes lopásokat. Vagy éppenséggel 2005-ben, amikor Polt Péter eltűnt volna a közéletből és eltűnt volna az ügyészség környékéről is, akkor maga Gyurcsány Ferenc mentette meg és módosított szabályokat úgy, hogy Polt Péter ott maradhasson felelős vezetői pozícióban az ügyészségen.”
Vagy amikor egy szóval adta meg a rasszizmus gyógyszerét és deklarálta, hogy a rasszistákat is szeretni kell. Juhász azt kérdezte tőle egy ponton, hogy miniszterelnökként mit tenne a rasszizmus ellen, mire Márki-Zay azt mondta:
“Szeretet. Szeretet. Nincs más.”
Juhász visszakérdezésére - “Mindenkit? A rasszistákat is ugyanígy szeretjük?” - pedig ezt replikázta:
“Óhatatlan, hisz a rasszisták is magyar emberek.”
De ennél is sarkosabb volt Márki-Zay akkor, amikor a melegség került szóba. Korábban már beszélt arról, hogy azért hozta például szóba Orbán fiának vélelmezett nemi identitását, hogy a saját fegyverét fordítva Orbán ellen mutassa meg, milyen szörnyű a homofób gyűlöletkampány és ezzel vegye rá a Fideszt a dolog lecsengetésére. Ezúttal is hosszan beszélt Orbán melegellenes kampányáról, hogy a témát aztán erős kanyarral a Fidesz ellen fordítsa:
“Az én véleményem a PC-ről az, hogy nem azzal tudunk segíteni a homoszexuális embereken, hogy ha nem beszélünk a homoszexualitásról. Orbán Viktor óriási hibát vétett a saját ostoba szempontjai szempontjából, azzal, hogy témává tette. Az összes településen kint vannak ilyen plakátok, hogy szexuális propaganda és hasonlók. Mert a gyerek, amikor sétál az apukájával, akkor megkérdezi, hogy apuka, az micsoda? Tehát ha ő nem akart volna beszélni eddig a homoszexualitásról… Most már azt is tudja mindenki, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg. Most már mindenki tudja, hogy mi az, hogy transzszexuális. Orbán Viktor olyan témává tette, hogy az emberek elkezdtek róla beszélni.”
Juhász ezen a ponton közbevetette, hogy “Azt nem tudjuk, hol van a legtöbb meleg.” Ami után végképp bevadult a beszélgetés:
MZP: De tudjuk, ezt tudjuk.
Juhász: Te tudni véled.
MZP: Nem, én tudom.
Juhász: De bizonyítani is tudnád?
MZP: Nem. Én azt is tudtam, hogy Szájer József meleg. Nyilvánvalóan nem beszéltünk róla, amíg ez nem derült ki róla. De ettől még mi tudjuk. Azt is tudjuk, hogy a fél kormány meleg. Pontosan tudom. Nem én fogom őket leleplezni, valaki más megteszi,
Juhász: Miért nem a minisztert leplezed le Orbán gyerekével szemben?
MZP: A miniszter nem írt melegházasságból szakdolgozatot, és nem tett közzé hirdetést, hogy izmos fiatal fiúkat keresünk Jézus Krisztus menyasszonyának.
A hódmezővásárhelyi polgármester ezzel zárta az Orbán Gáspárra vonatkozó gondolatait:
“Még egyszer mondom: én nem lelepleztem melegeket, tényleg nem, higgyétek el, én azt az érzékenységet, amit ő rendkívül nagy nyilvánosság előtt kinyilvánított, erre a jelenségre utaltam, pont. Semmi más. Én csak arra utaltam, amit ő maga, önszántából, nyilvánosságra hozott. Semmi mást.”
Hogy utána mégse hagyja kihűlni a témát, sőt rá is tegyen jó pár lapáttal:
“Éppen ezért, bár tudom, kik a melegek, tudom, ki a fiúbarátja az egyiknek, például, a kormányban, az egyik legfontosabb miniszternek a fiúbarátjának a nevét is ismerem, én nem fogom ezt nyilvánosságra hozni. Anonim módon elmondhatom, hogy az egyik legfontosabb és leghomofóbabb kereszténydemokrata politikus meleg. Anonim módon elmondhatom. Ha majd ő kiáll vele és elmondja, vagy ha majd lebukik, mint Szájer József, akkor mindenki más is tudni fogja. Addig csak én mondom neked, anomim módon.”
Ha ez nem lett volna meglepő, Márki-Zay arról is beszélt, hogy a kormányzat homofób kampánya szerinte jót tesz a melegeknek, mert
“Természetesen azzal, hogy OV ezzel az ostoba gyűlöletkampánnyal ezt közbeszéd témájává tette, akaratán kívül hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon le fognak bomlani ezek az előítéletek. Mint ahogy száz évvel ezelőtt az még megbélyegzés volt, hogy valaki házasságon kívül született. Azt fattyúnak nevezték. (...) Ma már egyáltalán nem az. (...) Ez nem szabad, hogy tabu, gyűlöletkampány tárgya, ésatöbbi legyen. Akaratán kívül el fogja érni OV hogy ez egy teljesen elfogadott dolog legyen.”
És amin végigugráltam, csak az interjú negyede volt, úgyhogy mindenkinek ajánlom a megnézését.

Hat héttel ezelőtt, augusztus 28-án történt, hogy Márki-Zay Péter elment a fideszes Tranzit fesztiválra Tihanyba, pódiumvitázni Hollik István volt kormányszóvivővel, a Fidesz kommunikációs igazgatójával. A beszélgetést Kárász Róbert ATV-s műsorvezető moderálta. A vitában először a Márki-Zay kapott szót, majd következhetett Hollik.
“Köszöntök mindenkit. Márki-Zay Péter polgármester urat is.” - mondta a fideszes politikus, mire Kárász műsorvezető közbevetette, hogy
“Miniszterelnök-jelölt is!”
“Miniszterelnök-jelölt urat is, így van.” - bólogatott Hollik, majd azzal folytatta, hogy
“Bár valószínűleg ez már nem sokáig lesz így. Nyilvánvalóan Kará- Gyurcsány Ferenc nem fogja engedni, hogy ő miniszterelnök-jelöltje legyen a baloldalnak, de valóban, még egy hétig megilleti ez a titulus a polgármester urat.”
A fideszesekből álló közönségnek annyira tetszett ez az oltás, hogy előbb nevetésben, majd tapsban törtek ki.


Van, aki csendben tűri őket, de egyre többen konfrontálódnak Kínában a városi utcakép részét képező, üvöltő zenére táncoló nagyikkal. A hét online sztárja egy olyan eszköz, ami állítólag képes arra, hogy 50 méteres távolságból elhallgattasson egy hangszórót.
Az idősebb nők közös köztéri tánca a Mao-féle Kulturális Forradalom idején kialakult szokás. (Ez a nevével ellentétben sima terrorhullámot jelentett a hatvanas-hetvenes években és annyiban volt kulturális, hogy igen sok értelmiségit is megöltek, bebörtönöztek és megkínoztak közben.)
A dolgot úgy kell elképzelni, hogy megjelenik egy csapat néni valami mobil hangszóróval, kitelepszenek a játszótéren, parkban vagy sportpályán, majd nagyon hangos kínai zenére alakzatban táncolni kezdenek. A népsűrűséget tekintve nem ritka, hogy ugyanazon a téren több nénibanda jelenjen meg, ilyenkor a hangerő növelésével próbálják lenyomni a konkurenciát.
Az ezzel szemben növekvő ellenállás fő oka a zene hangossága, de fontos szempont a nénik alkalmankénti erőszakos fellépése is. Zhuzhou városában szeptember 20-án például kalapácsokkal és más szerszámokkal felfegyverkezett nénik törtek be egy helyi focistadionba, ahol épp általános iskolások játszottak bajnoki meccset. A stadiont eleve azért lakatolták le, mert a vérmes asszonyok korábban már berontottak oda. De hiába állapodtak meg velük, hogy este 8 után az övék a pálya, nekik már délután beköltözött a bugi a lábukba, így leverték a zárat, félbeszakították a meccset, majd rázni kezdtek a kezdőkörben. A bulit végül a rendőrség oszlatta fel.
Tiencsinben 2019-ban olyan helyi szabályozást vezettek be, hogy a rendőrség megbírságolhassa a túl hangos zenére rázó néniket. A környékbeli lakók néhol össze is csaptak a nagyikkal, büdös és ragadós dolgokkal, illetve ürülékkel dobálva meg őket.
A kakaskodásoknak van kulturális vetülete is, a fiatalok közül sokan úgy érzik, hogy a Kulturális Forradalom veteránjai lenézik őket és bármit megengednek maguknak, mondván, ők építették ezt az országot.
(via Guardian)

Divatba jöttek a nyolcvanak évek.
Fabricius Gábor új filmje 83-ban játszódik, az HBO első teljesen magyar sorozata, a Besúgó 85-ban, Schmidt Mária ingatlancége, a BIF pedig ma a ‘81-es déli partra röpített vissza minket.
A cég portfolójába tartozó, Vérmezőre néző vadonatúj apartmanház aljában megnyílt ugyanis a Marischka névre keresztelt éttermük.

Mintha NSZK-s turisták becsalogatására találták volna ki a nevet valahol Szabadi-Sóstó és Fenyves között, dupla adag tchikoschtokány vagy fogaschfilé hatása alatt.
A Marischka logója egy eltakart szemű női fej, ami/aki fölött egy Márki-Zay Pétert jelképező, párttámogatás nélküli kard lebeg.

De a fő látványeleme nem ez, hanem a teraszán álló, szárnyas póniló méretű repülő kutya.
Az épület aljában található még egy látványpékség is, aminek az egyik kirakatában egy termetes pék azt csinálja, amit tavaly az ismerőseim fele: kovászt csesztet. De körülötte nem lesz minden undorítóan lisztes.

A Marischka ma nyitott meg, belül jó nagy, sötét, de nincsenek további arany állatok sajnos. A reklámjuk hatására viszont majdnem elhagytam a szerkesztőséget, hiszen annak ki tudna ellenállni, hogy
Ha szeretnél esténként egy profil, sikkes, szexi bárban koktélokat keverve jó beszélgetésekbe elegyedni vendégeiddel, jelentkezz Marischkához!
Annak, akit szintén megbűvölt ez a marischkázás, jelezném, hogy a pultban van saját csapolt kézműves sörük. Ha nem hagyom otthon a pénztárcámat, már egy négydecis korsó Marischka Craft Gyümitől mámorosan írnám ezt a posztot.

A Cristiano Ronaldo ellen indított polgári kártérítési per egyik bírája azt javasolja az ítéletet meghozó kollégájának, hogy ejtse az ügyet.
A focista ellen 2019-ben tett feljelentést a mostani felperes, egy amerikai nő, azt állítva, hogy Ronaldo még 2009-ban Las Vegasban megerőszakolta őt. A nyomozás után az ügyészség azonban végül nem emelt vádat, mondván, nem tudnák minden kétséget kizáróan bizonyítani a bűnösségét.
A nő ezek után döntött a kártérítési per elindítása mellett.
Egy ideig úgy tűnt, hogy a sztárfocista azon bukhat el, hogy a Football Leaks nevű szivárogtatóoldalon közzétették az ügyvédeivel történt levelezését, amiben részletesen beszélt arról az estéről, elismerve például, hogy azután is folytatta a szexet, hogy a nő nemet mondott. (Ronaldo azt sosem tagadta, hogy lefeküdtek egymással.)
A mostani polgári ügyet felülvizsgáló bíró kimondta, hogy ebben az esetben sem szabadott volna felhasználni a Football Leaksről származó információkat.
(via BBC)

Ma reggel félkómásan lebotorkáltam a konyhába, hogy a kávégép nyomkodása közben a szemem sarkából észrevegyek a pulton egy churrót. A churro spanyol fánkféle, de nem díszpárna alakú, hanem hosszúkás, mint valami kukac.

“De rég volt itthon churros” - mondtam magamban egy lelkes feketerigó hangján, azzal fogtam és a számba toltam, miközben tejet öntöttem a kávéba. De a fánkomról hiányzott a szokásos porcukorréteg. És fura volt az íze, bár nem kellemetlen. Beleharaptam, az állaga is más volt, valahogy ruganyosabb. Gyorsan kivettem a számból, bár úgy is fogalmazhatnék, hogy kiköptem.

“Óriástampon!” - kiáltott fel rémülten a Hebrencs Énem. “Dehogy!” - felelte a Jobbik Énem - “ez a kutyák rágórúdja, amit a reklámcikk miatt esznek. Valaki meg kint hagyott egyet a konyhapulton. De vajon miért rakta kistányérra???”
A fenti, életből vett illusztráció is jól mutatja, hogy a Rúd milyen szervesen beépült a családunk életébe a pár hetes való életbeli tesztelés során.
Ami viccesen indult, a teszt előtt ugyanis véletlenül beleolvastam az információs anyagba, amiből megtudtam, hogy a fogtisztító rúd nem abban az értelemben tisztítja a kutyafogakat, hogy eltünteti a fogkövet, hanem abban, hogy nem engedi meg a fogkő kialakulását.
“Atyaég, már négyévesek, de még sosem mutattam meg Txiki - ejtsd Csiki, a szerk - és Minóka fogait az orvosnak. Biztos akkora fogköveik vannak, mint egy szakóca! Nyomás leszedetni, vagy tök kínos fotókat tudok csak csinálni róluk”
- mondtam magamban, azzal hátizsákba dugtam Minókát, és indultunk az orvoshoz.

“A fogköveit szeretném leszedetni! Rettenetes állapotban van a szája!” - mondtam az orvosnak, aki kinyitotta Minó száját, belenézett, majd hahotázni kezdett. Zavartan toporogtam, majd szégyenkezve kinyögtem: “Ennyire ciki a helyzet? Legalább menthető a fogsora szegénynek?”
A doktor erre még hevesebben rázkódott és fura, kissé fuldoklásszerű hangokat adott ki magából. Aztán, amikor lélegzethez jutott, elárulta, hogy nem, nem ezen nevetett ennyire, hanem pont azon, hogy egyáltalán nincsenek fogkövei. Az állatorvoshumor igazán sajátos, de próbáltam udvariasan mosolyogni.
Az orvos ezt vicsorgásnak vehette, mert egyszer csak azt mondta, hogy azért megnézi még egyszer, majd benyúlt az eleve rémült tacskó szájába, csak úgy puszta kézzel, majd olyan hangos pattanó hang hallatszott, hogy megzavarodva azt hittem, hogy egy kutyaidomításhoz használatos, talán clicker nevű kattogtató bigyót csattintott el a kigúvadt szemmel néző tacskó szájában. De ennyire még ő sem fura alak. Mint kiderült, a kedvemért csak úgy körömmel lepattintotta a fogazatán talált egyetlen követ!
Az audio-sokkhatás ellenére kíváncsian vágtam bele a fogtisztítórúd-projektbe.
Életem legjobb munkájának bizonyult, mert összesen abból állt, hogy heteken át napi egyszer csemegét kellett adnom a két tacskónak. Mert az a legelső alkalommal kiderült, hogy ez nekik nem gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény, hanem igazi ínyencfalat, de egy érett döglött béka vagy lopott sonka szintjén.
Egy hónapnyi tesztelés után a következőket tudom elmondani a Purina Dentalife nevű rúdjáról:
Ideális például erősenkoncentrálókutya-fényképekhez:

A "nálunk a kutyák is szivaroznak" mondás illusztrálásához:

De a Rúd segített hozzá az Egyszerre Félelmetes És Bandzsító Txikiről készített eddigi talán legjobb fotómhoz is:
Ezen az is megtekinthető, hogy a fogai a több hetes tréning alatt egész biztosan nem sárgultak, sőt.
Hőseink olyan elánnal vetették rá magukat, hogy az elfogyasztása után jellemzően azonnal mély álomba merültek. Az alanti kép sztorija az, hogy nagyon ittam volna egy kávét, a gépet már fel is hevítettem hozzá, amikor Minóka hangos nyüszögéssel kizsarolta, hogy adjak neki egy rudat. Akartam csinálni fotót is, ezért odaadtam neki a szajrét, odapattantam a géphez, megnyomtam a gombot, megvártam a kávém, majd pattantam fotózni a rágcsálást. Erre a jelenetre értem vissza összesen kábé 40 másodperc elteltével:

Ecsetelnem sem kell talán, hogy ez mekkora életreformot jelent. Kár, hogy a fenekükbe nem lehet beledugni, mert akkor a bűzmirigyproblémát is ki lehetne iktatni.
A Purina Dentalife rúdja egyszerre teszi vidámabbá a kutyákat és a gazdáikat, ami, ha már ennyit szórakoztam vele, nagyobb örömmel tölt el, mint Minókát egy ötkilós, egy hete a napon érlelt busahulla. Közben a fogaik fehérebben csillognak, mint az arcom, amikor azt hittem, hogy egy hatalmas tampont kaptam be. Az igaz, hogy a kutyák a függői lettek, de mivel úgysem engedem őket rossz társaságban csövezni az utcán, a lejtőn nem fognak elindulni, úgyhogy ennyi belefér.
Jó rágcsálást mindenkinek!

Közleményben jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság, hogy véget ért a Velencei tó ötnapos vízpótlási tesztje. A szakemberek azt vizsgálták, hogy mi történik a Pátkai tározóból a Velenceibe eresztett víz minőségével útközben.
A Pátkaiban ugyanis túl magas a klorofill koncentrációja, annyira, hogy kétszeresen meghaladja a határértéket. Ilyen minőségű víz csak ártana a tónak. De a szakemberekben felmerült, hogy a víz minősége talán megjavul útközben, ahogy végigfolyja azt a nagyjából 10 kilométeres utat, amit a Császár-víz nevű patak a tározó és a Velencei között megtesz.
Most objektíve kiderült, hogy sajnos nem ez a helyzet. A közlemény ezt így fogalmazza meg:
“Az öt napig tartó vizsgálat során, öt mérőponton, napi gyakorisággal, a klorofill tartalom mellett számos vízmennyiségi és minőségi mérést (vízhőfok, vezetőképesség, ph, oxigén telítettség, foszfáttartalom, algológiai értékelés) végeztek a vízügyi szakemberek. A mérési és vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a Császár-vízen keresztül a tóba vezetett víz minősége számottevően nem javult, a tóba jutó víz klorofill tartalma érdemben nem változott meg.”
Ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a vészesen leapadt tóba csak akkor tudnak vizet engedni az e célra szolgáló tározókból, ha a Pátkai klorofiltartalma elviselhető szintre csökken.
A probléma megértéséhez fontos tudni, hogy a harmadik legnagyobb magyarországi természetes tavat a felületére hulló esőn kívül lényegében egyetlen vízfolyás, ez a bizonyos Császár-víz táplálja. A mostani problémát az okozza, hogy a hetvenes évek elején a vízügy azt találta ki, hogy a Velencei-tó biztonságos vízutánpótlását nem bízza önmagában a patakra, hanem létrehoz rajta két mesterséges víztározót, a folyás iránt feljebb fekvő Zámolyit és az alatta található Pátkait. Az elmélet az volt, hogy ezeket jól feltöltik, és ha a Velencein probléma támadna, innen lehet majd vizet pótolni. Csakhogy, bár a tó vízállása évek óta drámaian csökken, sem tavaly, sem idén nem volt ezekből vízpótlás. Mégpedig azért, mert a tározók vízminősége leromlott. Vagyis a patak évek óta csak a tározókat tölti a tó helyett. Ha nem lennének tározók, ez a vízmennyiség a Velenceibe folyt volna.
A vízügy közleménye azzal az optimista csengésű mondattal zárul, miszerint
"Jó hír, hogy a vízgyűjtőre és a tó felületére hullott csapadéknak köszönhetően a Velencei-tó Agárdnál az elmúlt napokban több centimétert emelkedett, a csütörtök reggeli legfrissebb adat szerint a vízállás 79 cm."
Ennek értékeléséhez nem árt tudni, hogy a tóban az ideális vízszint 160 centi körüli lenne.