
A német Benjamin List és a Nagy-Britanniában született amerikai David MacMillan kapták a 2021-es kémiai Nobel-díjat a szerves molekulák szintetizálásának új módszeréért.
A Nobel-bizottság egyik tagja a következőképpen egyszerűsítette le a két tudós felfedezésének lényegét nem kémikusok számára: ha valaki az ezredfordulóig mesterségesen akart molekulát gyártani, a folyamat felgyorsításához kétféle katalizátort használhatott. Enzimet vagy fémet. (A katalizátorok olyan anyagok, amik segítenek egy kémiai reakció megtörténtében, anélkül, hogy részt vennének abban.)
A most díjazott két tudós felfedezéseinek nyomán azonban lehetővé vált, hogy kis, olcsón előállítható organikus molekulákat használjanak katalizátornak. Ez nemcsak olcsóbb, de főként sokkal környezetbarátabb és gyorsabb molekulaépítést tesz lehetővé.
A Nobel-sajtótájékoztatón elhangzott, hogy becslések szerint a világ GDP-jének 35 százaléka előállításában játszanak valamilyen szerepet katalizátorok.
A neve elhangzása nélkül Karikó Katalin is fontos szereplője volt a díjbejelentőnek. Az első sajtókérdés ugyanis rá, pontosabban az mRNS-felfedezések esetleges díjazására vonatkoztak. A bizottság köztudottan nem kommentál személyekre vonatkozó kérdéseket, a válasz ezúttal az volt, hogy igen, követik az mRNS-ügyi fejleményeket, és a következő években is fognak Nobel-díjakat osztani.

Az olcsólájk-bajnokságban is összecsapott egymással a két esélyes ellenzéki előválasztási jelölt. Az állatok világnapja ugyan a kutyát sem érdekli, de kiváló lehetőség állatos képek posztolására.
A nagy párosból Dobrev ébredt elsőként, Zsazsa kutyát csapva ki aduként az asztal, vagyis a fotel közepére.
A kép definíció szerint hibátlan, hiszen aranyos kutyát ábrázol, a szöveg is profi, van benne
Tegyük hozzá zárójelben, hogy Dobrevet nem más előzte meg csúnyán, mint a saját, imént említett férje, aki már tegnap előposztolt a világnapra, ráadásul sokkal ütősebb képet, hiszen azon Zsazsa mellett a macskájuk is szerepel. A macska mellőzése miatt feltehetőleg nagy miákolás mehet most a Dobrev-stábban, mert a cicaziccer kihagyása tényleg szarvashiba volt.
Egy órával később ébredt Karácsony, aki Tzatziki macska képével igyekezett megakadályozni a posztkádári kommunista restaurációt:
A képpel itt sem lehetett mellélőni a szövegben van kötelező mindennapvilágnapozás, illetve akkora gandhiánus állattestvérezés, hogy a kis Buddha adja a másikat.
Márki-Zay Péter azzal is jelezte, mi várható tőle, hogy punk módon nem posztolt állatos képet.
De hiába a gigászok csatája, a világnapot a surranópályán Fazekas Géza osztályvezető ügyész, a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője nyerte, aki a Nagy Nap alkalmából a következő tárggyal küldött köremailt a magyar szerkesztőségeknek:
Subject: "Fogadj örökbe!" - a Legfőbb Ügyészség kisfilmje az állatok világnapján (Bagoly Bettina interjúval)
Ez annál különösebb, mert a videóban két ügyészségi munkatárs mesél arról, hogy miért fogadott örökbe kutyát, de Fazekas valamiért nem Jicsinszky Zoltán nevét emelte ki.

(Cikkünk frissül!)
A New York-i születésű, 65 éves David Julius a fájdalomérzékelés molekuláris mechanizmusainak elismert kutatója.
A Bejrútban született, 1986 óta az Egyesült Államokban élő, 54 éves Ardem Patapoutian az érzékszervek szenzorainak jeltovábbítását kutatja.
Kettejük kutatásaik alapján derült ki, hogy az emberi szervezet hogyan érzékeli a hőt, fájdalmat, illetve hogyan működik a tapintás. Vagyis igazán alapvető területen voltak lényegi felfedezéseik. Díjuk bejelentésekor elhangzott, hogy a kutatási eredményeik egyik rövidtávú, gyakorlati eredménye a krónikus fájdalmak eredményesebb csillapítása lehet.
Julius egyik legfontosabb felfedezése az a receptor volt, ami a csilipaprika megevésekor lép működésbe. Mint kiderült, ugyanezek a receptorok érzékelik a forróságot is, vagyis nem pusztán hasonlat, hogy az erős paprika éget, a szánk pedig lángol tőle. Patapoutian pedig a tapintás mechanizmusának feltárásban volt úttörő.
A hírt bejelentő tájékoztatón elmesélték, hogy a két díjazottat csak nemrég tudták elérni, telefonon, a rokonaikon keresztül, és mindketten igencsak meglepődtek a hír hallatán, aminek persze nagyon örültek.
A díjazottakat bejelentő sajtótájékoztatón - nevek említése nélkül - több újságíró is rákérdezett, hogy miért pont e két tudós nyerte a 2021-es díjat, illetve hogy a Covid-ügyi felfedezések között akad-e olyan, ami megragadta a Nobel-bizottság figyelmét. A bizottság képviselői leszögezték, hogy ők jelölések alapján döntenek, illetve hogy a nagy orvosi áttörések előbb-utóbb rendszerint eljutnak hozzájuk.

Azonnal meghalt mind a hat utas és a kéttagú személyzet, amikor egy egymotoros kisrepülőgép a felszállás után nem sokkal egy felújítás miatt üresen álló irodaépületre zuhant Milánó San Donato Milanese nevű külvárosában vasárnap délután.
A milánói Linate reptérről induló repülő Szardínia szigetére tartott, de az irányítótorony radarján közvetlenül felszállás után szokatlan jeleket észleltek, hogy a gép ekkor - vészjelzés leadása nélkül - zuhanni kezdjen. A kisrepülő becsapódás után azonnal kigyulladt és akkora lánggal égett, hogy az irodaépület érintett homlokzatát szinte teljes egészében korom borítja.
A hatóságok még nem tudják a tragédia okát, de annak kiderítésében segíthet, hogy a fekete dobozt már megtalálták. A nyomozást vezető ügyész szerint a gépen ülők mind külföldiek voltak és maga a repülő is külföldi, romániai bejegyzésű. Eddig két személyt, a pilótát és az egyik utast tudták azonosítani, mindketten román állapolgárok is. A pilóta emellett német, az utas francia állampolgársággal is rendelkezett. A gép három napja, szeptember 30-án érkezett Milánóba, Bukarestből.
(via Guardian)

Talán maga Domingos Peixoto, az ismert brazil fotóriporter sem hitte volna, hogy a legutóbbi munkája ekkora hullámokat fog verni. Peixotót az Extra című riói lap bízta meg azzal, hogy készítsen fotókat az egyik sztorijukhoz, ami egy jótékony teherautósofőrről és az ügyfeleiről szól.
A teherautó a brazil nagyváros szupermarketjeiből gyűjti össze a húsosztályon megmaradt csontokat és bőrt, hogy egy olyan üzembe szállítsa a biohulladékot, ahol abból szappant és kutyatápot gyártanak. De mielőtt ez megtörténne, hetente kétszer megáll Rio egyik negyedében, Gloriában, hogy a legéhesebbb helyiek kiválogathassák maguknak a húsosabb csontokat és a bőrt.
Ezt fotózta le Pieixoto.
Brazíliában a covid okozta gazdasági visszaesés és a vágtató infláció miatt az elmúlt évben durván megugrott a napi éhezés szintjén szegény állampolgárok száma. Peixoto szeptember 29-én megjelent képei olyan plasztikusan illusztrálták a jelenséget, hogy az október másodikán tartott tömegtüntetéseken már megjelentek a csontokat rágó szegényeket ábrázoló transzparensek.
A baloldali Humberto Costa szenátor pedig egy parlamenti meghallgatáson vette elő Peixoto képeit, hogy azokkal illusztrálja a Jair Bolsonaro elnök irányítása alatt kirobbant válságot.
(via Guardian)

“Franciák generációinak jelentett inspirációt az ambíciója, energiája és lelkesedése, Brigitte-tel mindkettőnket megérintett a halálhíre.”
Nem sok börtönviselt, lebukott csalóról emlékezik meg így a köztársasági elnöke, a 78 éves korában, a családja körében, békésen meghalt Bernard Tapie viszont tényleg olyan nagyszabású szórakoztató figura volt, akire csak büszkék lehettek a franciák.
Az 1943-ban Párizs egyik kemény külvárosában szegény családba született Tapie a saját erejéből lett dúsgazdag.
A karrierjét a hatvanas évek elején énekesként és autóversenyzőként kezdte, de amint lett némi befektethető pénze, kiderült, hogy ritka tehetsége van a vállalatok adás-vételéhez. Specialitása a csődbe ment vagy ahhoz közelálló cégek felvásárlása, gyors feljavítása majd eladása volt. A hetvenes-nyolcvanas években ebből csinált milliárdos vagyont, hogy a vagyonából - mivel úgyis mindig, mindenhol győzni akart - sportklubokat alapítson és vásároljon.
Az 1983-ban alapított országúti kerékpáros klubjával kétszer nyerték meg a Tour de France-t, de a globális ismertséget fociklub-tulajdonosként szerezte meg. 1986-ban lett az Olympique de Marseille elnöke. 89 és 93 között zsinórban ötször nyert bajnokságot, de ez még semmi volt ahhoz képest, hogy 93-ben megnyerték a Bajnokok Ligáját, azóta is egyetlen francia csapatként, bárhány milliárd eurót toljanak a sejkek a PSG-be a kétezertízes években.
A kilencvenes évek elején globálisan is az egyik legismertebb embernek számított, hiszen 1990-ben megvásárolta az Adidast és ezzel párhuzamosan politikai karrierbe is kezdett. Három évvel azután, hogy a híresen jól beszélő, szabadszájú üzletember egy tévévitában összecsapott Jean Marie Le Pen-nel, a mai idegengyűlölő, nacionalista-populista mozgalmak - például a Fidesz - korai előfutárával és még abban az évben képviselővé választották, két baloldali kormányban is városügyi miniszter lehetett, később pedig volt EP-képviselő is. Tapie-t a kezdetektől felpiszkálta a populista szélsőjobb előretörése és nem habozott kiállni ellenük. Tapie egyik vonzereje a gátlástalan szabadszájúsága volt. Az egyik EP-választási kampányban például ezt nyilatkozta:
“Hagyjuk már azt, hogy Le Pen szemétláda, de a szavazóit meg kell értenünk, hiszen valós problémáik vannak. Ha úgy ítéljük meg, hogy Le Pen szemétláda, akkor azok is szemétládák, akik rá szavaznak.”
Tapie 93-ban ért a csúcsra, a BL-győzelemmel. De a reflektorfényre szinte rögtön jött az árnyék: kiderült, hogy egy kiscsapat, a Valeciennes elleni bajnokit megbundázott, hogy pihentetni tudják a legjobbakat a BL miatt. Az ezt követő perben letöltendő börtönbüntetésre ítélték. De perekbe keveredett az Adidas eladása miatt is, amit egyébként profin gatyába rázott. (Ő vezette be a ma ismert háromcsíkos logót is az eredeti lótusz helyett.)
Tapie lendületére jellemző, hogy mit csinált 1995-ben, amikor csődbe ment, ezért nem lehetett részes semmilyen vállalkozásban, a bírósági ítéletek miatt pedig sem nem vehetett részt sem a politikai életben, sem a futballban. Fogta magát és elkezdett színészkedni - nem kamuszerepekben, hanem olyan rendezők filmjeiben, mint a legendás Claude Lelouch -, illetve újraélesztett az énekesi karrierjét. Kiderült, hogy nemcsak a neve miatt szerepelhetett filmekben: 2000-ben lépett fel először színpadi színészként és akkora kritikai és közönségsikert aratott Randle McMurphy filmen Jack Nicholson által játszott szerepében a Száll a kakukk fészkére színi változatában, hogy utána évekig volt színész és játszott - rendőrt - egy tévésorozatban. Közben az Adidas eladás miatt olyan súlyos perbe keveredett, hogy az a mai napig nem zárult le.
A párizsi születésű Tapie akkora legenda lett a fővárost és lakóit meghökkentő elánnal gyűlölő Marseille-ben, hogy a focicsapat ultrái a rákbetegsége alatt többször is óriásfeliratokkal biztatták, pedig már több mint húsz éve semmi köze nem volt az OM-hez.
Amikor ma megtudták a halálhírét, az OM ultrái azonnal a Vélodrome stadionhoz vonultak és egy sebtében készített felirattal szimbolikusan Tapie-ról nevezték el azt.


Az ellenzéki miniszterelnökjelölt-előválasztás lehetséges forgatókönyveit vizsgáló kutatást tett közzé az MSZP-közelinek mondott Publicus: eszerint az állva maradt jelöltek közül Karácsony Gergely az, akinek esélye lehet az első kört nyerő DK-s Dobrev Klára legyőzésére.
3500, az előválasztáson részt vett szavazó telefonos megkérdezése alapján készült kutatás arra jutott, hogy ha Karácsony és Márki-Zay a második körben közösen kampányolnának, méghozzá úgy, hogy előbbi lenne a miniszterelnök-, utóbbi pedig a miniszterelnökhelyettes-jelölt-jelölt, akkor simán legyőznék Dobrevet. Ebben az esetben a válaszadók 48,4 százaléka szavazna a tandemre, 40,3 a DK-sra, míg 5,9 százalék nem menne el.
Más lenne a helyzet, sokkal szorosabb eredménnyel, ha a hódmezővásárhelyi polgármester simán csak visszalépne, és Karácsony támogatására kérné a híveit. Ebben az esetben a megkérdezettek 44 százaléka szavazna a főpolgármesterre, 42,3 százaléka Dobrevre és 7,2 százalék maradna otthon.
Ha a fenti alaphelyzetben Márki-Zay mellett Jakab Péter és Fekete-Győr András is Karácsony támogatására szólítana fel, az eredmény a Publicus szerint 44,9-39,7 lenne Karácsony javára, 6,7 százaléknyi távol maradó mellett.
De mi lenne akkor, ha Karácsony lépne vissza Márki-Zay javára, és a két kiesett jelölt az ő támogatására kérné korábbi szavazóit? A Publicus válasza: ebben az esetben Dobrev aratna győzelmet, méghozzá elsöprőnek mondhatót, 49-36,1-re, 6,9 százalék otthonmaradó mellett.
Még egy forgatókönyvet vizsgáltak a friss kutatásban: azt, ha mindhárman versenyben maradnának a második körre. Ebben az esetben Dobrev Klára 42,4 százalékra számíthatna, Karácsony 33,6-ra, Márki-Zay pedig 19,5-re, 4,5 százalék távol maradó mellett.

Az alanti videón az hallható, ahogy Simon Miklós fideszes parlamenti képviselő, a nyírbogáti Hoportyó Vadásztársaság elnöke, egy vadászmise előtt tartott beszédében szeptember 18-án arról értekezik, hogy a vadászok istentől kapott küldetése, hogy végezzék a dolgukat és teremtsék meg az élővilág biodiverzitását. Simon a beszéde közben a most folyó vadászati világkiállítást is népszerűsítette ezen a 10/10-es, a máriapócsi templom előtt tartott, egyházilag hitelesített marketingeseményen.
Simon szó szerint így fogalmazott:
“Nekünk Istentől való küldetésünk, embereknek, hogy gazdálkodjunk, felelősséggel, a természettel és ennek része, véleményem szerint az, hogy a vadászok teszik a dolgukat, ha látja ezt a nagy nyilvánosság, ha nem látja. És és ennek következtében az élővilág biodiverzitása, azaz sokszínűsége, az gyönyörködtet bennünket. “
Ha nem tudtad volna, a Hoportyó nem mesehős, hanem az Alföld és a Tiszántúl legmagasabb pontja a maga 183 méterével. Hiába ilyen magas, mégsem nyújt lélegzetelállító panorámát a közeli Nyírbogát felé, ugyanis erdő borítja. Erdő, tele Isten fegyveres küldötteivel.
A videót Hadházy Ákos képviselő tette közzé a Facebookon:

Hiába állt ki erős összeállításban a PSG a meccs előtt 8 meccsen 9 pontot szerző Rennes otthonában, az idény első bajnoki veresége lett a vége.
Messi szabadrúgásból kapufáig, Mbappé lesgólig jutott, de jellemző a párizsiak gyenge támadó játékára, hogy a második félidőben nem volt kaput eltaláló lövésük.

Évtizedekig nem fejlesztették a kamionsofőrök pihenőhelyeit a brit fuvarozó cégek, a béreken sem emeltek, és általában nem javítottak a munka körülményein, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz feltételek mellett és alacsony bérezésért is dolgozni. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint legalábbis ez az oka annak, hogy a sorfőrszakma annyira nem vonzó a munkaerőpiacát a Brexit miatt bezáró országban, hogy drámai sofőrhiány alakult ki.
Johnson erről a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának kezdete előtt nyilatkozott a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában. A miniszterelnök szerint a speditőrcégek jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, "nagyon keményen dolgozó" munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát, és ez az oka annak, hogy a kamionsofőri foglalkozás ezekkel a bérekkel és ilyen munkakörülmények közepette jelenleg nem vonzó.
Nagy-Britanniában a kamionsofőrök hiánya miatt súlyos fennakadások támadtak elsősorban az üzemanyag-ellátásban, de érzékelhetők a logisztikai problémák a boltok élelmiszer-kínálatában is. A múlt hét közepén országszerte pánikszerű vásárlási roham kezdődött a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a tartályautó-sofőrök krónikus hiánya miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.
Az ország egyes részein azóta is folyamatosak a hosszú, esetenként több órás sorok a benzinkutaknál. A helyzet Londonban és Délkelet-Angliában a legrosszabb.
A brit belügyminisztérium szombati bejelentése szerint március végéig könnyített eljárással kaphatnak munkavállalási engedélyt azok az európai uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyag-ellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett program keretében érkeznek Nagy-Britanniába.
A fuvarozók számításai szerint azonban a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, elsősorban éppen azért, mert a Brexit óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.
A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak az új munkavállalási szabályok januári életbe lépése óta 30 ezer külföldi kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát.
Boris Johnson azonban a vasárnapi BBC-műsorban kizárta annak lehetőségét, hogy a brit kormány tömegesen engedjen be külföldi munkavállalókat a kamionsofőr-hiány enyhítésére. Kijelentette: nincs visszatérés "az ellenőrzés nélküli bevándorlás által fenntartott, alacsony bérezésre és alacsony szakképesítésre épülő régi, bukott modellhez".
(via MTI)

Enyedi Ildikó olyat húzott a Feleségem történetével, mint a higanymozgásáról és vad tánclépéseiről híres rockandrollsztár, aki a Puskás Stadiont megtöltő rajongókat sokkolva a közönségnek háttal, egy székben ülve énekel.
Enyedi mindenkit meglepett, a régi, lelkes rajongóit talán leginkább: a kultikus rendező új filmjében nincsen se mese, se mágikus realizmus, se viccesen szürreális lebegés, se szőrös állatok.
A Feleségem története első blikkre egy klasszikus magyar nagyregény klasszikus stílusú adaptációja. Enyeditől ez olyan, mintha a Ramones egyszer csak egy szimfonikus zenekarral lépett volna fel, bőrdzseki és csőnadrág helyett szmokingban.
Én mégis lelkesen pogózom a színpad előtt, mert az eredmény lenyűgöző lett, bár elképzelésem sincs arról, hányan fognak hozzám csatlakozni.

Reciklálnak egy lebontásra ítélt hidat Budapesten.
A Magyar Építők cikkéből és Vitézy Dávid BFK-vezérigazgató fb-posztjából derül ki, hogy a lágymányosi Rákóczi-hídhoz tapadó déli vasúti híd elbontása után az egyik nagy fém hídelem sorsa nem az enyészet lesz.
Az egyik, 97-98 méter támaszközű elemből ugyanis kétszintes, felül gyalogos, alul biciklis hidat építenek az óbudai szárazföld és a Hajógyári sziget összekötésére a Szentlélek tér - vagyis a HÉV-megálló - magasságában, nem messze az autós H-hídtól. A hídra a HÉV melletti Zichy-kastély belső udvaráról lehet majd feljutni a gyalogosoknak.

Az egész projektet azért lehet gazdaságosan megvalósítani, mert az új híd helyszíne miatt a hatalmas elemet egyben oda lehet szállítani uszállyal, így nem kell komoly költséggel szétbontani és újraszegecselni-hegeszteni.
A hidat a Speciálterv tervezi, a megvalósítás időpontjáról megkérdeztem Vitézyt, hiszen a beruházó az általa vezetett BFK.

Abban nincs semmi különös, ha egy politikus médiasztárok népszerűségét próbálja meglovagolni. Dézsi Csaba András, Győr közismerten médiatudatos polgármestere nyilván ezért posztolt ki az imént egy fotót a Facebookra a Roadshow Balázsékkal című rádióműsor szereplőivel.
Dézsi közismerten jó viszonyt ápol a sajtóval.
Vadon János műsorvezető is

Dézsi, vagyis a város kakasával, Pihével.

Ha egy eljövendő kor történészei a XXI. század Magyarországát kutatják majd, elkerülhetetlenül bele fognak botlani két menübe. Mindkettő az Uralkodó Osztály egy-egy jellegzetes étkezésének lenyomata. Mindkettő tömeges érdeklődést keltett a maga idejében, és mindkettőt a magyar adófizetők fizették a tudtukon kívül. Az egyik annyira kormeghatározó kulturális jelenséggé és referenciaponttá vált, hogy a publikálása után 17 évvel még rendszeresen szóba került, sőt konkrét, nem elhanyagolható szerepet játszott a 2010-es orbánista rendszerváltásban. A másodikat pár órája publikálták, így még nem tudni, hogy csak lábjegyzet lesz-e belőle vagy annyira beég, hogy a harmincadik század régészei “Homár-mangó krémfresch” - graffitit tárnak majd fel Hatvanpuszta üszkös romjainak egyik megmaradt tartófalán.
Az első a söjtöri ebédé volt, a második pedig Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc alcsútdobozi lagzijáé.
Hogy mindenki képben legyen, mire csorgatjuk a nyálunkat, ez volt a kétezres évek elejének egyik legnagyobb hatású politikai botrányát kiváltó söjtöri ebédmenüje, amire a fiatal vagy memórizavaros olvasók kedvéért később vissza fogok térni:
Ez pedig Andrea és Lőrinc múlt pénteki lagzijának menüje:

L. Simon László az épület előtt állva mondott pár szót a Világkiállítás általa rendezett központi magyar kiállításáról, majd elindult a bejárat felé, mögötte a másfélórás bejárás vége felé tartó sajtófalkával. "Mindenki törölje meg a lábát, hogy ne vigyünk be port!" - mondta egyszer csak L. Simon, mire a társaság kormánymédiás tagjai közül többen is automatikusan azonnal elkezdték törölni a lábukat, jól hallható csikorgó hangot hallatva. Csakhogy ekkor még vagy tíz méterre voltunk a lábtörlőtől, egy poros térkővel borított térség közepén .
Ez volt a legjobb jelenet, de a bejárás már ezelőtt sem okozott csalódást, sőt.
Holnap, szombaton nyitás, így most már az a legérdekesebb kérdés a vadászati világkiállítás ügyében, hogy az szórakoztató produkcióként milyen lett. A sajtót péntek délután Kovács „Drótszőrű" Zoltán vizslatulajdonos-államtitkár-kormánybiztos vezette körbe, miközben egy rakás helyszínen még javában folyt a munka. Szóval az ebben a formában még messze nem derült ki, milyen lett a világkiállítás, de azért egy rakás dolog csak látszott.
Íme, ezek:
1. Tényleg pszichedelikus látványt nyújt az egész kiállítás egyik fő látványelemének szánt, szarvasagancsokból szerkesztett, kapunként is funkcionáló szarvasfej, ami Szőke Gábor Miklós műve, és amit a főbejárat előtti jókora alakulótéren állítottak fel.

A "Totem" című alkotás azt a pillanatot ábrázolja, amikor a Csodaszarvas belefullad a meóti térkőmocsárba, miközben a totál kikészült Hunor épp azt mondja Magyarnak, hogy "isa azért lovagoltunk 3500 kilométert, hogy ugyanazt a rohadt térkövet bámuljuk? Wezteg kwrwanewfya zaros terkomaffia, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh"
További érdekesség, hogy ha az ember szemből és aránylag közelről nézi a szarvast, olyan szögből, ahonnan már nem látszik a szeme és ezért az orrlyukai tűnnek szemeknek, szóval innen nézve tisztára olyan, mint egy húszméteres lángnyelveket fingó, kicsit csámpásan álló mormota:

Rég vártam úgy kifinomult magaskulturális eseményt, mint a Vadászati Világkiállítás szatellitkiállítását a Ludwig Múzeumban, melynek címe: „Hogyan lőjünk bepálinkázva tehenet a képviselőtársunk lovastanyáján a karámban” “Metafizikus áthatolás egy zebrán - történetek vadászatról, természetről”.
Igen, Semjén „Nem Vettem Észre, Hogy Ki Volt Kötözve” Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács „Drótszőrű” Zoltán államtitkár közös hobbiprojektje, a világkiállítás a magyar magaskultúra egyik bástyájába is betette a lábát. Amit semmi sem illusztrált erőteljesebben, mint a tárlat meghívója, amiből kiderült, hogy egymás után mond nyitóbeszédet Fabényi Júlia, az ismert művészettörténész-kurátor-múzeumigazgató, a magyar kulturális élet egyik legelismertebb és legbefolyásosabb figurája és Kovács Zoltán államtitkár, az ismert borzzsigerelő és kultúrharcos.
„Abszolúte örömteli fejlemény” - gondoltam magamban - „főleg ha Kovács tökös lesz, és nem egyszerűen hasítottbőr vadászjelmezben jelenik meg a Ludwig közönsége előtt, mint eddig a Világkiállításhoz kapcsolódó összes esemény megnyitóján, hanem ezt még megfejeli azzal, hogy egy félig kizsigerelt, véres borzot is vonszol maga után.”

Hat méter, vagyis nagyjából két emelet magas, belül ezer fokos, és már durván száz hektárnyi területet borított el a Kanári szigetcsoportba tartozó La Palma szigetén két napja, szeptember 19-én kitört vulkánból kiömlött láva.
A Cumbre Vieja kitörésének halálos áldozatai vagy sérültjei szerencsére nincsenek, a környékbelieket mégis igazi csapás érte, hiszen a lávafolyamok már hatezer ember lakhelyét pusztították el vagy fenyegetik a 86 ezer lakosú szigeten, eddig 166 épületet lerombolva. Ez azért lehetséges, mert a láva pont a legsűrűbben lakott területen folyik keresztül. Ilyen látványos jelenetek kíséretében:
A hatóságok most azon aggódnak, hogy mi fog történni akkor, amikor az izzó folyam eléri a tengert. A vulkanológusok eredetileg úgy kalkulálták, hogy ez hétfőn kora este fog megtörténni, de mivel csökkent a friss, forró utánpótlás, a láva lelassult. A tengerbe ömlő izzó anyag főként a kíváncsiskodókra lehet veszélyes, mivel a közben lezajló kémiai reakciók miatt klórtartalmú mérges gázok szabadulhatnak fel, a gőzrobbanások pedig köveket és olvadt vulkáni üveget lőhetnek a levegőbe, sőt, ha a robbanások akkorák, még veszélyes hullámok is keletkezhetnek. Éppen ezért az egész partot lezárták egy sávban a sziget északi és déli csúcsa között.
Hogy a helyi lakosok a látványtól elzárva se unatkozzanak, hétfőn este újabb, immár a kilencedik hasadék nyílt meg a vulkáni hegyen, amit 3,8-as fokozatú földrengés követett.
(via El Pais)

Ennek a cikknek annyi a célja, hogy 2-12 önfeledt percet szerezzen neked azzal, hogy megismertet a legviccesebb magyar nyelvű internetes tartalmak egyikével.

Ismeretterjesztő cikkről van szó, a témája az, hogyan néztek ki az ősmagyarok. Jó téma ez, különösen turánista-pártus szemléletű feldolgozásban, halál komolyan előadott antropológiai megközelítésben. De ilyet azért már sokat láttam. Olyant azonban, amihez ilyen tökéletesek lennének az illusztrációk, vagyis a mai magyar közéletből vett példák, sohasem.
Az írás a taurid típusú magyarok bemutatásával indul. Azt gondolom mindenki alapnak tekinti, hogy Árpád és az ősmagyar vezérek szabír származásúak voltak, vagyis Mezopotámia északi részéből, a Zab folyó mentéről jöttek. A szabírok fő embertani csoportja a taurid vagy anatóliai, kisázsiai, előázsiai típus. Hogy az milyen?
Átadnám a szót:
"Sasorrú, kreolos bőrű, fekete hajú, sovány, kiaszott arcú típus, a Jézusi arc, Szent László arc hordozói. A férfiak testszőrzete nagyon erős. Mezopotámia, Szíria, Palesztína és a Nílus deltája a Koptok lakta rész legáltalánosabb embertípusa! A sztyeppi világban is megtalálható, minden esetben vezérsírban! Királyi szkíta típus, ősmagyar típus. Pártus uralkodók, Árpád típusa! Az emberi civilizációt ez a típus teremtette, a mágusok népe."
És mindehhez az illusztráció?
Annak illusztrálására, hogy a fantasztikus cikk még miket tartogat, íme egy másik, véletlenszerűen választott illusztráció:

Jó olvasgatást!!! Nem fogod megbánni, ez csak a turáni jéghegy csúcsa volt.
Figyelmeztetés: az itt linkelt eredeti cikk végén, Bogár László alatt nem sokkal, meztelen nős fotók láthatók. Akit ez traumatizál, Bogárnál szálljon ki!

Ha esetleg azt gondoltad volna, hogy a Bacsó Péter-féle Tanú a vicces túlzás eszközeivel élő komédia volt, akkor nézz végig pár rövid snittet az Orosz Parlamenti Választások című, ezen a hétvégén forgatott fergeteges fekete komédiából!
Itt vannak például a biztonsági kamerák, amik kellemetlenül feszültté teszik a választási csalást. Hacsak nem takarja el valami a látványt. Például egy lelkes választási bizottsági tag. Hősnőnk ügyesen odaáll, hogy a kamera ne lásson rá a szavazatgyűjtő urnára. Ügyesen, de nem eléggé, így tökéletesen kivehető, ahogy az orosz zászló mögül újra meg újra megjelenik egy kéz, hogy egy csomó szavazólapot tömjön a gyűjtőládába:
Az Emberi Pajzs helyett egyszerűbb és hatékonyabb megoldás a közvetlenül a lencse elé helyezett kartonlap, ahogy az a rá következő videón látható:

Visszafogottan fogalmazva is képtelen elengedni évekkel ezelőtt széthullott házasságát Anthony Haines walesi üzletember. A brit Times cikke szerint az egyébként fontmilliomos, hulladék-újrahasznosító céget vezető 51 éves férfi, akit tettéért tegnap 16 havi börtönre ítéltek, betört egykori felesége Wales déli részén található házába - a nő és barátja szerencsére nem voltak otthon -, majd dúlni-rombolni kezdett.
A biztonsági kamera azt még rögzítette, ahogy betört a házba, de a férfi ezután kikapcsolta az áramellátást, ami nemcsak a kamerát iktatta ki, hanem a házban található akvárium, illetve a kis kerti tavacska lakóit is halálra ítélte, köztük egy 10 ezer font, vagyis durván 4 millió forint értékű pontyot. Haines figyelme ezek után a kések felé fordult: széthasogatott egy feleségét és annak barátját ábrázoló, vászonra kasírozott fotót, majd kést állított egy vágódeszkába és a konyhaszekrénybe, aztán a hálószobában talált tárgyakat az ágyra dobálta, majd távozott.
Haines és felesége 2018 óta nem élnek együtt. Az üzletembert 2019-ben egyszer már elítélték, szintén 16 hónapra, mert konyhakéssel fenyegette meg a feleségét és annak új barátját. Nem az első erőszakos akciója volt, hiszen akkor már távoltartási végzés volt érvényben ellene.
Érdekes tény, hogy Haines a Pontymister nevű walesi településen született.

Az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy milyen ponty kerülhet tízezer fontba.
Minden bizonnyal koi pontyról van szó, ami a világ egyik legdrágább házi kedvence. A koi úgy néz ki, mint egy gigantikus aranyhal, de csak igen távoli rokonok. A koi a halászléből és a természetes vizekből ismerős sima ponty színes mutánsaiból tudatos tenyésztéssel Kínában és Japánban kinemesített díszállat. A kínaiak durván ezer éve kezdték el tervszerűen szaporítani az akkor már élelmezési célból javában tenyésztett pontyok különleges színű példányait, hogy a divat idővel átterjedjen Japánra, majd jóval később az egész világra.

Egy koi ponty ára a színe és mintázata ritkaságától függően a pár ezer forinttól a több száz millió forintig terjedhet. A világ dokumentáltan legdrágább koiját, egy S Legend névre hallgató kilencéves nőstényt egy tajvani gyűjtő 2018-ban 575 millió forintért vásárolta meg Japánban, Hirosimában egy árverésen. S Legend végképp nem aranyhalméretű háziállat: a megvásárlásakor egyes források szerint 99, mások szerint 101 centis volt a testhossza. Ha bele is számolták ebbe a farokúszóját, a rekorder akár 20 kilós is lehetett.

Szívből utálom a “várós” kifejezést, de most tényleg kiváncsi vagyok, hogy milyen fotóalbumot szerkesztett össze az előző állampárti rezsim 1971-ben megrendezett saját vadászati világkiállításáról a fideszes Új Földesurak egyike, L. Simon László.
Az író-költőként indult politikus-vállalkozó a Facebookján promózza a kötetét, ezzel a szöveggel:
Izgalmas fotóalbum a szerkesztésemben az 1971-es Vadászati Világkiállításról. Megvásárolható lesz a 2021-es világkiállításon. Szeretettel ajánlom.
És főként ezzel a fotóval:
Mivel a világkiállítás a mostani állampárt fejeseinek hobbieseménye, a fénykép minimum áthallásos. Lehetséges persze, hogy L. Simon nem gondolt semmi duplafenekűre, sőt nyilván ez a legvalószínűbb, hiszen nem valami lánglelkű, naiv Fidesz-hívőről beszélünk, már ha létezik olyan egyáltalán, hanem a Velencei-tó mellékének Új Uráról. De a remény hal meg utoljára, miután gondosan kikötötték a karám kerítéséhez, és Semjén Zsolt 5 méterről mellbe lőtte sörétes puskával.

Az ausztráliai Curtin University azt kéri egy kiadótól, hogy vonjon vissza egy tanulmányt, amit az egyetem egyik volt oktatója írt. A tanulmány elkészítésében egy olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftver segített, ami képes kiszűrni az ujgur származású embereket. A Wiley kiadó azt válaszolta, hogy ismételten ellenőrzik a tanulmányt a Curtintől kapott új információk fényében.
Miután az ausztrál ABC News tévécsatorna még 2019-ben tényfeltáró anyagot forgatott és adott le a vitatott kutatásról, több emberjogi szervezet is arra figyelmeztetett, hogy az arcfelismerő technológia kisebbségi csoportok üldözésére is használható.
Kínát több szervezet, illetve ország is megvádolta azzal, hogy népirtást követ el az országban élő, muszlim vallású ujgur kisebbség ellen, átnevelő táborokba zárva több mint egymillió ujgurt, akik közül rengeteg nőt kényszer-sterilizációnak vetettek alá.
A kérdéses tanulmány szerzője, a kínai Wanquan Liu professzor a botrány kirobbanása után lemondott pozíciójáról, és egy kínai egyetemen vállalt munkát. A Curtin Egyetem szerint a kutatás a tudtuk nélkül folyt. James Paterson, az ausztrál parlament hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a BBC kérdésre azt nyilatkozta, hogy
“Nyugtalanító belegondolni, hogy egyáltalán hogyan engedélyezhettek ilyen kutatást, és hogy az miként folyhatott ennyi ideig észrevétlenül.”
(via BBC)

Amikor egy dél-karolinai férfi szeptember 4-én azzal jelentkezett a 911-es vészhívószámon, hogy miközben a lerobbant kocsija kerekét cserélte, valaki fejbe lőtte, de csak felszínes sérüléseket szenvedett, a helyi rendőrség diszpécsere még nem sejthette, hogy micsoda ügy lesz ebből.
A férfit Alex Murdaugh-nak hívják, és ügyvéd. Nem is akármilyen, hanem olyan, aki személyi sérüléssel járó ügyekben indított kártérítési perekben képviseli az ügyfeleit. Murdaugh egy prominens, remek kapcsolatokkal rendelkező dél-karolinai jogászdinasztia sarja, akinek az apja, a nagyapja és a dédapja is főügyész volt az állam 14. körzetében, a Lowcountrynak is nevezett tengerparti környéken.
És aki, mint most kiderült, húsz éve ópiátfüggő. Aminek a bizarr eseménysorban kifejezetten fontos szerepe van.
Az abszurd tragédiák sora idén nyár elején, június 7-én este indult. A pánikba esett Murdaugh ekkor azzal hívta a rendőrségi vészhívószámot, hogy amikor rövid távollét után visszatért a család Charleston közeli vadászbirtokára, a vadászkutyák kennelje mellett vérbe fagyva találta a feleségét és a nagyobbik fiát. A 21 éves fiút és édesanyját több lövéssel végezték ki.
Az ügyben a rendőrség kettős emberölés miatt indított nyomozást, a férjet eddig nem gyanúsították meg. Az eset után pár nappal, feltehetőleg attól nem függetlenül, hirtelen meghalt Murdaugh 81 éves apja.
Ügyvédje elmondása szerint hősünk ekkor mély depresszióba zuhant, és sokadjára is visszaesett az ópiátfüggésbe. Néhány nappal családtagjainak halála után Murdaugh közleményben jelentette be, hogy kilép az ügyvédi irodából, hogy elvonóra mehessen. Az ügyvédi iroda - amit hősünk apja alapított, és ahol együtt dolgoztak az egyik testvérével - ezt pár órával később egy olyan közleménnyel egészítette ki, ami szerint a kilépésében a rehab mellett nem kis szerepe volt annak is, hogy rájöttek, a kollégájuk megdézsmálta a céges kasszát. A megözvegyült jogászt azonnal kizárták az ügyvédi kamarából.
A Murdaugh ügyvédje, Richard Harpootlian által előadott sztoriverzió szerint a magát reménytelen helyzetben érző ügyfele ekkor találta ki, hogy a családja, egész pontosan az életben maradt kisebbik fia jövőjét szem előtt tartva inkább meghal, hogy a gyereke így hozzájuthasson az életbiztosítása durván 10 millió dolláros összegéhez. De mivel úgy tudta, hogy az életbiztosítása öngyilkosság esetén nem fizet, azt találta ki, hogy bérgyilkost fogad a saját megölésére.
A bérgyilkos azonban nem profi volt, hanem egy olyan korábbi ügyfele, aki egyben a dílere is volt, vagyis tőle vásárolta a droghatású fájdalomcsillapító tablettákat és más drogokat. A sztorinak ez a része a jelek szerint megfelelhet a valóságnak, a rendőrség ugyanis kedden letartóztatta a 61 éves Curtis Edward Smith-t öngyilkosságban való segítségnyújtás, garázdaság, súlyos testi sértés, biztosítási csalás, illetve drogkereskedelem és -birtoklás vádjával.
Murdaugh már vallomást is tett arról, hogy arra bérelte fel Smith-t, hogy ölje meg őt. Az ügyvédje szerint ő maga jelentkezett ezzel a nyomozóknál, mert rövidre akarta zárni az ügyet, hogy a rendőrség a felesége és a nagyobbik fia gyilkossági ügyével tudjon foglalkozni. Murdaugh-t még nem vádolták meg semmivel ebben a mostani ügyben, de az ügyvédje szerint ez bizonyára rövidesen megtörténik, és számítanak a letartóztatására is.
Az amerikai sajtó a Murdaugh család rendőrségi és igazságszolgáltatási kapcsolatrendszerének erősségére hozza fel példaként a június elején meggyilkolt felnőtt fiú, Paul Murdaugh esetét. A fiatalember a megölésekor annak ellenére lehetett szabadlábon, hogy amikor 2019-ben, 19 évesen, a család motorcsónakjával, amiben rajta kívül még öt, hasonló korú barátja utazott, nekiment egy cölöpnek, az egyik utas, egy Mallory Beach nevű, szintén 19 éves lány kirepült a hajóból és meghalt. A kiérkező rendőrök jelentése szerint a hajón utazó tinédzserek feltűnően részegek voltak, Paul Murdaugh-t ennek ellenére meg sem szondáztatták, és rövidesen már szabadlábon védekezhetett. (Amerikában 21 éves korig tilos alkoholt fogyasztani.) Egyes feltevések szerint akár a lány családja is állhatott Paul és anyja júniusi meggyilkolása mögött.
A sztorinak tehát még közel sincs vége. Az egész történet bizarr film noir-szerűségét csak fokozza, hogy a Murdaugh családnév kiejtve eléggé úgy hangzik, mint a gyilkosságot jelentő "murder".
(via NBC News)

A Louisiana állam déli részén található St. Tammany seriffjei csapdával elfogtak egy különösen nagy méretű, 3 méter 70 centi hosszú és majdnem 230 kilós aligátort, hogy a gyomrában emberi maradványokat találjanak - írja a Washington Examiner. Az állatra egy jó két héttel ezelőtt, augusztus 30-án történt tragikus eset miatt vadásztak.
Ekkor történt - egy nappal azután, hogy az Ida nevű hurrikán lecsapott a környékre, és mindent elárasztott a víz -, hogy a 71 éves Timothy Satterlee egyik karját leharapta egy hatalmas aligátor, amelyik a házaspár elárasztott kertjében, a generátor alatt rejtőzött. A felesége a rendőröknek azt mesélte, hogy ki akarta húzni a férjét a vízből, de amikor meglátta, hogy milyen életveszélyes sérüléseket szenvedett, inkább elrohant, hogy nyomókötéshez szükséges felszereléseket hozzon. Mire visszaért, a férje eltűnt.
Nem sokkal később többen is látni véltek a környéken egy nagy termetű aligátort, a rendőrség speciális egysége ezért csapdákat helyezett ki. “Tudom, hogy ez a mai felfedezés nem hozza vissza a szerettüket, de remélem, hogy így könnyebben tudják lezárni magukban az ügyet.” - nyilatkozta az állat elfogása után Randy Smith seriff.

Olvasónk, András hívta fel a figyelmünket arra, hogy “a 2021. évi LXXIX. törvény (pedofiltörvény) úgy szól, hogy "tilos tizennyolc éven aluliak számára (...) olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely (...) a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását (...) jeleníti meg". Azért írta ezt, mert Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője olyan képet tett közzé a Facebookon korhatárjelzés nélkül, amin “egy női ruhába öltözött, női mellekkel rendelkező Gyurcsány Ferenc szerepel.”
Kocsis a Magyar Nemzetnek adott szerdai interjújában többet között megemlítette, hogy a Fidesz által „a gyermekvédelmi csomag”-nak nevezett homofób törvény további elemeit is a parlament elé tervezik vinni még ebben a ciklusban. Még nem tudni, hogy a fideszes frakcióvezető közelebbről mire gondolt.

Ki harapott ketté két mókust a kertünkben, légvonalban 600 méterre a Moszkva tértől, és ki hagyott ugyanott nemrég egy egész döglött mókust, két sebbel az oldalán? A rágcsálók Poirot-jaként heteken át nyomoztam az ügyben. Bizonyítékokat gyűjtöttem, leselkedtem a kertben, kommenteket és leveleket olvastam, videókat néztem, cikkeket olvastam, jómagam is megírtam két cikket az ügyről, ezt és ezt, most pedig eljött az, ami minden Poirot-krimi legjobb része: összehívtam az összes gyanúsítottat, hogy előbb sorra mindenkit beszarassak azzal, hogy meggyanúsítom, majd közöljem a zseniális megoldást.
Bármilyen vonzó gondolat volt is, hogy egy őrült szomszéd légpuskával, nyíllal, csúzlival vagy méreggel végez a mókusokkal, majd kettétépi/megeszi őket, a leghalványabb erre utaló bizonyítékot sem találtam. A felboncolt mókus sebeit nem emberi fegyver okozta. És mivel az ország, illetve Budapest különböző részeiből kaptam fotókat hasonló esetekről, életszerűtlen, hogy ennyi embernek legyen elmebeteg mókusevő szomszédja.

Tökéletes gyanúsítottak, hiszen Minókát, a törpe szálkásszőrű tacskót már láttam ölni. Hiába alig nagyobb egy mókusnál, gyorsabban törte el a mezei egér gerincét, mint ahogy lenyel egy lopott gépsonkát.

Egy politikai rendszer akkor igazán működőképes hosszú távon, ha a legnyomorultabb tagjának is tud valami igazán kívánatosat ígérni. A despotizmus azt, hogy talán nem nyírnak ki. A feudalizmus azt, hogy ha hű vagy a hűbéruradhoz és az Egyházhoz, akkor előbb talán nem nyírnak ki, aztán nem a pokolban fogsz rohadni az idők végezetéig. A kapitalizmus azt, hogy bármi lehet belőled. A NER azt, hogy ha eléggé hű vagy Orbán Viktorhoz, a legszemélyesebb álmaidat is megvalósíthatod mások pénzéből.
A NER hosszú távú működőképességét a 2010 óta lezajlott választásoknál is sokkal plasztikusabban bizonyította, hogy amikor a több tucat megjelent sajtómunkás pénteken késő éjjel a névadót és Kovács Zoltán államtitkárt követve belépett Szőke Gábor Miklós szobrász sportcsarnok méretű csepeli műhelyébe, az addig szolidan ásítozó társaság néhány lépés után egy drótszőrű magyar vizsla kábé öt méter hosszú, fadarabokból összeácsolt szobrába botlott.


Az alanti cikkben kifejezetten felkavaró fotók láthatók. Aki nem állja az ilyesmit, a saját érdekében most hagyja abba! Ez nem vicc!
“Milyen állat haraphat ketté mókusokat a Moszkva tértől légvonalban 600 méterre?” - címmel írtam hétfőn cikket arról, hogy miután az elmúlt időben 2, fej és törzs nélküli mókusaltestet is találtunk a kertben, a napokban egy egész döglött mókusba botlottam az ajtóban. Rajta két, lövés-, csőr-, karom- vagy fognyomnak kinéző lyukkal.
„Ki lehet a tettes?" - tettem fel a kérdést a Rágcsálók Poirot-jaként, igazából többesszámban, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ugyanabba a fajba tartozott a tettes az első két esetben, mint az utóbbiban. A tényfeltárás most aztán igazi tétre ment, így fogtam magam, és egy horgászkés + egy körömolló segítségével felboncoltam a mókust, hogy kiderüljön, véletlenül nem lelőtték-e. Kiderült, hogy nem.
Jó sok kommentelő állt elő elmélettel. Az egyik népszerű teória szerint valamilyen ragadozó madár lehetett a tettes. Ez igazi Nagy Egyesített Elmélet, mert megmagyarázná a fél és az egész mókushullát is.
Azóta kaptam még egy üzenetet olyan hozzáértőtől, aki szintén ragadozó madárra, azon belül karvalyra tippel:
“Mint gyakorlott sólymásznak, nekem nem meglepőek a látott képek! A tettes 99% hogy egy karvaly! Minden stimmel hozzá! a két lyuk a karmok nyomai, és mindig fejtől kezdi elfogyasztani a zsákmányt! Mivel kicsi a madár, igy max a felét tudja egyszerre elfogyasztani, a maradékért másnap visszamegy! Az egész mókus esetében nagy a valószínűsége hogy megzavarták ( vagy a kutya, vagy másik madár) ezért hagyta ott a zsákmányát! Egy vadkamerával simán meg tudod örökíteni ahogy visszamegy a zsákmányához!”

Tény, hogy Magyarországon rengeteg karvaly él, nem félnek a városoktól, Budapestet is benépesítik, ráadásul pont ők azok a ragadozó madarak közül, akik fák-bokrok között is képesek zsákmányt ejteni. És bár a táplálékuk nagy részét kisebb madarak teszik ki, a hímeknél sokkal nagyobb nőstények képesek félkilósnál is nagyobb zsákmányt elejteni, akár emlősöket is.
De attól, hogy megtehették, persze nem biztos, hogy a karvalyok voltak a ludasok.

Nyilvánvaló gyanúsítottak a macskák is, különös tekintettel arra, hogy velünk is lakik egy, Milky, aki egérben, kamasz feketerigóban és cincérben nagymenőnek számít. De akiről nem tudtam volna elképzelni, hogy a hegyes kis fogaival és a béna állkapocsmozgásával ketté tudjon rágni egy ekkora állatot.
De most kicsit elgondolkodtam, mert két lenyűgöző esetleírást is kaptam mókusfixált macskabűnözőkről.
Norbi először csak gyanakodott. Vagyis amikor a macskájuk új szokást vett fel, és már korán követelni kezdte, hogy kiengedjék, hogy utána órákon át két fát fixírozzon, még azt sem. Hogy két héttel később a kertjükben megjelenjen egy látszólag sértetlen, de annál döglöttebb mókus.
“Szép temetést kapott a szántóföld szélén. Sajnos a macska lett a fő gyanúsított, bár a gyerekek tartották bennem a lelket, hogy lehetett másik állat is. Én viszont nehezen szabadultam attól a gondolattól, hogy a cuki plüssállat bőrébe bújtatott született ragadozó két hétig figyelte a mókusalgoritmust, és a megfelelő pillanatban lecsapott.” - mesélte Norbi.

Végidők előjátéka, avagy miért nem érdekel senkit az Eucharisztikus Kongresszus?
címmel közölt cikket a KDNP online lapja, a vasarnap.hu. A témája az volt, hogy a magyar katolikusokat hidegen hagyta az Eucharisztikus Kongresszus és a pápa látogatása.
A szerző, Varga Gergő Zoltán szerint
“A helyzet drámai, testvérek. Drámai. Amúgy is jellemző beteg kultúránkra a közönyösség, ez azonban most a Kongresszus vonatkozásában rendkívüli módon megmutatkozik. 75 ezren regisztráltak egy korszakos esemény pápai miséjére, külföldiekkel, mindennel együtt, cakk-pakk. Ez az Egyház? Ezt tudja a magyar katolicizmus felmutatni? Ennyi a mi hitünk, testvérek? Hát ennyi, kéremszépen. Jöjjön le a hályog a szemünkről és lássuk, mert ez a valóság.”
Az önkritikus szerző gyorsan még egyértelműbbé tette, hogy a magyar katolikus hívekkel van problémája:
“Nem azt fájlalom, hogy miért nem rakjuk tele a tereinket kirakatemberekkel; azt fájlalom, hogy miért nem fontos annyira, teszem azt, egy budapesti katolikus embernek a világegyház egyik legmeghatározóbb tapasztalata, hogy megtegyen két-három BKV-megállót?”
Ez a hangvétel egyébként a legkevésbé sem idegen a katolicizmustól, a vallás szent könyvének több próféta foglalkozású társszerzője kifejezetten kedvelte például az olvasótábor verbális ostorozását. A KDNP Jeremiása egyre jobban belehergelte magát a lusta katolikusok korbácsolásába, közben a szövegébe csempészve azt a kevésbé ismert hírt, hogy a világban az ateisták és a liberálisok nap mint nap végeznek ki embereket a katolikus hitük miatt:
“Afrikában (meg a Közel-Keleten, meg Észak-Koreában, meg Kínában, meg egy sor más helyen) nap mint nap vértanúk születnek, csak azért végeznek ki embereket, komplett családokat, mert azt mondják: nekik nem mindegy, hogy ateizmus, liberalizmus, Allah, vagy miegymás, hanem nekik Krisztus az Isten! Ennek ellenére a krisztuskövetők száma növekszik, és mellette aggódva figyelik a „nyugati” testvéreket, miért annyira képtelenek elviselni a „lét elviselhetetlen könnyűségét”, miért adnak fel mindent, miért annyira mindegy minden? Egészen konkrétan a szájukban van az Anyaszentegyház legnagyobb eseménye, de a buszra képtelenek felülni, hogy legalább egy szentmise, vagy egy egyórás előadás erejéig elzarándokoljanak a Hungexpóra.”
A szöveg vége felé pedig a szerző mintha a Ferenc pápát előszeretettel gyalázó kormányközeli megmondóembereknek szólt volna be:
“Azokról meg inkább ne is essen szó, akik nem csak a pápánál képzelik magukat pápábbnak, de szinte a teljes katolikus egyházi elöljáróságnál is teljes katolikus egyházi elöljáróságabbnak tartják magukat, és eretnekséget, ördögi praktikákat, meg az Egyházhoz méltatlan eljárásokat, egyebeket kiáltanak, hergelve és eltántorítva az embereket, megfosztva őket egy – mondjuk úgy – potenciálisan nem jelentéktelen lelki élménytől.”

Nagyjából akkor, amikor a cikket kiszúró Tóta W. Árpád publicista facebookos posztot írt a témáról, a cikk eltűnt a vasarnap.hu-ról. Miközben a címlapon azóta is olvasható egy “Csúnyán le tetszett bukni, sajnos” című cikk, amiben azért ekézik Dobrev Klára DK-s politikust, mert leszedte egy facebookos bejegyzését.
De a vasarnap.hu nem elégedett meg a cikk lapból való kiszedésével. Amikor ma délelőtt 10 felé néztem, az írás mentett verziója a törlés ellenére még olvasható volt a Google kereső cache-ében. De amikor délután 4 tájban újra megnéztem, már onnan is eltűnt.

És monda Isten: “Lorem ipsum”. És lőn Lorem ipsum.
Olvasónk, Ambrus küldött nekünk fotókat arról, hogy az Eucharisztikus Kongresszus Széll Kálmán téri színpadán a háttérvetítéseken “Lorem ipsum” felirat volt látható Lackfi János költő mögött. Az egyik fotója a Redditen is népszerűvé vált.

Ezen azonban csak az lepődik meg, aki nem olvasta a Bibilát, és nem tudja, hogy sem a békaesővel szórakozó Istentől, sem pedig attól a Jézustól nem állt távol az irónia, aki arról értekezett, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.

Ha valaki nem ismerné, a „Lorem ipsum" kezdetű, latin hatású szöveg a nyomdai, majd a digitális-internetes szövegszerkesztésben és dizájnban használt, valós latin alapú halandzsa. Cicero “De finibus bonorum et malorum” című művének egy véletlenszerűen kiválasztott részletét zagyválták hozzá össze értelmetlen szavakkal. A funkciója az, hogy anélkül érzékeltesse a szemlélővel egy leendő szöveg grafikai megjelenését, hogy értelmes szövegként elvonná a figyelmet a külalakról.

“Kossuth Lajos tér 1-3”
A 444 tudomása szerint ezt a postacímet adta meg a Facebooknak az Europálya nevű Facebook-oldal egy idén márciusi hirdetésében.

Az Europálya a hétvégén fizetett hirdetésben tolta meg egy olyan posztját, amely a kormányközeli Századvég felmérése alapján állította be Karácsony Gergelyt esélytelennek Orbán Viktorral szemben. Karácsony netes videóban szólt vissza, egyértelműen DK-sként azonosítva az oldalt.

Bár az Europálya a tevékenységét szinte kizárólag a Facebookon fejti ki, van klasszikus weboldaluk is. A nyilvános domainbejegyzési adatokból látszik, hogy az oldalnak ugyanaz regisztrátora és a name servere, mint a DK weboldalának. Bár ez természetesen lehet puszta véletlen is, mivel az Europálya posztjait végigpörgetve az oldal kizárólag a Demokratikus Koalíciónak kampányol, az ügyben megkerestem a Gyurcsány-pártot.

“A Demokratikus Koalíciónak semmi köze nincs az Önök által hivatkozott Facebook-oldalhoz, az azon lévő tartalmakhoz és az azon futó hirdetésekhez. Minden ezzel ellentétes állítás valótlan. Megértjük, hogy az előválasztás hevében ellenzéki politikustársaink ilyen állításokat tesznek, de ettől azok még nem válnak valósággá. A DK tisztességes versenyben kíván győzni, ilyen eszközöket nem használtunk és nem is fogunk.” - szólt a válasz.

A párt nem egyszerűen tagadja, hogy köze lenne a neki kampányoló oldalhoz, de a levelük végén még tippet is próbáltak adni nekünk arra, hogy ki állhat az Europálya mögött:
“Mivel az ellenzéki pártok, politikusok összeugrasztása csak a Fidesznek áll érdekében, ezért talán érdemes a Fidesz házatáján keresni az igazságot.”

Azt egyelőre nem tudtam kideríteni, hogy a weboldalon szereplő Pusztai Zoltán azonos-e azzal a Pusztai Zoltánnal, aki a 2018-as, kamupártokban gazdag országgyűlési választásokon 54 darab szavazattal az utolsó, tizedik helyen végzett a Fejér megyei 2., székesfehérvári választókerületben, a Minden Szegényért Párt színeiben.
(A cikkben illusztrációként szereplő facebookos grafikák az europályán jelentek meg az elmúlt napokban.)

„Pénteken még egészségesnek tűnt” - írja a kínai South China Morning Post az állomáshelyét augusztus végén elfoglaló új pekingi német nagykövetről, az 54 éves Jan Heckerről, aki vasárnap váratlanul meghalt.
Hecker halálának okáról egyelőre nem közöltek semmit.
Angela Merkel kancellár hétfői közleményében azt írta, hogy “mélyen megrázta” a diplomata halála, majd érzelmes szavakkal emlékezett meg a közös munkáról. Hecker ugyanis 2015 óta Merkel bizalmas tanácsadója volt külpolitikai- és menekültügyekben.

Instagramra kiposztolt videóban szólt vissza az ellene a fideszes kormányszervként működő Századvég adatait felhasználva kampányoló Demokratikus Koalíciónak Karácsony Gergely főpolgármester, ellenzéki előválasztási miniszterelnök-jelölt.
“Mielőtt nagyon bedurvulna az ellenzéki előválasztási kampány, szerintem érdemes néhány cölöpöt leverni. Az például szerintem nem oké, hogy a DK fizetett hirdetésben tolja a Századvég - értitek a SZÁZADVÉG - kutatását arról, hogy OV mennyire verhetetlen az ellenzéki jelöltek és főleg általam. Szerintem a Századvégre ne hivatkozzunk és ne terjesszünk valótlan információkat.”
- fogalmazott Karácsony.
A kérdéses, fizetett hirdetésben is terjesztett poszt az Europálya nevű, magát amúgy függetlennek mondó DK-s FB-oldalon jelent meg.
“Ellenzékiként a félelmünk beigazolódott: Karácsony Gergely nem tudja legyőzni Orbán Viktort. Nem lehet csak Budapestről választást nyerni, ezért olyan miniszterelnök-jelölt kell, aki vidéken is népszerű!"
- szól a bejegyzés szövege, a mellékelt képen pedig egy elégedetten somolygó Orbán és egy frusztrált Karácsony látható, a "Friss felmérés! Orbán Viktor 20 százalékkal vezet Karácsony Gergellyel szemben" felirat társaságában.
A Dobrev Klára mellett kampányoló Europálya egyébként visszatérően támadja Karácsonyt, és nem ritkán Fidesz-közeli alapról. Még az olyan, pusztán személyeskedő kampányaikra is ráültek, mint Karácsony állítólagos későn kelése,

de azonnal átvették a fideszes Vitézy Dávid Karácsony-kritikáját is a nagykörúti villamosok és a lámpaátállítás ügyében.
Ebben az ellenzéken belül feszültséget keltő posztban a korábbi gyakorlatuktól eltérően eltitkolták, hogy mi a forrás, vagyis nem nevezték meg a Fidesz kutatóintézetét és think tankjét.
A Fidesz adataira épített kampányt a szintén a Párbeszédet képviselő Tordai Bence is elítélte a Facebookon:
Update: Megkérdeztem a DK-t, hogy miért csinálják ezt. A válaszban, mely alapján friss cikket írtam, kategorikusan cáfolták, hogy az övék lenne a csak nekik kampányoló oldal, sőt arra is célozgattak, hogy a Fidesz állhat amögött.

Olyan profin dolgoztak az Ördög Ügyvédje nevű blogon keresztül a Borkai Zsolt szextúráját lebuktatók, hogy a rendőrség az IP-címek és más online nyomok alapján képtelen volt azonosítani őket - írja a HVG az összetett ügy nyomozati iratai alapján.
Az ügy a nyilvánosság előtt azzal indult, hogy egy, a Wordpressen létrehozott, Ördög Ügyvédje nevű blog 2019. október 2. és 7. között naponta friss bejegyzésekben számolt be Győr fideszes polgármesterének titkolt ügyeiről. A blogot a Wordpress október 7-én leszedte, de az írója vagy írói még aznap átvitték a WixSite nevű szolgáltatóhoz. A rendőrség megszerezte az összes ehhez használt IP- és emailcímet, de a tettest nem tudták beazonosítani. Azt viszont kiderítették, hogy WixSite-os blog létrehozásához használt freemailes postafiókba utoljára a szabadszállási laktanyából jelentkeztek be, ahol különféle cégek működnek. De hiába hallgattak ott ki több embert, ez sem vitte közelebb a nyomozókat a megoldáshoz.
Az Ördög Ügyvédje annyira elővigyázatos volt, hogy a blogoláshoz használt másik, citromailes címére a titkosított TOR hálózaton keresztül lépett be. Az is kiderült, hogy a titkos blogger több olyan mailcímet is használt, amit olyan szolgáltatóknál hozott létre, ahol az IP-cím alapján sem található meg az ember, például mert ugyanazt a címet egyidőben több felhasználónak osztják ki. Illetve olyan helyeken, ahol rövid ideig tárolják az adatokat, amiket a nyomozók így már nem kaphattak meg.
A legbizarrabb talán a pornhubos eset. Borkai szexvideóját erre a pornóoldalra töltötték fel, különösen gondos titkosítással: már az ehhez használt gmailes fiókot is a TOR-on keresztül hozták létre, majd titkosítva léptek be a pornóoldalra is. Csakhogy a Gmail-cím létrehozásakor az eddigi konspirációnak ellentmondva a fiók-visszaállításhoz megadtak egy valódi mobilszámot, pedig ez még csak nem is lett volna kötelező. Ez a szám egy olyan férfié volt, aki Czeglédy Csaba jó ismerőse, és sűrűn beszélnek is egymással. A férfi tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, a postafiók létrehozásakor ráadásul bárki bármilyen számot megadhat.
A rendőrök a facebookos vonalat is követték, ott ugyanis “Borkai Zsolt valódi arca” címen futott az üggyel foglalkozó oldal. Itt addig jutottak, hogy valamilyen kapcsolat feltehetőleg volt az Ördög Ügyvédje és a FB-oldal írója/írói között, mert volt olyan fotó, ami előbb jelent meg az oldalon, mint a blogon, illetve kétszer is a FB-on harangozták be a blog következő posztját. De azt nem tudták bizonyítani, hogy ugyanaz írná a blogot és az oldalt.
Azt viszont ki tudták nyomozni, hogy a FB-oldalt egy H. Csaba nevű férfi profiljából hozták létre. H. Czeglédy Csaba ismerőse. De azt már nem tudták bebizonyítani, hogy amikor H. Csaba profiloldaláról létrehozták az oldalt, azt konkrétan ki tette, és milyen IP-címről.
Hiába gondolták azt a nyomozók, hogy Czeglédy írja a blogot és a FB-oldalt is, a nyelvészszakértő szerint a kettőnek más a szerzője. A DK-s politikus felé terelte a gyanút az is, hogy a Facebook szerint az ő bankkártyájáról fizettek ki 27 ezer forintot a borkais posztok reklámozására. De az ezt bizonyító IP-címek beszerzése előtt lezárták a nyomozást.
Czeglédy számítógépén találtak ugyan olyan szöveget, ami majdnem pontosan megegyezett egy Ördög Ügyvédje-bejegyzés szövegével, de nem tudták bizonyítani, melyik keletkezett előbb.
A nyomozás nem tudta feltárni, hogy a láthatólag igen profi szivárogtatók miért követtek el - akár véletlenül, akár direkt - akkora hibát, mint a telefonszám megadása.
Az ügynek a vége is fura: augusztus 27-én a rendőrök még azt írták, folytatnák a nyomozást, amihez külföldről várnak adatokat. Az ügyészség ehhez képest 31-én váratlanul azzal zárta le azt, hogy új digitális bizonyítékot kaptak külföldről, ami arra utal, hogy Czeglédy a tettes. Csakhogy ezt a bizonyítékot nem csatolták az iratokhoz.
(via HVG)

Szeptember 4-én, szombaton délután kettőtől műsorvezető-hírügyeletes voltam. Itthonról dolgoztam, az üveg tolóajtó előtt álló ebédlőasztalon gyártottam a posztokat. A telefonom adatai szerint 17:48-tájban felálltam, kiléptem a kertbe, hogy trécseljek pár szót az odakint tanuló B.-vel, amikor egy döglött mókusba botlottam. Ott feküdt a gyepen, első látásra nagyobb külsérelmi nyomok nélkül, ám határozottan döglötten. Szép, atletikus termetű, sötét szőrű példány volt. Mire mindez végigfutott rajtam, 17:50 lett, ekkor lőttem róla ezt a fotót:

A jelenléte egyáltalán nem lepett meg, maximum az, hogy egyben volt, nem pedig félbeharapva.
Két nappal korábban, csütörtökön Minóka, a szálkásszőrű törpetacskó ugyanis jókora szivarral a szájában érkezett meg a kertből. A tacskók fura lények, de általában nem ennyire.

Gyors szemrevételezés után ki is derült, hogy valójában nem szivart, hanem egy egész mókust tart a szájában: amit szivarnak néztem, az egy szőrös farok volt, és oldalt kilógott a mókus két hátsó lába is.
Amikor kiköpte a zsákmányt, kiderült, hogy az előző elméletünk sem volt helyes, amennyiben nem egész, hanem fél mókusról volt szó.

Más, normális ember esetleg meglepődne egy fél mókus láttán, de én még ettől sem rezzentem meg. 1-2 évvel ezelőtt ugyanis egyszer már találtam a kertben egy frissen kettéharapott mókust, azon belül is egy pont ugyanilyen altestet farokkal és lábakkal, szinte ugyanott, ahol most az egész állatot. Az a félmókus egészen friss volt, puha és szinte még meleg, a harapási felület pedig pirosan fénylett a vértől.
Ez a harmadik mókus azért gondolkodóba ejtett, minél jobban belegondoltam, annál inkább. A Rágcsálók Poirot-jaként nem tudtam másra gondolni, mint annak a rejtélynek a megoldására, hogy ki a hóhér haraphat/vághat/téphet ketté mókusokat egy budai kertben, légvonalban 600 méterre a Moszkva tértől.
A következő elméleteket állítottam fel:
Milky macska volt az. A macska nagy vadász, a ház körül élő népes egérkolónia miatt azon belül is folyamatos edzésben van. És mint minden rendes házi macska, a zsákmányát haza szokta hurcolni, hogy megcsodálhassuk a kiemelkedő vadászképességeit. Ellenérv: a macska fogazata nem igazán tűnik alkalmasnak egy mókus méretű állat kettéharapására. Ezen felül sosem találtuk meg a félmókusok másik felét, amit a macskának eszerint meg kellett volna ennie. Eddig maximum olyat láttam tőle, hogy hülye mozdulatokkal rágcsálja a zsákmányát, de nem tűnt félelmetesen hatékonynak.
Valamelyik tacskó volt az. Ellenérv: Minóka esetében az is sanszosabb lenne, hogy egy mókus harapja ketté őt. Eleve képtelen 5 centiméternél magasabbra emelkedni, és ha megenne egy fél mókust, úgy nézne ki, mint a Kisgömböc a sztori közepén. Txiki pedig kábé annyira szeret vadászni, mint egy meggyőződéses PETA-aktivista, ügyesnek meg annyira ügyes a témában, mint egy rénszarvaskarámban szabadon engedett kereszténydemokrata.
Egy másik kutya volt az a kertből. Ellenérv: Luna, a jack russel terrier maximum akkora, mint Minó, szinte sosem engedik ki a közös kertbe és amikor véletlenül kint van, mind a két kutyánk folyamatosan őrjöng idebent.
Varjú a tettes. Látszatra talán merész elmélet, de megmagyarázhatja, miért fél mókust találtunk kétszer is. Olyant már a saját szememmel is láttam, hogy egy varjúpár lemészárol egy galambanyát a fiókáival együtt. A varjak ügyesek, motiváltak, agresszívak, okosak, és remekül használják jókora csőrüket. Egy ilyen csőrrel gyerek- vagyis fiókajáték lehet pár csapással kettéválasztani egy kétökölnyi rágcsálót. Ellenérv: tényleg mókusevő vérvarjakkal élnénk együtt?
Menyét volt az. A kertünk tele van velük. Gyorsak, pengék, vérszomjasak. Ellenérv: csak nem tudnának megenni egy fél mókust fejestül!
A róka a hibás. A kertünkben és a környékünkön él a főváros egyik legkomolyabb rókapopulációja. Ellenérv: miért hagyná itt a kaja felét, ha jóllakott, miért ne dugná el valahová? A rókáknál is nagy divat manapság a fermentálás.
Itt tartottam a spekulálásban, amikor újra megnéztem az egész mókust. Merthogy otthagytam szegényt, ahol találtam, amíg meg tudom kérdezni a műlegyező haverokat, hogy nem kell-e nekik a farka műlégykötéshez. A második megtekintéskor tűnt fel, hogy az oldalán, a mellső hónalja táján van egy elég látványos seb, illetve mintha egy másik, kisebb nyom is látható lenne rajta a farka tövénél.

Hoppá, lehet, hogy lelőtte valaki, és akkor az állatgyanúsítottak mellé fel kell vennem egy légpuskás elmebeteg szomszéd embert is? A nagyobbik seb egyre lövésnyomszerűbbnek tűnt. De a nyomozómunka nem puszta spekulálás, ezért eldöntöttem, hogy felboncolom, és megkeresem a lövedéket. Egy horgászkés és az Imola körömollója segítségével neki is láttam a tényfeltárásnak a kerti kőasztalon.

Az irharéteg felnyitása után egyértelművé vált, hogy a kívülről láthatónál is komolyabb sebről van szó, a bordák között vastagszívószál méretű lyuk tátongott. Már el is könyveltem volna, hogy egy puskás őrült közvetlen közelében élek, ám a hasüregben nem találtam lövedéket. Sérülést sem találtam a mellkas belsejének lyukkal szemközti oldalán, és persze nem volt kimeneti nyílás sem.
Akkor talán egy nyilazó elmebeteg volt, a vessző pedig kiesett a sebből a mókus haláltusája közben? Ez sem vadabb elmélet, mint a többi! Az sem kizárt, hogy aki annyira őrült, hogy mókusokra vadásszon a városban, egyből fel is falja a zsákmány nagyját.
Itt tartok jelenleg a tényfeltárásban és ezen a ponton a magukat hozzáértőnek tartó olvasók segítségét kérem. Mármint abban, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján vezessék le, mi lehet a megoldás, vagyis ki lehet a tettes.
Nyilván könnyen lehetséges, hogy minimum két gyilkosunk van és a kettéharapó nem azonos az egyben maradt mókus kinyírójával. Az egész mókuson talált sebeket lövésen kívül okozhatta például egy állat két szemfoga is. Ebben az esetben nagyobb kutya lehet a tettes, sőt a fogak távolsága alapján - közel 10 centi - istentelenül nagy kutya. De ez csak az utolsó mókus halálát magyarázhatja meg, mert a kertben nincsenek hatalmas kutyák, és a legszívósabb mókus sem tudna elvonszolódni a házunkig, ha már leharapták az egész felsőtestét a fejével együtt.
Elakadtam, ha van megoldásod, kérlek írd meg kommentben!

Minden túlzás nélkül a futballtörténet legfurcsább tétmeccsét játszotta le magyar idő szerint vasárnap éjjel Brazília és Argentina Sao Paulóban.
4-5 perce játszottak a csapatok a világbajnoki selejtezőn, amikor megállt a játék, mert öltönyös férfiak jelentek meg a felezővonal táján. Senki sem értette, mi történik, amikor a hetedik percben az ismeretlenek benyomultak a pályára. Maga a játékvezető sem tudta, mi történik, úgy szaladt oda először, mint aki el akarja távolíttatni a betolakodókat.
Mint kiderült, az Anvisa nevű brazil egészségügyi hatóság tisztviselői voltak azok, rendőrök társaságában, akik azért hatoltak be a pályára meccs közben, hogy ott helyben karanténba helyezzék az argentin válogatott négy, Angliában játszó sztárját, a Tottenhames Giovani Lo Celsót és Cristian Romerót, illetve az Aston Villás Emiliano Martinezt és Emiliano Buendiát, akik közül az első három a kezdőcsapat tagja volt, míg utóbbi a cserék között üldögélt.
A helyzet teljesen kaotikus volt, hosszas kavargás után végül lefújták a meccset.
Amit egyelőre egészen biztosan tudni, az a drasztikus akció hivatalos indokolása. Az Anvisa szerint a négy argentin játékos megsértette azt a Brazíliában érvényes járványügyi előírást, miszerint annak a nem brazíliai lakosnak, aki a Brazíliába történő belépése előtt 14 napon belül Nagy-Britanniában járt, két hétre karanténba kell vonulnia. Az ügynökség tisztviselői pedig azért léptek a pályára, hogy ott helyben karanténba helyezzék a közegészségügyi veszélyt jelentő négy játékost.
Ezen felül azonban az összes fél egymásnak és saját maguknak is gyökeresen ellentmondó állítások sorozatát tette:
Az Anvisa szerint a négy argentin szándékosan megtévesztette a hatóságokat, amikor beutazáskor eltitkolta, hogy két héten belül jártak Nagy-Britanniában. Csak azt jelezték, hogy 3 előtte Venezuelában jártak az előző vb-selejtezőjükön.
Ez azért meglepő, mert négy világszerte ismert focistáról van szó, akik köztudottan a Premier League-ben játszanak, és Nagy-Britanniában élnek. Az argentin válogatott ráadásul már 3 napja Brazíliában tartózkodott, és az Anvisa eközben semmit sem tett. A botrány kitörése után a szervezet vezetője azt állította, hogy a meccs napján léptek akcióba, de mire odaértek a szállodába, az argentinok már elindultak a meccsre, a stadionban pedig nem engedték be őket az öltözőbe, ezért nyomultak be a pályára.
A karanténszabályok ilyen látványos kikényszerítése azért is meglepő, mert Brazíliában a hazai és vendégként érkező focisták a járvány alatt végig hivatalos mentességben részesültek, minden nemzetközi kupameccset lejátszottak, sőt a járvány egyik csúcsa idején az ország még Copa Americát is rendezett.
A dél-amerikai világbajnoki selejtezőket helyi szervező CONMEBOL főtitkára ráadásul azt nyilatkozta, hogy a brazil hatóságokkal ők letárgyalták az argentinok mentesítését, amiről a brazil szövetséggel is megállapodtak. A meccs megszakítása a helyszínen a brazil szövetség embereit is meglepte.
A meccset követő káosz óráiban az Anvisa egyszer csak arról adott ki közleményt, hogy ők már egy nappal korábban, szombaton értesítették a rendőrséget arról, hogy négyen megsértették a beutazásra vonatkozó törvényeket, és kérték a karanténba dugásukat. Ez egyrészt meglepő, hiszen a rendőrség egy nap alatt miért ne intézkedett volna, ha az állítás igaz, másrészt ellentmond annak a nem sokkal korábbi Anvisa-állításnak, hogy amint vasárnap értesültek a szabályszegésről, akcióba léptek, csak már nem találták a szállodában az argentinokat.
Az Anvisa azt is állítja, hogy a brazil kormány speciális könnyítést ajánlott az argentinoknak, aminek értelmében sűrű tesztelés mellett szabadon beléphettek, de ők nem éltek ezzel. Lionel Scaloni argentin szövetségi kapitány viszont azt nyilatkozta, hogy ők semmiről sem tudtak, és annak tudatában léptek pályára, hogy minden rendben.
A káosz miatt arról is több verzió kering, hogy ki kapja a meccs pontjait, illetve hogy újrajátsszák-e azt, ami a sűrű versenynaptár miatt kábé lehetetlennek tűnik.
Az első hírek szerint olyan jól sikerült az izraeli sziámi ikrek 12 órás szétválasztó műtétje, hogy mind a két kislány teljes értékű életet élhet. A Beér-Sheva városában, a Soroka kórházban elvégzett beavatkozás után mindketten önállóan lélegeznek és táplálkoznak.

Mivel a tarkójuknál voltak összenőve, a műtét után felébredve láthatták egymást először.

A ritka és különleges műtétre, amiből eddig 20-at végeztek el a világon, hónapokon át készültek. A kislányok fejbőre alá felfújható szilikon párnákat ültettek be, amiket fokozatosan egyre jobban felfújtak, hogy az így megnyúlt bőrrel tudják eltakarni az összenövési felületet.
(via BBC)
Egy családtagjától kaphatta el a betegséget egy kínai Sinovac oltás után az az állítólag 116 éves, de mindenképpen igen idős török asszony, Ayse Karatay, aki a fia szerint már olyan jól érzi magát, hogy elhagyhatta az intenzív osztályt.
Az Eskisehir városi kórházában kezelt nő életkora azért bizonytalan, mert születésekor az Ottomán Birodalomban nem mindenhol vezették pontosan az anyakönyveket. Ayse Karatay három hetet töltött az intenzíven.
A legidősebb gyógyult koronás egyébként egy 117 éves francia apáca.
(via The Hill)

A magyar sajtó jelentős részéhez hasonlóan pénteken mi is átvettük a Vígszínház közleményét, miszerint a színházlátogatás védettségi igazolványhoz kötött. Ez meglepetés volt, mivel a korlátozások június végi lazításokor még arról volt szó, hogy az ültetett kulturális rendezvényekhez nem kell oltottsági. De a Vígszínház is arra utalt és mi is olyan információkat hallottunk, hogy egy csütörtöki egyeztetésen Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára úgy beszélt a védettségi igazolvány szükségességéről a színházak igazgatóinak, mint amire eddig is szükség lett volna.
Ehhez képest a minisztérium ma, szombaton olyan sajtóközleményt küldött a Vígszínháznak, amiben leszögezik, hogy a színházi-, mozi- és cirkuszi előadások szabadon látogathatók. Íme a közelmény szövege:
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Kulturális események látogatottságának pontosító tájékoztatása
A kulturális terület védettségi szabályozását a 484/2020 Kormányrendelet tartalmazza, amely részletesen leírja a védettségi igazolvánnyal látogatható rendezvények köret.
Minden kulturális esemény, zenés-táncos rendezvény, falunap, egyéb rendezvény, sportrendezvény stb. rendezvénynek minősül, ezért csak védettséggel rendelkező személyeknek és a felügyeletük alatt álló 18 éven aluliaknak látogatható.
A jelenlegi szabályozás azonban, amennyiben a kulturális eseményt az e művészet céljára rendelt helyszínen tartják meg, előre megváltott jeggyel ülőhelyre szól, valamint a néző az előadás időtartama alatt az ülőhelyén tartózkodik, az adott kulturális eseményt kiveszi a rendezvény fogalma alól. Így ezen feltételek teljesülése esetén nem kötelező a védettség igazolása, bárki szabadon látogathatja a színházi, mozi, cirkuszi stb. előadásokat.
(via Telex)

Egy 50 kilométeres verseny távjának 35. kilométerénél, Balatonakali közelében egy autós szombaton elütötte a leghíresebb magyar ultrafutónőt, Lubics Szilviát, majd a tükrével egy másik versenyzőt is megcsapott.
„Egyszer csak a "semmiből" egy nagy ütést éreztem hátulról a csípőmön, a következő pillanatban pedig a levegőben voltam. Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem. Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt. “
- idézte fel Lubics a történteket az esetről írott fb-posztjában.
A sérüléseiről azt írta, hogy:
„Az eszméletemet nem vesztettem el, tudtam mozgatni mindegyik végtagomat, így amennyire lehet, az első sokk után némileg megnyugodtam. Már a mentőautóban fekve tört rám a sírás, amikor a gyerekekre gondoltam, és átfutott rajtam, hogy mekkora baj is történhetett volna... A mentők a veszprémi kórházba szállítottak további vizsgálatokra, ellátásra. Szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúsztam…”
Az Athén és Spárta között rendezett verseny győztese a baleset körülményeiről a következőket írta:
„Mivel ilyenkor mindig felvetődik a kérdés: a szabályoknak megfelelően az út jobb oldalán futottunk egymás mögött, egy oda-vissza szakaszon, tehát az út mindkét oldalán voltak futók. Zenét nem hallgattam, a baleset egy jól belátható egyenes szakaszon történt. Az úton több tábla is ki volt helyezve, ami jelezte a versenyt, és fokozott figyelmet kért az autósoktól. Aki engem elütött, meg sem tudott állni azonnal, még egy előttem futó srác karjának is nekicsapta a visszapillantó tükrét.”

„Nem tudom, mit kellene tenni, de a legegyszerűbb, ha a szurkolókat kitiltják a stadionokból, vagy ha folyamatosan megismétlik a cselekedetüket, akkor az országot kell kizárni a versengésből. (...) fel kell függeszteni, és ebben az esetben remélhetőleg tanulni fog a leckéből"
- nyilatkozta az MTI szerint Gareth Bale, a Real Madrid walesi csatára.
Bale azt is jelezte: a játékostársak teljes mértékben támogatják azt, hogy ha vasárnap a fehéroroszok elleni világbajnoki selejtezőn Kazanyban rasszista bekiabálásokat hallanak, akkor levonulnak a pályáról.
Bale talán az egyetlen fehér játékos, akit egyszer banánnal dobtak meg meccs közben, 2013-ban egy észak-londoni derbin. Ennek oka az volt, hogy az ősellenség Arsenal drukkereinek egy része majomhoz hasonlította a walesi szélsőt.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken közölte, hogy fegyelmi eljárást indítottak a csütörtök esti magyar-angol (0-4) világbajnoki selejtezőn tapasztalt állítólagos rasszista szurkolói incidensek miatt.

A kötcsei fideszes piknikről szóló közmédiás tudósításokból elég jól le lehet mindig szűrni, aktuálisan hol tart szellemileg a közmédia és a Fidesz. 2021. szeptemberében például ott, hogy az MTI-Deutsch Tamás páros egyetlen, a lidjét is beleértve összesen hatmondatos kis hírrel porrá zúzta a komplett baloldalt és a hagyományos értelemben vett emberi agyat.
A gondolati ív a következő
A baloldal esélytelen ---› A jobboldalnak sokat kell dolgoznia, vagy győz az esélytelen baloldal ---› Az esélytelen baloldalt paraszthajszál választja el a jobboldatól.
Nem tudom, milyen lehet balosnak lenni, de nem irigylem őket.
Aki nem hiszi, hogy nem viccelek, az olvassa el a teljes, csonkítatlanul idemásolt MTI-hírt:
Deutsch Tamás: a baloldal esélytelen
Kötcse, 2021. szeptember 4., szombat (MTI) - A baloldal esélytelen a jövő évi országgyűlési választáson - mondta a Fidesz EP-képviselője a Somogy megyei Kötcsén szombaton, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvénye előtt újságíróknak.
Deutsch Tamás az eseménynek helyet adó Dobozy kúria előtt hozzátette: "mi esélyesek vagyunk, de soha semmilyen nagy esély nem válik valóra magától, sokat kell dolgozni érte. Erre kész az egész polgári, nemzeti, kereszténydemokrata tábor".
Kérdésre válaszolva megjegyezte: nem lehetetlen a kétharmad elérése, de "ha valaki világcsúcs nélkül lesz olimpiai bajnok, akkor nem vagyunk szomorúak". A győzelem a fontos, ha ez újabb kétharmaddal sikerül, az hab a tortán - fogalmazott.
Azt is mondta, kizártnak tartja az ellenzék kétharmados győzelmét. "Nem lesz jóval nagyobb különbség az ellenzék és a kormánypártok között, mint egy paraszthajszál, és nem ők lesznek az elsők, ebben egészen biztos vagyok" - tette hozzá.

Hosszabbításban vezetünk idegenben, de nagyon nyom a házigazda. Mi a megoldás? Sok focista választaná azt a megoldást, mint a New Englend válogatott védője, Henry Kessler, hiába jár érte sárga. De simán kibombázni azért bárki képes a labdát. Azt azonban nem sokan húznák meg, amit Kessler utána művelt:
This was elite time-wasting

A matatu kenyai jellegzetesség, olyan, gyakran vadul kidekorált kisbuszt jelent, ami iránytaxiként közeledik, nagyjából fix útvonalon, de menetrend és előre megszabott megállók nélkül. Ha érdekel, hogy a magyar állam mire költi az adóforintjaidat külföldön: például arra, hogy Kenya fővárosában magyar országimázskampány-dekorációval pimpeljenek fel egy matatut.
Van rajta két bűvös kocka,

Egy visegrádi négyek-logó, ami nyilván lázba fogja hozni a nairiobi dugókban rostokoló mikorintegráció-hívőket:

Egy “magyar élelmiszer” felirat magyarázó grafikákkal, amik némelyike azt próbálja elhitetni a naivabb nairobi lakosokkal, hogy a Parlament ehető, csakúgy, mint a bűvös kocka, illetve a magyar néptáncosok:

Egy egészoldalas festmény, ami legnagyobb magyar találmányok közé sorolja, a hologramnmal, a golyóstollal és a gyufával egy sorban a Gattyán György milliárdos üzletember marketinggépezete által orrba-szájba marketingolt teqballt nevű lekonyult pingpongasztalt, amin ütő nélkül, cserébe focilabdával kell játszani:

és a totál kamu marketingszöveggel megtámogatott Puskás Ferencet.

Bár a világon semmi értelme, nekem tetszik, de ezzel nem mindenki van így.

A vadászfolklór kívülállók számára kevésbé ismert motívumkincsének darabja az az agancsból készült vadász sétabot, ami a BAZ megyei Füzéren most folyó vadásznap vásárának egyik portékája.

„Jól nézne ki ebből egy kapu a vadászati világkiállításon” - mondta Haszán szerkesztő a Tárgy láttán, és ki ne adna igazat neki?
A világkiállítás készülő kapuja éppen így néz ki egyébként:


Saját, személyes logóval vág neki a róla elnevezett korszak talán legnehezebb választási kampányának Orbán Viktor miniszterelnök. Szombaton reggel leplezte le a csodafegyvert az Instagramon, ahová minden kommentár nélkül kiposztolta a Logót:
Bár kapásból sejteni lehetett, hogy a V valószínűleg a Viktorra utal, de ez nem volt egészen biztos, hiszen a megoldás lehetett volna Vadászkiállítás, Vírus, Victory, Vakcina, Vidi vagy a Váli Völgy Védelmezője is. De a déli órákban eljött a Bizonyosság: a miniszterelnök Facebook-oldalára kiposztolták ezt a képet, aminek a jobb alsó sarkában jól látható, hogy a V tényleg Orbán Viktor logója:
A logót vizsgálva feltűnő, hogy az indirekt eszközökkel a pártpolitika fölé emelné Orbánt, hiszen a Fidesz azonnali asszociációkat keltő narancsszíne nyomokban sem tűnik fel rajta.
Bár a jelkép a magyar zászlót, illetve általában a nemzeti színeket sajátítaná ki Orbánnak, nem lehet nem észrevenni, hogy a legnagyobb felületet az ismert magyar politikus egyik legfontosabb szövetségese, a Kínai Népköztársaság zászlajának pirosa kapta.

A lányomnak tegnap volt az első igazi, saját meccsélménye. Járt már focimeccsen kiskorában, pár évesen kivittem MTK-ra, és a Camp Nouban is jártunk családi nyaraláson, de ez volt az első alkalom, hogy nem velünk, hanem saját programként, a barátnőjével ment focit nézni. Elég jó kezdés a dugig teli Puskásban az angolok ellen, tétmeccsen. A barátnője apukája hívta meg őket, ráadásul, mint kiderült, baromi jó helyre, az egyik térfél közepe táján a legelső sorba.
Nagy hatással volt rá az egész, hazaérve irtó lelkesen mesélte, milyenek voltak közelről a melegítő játékosok, a hatvanezer kiabáló szurkoló és a többi, de a messze legerősebb élményt egy apa és a 12-13 évesre saccolt fia jelentette, pár sorral mögöttük, akik egész meccsen az angol játékosoknak kiabáltak biztatásokat a magyar kormánymédia modorában.
A kisfiú kedvenc szövege a „Buzi niggerek!" bekiabálás volt.
Mirit annyira zavarta az undorító viselkedésük, hogy egy idő után szólni akart nekik, hogy fejezzék ezt be, de a barátnője végül lebeszélte róla, ami rossz érzést hagyott benne. Azt mondtam neki, hogy szerintem jól tette, mert maximum kapott volna egyet a féregtől, ami viszont bennem hagyott rossz érzést, hiszen persze Mirinek volt igaza, és az ilyen alakokra mindenkinek rá kellene szólnia.
Nem ez a remek család volt az egyetlen a műfajban. Több fekete angol játékost is inzultáltak a magyar ultrák, Sterlinget, akiről alapból azt feltételezték, hogy csak nekik üzenhet valami jó buzisat-négereset-sorososat a meze alatt viselt felirattal, amit a gólja után villantott meg, megbombázták söröspoharakkal, és volt, aki ilyen szép majomtáncot mutatott be fekete embert látva:
Nem önmagában az a szomorú, hogy ilyen esetek előfordultak. Primitív rasszista szurkolók mindenhol vannak, ahogy Gareth Southgate angol szöv. kap. a meccs után helyesen megjegyezte, Nagy-Britanniában is pont úgy, mint nálunk. A magyar-angolon ráadásul tényleg nem ez volt a meghatározó hangulat. A 444 két, a stadion egészen eltérő pontjain szurkoló riportere sem hallotta a rasszista skandálásokat. A magyar szurkolók túlnyomó többsége teljesen normális ember volt és normálisan szurkolt.
A durva az, hogy a stadionrasszizmus problémája minden ellenkező értelmű sóhajtozásra rácáfolva abszolúte megoldható feladat lenne. És ami a legdurvább, egyszer már maga a Fidesz-kormány is megoldotta a gyakorlatban. Vagyis az, hogy a stadionon belül majmoznak-négereznek-krisztánóhomoszekszuáloznak és büdösrománoznak-e a magyar válogatott meccsein, az kizárólag a kormány és az MLSZ akaratán múlik. Tényszerűen nem igaz ugyanis, hogy a rasszista kisebbség vadulásával nem lehet mit kezdeni.

„Nem tudom, hiszen semmiféle konkrétumot nem közöltek velem” – mondta a 444-nek Bukovics Martin, az Azonnali volt főszerkesztője szerdai kirúgásának okáról.
A kirúgás hírét magán az Azonnalin írta meg Bakó Bea, a lap másik, jelenleg anyasági szabadságát töltő alapító főszerkesztője, a cikkben megemlítve azt is, hogy Bukovics jogszerűtlennek tartja az elbocsátását, és beperli a volt munkaadóját. Ezt Bukovics a 444-nek később egyébként személyesen is megerősítette.

A kínai állampárt a múlt héten látványos fegyelmező akciót indított az ország legnagyobb filmsztárjai, illetve a hírességek online rajongói klubjai ellen. Egyedi csuklóztatások korábban is előfordultak, de a mostani eseménysor egészen más, mivel hirtelen ez lett az állami propaganda központi témája. A dolog első látásra azért meglepő, mert maga a kommunista párt volt az, aki lehetővé tette, sőt eddig kifejezetten bátorította a sztárkultusz és a szórakoztatóipar megerősödését.
De mi történt a héten?
Zhao Wei, az egyik legnépszerűbb és leggazdagabb kínai színésznő – akit az értő magyar közönség minden idők egyik legviccesebb debilfilmjéből, a Shaolin Soccerből ismerhet – múlt csütörtökön eltűnt. Mármint a digitális térből, és lényegében egyik pillanatról a másikra. Eltűnt a milliárdos szórakoztatóipari vállalkozó-producer-színész összes tévé- és mozifilmje, videóinterjúja, klipje, weboldala, az összes kínai platformról. De még a filmes oldalakon elérhető stáblistákról is törölték a nevét. Mindez bármiféle indoklás, vád vagy magyarázat nélkül. Zhaót és cégbirodalmát az utóbbi években egy-két esetben már megpiszkálták ugyan – a propaganda például betámadta, amikor tajvani színésszel játszatott volna el egy főszerepet és adóvizsgálatokat is tartottak egyes vállalkozásainál –, de ezek nem voltak igazán komoly ügyek.

A huhogók előszeretettel állítják szembe a Fidesz-kommunikáció vélt vagy valós profizmusát az ellenzék balfaszkodásával. Plusz vannak azok, akiknek idegrázása támad a gyurcsányisták és a kimosakodott szélsőjobbosok közös szerepléseitől.
Mindkét csoport elnémulhat, a szegedi DK és Jobbik ugyanis olyan köremailben hívja rendszeres sajtóreggelijükre a sajtó képviselőit, amelyhez a pár soros, lakonikus, lényegében egymondatos szövegen kívül ezt a két, alapvetően fontos politikai információkat tartalmazó fotót csatolták:

Aki ezt tudja, az azt is pontosan tudja, mitől döglik a választó!
Nem is egyszerű kajafotók ezek, hanem váratlanul drámai, érzékien kontrasztos, már-már a kajapornó határát súroló fényképek! Azt hitted, hogy az ellenzék nem érzi, mi az az igazi magyar májas? Hát akkorát tévedtél, mint egy tál progresszív-nemzeti krumplisaláta! Az összefogással kapcsolatban már csak egy nyitott politikai kérdés maradt: mi a rák lehet a narancssárga staniclikben? Demokratikus értelemben vett kézműves kekszek? Ez azért eléggé momentumosan hangozna.