Székesfehérvár Önkormányzata új pályázatot írt ki a Videoton FC Fehérvárt működtető kft. üzletrészének értékesítésére. Az érdeklődők 2026. november 27-én 16.00 óráig nyújthatják be ajánlatukat, olvasható a Vidi honlapján megjelent közleményben.
A város 2025 nyarán vette meg a csapat mögött álló gazdasági társaságot, az akkori tervek szerint egy szezon erejéig tudják finanszírozni a csapatot, és egy éven belül szeretnének új tulajdonost találni. Idén szeptember végén azonban kiderült, hogy a brit-olasz tulajdonosjelölt nem tudta megszerezni és bemutatni a vásárláshoz szükséges bankgaranciát, így a második pályázati eljárást is eredménytelennek kellett nyilvánítani.
Nyár közepén még egyébként úgy tűnt, hogy egy portugál hátterű, Egyesült Államokban bejegyzett vevő szerezheti meg a Vidit, a Final Third LLC 775 millió forintos ajánlatát tett a csapatra. Azonban 45 nap alatt sem sikerült eredményesen zárni a tárgyalásokat, így a Final Third bejelentette a visszalépési szándékát.
Kérdés a vitához: Milyen szempontok alapján lehetne megtalálni a Videoton FC Fehérvár számára megfelelő új tulajdonost?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!