Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

Kevéssel azután, hogy megírtuk, jó úton vannak a demokraták a szenátusbeli többséghez, az AP amerikai hírügynökség azt közölte, hogy meg is szerezték azt: a párt jelöltjei át tudtak fordítani olyan, eddig republikánus bástyának számító államokat is, mint Iowa, Kansas, Ohio, Texas, Dél- és Észak-Karolina.
A demokraták hat olyan államban is győzni tudtak, ahol Trump eddig három alkalommal is nyert, többször is kétszámjegyű különbséggel. A texasi és dél-karolinai szenátort évtizedek óta, míg a kansasit közel egy évszázada a párt képviselője adta.
És minden jel szerint a képviselőház többsége is meglesz a demokratáknak (frissítés: meg is lett), ahol már 15 helyet szereztek meg a republikánusoktól, miközben magabiztosan hozzák a saját körzeteiket is. Trump a Fox News élő adásában telefonálva mondta el, hogy meglepték az eredmények, azt hitte, a republikánusok jobban fognak szerepelni.
Trump amúgy az este nagy részét a közösségi oldalán való dühöngéssel tölti, egyelőre annyi érdemit közölt, hogy n„em szerepeltem a szavazólapon, és ha szerepeltem volna, HATALMASAT NYERTÜNK VOLNA!”
A nap folyamán bőven jövünk majd részletesebb elemzésekkel, de annyi azért már most látszik, hogy bármennyire is igyekezett azt kommunikálni Donald Trump, hogy ez a választás nem róla szól, valójában nagyon is róla szólt, és a történelmi mélyponton lévő népszerűségű elnök megítélése ráégett a pártra is. Trump a New York Timesnak már menetközben elmondta, hogy el fogja fogadni a választás eredményeit, ahogy azt is, hogy várja, hogy a demokratákkal dolgozzon majd együtt, és szerinte ki fognak valamit találni.
Mivel számos államban még javában zajlanak a szavazatszámlálások, és lehetnek köztük nagyon kiélezett eredmények is, hivatalos végeredményt elképzelhető, hogy akár csak napok múlva ismerhetünk meg.
Kérdés a vitához: Milyen tényezők befolyásolhatták leginkább a választás eredményét?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!