Az aktanyilvánosság napján a híres fotográfus, Korniss Péter is előállt beszervezése történetével

Korniss Péter fotográfus, a Nemzet Művésze, Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima és Magyar Művészetért díjas, Pulitzer-emlékdíjas érdemes művész, a szakma doyenje. Olyan figura, aki az elmúlt években a közmédiától és a fővárostól is kapott életműdíjat.

Majdnem megvárta a 90. születésnapját, mire a nyilvánosság elé állt ügynökmúltja 70 évvel ezelőtt indult történetével.

A Válasz Online-nak adott interjúból bizonyos értelemben tipikusnak mondható életút bontakozik ki. 1956 októberében és az azt követő hónapokban részt vett a forradalmi eseményeken, golyó is horzsolta, az egyetemről kicsapták, többször bevitték a rendőrök. Elmondása szerint

a megtorlás félelmetes időszakában engedett a nyomásnak, és aláírt az állambiztonságnak.

Ezek után nehéz fizikai munkát végzett, és bár adott jelentéseket, azokkal a szervek nem sokra mentek.

1963-ban aztán a Nők Lapjánál kapott állást, ami már alkalmat adott volna izgalmasabb jelentések megírására, de az addigra sokat enyhülő politikai hangulatban már tudott nemet mondani. Állítása szerint nem írt több jelentést, a III/III-as csoportfőnökség „alkalmatlanság” miatt 1966-ban kizárta a hálózatból.

Titkát szinte senkivel nem osztotta meg évtizedeken át, de az akták megnyitása miatt úgy döntött, ő szeretné elmondani, „mi és miért történt, s nem találgatások, sejtetések alapján ítélnének meg”. Az elmúlt hónapokban beszélt erről a családjával és a barátaival: „Mindenki nagyon emberi volt. Nem maradt bennem rossz érzés a sokszor nagyon nehéz beszélgetések után. De ettől még mélyen szégyellem magam. Azt remélem, hogy a történetem megértése megkönnyíti az ítélkezést és a megbocsátást.”

Címlapi kép: Fortepan/Szalay Zoltán

Kérdés a vitához: Hogyan lehet úgy megítélni az állambiztonsági múltat, hogy az érintettek személyes körülményei és döntései is figyelembe kerüljenek?