beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Kína négy éven belül űrhajósokat tervez a Holdra küldeni

Szily László - 2026.11.04 11:24:56
▲

Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

Kína négy éven belül űrhajósokat tervez a Holdra küldeni

Élesedik a verseny a Hold kiaknázására, ennek részeként az ilyen ügyekben normálisan titkolózó kínai vezetés most publikus közleményben részletezte a Hold-ügyi terveit, a landolást megelőző lépéseket is ismertetve.

A terv lényege, hogy 4 éven belül, 2030-ig embert vigyenek a Holdra. A Hold-expedíció a Hosszú Menetelés 10A nevű, egyszerű szerkezetű rakéta tesztelésével kezdődik pár hónap múlva, 2027 elején. Ezzel, illetve az ezzel az űrbe juttatott Mengzhou űrhajó fedélzetén ekkor teherrakományt küldenek majd a Föld körül keringő kínai űrállomásra, hogy teszteljék a konstrukció megbízhatóságát. A következő lépés 2028-ban várható, és ez már sokkal látványosabb lesz. Ekkor a Hosszú Menetelés nagyobbik verziójával lövik fel a Lanyue nevű holdkompot, és megpróbálnak vele élesben Holdra szállni, akkor még emberi legénység nélkül. A Lanyue neve azt jelenti, hogy a Hold meghódítása, és idézet Mao Ce Tung, a véreskezű diktátor egyik verséből. A Mengzhou jelentése Álomhajó.

2029-ban se leszünk híján közepesen izgalmas videóknak, ekkor ugyanis külön-külön rakétára tűzve fellövik az űrhajót és a holdkompot is, amiket megpróbálnak Hold körüli pályán keringve összekapcsolni egymással. Ezt az amerikaiakról másolták, az Apollo program részeként ők ugyanis pont ilyen összekapcsolási tesztet végeztek el annak idején annyi különbséggel, hogy ők ugyanazzal a rakétával küldték fel a két, dokkolni próbáló űrjárművet.

Az éles holdra szállásban 3 űrhajós vesz majd részt, akik közül ketten mennek le a Hold felszínére, ahol 3 földi napon át végeznek majd terepkísérleteket.

A NASA 2028 elejére tervezi a következő amerikai holdra szállást, de még kérdéses, hogy az űrügynökség külsős partnerei, a SpaceX és a Blue Origin képesek lesznek-e addigra előállni egy megbízhatóan működő holdkomppal.

(via Gizmodo)


Kérdés a vitához: Melyik lépését tartja a legfontosabbnak a kínai Hold-programnak, és miért?

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!