Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

A most közzétett listák értelmezéséhez fontos tudni, mi is leírtuk, hogy az úgynevezett hatos karton megléte önmagában nem bizonyítja, hogy valaki ténylegesen adott-e jelentéseket. Tarr Zoltán kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter friss fb-posztjában azt írja, hogy az édesapjával, a listában szereplő Tarr Kálmán néhai református lelkésszel éppen ez a helyzet.
Tarr posztjának lényegi része így hangzik:
“Édesapám írásos igazolással is rendelkezett arról, hogy ügynöki tevékenységet nem végzett, a 6-os karton megléte ellenére sem. Az igazolást az "Egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII törvény keretében felállt I. sz. Bizottság" állította ki 2002. február 27-én. A Bizottság határozata alapján Édesapám “az Etv. 1. §-ban meghatározott tevékenységet nem végzett, az ott megjelölt szervezeteknek tagja nem volt”.
Az ügy személyes részéről Tarr azt írja, hogy a családon belül apja sztorija ismert volt, arról nem mostanában szerzett tudomást. Édesapja utolsó napján is szóba került köztük a téma, „mert mindig nagyon bántotta a nyilvánosságra nem kerülő információk hiányából fakadó hirtelen ítélkezés és az, hogy egy embertelen rendszer nem feldolgozott hagyatéka még évtizedekkel később is pusztító lehet, főként gyermekei életében.”
Kérdés a vitához: Hogyan lehetne úgy nyilvánosságra hozni és értelmezni az ilyen történelmi dokumentumokat, hogy az érintettekről megalapozott kép alakuljon ki?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!