
A kormány egy azonnali, 3,6 milliárdos kórházi klíma- és hűtőberendezés javítási és fejlesztési programról döntött, miután felmérték a helyzetet.
Magyar Péter egy Facebook-videóban arról beszélt, súlyos helyzetet örököltek, vannak 20, sőt, 40 évnél is idősebb berendezések a kórházakban, az elöregedett rendszer pedig nem képes biztosítani azt a színvonalat, ami a betegellátáshoz kell.
A fejlesztések során a műtők, az intenzív osztályok, a sürgősségi ellátás, a diagnosztikai központok és a steril terek elsőbbséget élveznek – közölte Magyar, majd részletezte, hogy mely kórházakat érinti a program.
és fejlesztéseket végeznek Dunaújvárosban, Egerben, Zalaegerszegen és a nyíregyházi szülészeten is, ahová szintén új berendezések kerülnek.
A miskolci központi kórházban lecserélik az elavult folyadékhűtőket, illetve korszerű épületautomatikai rendszert építenek ki. Ugyanilyen lesz Győrben, Kaposváron, az Országos Onkológiai Intézetben és a Honvédkórházban is. Kecskeméten is növelik az onkológiai ellátás hűtési kapacitásait.
Magyar Péter szerint az előző kormány az elmúlt 16 év alatt nem oldotta meg a problémát, és ezt a mulasztást nem tudják másfél hónap alatt helyrehozni. Mindent megtesznek, hogy a lehető legkevesebb meghibásodás és leállás legyen a következő hónapokban, és azt ígérte, nem fognak hazudni arról, ha valahol probléma van.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!