
„Még tartanak az egyeztetések, de az a cél, hogy a kedvezményes adózás előnyeit megőrizzék a kis egzisztenciájúak számára, de a KATA-ra rakódó visszaéléseket felszámolják.”
Ezt mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában, amit a hvg.hu szemlézett. Ebből annyi derül ki, hogy valamilyen formában fennmaradhat a KATA-szerinti adózás.
Korábban az Iparkamara elnöke, Parragh László mondta azt, hogy a testülete támogatni tudná az egyszerűsített adózás megszüntetését. Arról pedig, hogy eddig hogyan működött, mik voltak a kiskapui és mire számíthatunk a KATA-val kapcsolatban, ebben a cikkben írtunk.

Vkuszno i Tocska, azaz Finom és Pont – így fogják hívni azokat az éttermeket, amik a McDonald's éttermek helyén nyílnak Oroszországban. Az első 15 gyorsétterem vasárnap már fogadta is az első vendégeket. Így néz ki a hamburgerük:

És az arculat is megvan. Íme:
Hétfőn további 50 egykori meki helyén üzemel majd be a Finom és Pont. A továbbiakban pedig a vállalat hetente 50-100 üzlet megnyitását tervezi.
A McDonald's márciusban, a háború miatt 850 éttermét zárta be Oroszország-szerte, majd májusban úgy döntött a cég, hogy el is adja azokat. A helyükre lépő új lánc tulajdonosát Oleg Parojevnek hívják, aki azt mondta, „méltó” módon fogják helyettesíteni az eredeti termékeket.

2,35 millió forintos osztalék vándorolt a tavalyi eredmény alapján Szöllősi Györgyhöz, aki a Puskás-névhasználat jogával rendelkező puskas.com Kft. 47 százalékos tulajdonosa. A cégben tíz százaléknyi tulajdonnal rendelkező Maria Reka Puskas Damborena, Puskás Ferenc unokája ugyanebből 235 ezer forinttal gazdagodott.
A puskas.com Kft. adatait az Mfor összesítette. A cikkből kiderül, hogy a társaság „emléktárgyak, könyvek és vagyoni értékű jogok értékesítéséből” származó bevétele évről évre stabil, néhány milliós osztalékot jelent a tulajdonosoknak. Ehhez hozzájárulhat, hogy a Nemzeti Sportközpontok 2020-ban hároméves szerzdést kötött a Puskás Ferenc nevével ellátott mezek és egyébb ajándéktárgyak beszerzésére a céggel. Ez évente ötmillió forint biztos bevételt jelent.
Szöllősi korábban azt mondta, az egész úgy indult, hogy a Puskásról szóló könyve után baráti viszonyba került a családdal. Idővel mind több megkeresés érkezett hozzájuk – MOL-kampány, Pancho Pub, stb. –, és ezek nagy része nála kötött ki. Ekkor döntötte el, hogy szükség van egy licenckezelő cégre. 2007-ben helyezte védjegyoltalom alá a Puskás Ferenc nevet Puskás felesége és az azóta ugyancsak elhunyt leánya, hogy a vagyoni értékű jogokat a közös cégünkbe apportálják. Szöllősi szerint „Azóta hatalmas eredményeket értünk el, nem is annyira üzleti, mint inkább erkölcsi tekintetben, hogy mást ne mondjak, ilyen a FIFA Puskás-díj megteremtése vagy a Puskás Hungary dokumentumfilm létrejöttéhez nyújtott segítségünk. Ezt a feladatot persze örömmel végeztem, végzem, de a közös ügyünkbe a legtöbb munkát és pénzt persze a felcsúti Puskás Akadémia fektette.”
A puskas.com Kft. 2016 óta nyereséges, azóta fizet osztalékot is. Ezekben az időkben Szijjártó külügyminiszter is a cég termékeit vitte ajándékba diplomáciai találkozóin. Összesítve a többségi tulajdonos Szöllősi Györgynek 18,075 milliót hozott a Puskás-relikviák árusítása és a hagyaték kezelése, míg Puskás Ferenc unokájának 3,585 milliót.

Derek Kamerzell Kentnek, Seattle egyik déli külvárosának a rendőrfőnöke. Tavaly két hétre fizetés nélküli szabadságra küldték, miután a névtáblája fölé kihelyezett egy SS-Obergruppenführer jelvényt. Ezt az egyik beosztott nyomozója jelentette és ekkor mondták el többen is róla, hogy amúgy szívesen viccelődik a holokauszttal.
A kéthetes kényszerpihenő azonban nyilvánvalóan nem csillapította a helyi lakosok és város zsidó közösségének felháborodását, akik a rendőri vezető lemondását követelték. Dana Ralph, Kent polgármestere ezért – fizetett – szabadságra küldte Kammerzellt.
A kirúgás lehetősége miatt a rendőrfőnök ügyvédekhez fordult, akik azóta is szorongatják a városvezetést. A polgármester azóta elismerte, hogy ha egyszerűen kirúgták volna az állásából, a szövetségi és állami munkaügyi törvények miatt valószínűleg könnyedén visszaperelte volna a munkáját Kammerzell. A város rendőrségének facebook oldalán most is több két található róla. Itt például kiderül, hogy korábban katona volt:
Most pénteken a város ügyvédje bejelentette, hogy tárgyalásos úton „megoldották” az ügyet. Ez azt jelenti, hogy Kent 1 520 000 dollárt ajánlott Derek Kammerzellnek azért, hogy lemondjon a pozíciójáról.

Gyanúsítottként hallgatták ki a Döcher-gyilkosság egyik gyanúsítottját a dunaszerdahelyi leszámolás helyszínén a szlovák rendőrök, ehhez a Terrorelhárítási Központ munkatársai csütörtökön adták át a szlovák Lynx különleges egység tagjainak az 56 éves férfit - írja az MTI.
1999. február 2-án Budapest XV. kerületében, a Szent Korona útján található egyik vendéglátóhelyen ismeretlenek megölték a magyar Döcher Györgyöt és a bolgár testőrét. Döcher György akkoriban ötéves börtönbüntetését töltötte, de engedéllyel tartózkodott a közvetve a tulajdonában lévő presszóban. Már a nyomozás kezdeti szakaszában gyanították, hogy a sértettek alvilági leszámolás áldozatai lehettek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 1999. október elsején szüntette meg az akkori eljárást, mert az ügyben nem sikerült „egyéb információkat” beszerezni. Tavaly augusztusban a szlovák és a magyar rendőrök olyan információhoz jutottak, amely alapján újra felvették a fonalat a gyilkossági ügyben. Nemsokára el is fogtak két szlovák állampolgárságú gyanúsítottat, majd idén év elején egy budai ház teraszába bebetonozott fegyverarzenálra bukkantak, ami szintén ehhez az ügyhöz köthető bizonyíték lett.
Az egyik gyanúsított D. Alex, akit felbujtással gyanúsítanak, a másik pedig B. Károly, akit Németországban kaptak el és a gyanú szerint részt is vett a gyilkosságban. Volt egy másik feltételezett elkövető is, Sz. Árpád, aki már meghalt.
D. Alex a gyilkosság előtt egy dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetőjéhez fordult, hogy segítséget kérjen korábbi barátja és üzlettársa, D. György megöléséhez. A csoport vezetője, S. Lajos ígéretet tett a gyilkosság végrehajtására, és erre felkérte Sz. Árpádot és B. Károly szlovák állampolgárokat. A KR NNI korábbi tájékoztatása szerint S. Lajos, aki szintén szlovák állampolgár, cserébe azt kérte D. Alextől, működjön közre ellenlábasa, P. Tibor szlovák bűnöző megölésében. D. Alex ellen jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban a dunaszerdahelyi leszámolás ügyében.
Most B. Károlyt adták át a szlovák hatóságoknak, mert olyan nyomozati cselekmények végrehajtását tervezték, amelyekben elengedhetetlen volt a személyes jelenléte. A férfit Dunaszerdahelyre szállították, ahol Szlovákia történetének legsúlyosabb bűncselekményének helyszínén hallgatták ki - írták, emlékeztetve: a város központjában, a Fontana bárban 1999. március 25-én történt leszámolás tíz ember életét követelte.

Két hónappal az elnökválasztás után parlamenti választásokat tartanak Franciaországban. Az áprilisi részvétel nagyon alacsony volt és bár Emmanuel Macron győzelmét hozta, a francia elnök győzelmi beszédében is utalt arra, hogy a felhatalmazása lehetne erősebb. Ez azért is fontos, mert a háború és válság sújtotta európai problémák megoldása mellett, fontos reformprogramot is szeretne keresztülvinni az elnök. Ez a tétje a mai és jövő heti kétfordulós választásnak.
A Reuters rövid elemzése szerint ezúttal nem a jobboldal okozza a legnagyobb fejtörést Macronnak és szövetségeseinek, hanem az utóbbi időben megerősödő, keményen balos Jean-Luc Melenchon körül formálódó erő. Az előrejelzések szerint akár negyven mandátummal is elmaradhat majd a 289 fős parlamenti többségtől a középre húzó, az elnököt támogató blokk. Kormánytagok is veszélyben vannak, mint például Clement Beaune Európa-ügyi miniszter, aki egy olyan keleti párizsi választókerületben kampányol, ahol a baloldal jobban szerepelt az elnökválasztáson.
Márpedig ha a parlamenti többség csak a baloldali erőkkel lenne meg Macronnak, akkor újra kell terveznie azt a reformprogramot, amit ciklusa céljaként fogalmazott meg. Ennek sarokköve a nyugdíjreform, amely szerinte elengedhetetlen az államháztartás helyreállításához. Baloldali ellenfelei ehelyett a nyugdíjkorhatár csökkentését és egy nagyszabású kiadáscsökkentést szorgalmaznak.
(Borítókép: Sathiri Kelpa / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Úgy volt, hogy június 16-án este a Várkert Bazárban rendezik azt a koncertet, amin Volodimir Zelenszkij színésztársai is fellépnek. Az Élet győzni fog című jótékonysági koncertet több hete szervezik és ebben a magyar kormány is partner volt. Kevesebb mint egy héttel a koncert előtt azonban mégis kihátrált belőle - mondta el a IX. kerületi önkormányzat a Telexnek.
A programot ugyanis így az utolsó pillanatban kezébe vette a Baranyi Krisztina vezette kerület és a Bakáts téren találtak neki helyet. Ott fognak fellépni a Kvartel 95 stúdió tagjai is, akikkel együtt dolgozott az ukrán elnök a Nép szolgája című sorozat forgatásain, amikor még színész volt.

A jótékonysági koncert egy európai turné része. Lengyelországban péntek este 12 000 ember vett részt rajta. A következő napokban Bécsben, Bukarestben, Berlinben, Firenzében, Madridban és Cascaisban is lesz koncertjük. Baranyi a lapnak elmondta, hogy a bevételeket humanitárius és egészségügyi célokra fordítják majd.

Magyarország 18 millió liter 95-ös benzint és 29 millió liter gázolajat szabadít fel - írja a a Magyar Közlönyben szombat este megjelent kormányrendelet alapján az Mfor. Minderre azért van szükség, mert június elején, egy karbantartás közben baleset történt az OMV schwechati finomítójában, ahol emiatt hetekig csúszik az újraindulás. Az osztrák olajcég így a magyarországi kútjaira sem tud elegendő üzemanyagot küldeni, amit a MOL sem tudna pótolni a rendelkezésére álló mennyiségből.

Néhány napja Ausztria is döntött arról, hogy az ország stratégiai tartalékának egy részét felszabadítja, most az Orbán-kormány követte a példájukat. A rendelet szerint az OMV ebből a tartalékból elsőbbségi hozzáférésre jogosult, de kizárólag Magyarországon adhatja el az ebből származó üzemanyagot. A kormányrendelet azt is kimondja, hogy a felszabadított stratégiai benzin- és dízeltartalékot az OMV-nek vissza kell pótolnia, az eladott benzin és gázolaj 40 százalékát augusztus 31-ig, 60 százalékát pedig október 31-ig a felszabadított készlettel azonos összetételben, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség által meghatározott áron.

„Úgy néz ki, mint egy kis hadsereg” - ezzel hívta fel a rendőröket az Idaho állambeli Coeur D'Alene városának egyik lakosa, akinek a háza előtt gyülekeztek a Patriot Front tagjai.
Ez egy fehér fajgyűlölő csoportot a 2017-es Charlottesville-i események után alapították. Most azért utaztak Idahoba szerte az Egyesült Államokból, hogy megzavarják a kisváros Pride-felvonulását.
Miután értesítették a rendőrséget, a teljes csoportot letartóztatták. A helyi rendőrfőnök is megerősítette, hogy a Pride megzavarása volt a neonácik célja.
(BBC)

„Mindenki jól van? Látom, hogy volt, aki elájult és kihúzták őket. Nagyon meleg van, tudom" - ezekkel a szavakkal szakította egy időre félbe a koncertjét Billie Eilish Londonban. Az amerikai énekesnő az O2 aréna színpadán lépett fel, ahol jól látható tumultus alakult ki, amikor megkezdte a koncertet.
Nem ez az első, hogy a nézők biztonsága érdekében inkább megállítja a show-t Eilish. Mostani turnéjának februári, New York-i állomásán már megtörtént ugyanez, amikor látta, hogy több rajongója is a levegővétellel küzd.
„Ha le akartok ülni, leülhettek. Menjetek csak, szabad. Üljetek le, vegyetek egy nagy levegőt" - mondta akkor.
A nagy koncertek biztonsága azóta különösen fontos szerepet kap az Eilishéhoz hasonló szuperprodukciók esetében, amióta tavaly tíz ember meghalt Travis Scot Astroworld fesztiválján Houstonban.
(BBC)

Ursula von der Leyen megígérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy az Európai Bizottság még a jövő héten ajánlást tesz arról, hogy a háború sújtotta ország tagjelölti státuszt kapjon. A bizottsági elnök szombaton Kijevbe látogatott, ott tárgyalt az ukrán vezetéssel.
„Támogatni akarjuk Ukrajnát az Európába vezető úton” - mondta von der Leyen, aki szerint az ukrán kormány „sokat tett” a jelöltségért, de „még mindig szükség van reformokra, például a korrupció elleni küzdelem területén”.
„Most dől el, hogy mi lesz az egyesült Európa jövője, és hogy lesz-e egyáltalán jövője. Ha az Európai Unió pozitív választ ad az ukrán kérelemre, az pozitív választ jelent arra a kérdésre, hogy van-e egyáltalán jövője az európai projektnek.”
Ezt már Zelenszkij mondta, aki szerint egész Európa célpont Oroszország számára, és Ukrajna csak az állomás.
"Most dől el, hogy mi lesz az egyesült Európa jövője, és hogy lesz-e egyáltalán jövője. Ha az Európai Unió pozitív választ ad az ukrán kérelemre, az pozitív választ jelent arra a kérdésre, hogy van-e egyáltalán jövője az európai projektnek" - mondta.
Ahhoz, hogy Ukrajna megkapja a tagjelölti státuszt, mind a 27 tagország támogatása kell. Ebben nem csak Magyarország szavazata kérdéses. Bár Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország nyíltan támogatják a csatlakozási folyamat mielőbbi megkezdését, a francia és a német kormányok mellett például a Dán vezetés szerint is van mit tenniük addig. Egy diplomáciai feljegyzésből kiderült, hogy a dán vezetés szerint Ukrajnának még „alapvetően javítania kellene a jogalkotási és intézményi kereteit”, mielőtt szóba kerülhetne a tagjelöltség.
Alig három héttel a háború kitörése után adta át az Európai Unióba való jelentkezéshez szükséges dokumentumokat Kijev a Bizottságnak. Május közepén Dmitro Kuleba külügyminiszter azt mondta, fenntartott helyet szeretne magának az integrációban, ami valamiféle biztosítékot jelenthetne a csatlakozási folyamat lezárultáig.
„Itt nem Ukrajna lehető leggyorsabb uniós tagságáról van szó. De ami nagyon fontos számunkra, az az, hogy ezt a helyet Ukrajnának tartsák fenn. Gyakran halljuk azt, hogy Ukrajna Európához tartozik, az európai család része, és most ennek a helynek a fenntartásáról van szó” - mondta akkor Kuleba.
Hogy miért nincs olyan opció, ami szerint Ukrajnát azonnal felvennék az EU-ba és milyen állomásokon kell átküzdenie magát az országnak, arról ebben a cikkben írtunk.

„A németek nagyon szerették volna megnyerni ezt a mérkőzést azután, hogy két döntetlennel kezdtek, de mi harcoltunk, és megérdemelten szereztünk pontot. Nem sokan vártak tőlünk ilyen szereplést, de ahogyan a tavalyi Eb-n, most is megmutattuk, hogy bárkinek meg tudjuk nehezíteni a dolgát” - nyilatkozta Gazdag Dániel, a Philadelphia Union középpályása a szombati 1-1-es magyar-német után. Ő a korábbi pozitív koronavírustesztje miatt nem lehetett ott az angolok és az olaszok elleni találkozókon, most viszont csereként lehetőséget kapott.

„Nem ez volt a papírforma, de az utolsó mérkőzéseken olyan teljesítmény tettünk le az asztalra, amivel megmutattuk a nagycsapatoknak, hogy számolni kell velünk" - ezt Sallai Roland mondta a meccs után, amikor megkérdezték tőle, hogy gondolta-e volna, hogy három mérkőzést követően négy ponttal áll majd a magyar válogatott a Nemzetek Ligája csoportkörében.
Szoboszolai Dominik, az RB Leipzig futballistája szerint már az önmagában is nagy dolog, hogy egy újabb európai topcsapat ellen szereztek pontot. Szombat este azonban játékban is teljesen egyenrangú partnerei voltak a németeknek, ami a helyzetek számán is látszódott.

A magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, amelynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként. A következő meccsen, kedden, a csoportban egyelőre utolsó helyen álló Anglia vendége lesz a magyar csapat.

Hiába szabott ki örökségvédelmi bírságot és tiltotta meg az „építőipari kivitelezési tevékenységet” a Veszprém Megyei Kormányhivatal Rogán Cecília tihanyi telkén, az építkezés zavartalanul folytatódik. Somlai Bálint villája már kész is van a Kopasz-hegyen, csak az óriási vaskaput kell befejezni. Lesz baráti szomszédja is: a szemben lévő telken Optimus-közeli tulajdonos bontotta le a korábban ott álló házat, és vélhetően újat épít a helyére.
Februárban írtuk meg, hogy elbontották Rogán Cecília nyaralóját a csodálatos panorámát kínáló Óváron, a telken pedig építkezés indult. Cikkünk megjelenése után Hadházy Ákos független képviselő több hatóságot is megkeresett, hogy megtudja, jogszerűek-e a munkálatok. Április végén a kormányhivataltól kapott egy válaszféleséget, de abból nem derült ki egyértelműen, hogy pontosan milyen engedély nélküli tevékenységeket folytattak.
Bár óriási mobilfalakkal próbálják takarni az építkezést az utcáról leselkedők elől, annyi mégis látszik, hogy a ház épül, ottjártunkkor is dolgoztak rajta. A telken korábban egy a tihanyi látképbe szépen besimuló, helyes kis nyaraló állt, nem tudni, hogy Rogán Antal volt felesége miért döntött a bontás mellett.

Alig egy utcával lejjebb, nem messze Rogán Cecília házától másik építkezés indult. A telek tulajdonosa ifj. Szemerey Lóránd és a felesége.
Az ifjabb Szemerey apja a híres fuvarozó, aki az unokatestvére annak a Szemerey Tamásnak, akinek másik unokatestvére Matolcsy György jegybankelnök. A neve tavaly azzal került be a hírekbe, hogy többségi tulajdonos és ügyvezető lett egy Rogán Cecília által alig néhány hónapja alapított szállítmányozási cégben, a DCL Logisztika Kft.-ben. Rogán Antal volt felesége így már nemcsak Dzsudzsák Balázs focistának, hanem saját üzlettársának is szomszédja lett Óváron.
De Tihany másik csodálatos részén, a Kopasz-hegyen is NER-közeli figurák telepedtek meg. Az Átlátszó írta meg, hogy ott építkezik Somlai Bálint, Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám egyik jóbarátja. Akkor még óriási daru dolgozott a helyszínen, azóta viszont be is lakták a modern villaépületet.
Somlai Bálint fontos tagja Matolcsy Ádám baráti körének: a társaságról nemrégiben hosszan írtunk. Somlai is haszonélvezője annak, hogy szívesen lóg a jegybankelnök fiával: még csak 32 éves, de ő építheti át 54 milliárdért az egyébként meglehetősen jó állapotban lévő Magyar Nemzeti Bank székházát. Somlai cégcsoportja az elmúlt három évben megsokszorozta a bevételét, amit leginkább az MNB-től érkező milliárdos megrendeléseknek köszönhet. A fiatal vállalkozó Matolcsy György fiának esküvőjén is ott volt.
Arról, hogy mikor és hogyan kezdett ömleni hozzá a közpénz, korábban a Telex írt részletesen. A Direkt 36 cikkéből pedig az derült ki, hogy az ő cége, a Raw Development az eredetileg tervezett árnál 70 százalékkal drágábban újította fel a Széll Kálmán téri – szintén az MNB tulajdonában álló – Postapalotát.
Az új nyaraló a helyiek elmondása szerint máris óriási bulik helyszíne.
A Kopasz-hegyen, szinte szemben Somlai Bálint új házával, egy másik telken lebontották az ott álló nyaralót, és nagyon úgy néz ki, a helyére valami újat építenek.
A tulajdonos dr. Fekete Zoltán. Az a Fekete Zoltán, aki az Optima Befektetési, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója: ez a cég kezeli az MNB Pallas Athéné alapítványának a vagyonát. Ez az az alapítvány, melyet legkésőbb jövő év közepéig megszüntetnek, és amelynek kezelt eszközei közvetlenül a jegybank mérlegébe kerülhetnek az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának nyomására.

A férfi, aki szerdán délelőtt a tömegbe hajtott Berlinben, egy 29 éves német-örmény állampolgár. A rendőrség azt is közölte, hogy Németországban él.
Ez a kép kering az elfogásáról a Twitteren, amit a német sajtó is publikált:

A Bild szemtanúkra hivatkozva azt írja, először elszaladt, de a járókelők feltartóztatták és átadták a rendőröknek. Bilincsben és egy takaróval a fején vitték el végül egy szövetségi rendőrkapitányságra. A hatóság szóvivője szerint a balesetet okozó sofőr maga is „egyértelműen a történtek hatása alatt állt".
A Breidscheidplatz közelében egy ember meghalt, a hírek szerint egy tanárő, aki a csoportját kísérte, öt ember éltveszélyesen, hárman pedig súlyosan sérültek.

Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés.
116-an szavaztak igennel, 43-an nemmel a kormány kezdeményezésére. Ez a törvény így megerősíti azokat a kormányrendeleteteket, amelyeket eddig alkottak a konfliktust érintően. A kormány felhatalmazása a törvény hatályáig fennmarad, azaz novemberig nem szükséges a parlament hozzájárulása a kormány döntéseihez, pusztán tájékoztatást kell nyújtania.
Mindehhez a 10. alkotmánymódosítás kellett, amelyet a parlament gyorsan elfogadott, Novák Katalin köztársasági elnök pedig nem sokkal később alá is írt. Ahogy arra a TASZ is emlékeztetett, 2020-ban Gulyás Gergely még azt ígérte, „hiába vádol minket a baloldal azzal, hogy a különleges jogrend örökké fog tartani, korábban ér véget, mint a legtöbb európai országban”.
A jogvédő szervezet szerint azonban a kormány az újabb különleges jogrenddel és az újabb alaptörvény-módosítással ismét a saját igényeihez igazítja a játékszabályokat. A rendeleti kormányzás pedig még tovább csökkenti a parlament jelentőségét.

Közleményben szólítja fel a magyar kormányt a légitársaságokra kivetett extraprofitadó visszavonására a Ryanair. Az ír fapados légitársaság – amely a közlemény szerint magát Magyarország legnagyobb légitársaságának tartja – szokatlanul kemény hangvételben fordul az ország vezetéséhez.
Azt írják, a járvány, az ukrajnai háború és az egekbe szökő olajárak miatt az iparágban jelenleg nem létezik nyereség, éppen ezért „több mint ostobaság”, hogy a kormány különadót vet ki rájuk. A cég szerint mindez a magyar turisztikai ágazatnak és a gazdaságnak is visszafordíthatatlan károkat okoz majd. Jason McGuinness-t, a Ryanair kereskedelmi igazgatóját idézik is a közleményben. Szerinte logikátlan és megalapozatlan döntés született. Felidézi, hogy más európai országok a világjárvány lecsengésével csökkentik a repülőtéri költségeket a forgalom visszatérése és a munkahelyek megőrzése érdekében, a Ryanair pedig a kapacitásait az ilyen piacokra helyezi át.
Korábban írtuk, hogy a légitársaságoknak az Európán belüli utazásokért 3900 forintot kell fizetniük utasonként, Európán kívüli utazásokért pedig 9750 forintot. Ma pedig kiderült, hogy a Wizz Air az előző pénzügyi évében 642,5 millió eurós (mai árfolyamon mintegy 250 milliárd forint) veszteséget termelt.

A cég szerdán kiadott éves gyorsjelentéséből kiderül, hogy a március 31-én záruló pénzügyi évében 642,5 millió eurós (mai árfolyamon mintegy 250 milliárd forint) veszteséget termelt a Wizz Air, ami meghaladja az egy évvel ezelőtti 576 milliós mínuszt – írja a hvg.hu. Bár a bevételei jelentősen nőttek az előző évhez képest (17 millióval több utasuk volt mint 2020-21-ben), az üzemanyagárak drágulása miatt mégis veszteségbe fordultak.
Amíg egy évvel ezelőtt 347,4 millió eurót költöttek üzemanyagra, addig a mostani üzleti évben ez 649 millióra nőtt - írja a lap.
Váradi József vezérigazgató elmondta, hogy a 2023-as pénzügyi év első negyedévére is operatív veszteséggel számol a Wizz Air.
A kormány úgy gondolja, hogy a légitársaságok – köztük a Wizz Air – extraprofitra tett szert az elmúlt időszakban, ezért nekik is különadót kell fizetniük. A szombati kormányrendeletből az is kiderült, mennyit: a légitársaságoknak az Európán belüli utazásokért 3900 forintot kell fizetniük utasonként, Európán kívüli utazásokért pedig 9750 forintot. A légitársaság május végén már azt is bejelentette, hogy mindezek miatt áremelésre készül.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Thitisan Utthanaphont, becenevén Ferrari Joe-t, azt a thaiföldi rendőrfőnököt, aki pénzért elengedett volna egy drogdílert, később pedig részt vett a megölésében.
A 24 éves Jeerapong Thanapat thai állampolgárt a rendőrök tavaly a feleségével együtt elkapták a kocsijukban 100 ezer metamfetamin-tablettával. Bevitték őket a helyi rendőrkapitányságra, ahol a férfivel megegyeztek a rendőrök, hogy 1 millió bahtért (9 millió forint) elengedik őket. Ekkor jött a főnökük, Thitisan Utthanaphon ezredes – a luxusautóiról kapott becenevén Ferrari Joe –, aki legalább kétszer ennyi pénzt szeretett volna a drogdílertől.
A megbilincselt gyanúsítottat csuklyával a fején bevezették az egyik szobába, leültetik a székre, majd a rendőrök nejlonzacskót húztak a fejére, és elkezdték ütni. A kínzásba a gyanúsított belehalt, próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. A bűntettben 7 rendőr vett részt.
A holttestet ezután a helyi kórházba vitték, mondván, drogtúladagolásban halt meg, a feleségét megfenyegették és szabadon engedték, a halott szüleit pedig később lefizették.
Kedden aztán thai ügyvédek – akik a Nakhon Sawanban dolgozó rendőröktől értesültek a bűncselekményről – feltették a kínzásról készült videót a Youtube-ra.

Ferrari Joe szökésben volt, de még augusztusban feladta magát. Az ügyet országos felháborodás övezte Thaiföldön. A kihallgatásban részt vevő hat másik rendőr közül ötöt gyilkosságért ítéltek el, és életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Egy hetedik tanúvallomása miatt kisebb büntetést kapott.
Thitisan Utthanaphon a tárgyalás során azt mondta, nem állt szándékában megölni a férfit. „Az volt a szándékom, hogy megszerezzem az információt, hogy tönkretehessem a drogüzletet" - mondta.
Az ő esetében szerdán hirdettek ítéletet. Kínzással elkövetett emberölésben bűnösnek találták, és halálra ítélték, ám a halálos ítéletet azonban azonnal életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették.
(BBC)

Amióta megszaporodtak a kamerák a fontosabb közutak mentén, egyre több hajmeresztő felvételt lehet látni. Íme néhány példa:
A mostani videó nagyon hasonló az utolsóhoz, annyiban különbözik talán, hogy itt még a célja sem világos annak az embernek, aki a körgyűrű sok sávján keresztül téblábol.
Ahogy a Magyar Közút írja, a diszpécserek jelentették, hogy valaki gyalogol az M0-s autóútnál. A budapesti Váci út felől sétált a forgalommal szemben a külső sávon a Megyeri-híd irányába. Össze-vissza járkált, majd végül átment az elválasztósávhoz, onnan pedig a hídon található kerékpárútra mászott át. Azonnal értesítették az útellenőrt is, aki pont akkor ért ki a helyszínre, mire a férfi már a kerékpárúton sétált.
„Hogy hogyan jutott el idáig és miért a férfi, arról nincs információnk, de az egyértelmű: az életét kockáztatta. Soha, semmilyen körülmények között ne kövesse senki a példáját! Hasonló esetekből történtek már tragédiák” - írja posztjában a Magyar Közút.

Kisiklott egy vonat Iránban, a balesetben legkevesebb tízhét ember meghalt és ötvenen megsérültek, több sérült állapota válságos - írja az MTI az iráni állami televízió nyomán.
A baleset az ország keleti felében, Tabasztól ötven kilométerre, a várost az ország középső részén fekvő Jazddal összekötő vasútvonalon történt éjszaka. A mintegy 350 utast szállító vonat hét kocsija közül négy ugrott le a sínekről. Egyelőre vizsgálják, hogy mi okozta a balesetet, ám az első beszámolók szerint a vonat munkagéppel ütközött.
Az iráni média idézte Ali Akbar Rahimit, Tabasz kormányzóját, aki elmondta, hogy a mentők kutatnak az esetleges további túlélők után a roncsok között. A mentők helikoptereket is bevetettek a mentéshez, mert közúton nehezen megközelíthető a helyszín, és fejletlen a távközlés a térségben.
Több mint egy tucat ember szenvedett súlyos sérüléseket, néhányukat különböző kórházakba szállították - közölték a hatóságok. Az egyik utas azt mondta, a vonat hirtelen fékezett, majd teljesen lelassult a kisiklás előtt.
„Az utasok úgy pattogtak a kocsiban, mint a labdák a levegőben” - mondta a sérült utas.
(MTI)

2022. májusban a fogyasztói árak átlagosan 10,7%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,7%-kal nőttek, tehát nagyobb tempóban, mint korábban.
Minden fontos árucikk esetében a korábbinál nagyobb arányú volt az áremelkedés az előző évi árakkal összehasonlítva. Az élelmiszerek ára 18,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a margariné 41,4, a kenyéré 37,5, a sajté 35,4, a baromfihúsé 34,3, a száraztésztáé 33,3, a tejtermékeké 30,3, a tojásé 29,9, a péksüteményeké 27,3 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkekért 11,4, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 18,4, a szobabútorokért 18,3, a használt személygépkocsikért 15,4, az új személygépkocsikért 10,6 százalékkal kellett többet fizetni.
Nem csak éves összehasonlításban, hanem egy hónap alatt is szemmel látható a drágulás. Az élelmiszerek 3,5 százalékkal drágultak, a főcsoporton belül a friss zöldségek csoportját leszámítva minden termékkör ára magasabb lett.
Áprilisban már 9,5 százalékos volt, a jegybank szakértői pedig már korábban jelezték, hogy májustól még inkább bedurvulhat az infláció. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke május közepén már előrevetítette azt is, hogy a következő hónapokban két számjegyű lehet a drágulás.
(KSH)

Szung Kim, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja arra figyelmeztetett, hogy Észak-Korea „bármikor” elvégezheti hetedik nukleáris tesztjét. A hatodik öt éve történt és úgy volt, azután abba is hagyják az ilyesmit.

A feszültség azonban egyre nő a Koreai-félszigeten. Az északiak idén már 31 rakétát teszteltek, pedig még nincs vége az évnek. A rekord eddig 25 kilövés volt 2019-ben.
Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes azt mondta, bármilyen nukleáris robbanófej tesztelése „teljes mértékben megsértené az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait” és kemény válaszlépéseket helyezett kilátásba. Ezt üzenetként „magáncsatornákon keresztül” továbbították is Phenjanba. Ugyanakkor javaslatokat is tettek humanitárius együttműködésre és az Észak-Koreában pusztító Covid-19 járvány kapcsán nyújtott segítségre is.
„A KNDK azonban mindeddig nem válaszolt, és továbbra sem mutatja jelét annak, hogy érdekelt lenne az együttműködésben" - mondta Sherman.
(BBC)

„Az iskolába pár napja az igazgató felvett egy ének-zene tanárt, akit közvetlenül az iskola előtti járdáról vitték el május 30-án a rendőrök. A gyerekek végignézték a történteket, de azt hazudták nekik, hogy azért vitték el a rendőrök a tanárt, mert meghalt az egyik rokona. Valójában már az első tanítási napján zaklató üzeneteket kezdett küldeni a gyerekeknek. Hála a tankerület gyors intézkedésének, még megakadályozták a rendőrök, hogy bejusson az iskolába” - írta a Blikknek az egyik olvasó.
A lap megkereste az iskolaigazgatót, ám ő elhárította az érdeklődést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya azt közölte, hogy feljelentés alapján folytatnak eljárást kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. Az érintett tankerületi központ ennél részletesebb tájékoztatást adott a Blikknek.
„A pedagógus 2022. 05. 25-től óraadói megbízással énektanári feladatot látott el az iskolában. A megbízása 2022. május 30-i megszüntetéséig két napot dolgozott (szerda, csütörtök). Amint a történtekről a tankerületi központ értesült, a megbízási szerződést azonnali hatállyal felmondta” - tájékoztatott levélben Béresné dr. Dunai Gyöngyi, az Észak-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője.
A bulvárlap egy másik ének-zenét oktató budapesti tanárról is ír, aki a nemi szervéről készített képeket, majd azokat elküldte diákjainak. A pedagógust a tanulók buktatták le, abban az ügyben is folyik a nyomozás.

A Háttér Társaság közleményben tudatta, hogy az ILGA Europe nevű ernyőszervezettel együtt panaszt nyújtottak be, amiért Magyarország az ún. Coman-ítélet után 4 évvel sem ismeri el az Európai Unión belül kötött azonos nemű házasságokat.
2018 június 5-én hozott ítéletet az Európai Bíróság a Coman-ügyben, amely szerint az Európai Unió összes tagállama köteles elismerni a más uniós tagállamban azonos nemű személyek által kötött házasságokat. A Bíróság megállapította, hogy a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásáról szóló irányelv keretében a „házastárs” fogalma nemi szempontból semleges, így kiterjed egy uniós állampolgár azonos nemű házastársára is. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló rendelkezések szerint az uniós állampolgár családtagjai számára lehetővé kell tenni, hogy kövessék az uniós polgárt annak új tartózkodási helye szerinti tagállamba. Az ítélet értelmében a tagállamok elismerési kötelezettsége fennáll függetlenül attól, hogy az adott tagállam a nemzeti jogában biztosítja-e az azonos nemű személyek közötti házasságot vagy sem.
Az eredeti ügyben Románia volt az alperes, de ahogy az ítéletből kiderül, minden tagállamnak alkalmaznia kéne az abban foglaltakat, Magyarország mégsem tesz így.Az elmúlt években a magyar hatóságok következetesen megtagadták a külföldön azonos nemű párok által kötött házasságok hazai anyakönyvezését, nem csak házasságként, hanem bejegyzett élettársi kapcsolatként is - írja a közlemény. Sőt, áprilisi állásfoglalásában az Igazságügyi Minisztérium kifejtette: az Alaptörvényben szereplő házasságdefiníció miatt kizárt a külföldön kötött azonos nemű házasságok elismerése, még azokban az esetekben is, ahol a nemzetközi magánjogi törvény erre egyébként lehetőséget teremtene.
„Döbbenetes, hogy a magyar kormány nyíltan szembemegy az Európai Unió Bíróságának jogerős ítéletével” - kommentálta az ügyet Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa. „Bízunk benne, hogy az Európai Bizottság nem hagyja annyiban a kérdést, és kötelezettszegési eljárást indít a kormány ellen az azonos nemű párok életét megnehezítő magyar joggyakorlat miatt” - írja a Háttér Társaság közleménye.

Pénzjutalmat kaphatnak Kínában a „nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenység” lakossági bejelentői egy, a kínai állambiztonsági minisztérium által kiadott, új szabályozás szerint - írja az MTI a Global Times című kínai lap alapján.
A minisztérium hétfőn tette közzé azt az új szabályozást, miszerint a lakossági bejelentések ösztönzésére az adott jelentés hatékonyságának és jelentőségének arányában akár százezer jüant (mintegy öt és fél millió forintot) meghaladó jutalmat fizethetnek a bejelentőnek.
A jutalom kiszabásának feltételeként a lakossági bejelentőknek világossá kell tenniük, hogy pontosan kire, vagy kikre irányul a jelentésük, vagy részleteket kell közölniük a nemzetbiztonsági fenyegetésről. További kikötés, hogy a bejelentés tárgyáról, vagy a lakossági bejelentő által megosztott részletekről a hatóságoknak korábban nem volt tudomása, illetve, hogy a jelentés tartalma hitelesnek és értékesnek bizonyul. Jutalomban részesülhetnek olyanok is, akik a kínai nemzetbiztonságot veszélyeztető, Kína területén kívül folytatott tevékenységről vagy emberekről szolgáltatnak információt.
A bejelentőket arra kérték, hogy valós néven és személyi adatokkal nyújtsák be jelentéseiket, egyúttal arról biztosították az embereket, hogy adataikat bizalmasan kezelik, és szükség esetén a bejelentőnek hatósági védelmet nyújtanak. A hamis jelentés benyújtása büntetőjogi felelősségre vonást von maga után - figyelmeztetett a minisztérium.

A kormányfő aláírta azt a rendeletet, miszerint a Gazdaság-újraindítási Alapot 60 810 591 877 forinttal túlteljesítheti a költségvetés. A rendelet összhangban van a veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályokkal - írja az Mfor a Magyar Közlönyben megjelent dokumentum alapján.
A 2023-as költségvetés most alakul. Kedden azt írtuk a cikkünkben, ahol a tervezet részleteit ismertettük, hogy minden idők legnagyobb áfabevételeiből, különadókból és bizonytalan uniós pénzekből fedezné kiadásait az Orbán-kormány.