Egy magyarságkutató, egy közgazdász és egy történész bemegy a vizsgálóbizottság ülésére

A képviselők azt kérdik tőlük: kik voltak felelősek a spontán privatizáció során elvesztett vagyonokért?

• Az egyikük szerint a titkosszolgálatok, a volt belügyminisztériumi dolgozók és SZDSZ-es gyerekeik.
• A másik szerint az MSZMP és a technokrata meg a tudományos elit, az MTA legitimálásával.
• A harmadik szerint a történelem ténytudomány, az ország kirablását célzó központi mestertervet nem lehet találni.

Nem tudom, ki lopta el a zsét a rendszerváltás idején. A tiszás kétharmad által létrehozott vizsgálóbizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai viszont a tervek szerint meg fogják tudni. Hogy hogyan, egyelőre nem világos. Létrehoztak mindenesetre egy parlamenti vizsgálóbizottságot, ami a spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését hivatott feltárni.

A feladatuk a privatizációs mintázatok megállapítása, az ezeket lehetővé tevő rendszerek és a politikai-gazdasági összefonódások feltárása, az eddig nem ismert iratok nyilvánosságra hozatala.

Hogy hogy fogtak hozzá? Behívtak a témával foglalkozó két történészt és egy közgazdászt. A történészek egyike Ungváry Krisztián, a másik Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, a fideszes miniszter, Kásler Miklós által létrehozott Magyarságkutató Intézet egykori kutatója. A közgazdász Lentner Csaba egykori MIÉP-képviselő, egyetemi tanár – a Gazdálkodj Okosan Digitális Polgári Kör egyik alapítója.

(A közel háromórás bizottsági ülésen rengeteg ügy előkerült, amelyek részletes ismertetésére nem vállalkoznék, de akit érdekelnek az átfogó történelmi-gazdasági elemzések és az egyes botrányos lenyúlások, illetve azok értelmezései, azoknak ajánlom a teljes ülést.)

SZDSZ-ezés

Borvendég a szovjet típusú külkereskedelemmel kezdte, aminek lényege, hogy az eladó és a vevő közé beékelődik egy közvetítő, aki az adásvétel után vagy jutalékot kap, vagy zsebre tehet a profitból. Az így kiépült vállalatokon keresztül lehetett külföldre eladni termékeket, a titkosszolgák is remek fedésként használhatták ezeket, ráadásul külföldi baloldali és anarchista mozgalmakat is tudtak rajtuk keresztül pénzelni.

Ehhez jött hozzá a hetvenes években, hogy a külkereskedelmi cégek Nyugaton létrehozhattak nyugati szereplőkkel vegyes vállalatokat, amik létrehozhattak újabb cégeket, amiket már a pártállam sem tudott ellenőrizni.

Borvendég szerint abban volt a nagy pénz, hogy így ezek a cégek nyugati üzletekbe szálltak be, és nem is magyar termékeket értékesítettek. „Kvázi az állam pénzén megvásároltak nyugati terméket, amit olcsóbban továbbadtak egy másik nyugati cégnek. Tehát ezek termékek meg sem jelentek Magyarországon, viszont a pénzügyi veszteség meg itt jelentkezik” – magyarázta Borvendég, aki szerint így külföldi céghálózatok épültek ki, amelyek egy része a rendszerváltás idején a magyar állami vállalatokat gyakran alulértékelve vásárolhatta meg az innen elszedett pénzeken. Ennek mértékéről azonban, mint maga is elismerte, nincsenek pontos adatok.

„Sejtésünk sincs arról, hogy az ideérkező működőtőke, amely privatizált Magyarországon, azon cégek közül mennyi az, amely korábban részt vett ebben a Magyarországról kiszivattyúzott pénztengerben, tehát a létrejövő offshore-ként működő hálózat cégei közül hányan privatizálnak Magyarországon” – mondta.

Miután arról kérdezték, milyen politikai erőben voltak fellelhetők ezek a körök, Borvendég elmondta, az ilyen ügyletekben részt vevő külkereskedelmi vállalatok dolgozóinak a gyermekei közül sokan kötöttek ki a Szabad Demokraták Szövetségénél (SZDSZ), akiket ávós csemetéknek is szoktak nevezni.

Borvendég szerint bizonyos titkosszolgálati jelentések alapján tudható, hogy később SZDSZ-es politikusok neve is felbukkant a nyugati pénzügyi körök lehetséges támogatottjai között. Hozzátette, azért ezeket az állításokat kritikával érdemes kezelni.

MTA-zás

Lentner arról beszélt, hogy az MSZMP vagyonátmentése nem elszigetelt, véletlenszerű akciók sorozata volt. Hiszen Horn Gyula 1989-ben a Központi Bizottság zárt ülésén arról beszélt, hogy a feladat a pártvagyon minél nagyobb részét átmenteni, és úgy továbbvinni, hogy a pártjelleg eltűnjön, de a pénz a párt rendelkezésére álljon.

Lentner szerint Horn megszólalása „világossá teszi, hogy a pártnak az elitje, az MSZMP-nek az elitje tisztában volt a politikai rendszernek az összeomlásával, és a túlélés zálogát a spontán privatizációval kezdődő folyamatban vélelmezte. Ehhez szükség volt politikai döntésre, megtörtént, kivitelezőkre, korrumpálható gazdasági elitre és a folyamatot legalizáló tudományos körökre.”

Lentner nincs a neoliberális piacgazdaság ellen, mert szerinte az jól működik olyan országokban, ahol sok száz éve működik, de ha egy szovjet típusú gazdaságban pillanatok alatt vezetik be, akkor problémák lesznek, mert nincsenek fékek.

„Jöttömnek egyik fő célja, hogy ezt elmondjam itt. A tudományos elitnek a privatizáció legitimálásában játszott szerepét” – kezdett bele Lentner, aki szerint „a szellemi elit, amely a 80-as, 90-es években tudományosan legitimálta a nemzeti vagyon és a stratégiai ágazatok külföldi kézbe adását és a spontán privatizációt, ezzel súlyos módszertani hibát követett el”.

A közgazdász már épp a tananyagok megalkotóit és az MTA közgazdászainak és jogászainak tudományos teljesítményét kezdte kétségbe vonni, amikor a bizottság tiszás elnöke, Lovkó Csaba félbeszakította, mondván, az MTA szerepét kicsit nehéz volna megérteni a spontán privatizáció kapcsán.

Nincs bizonyíték mestertervre

„Sokat foglalkoztam azzal, hogy milyen típusú forgatókönyveket készítettek az MSZMP vezetői a rendszerváltás hajnalán. Nyilvánvaló, hogy a pártvagyont át akarták menteni. Azonban egy olyan központi mestertervet, ami arra irányult volna, hogy a privatizációval saját zsebre kirabolják az országot, én nem tudok megállapítani” – mondta Ungváry Krisztián, aki szerint ettől még hetekig lehetne sorolni a kiterjedt bűncselekményeket, csakhogy nincs arra bizonyíték, hogy ezek központilag szervezettek lettek volna.

Borvendég erre azt reagálta, hogy nem beszélt központi mestertervről. „Én arra gondoltam, hogy létrejött a pártállam mellett, részbeni fedésével egy gazdasági elitcsoport. A 60-as, 70-es években még csak lobbicsoportként jelentkezik, de szerintem a 80-as évekre ez már abszolút maffiaszerűen épül fel.” Szerinte ez egy hálózat, aminek voltak tagjai a pártvezetésen belül és a titkosszolgálatoknál, de a pártállam nem tudott róla teljesen.

Ungváry erre így válaszolt:

„Én csak azt szeretném jelezni, hogy ha azt mondjuk, hogy hálózat, akkor a hálózat tagjai között kapcsolatoknak kell lenniük. Ennek a feltárása fontos történettudományi feladat volna, ami azonban nem történt meg.”

A történész a hírszerzés központilag meghatározott szerepét is vitatta. „Én a magyar hírszerzés összes vezetőjével beszéltem személyesen interjú formájában, részben egyébként a személyes környezetüket is láttam, sőt emellett beszéltem a tudományos-műszaki hírszerzés vezetőjével (...). Emellett a személyzeti anyagaikat is átnéztem, amikor tudtam.”

Szerinte sehol sincs arra utaló nyom, „ami alapján csak gyanúval tudnék élni, hogy legfelsőbb szinten ezek az emberek ezekben a machinációkban részt vettek volna úgy, hogy saját zsebre dolgoznak. Nekem teljesen ellenkező benyomásom volt. Megjegyzem, őket 90 után tovább foglalkoztatta minden kormány.”

Hogyan tovább?

Mivel egy rakás konkrét ügy is elhangzott, a bizottság döntött egy iratbekérési listáról, amely többek között a Medicor, a Taurus, a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat, a Next 2000 és az ÁPISZ ügyeire vonatkozik. A Tungsram iratainak bekérését is felvetették, de azt végül nem vették bele az első körbe.

Kérdés a vitához: Milyen iratok és bizonyítékok segíthetnék leginkább a spontán privatizáció folyamatának feltárását?