Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

Bár már hét szövetség is jelezte, hogy jégkorong-válogatottja nem játszana a visszavett Oroszország ellen, a német szövetségi kormány továbbra is meg akarja rendezni a 2027 májusára tervezett jégkorong-világbajnokságot.
Stefan Kornelius kormányszóvivő azt mondta, a német (DEB) és a nemzetközi szövetség (IIHF) vezetőivel folytatott egyeztetéseket követően a kormány támogatásáról biztosította mindkét szervezetet. Céljuk, hogy támogassák a német szövetséget a világbajnokság eredeti tervek szerinti megrendezésében, de álláspontjuk szerint ez csak abban az esetben reális, ha Oroszország nem vesz részt a tornán.
„Tekintettel a bojkottfenyegetésekre, amik arra az esetre vonatkoznak, ha Oroszország részt vehetne a vb-n, a megrendezés gyakorlatilag lehetetlenné válna. Ezért most párbeszéd útján keressük a lehetőségeket arra, hogyan biztosíthatnánk mégis a torna megtartását”.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) október 30-án döntött úgy, hogy az IIHF-nek azonnali hatállyal vissza kell vennie az ukrajnai háború miatt kizárt oroszokat a világbajnoki mezőnybe. Azóta már hat szövetség (svéd, finn, cseh, norvég, dán, lett, kanadai) jelezte, hogy nem hajlandóak az oroszok ellen játszani. A DEB már fontolgatta, hogy visszaadja a világbajnokság rendezési jogát, mert a lebonyolítás olyan extra biztosítási költségekkel járna, amiket nem tud kigazdálkodni. A szövetség az ügyben a szövetségi kormányhoz fordult.
Kanada, a karácsonykor kezdődő U20-as jégkorong-világbajnokság házigazdája már jelezte, hogy nem adna beutazási vízumot az orosz válogatott tagjainak. (via MTI)
Kérdés a vitához: Milyen feltételek mellett lehetne megtartani a 2027-es jégkorong-világbajnokságot a bojkottfenyegetések ellenére?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!