Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

Súlyos izombetegség miatt rendszeresen kellett gyógytornára vinni közös gyerekeküket: egy ilyen alkalom után vitte el autózni a pécsi férfi volt élettársát a város körüli falvak között, majd gyilkolta őt meg Bezedek község környékén több tucat késszúrással, és két, közvetlenul leadott lövéssel a nő arcába. A Pécsi Törvényszék a szerdai nyilvános előkészítő ülésen O. I. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt 18 év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. Nem bocsátható feltételesen sem szabadlábra. Emellett kötelezték őt közel egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére, írja közleményében a bíróság.
A vádlott férfi és a sértett nő kapcsolata 2025-ban véglegesen megromlott: külön is költöztek egymástól. Idén január 22. reggel a vádlott a nő lakóhelyére autózott, felvette őt, valamint izombeteg gyereküket. Együtt mentek gyógytornára Pécs-Kertvárosba a Nevelési Központhoz, ahol letették a gyereket. Ezt követően a vádlott céltalanul, Kozármislenyt érintve, Bóly és Töttös településeken keresztül, Bezedek községbe vezetett. Már az autóban veszekedtek, aztán a falu külterületén a sértett kiszállt az autóból, hogy az út mellett lévő erdős-bokros területen vizelni tudjon. A vádlott a gépkocsiban magához vette kését és riasztópisztolyát, majd követte és megtámadta őt.
A támadás során először ököllel bántalmazta volt párját, majd többször arcon ütötte. Ezután késsel támadt a nőre, aki azt kezeivel próbálta elhárítani. Kiabált, segítségért kiáltott, védekezése során karjain szenvedett el tizenöt szúrt-metszett sérülést. Majd a vádlott a késsel a sértett lábait is támadta, bal combját egy alkalommal, míg jobb combját ötször szúrta meg.
Ezután a késsel a sértett mellkasát és hasát összesen tizenegyszer szúrta meg, ebből kétszer nagy erővel. A szúrt sérülésektől a sértett a földre került. Ezt követően a vádlott a magánál tartott riasztófegyvert a sértett arcára szorította, és kétszer elsütötte azt.
A mellkasi és hasi szúrt sérülések miatt a nő meghalt. A halál beállta után a vádlott még két alkalommal megszúrta a bal csuklóját, egyszer a jobb alkarját és a jobb kezét. Miután a férfi észrevette, hogy a nő meghalt, a holttestet egy közeli bokros területre húzta, hogy elrejtse azt. Majd 11 órára visszaautózott Pécsre, felvette a gyereket a gyógytornáról, és hazament. Másnap viszont már jelentkezett a rendőrségen.
A sértett a bántalmazás során hatvan sérülést szenvedett, melyek egy része a halálát követően keletkezett. A nő halálát a mellkasi és hasi szúrt sérülések okozták. A sérülések nagy száma, súlya, jellege alapján a vádlott a sértett sérelmére a bűncselekményt gátlástalanul és embertelenül követte el, kíméletlenül törekedett arra, hogy a sértett életét kioltsa. A vádlott és védője fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen a büntetés enyhítése végett, az ügyész pedig három munkanapot tartott fenn a fellebbezés esetleges bejelentésére, így a bíróság ítélete még nem jogerős.
Ha bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06 80 205 520-as telefonszámon. NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek: 06 80 505 101; a PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 808 081.
Kérdés a vitához: Milyen szempontokat tart fontosnak egy ilyen súlyos bűncselekmény büntetésének meghatározásakor?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!