Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

„Itt és most, az ország házában azonban az elmúlt időszak egyes, a társadalom igazságérzetét is joggal és alappal sértő ügyészségi döntések, illetve azok elmulasztása miatt, az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – mondta Fejes Péter legfőbb ügyész a megválasztása után tartott sajtótájékoztatón kedden.
Erre a nyilatkozatra csapott le a Fidesz, akik a Védvonal brandet bevetve a következő közleményt juttatták el az MTI-hez:
„A tiszás többség által illegitim módon megválasztott legfőbb ügyész az Országgyűlésben bocsánatot kért az elmúlt időszak hibáiért. Biztosak vagyunk abban, hogy az elmúlt hat hónapra, a választások óta eltelt időszakra gondolt, ezért felszólítjuk, hogy adjon tájékoztatást a közvélemény számára, mely ügyek és mely személyek miatt kért bocsánatot. Egyúttal követeljük, hogy haladéktalanul indítványozza a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását.”
A „politikai foglyok” alatt vélhetően elsősorban az NKA-ügyben letartóztatott Hankó Balázst értik, aki kócos hajjal fog ülni az előzetesben karácsonykor. Másodsorban talán a 9 milliárd forintot dugdosó Seszták Miklóst, és reméljük, hogy sehányadsorban sem a korrupcióért első fokon öt év letöltendőre ítélt Boldog Istvánt. Vajon Matolcsy Györgyöt is ideszámítják? A fejvadászokkal űzetett szegény fiát? Esetleg a Balin óriáskereket üzemeltető Májer Bálintot? Hát bizony, sok magyarázkodni valója van a tisztségét kevesebb, mint 24 órája betöltő legfőbb ügyésznek, nem csoda, hogy az aranykonvoj-ügy egyik szereplőjének testvére, Szathmáry Zoltán elégtelennek bizonyult a feladatra az országgyűlés szerint.
Kérdés a vitához: Ön szerint milyen ügyekről és döntésekről kellene tájékoztatást adnia a legfőbb ügyésznek?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!