
Skrabski Fruzsina, Fidesz-közeli filmes, influenszer, aki Novák Katalin tanácsadója is volt, a vasárnapi, Sulyok Tamásért szervezett tüntetésen döbbent rá a magyarországi állapotokra. Felállt ugyanis a színpadra, ahol beszédet mondott, ám annál a résznél, ahol kiejtette száján Puzsér Róbert nevét, és közölte, hogy a barátja, a tüntetők fújolni és fütyülni kezdtek.
„Légy szíves! Nem! Ha nem lehet most azt megcsinálni, hogy elfogadják, hogy nekem ő a barátom, akkor én hogy állhatok így és beszélhetek így a normális közbeszédért?” – próbálta meg kifejteni beszéde közben bekiabált gondolatait Skrabski, majd folytatta beszédét, amit később Facebookon is közzétett. Ebben többek között azt is mondta: „A mi társadalmunk alapvetően nyugodt és udvarias.”
De nemcsak Skrabski kapta meg, hanem a vadhajtásokos Bede Zsolt is, akiről a Fidelitas volt budapesti elnöke, a KözTér YouTube-csatornát vezető Kurucz Dániel tett közzé videót. Ezen arra próbálják rávenni Bede Zsoltot, hogy menjen már el onnan.
Vasárnap délután a Sándor-palota előtti téren Ne féljetek! néven tartottak szimpátiatüntetést Sulyok Tamás köztársasági elnök és azon állami intézményvezetők mellett, akiket Magyar Péter lemondásra szólított fel. Az eseményen a 444 is ott volt:
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!